Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Meghökkentő kijelentést tett Magyarország legnépszerűbb papja

2011. április 25./hetivalasz.hu/TibetPress

A halál az élet része

Az egyik legnépszerűbb katolikus pap Magyarországon. Előadásainak hallgatósága már nem fért el a szokott helyen, ezért április eleje óta a Millenáris Teátrumában kapnak helyet az "alkalmai". Pál Ferenc földi és túlvilági életről, s arról, hogy miért nem a remény hal meg utoljára.

- Alkalmain mostanában a boldog társkapcsolatokhoz vezető út van terítéken. Erre, úgy látszik, vevő mindenki. Ez volna ma az emberek legnagyobb problémája?

- A ma emberének egyik legnagyobb témája a társas kapcsolatainak minősége. Vannak bőven olyanok, akik tudnak boldog társkapcsolatban élni rövid ideig, és vannak sokan, akik tudnak tartós társkapcsolatban élni, de nem boldogok benne. Boldog társkapcsolatban élni tartósan már-már művészet. A boldog és tartós párkapcsolatban ugyanakkor nem érezzük mindig boldognak magunkat, mégis tudunk boldog emberek lenni. Boldoggá az válik, akiben az élet elért a spirituális mélységig.

- Ezen a kérdésen keresztül próbálja tehát eljuttatni az embereket - ahogy fogalmazta - a spiritualitásig?

- Szeretek olyan témákat elővenni, melyekről az a tapasztalatom, hogy a mi világunknak, korszakunknak, kultúránknak égető kérdései. Magam is izgatottsággal és bizonyos fokú bizonytalansággal közelítek ezekhez a témákhoz, és nem gondolom, hogy máris tudnám a válaszokat. Azt viszont igen, hogy megéri jó kérdésekig eljutni, és merni látni bizonyos realitásokat. Ez összekapcsolódik bennem azzal, ahogy az egyházat látom. Az egyház lényege a másik ember szolgálata, Isten szándéka szerint. Az egyház alapvető küldetésébe beletartozik, hogy ma úgy szolgálhatunk embereket, hogy alapvető témájukhoz hozzátesszük a mi felhangosított kérdéseinket, és elkezdünk közösen vívódni, nyűglődni, körbejárni egy-egy témát.

- A legutóbbi alkalmon egy nagyon személyes kijelentést tett, amiért nagy tapsot kapott. Arról volt szó, hogy a társunk, amikor megsebez, tulajdonképpen lehetőséget kínál a fejlődésre. Hozzátette: én az egyházzal vagyok ilyen kapcsolatban.

- A társunk természetszerű módon felhívja figyelmünket a ki nem dolgozott részeinkre - és emiatt előbb-utóbb félelmet is kelt bennünk. Óvatosságra ösztönöz, dühít, bosszant bennünket, miközben azon a ponton, ahol dühöt, csalódást, bosszúságot vagy félelmet élünk meg, az élet általában fölszólít arra, hogy egy belső területünket árnyaltabban, gazdagabban dolgozzuk ki. Mert ha ott mi jobban a helyünkön lennénk, a társunk már nem bosszantana - vagy legalábbis nem annyira - azzal, ahogy van, ahogy cselekszik vagy reagál.

- Ezt nevezte neurotikus allergiának. Más, hasonló kijelentésekkel is igyekezett eloszlatni a "rózsaszín ködöt" az ifjú szerelmesek körül. Idézte például Kirkegaardot, aki...

- ...azt mondta, hogy az a tökéletes szeretet, amikor szeretem azt a valakit, aki boldogtalanná tett. Vagyis tudom a társamat annyira értékesnek tartani, hogy érte még a boldogtalan időszakokat is vállalom. Az ideálokra persze nagy szükségünk van, mert sok reménységet hordoznak magukban, és segítenek elevennek lenni, célokra hangoltan élni, lendületben maradni. De ha egy ponton túl nagyon ragaszkodunk az ideálokhoz, azok könnyen elvárássá válnak a társunk felé, és már nem segítenek bennünket, mert éppen azokat a realitásokat fedik el, amelyekkel ideje volna szembenéznünk. Ezért a szerelmet vagy a társkapcsolatot nem érdemes túlidealizálni, de valamennyi ideálra és álomra szükségünk van, különben rezignálttá, szkeptikussá, cinikussá, depresszióssá, bizonyos értelemben cselekvésképtelenné válunk.

