Kínai barátaink

2011. július 16./Thomas Bauer/TibetPress

eredeti cikk

Amilyen váratlanul taszította el az országot az első Fidesz-kormány Oroszországtól, olyan váratlanul húzta magához a második Kínát.

Orbán Viktornak mindig is számított a saját erkölcse, a saját elvei és eszméi, mégha évről évre pálfordulásokon mentek is keresztül. Így lett a KISZ-titkárból privatizációt támogató liberális politikus, majd mikor a jobboldalon keletkezett lyuk a szavazóbázisban, konzervatív miniszterelnöknek állt, később pedig már a nemzeti vagyont védte a privatizációval szemben. Gyurcsány megszorításai során az emberek romló életkörülményét kihasználandó szociális elveket hangoztatott, a választások után pedig a módosabb rétegeket részesítette előnyben a szegényekkel szemben.

Amióta ismerem, bármikor képes volt a kommunizmus ellen harcolni, úgymond hiperérzékeny volt rá: elég volt egy miniszterelnök temetése (újratemetése), egy 3/2-es múltú miniszterelnök kubai nyaralása, néhány békés és nem békés tüntető rendőrség általi oszlatása, a Pekingi olimpia, a rendszerváltás évfordulója vagy Reagen elnök szobrának avatása, mindig elsütött néhány kommunizmust becsmérlő varázsmondatot – talán saját történelmi jelentőségét fényezendő. Az ő szájából is származik a következő mondat: “a kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében, és nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért”.

A kínai delegátus fogadására Orbán kikapcsolta a vészjelző piros lámpáját. Állva tapsoltatták a kínai miniszterelnököt, eltüntették a Fidesz-honlapról a Free Tibet blogot, megakadályozták a Tibet-párti tüntetéseket (rendőrállam?!), és miniszterelnökünk egekig magasztalta a kínai kormányt.

 

Kína elkötelezett saját népességének szabályozása érdekében, olyannyira, hogy egy házaspárnak csak egyetlen gyermeke lehet, minden további terhességet abortálni kell. Ez Orbán és a Fidesz-KDNP keresztény és családközpontú nézetével szöges ellentétben, ismerve abortusz-ellenes kampányukat. A jobboldali szerkesztők és bloggerek gyakran gyilkosságnak titulálják az abortuszt – hivatkozva a keresztény egyház nézeteire. Ilyen értelemben Kína kormánya tömeggyilkosságot követ el. (Kínában évi 13 millió abortuszt hajtanak végre.) Nem ez a hab a tortán. A hab a tortán Orbán megnyilvánulása volt. “Azt kívánjuk Kínának, folytassa azt a politikát, amellyel fantasztikus sikereket ért el az elmúlt évtizedekben, megemeljük a kalapunkat az előtt a teljesítmény előtt, amellyel emberek százmillióit sikerült felemelni, és jövőt biztosítani a számukra. Itt nemcsak arról van szó, hogy jó szövetséget kötöttünk, hanem büszkék is vagyunk erre a szövetségre.”

Már csak az a kérdés, mik voltak azok a gazdasági indokok, amelyekért a magyar miniszterelnök és a Fidesz-kormány eldobta az elveit, eszméit és erkölcseit.

Elsősorban hitel. Kína magyar állampapírokat vásárol, mely rövidtávon