- Ilyenkor fordulnak az emberek paphoz - vagy lelki segítőhöz. Pál Feri atya mindkettő, egy személyben. Milyen arányban vegyíti a két hivatást?

- Arra törekszem, hogy egységre jusson bennem ez a két terület. Hogy az egyik irányból való fölismeréseim vagy a tudományos kutatások eredményei valahogy összefüggésbe kerüljenek a teológiai gondolkodásmóddal, a vallásgyakorlatommal, hitéletemmel. Fontosnak tartom, hogy ezek ne két külön világ elemei legyenek.

- A párkapcsolat és az istenkapcsolat között vonható párhuzam?

- Az Istennel való összetartozás is kölcsönös kapcsolat. Mindenképpen kapcsolatban vagyunk Istennel, de gyakran csak Isten tartja velünk a kapcsolatot, ezért nem nevezhető kölcsönösnek. Nagy jelentősége van annak, hogy az Istenhez való tartozásomat kapcsolatként is meg tudjam élni. Nemegyszer azt tapasztaljuk, hogy valakivel történik egy fájdalmas életesemény, amelyet összefüggésbe hoz Istennel - emiatt vagy dühös és csalódott, vagy fél Istentől. Ez az a pillanat, amikor a kapcsolat könnyen megszakad - például azért, mert ha az illető csalódott Istenben, lezár, mert azt gondolja, elég volt egyszer is csalódnia. Sokan szégyellik, hogy dühösek rá, ezért inkább elkerülik a kapcsolatot. Mások félnek Istentől, ezért megpróbálják megvédeni magukat tőle. Ha pedig az Istenhez tartozásunk kapcsolat, tudhatjuk, milyen óriási jelentősége van annak, hogy kifejezzük érzéseinket, érzelmeinket. A ki nem fejezett félelmem, haragom, csalódásom a kapcsolat elmélyülésének akadálya. A kapcsolat érdekében érdemes feltárnom azt, ami éppen bennem van.

- Más témakörben sem kerüli a meghökkentő kijelentéseket. Egyszer például azt mondta: az ószövetségi ember szerint a mi Istenünk az egyetlen Isten, a keresztény felfogás szerint viszont az egyetlen Isten a mi Istenünk. Nem szófacsarás ez?

- A különbség óriási. A többes szám első személyt ugyanis gyakran összetévesztjük a mindenkivel. Ha azt mondjuk, hogy az egyetlen Isten a mi Istenünk, akkor arról beszélünk, hogy egyetlen Isten van, aki a buddhistáké és a muszlimoké, a nem vallásgyakorlóké is, és az a dolgunk, hogy krisztusi módon tiszteljük és imádjuk. Azt állítani, hogy a miénk az egyetlen Isten, kirekesztő lehet. A "mi"-vel szemben ugyanis mindig ott állnak "ők", "azok", "mások"... a "mi" nevében könnyű sok bűnt elkövetni. És a "mi"-ről, minél inkább valósít meg egyetemes értékeket, annál könnyebb azt gondolni, hogy azonos a mindenkivel.

- Ezek az újszerű, pszichologizáló gondolatok már-már a kereszténység 2.0-s, újratöltött változatának tűnnek. Az ön sajátja ez a látásmód, vagy az egyházban változott valami?

- Az újfajta hangvétel térhódítása is azt jelzi, hogy a Szentlélek működik az egyházban is. Másfelől: egyre árnyaltabban, egyre gazdagabban értjük meg magunkat is. A kereszténységnek nem kellett bizonyos kérdésekre válaszolnia mindaddig, ameddig azok a kérdések nem merültek föl. Minden kor fölteszi az egyetemes kérdéseit, de mindig a saját korszakának és kultúrájának összefüggésében és nyelvén. A kereszténység éppen attól élő, és a Szentlélek működése azért olyan hatékony, mert nagyon korszerű, "itt-és-most" módon tud kifejezni örök érvényű gondolatokat.

- Hát akkor itt és most: az Európai Unióban nemrég zárult le a vita arról, hogy szabad-e keresztet tenni az osztálytermek falára - szabad. Ugyanakkor sok hívő is borzadva néz a megkínzott korpuszra, és sokan úgy gondolják, a kereszthalál pillanata nem hordozza magában a húsvét örömhírét. Nem hirdetné azt jobban egy üres kereszt, rajta a levetett lepellel? Hiszen Jézus a feltámadásával legyőzte a halált.

- A kereszténység húsvéti üzenete számomra az élet üzenete, ami azt jelenti, hogy azt a kérdést tehetjük föl: a halál az élet vége vagy az élet része? Az én válaszom nyilván az, hogy a halál az élet része. A kereszthalált akkor tudom jól értelmezni, ha tudom, hogy az Jézus életének része. És talán a ma embere azért venné le a korpuszt a keresztről, mert amikor felnéz rá, és ott látja rajta a megfeszített Jézust, nem gondolja azt, hogy ez az élet része. Hanem azt gondolja, hogy a kereszt a szenvedésről és a halálról szól. Húsvét középpontjában kétségkívül az élet diadala áll. Ezért kifejezőbbnek tartom arról beszélni, hogy Jézus az egész életét odaadta értünk. Az, hogy vállalta a szenvedést és a kereszthalált, az élete odaadásának teljessége volt. Ha egy keresztény felnéz a korpuszra, elsősorban nem a szenvedést és a halált látja, hanem egy pillanatot vagy egy helyzetet: az önmagát átadó életet.

- De az mégiscsak egy földi pillanat, ami nem feltétlenül vetíti előre a továbblépést.

- Ha abban a dinamikában, amikor egy haldoklót látok, képes vagyok az élet üzenetét fölfedezni, no, akkor szól a kereszténység az életről. Mert akkor az élet leglátványosabb ellenpontjának tűnő pillanatban is képes vagyok az életet meglátni, miközben nem tagadom a halál realitását. De ha én ott nem látom az életet, vagy ha csak egyetlen olyan pillanat is akad, amikor azt gondolom, hogy ez nem az élet része, hanem az élet vége, akkor az élet vereséget szenvedett. Ezért a keresztény embernek nagyon tudatosan a halálon túlmutató életcéljai vannak.

- Örök élet - kerüli az ilyen kifejezéseket?

- Úgy tekintünk az életünkre, hogy az részesedés Isten életéből. Egyikünknek sincs életünk önmagunkban vagy önmagunktól. Életet adni nem tudunk, legföljebb továbbadni, ezért az életünk ajándék. Ha pedig az életünk részesedés Isten életéből, akkor valamiképpen most is Isten életét éljük. Nagyon sajátos formában, ahogyan ember voltunkat és ember voltunkban meg tudjuk valósítani. A halálnak tehát nem az élet az ellentétpárja: a halál ellentétpárja a foganás és a születés. Megszületek és meghalok - az élet ennél az ellentétpárnál mélyebben van. Aki azt gondolja, hogy a halál ellentéte az élet, olyan, mintha lemondott volna a reményről. Az ő szájából nagyon hitelesen hangozhat, hogy a remény hal meg utoljára. Miközben a hitünk szerint a remény nem hal meg - hanem beteljesedik.


Pál Ferenc Budapesten született 1966. június 29-én. Sokáig atletizált, a Vasas színeiben volt válogatott kerettag, és 1987-ben magasugró országos bajnok. Egy időben a buddhizmus felé fordult, mielőtt a katolikus egyházat választotta. A szemináriumból hatodévesként eltávolították, majd 1996-ban mégis pappá szentelték. 2002 óta a Kövi Szűz Mária-templom plébánosa, 2005-től a SOTE Mentálhigiénés Intézetének munkatársa is. Előadásain kerüli az egyházi nyelvezetet, hogy ne gördítsen felesleges akadályt Isten megismerésének útjába.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb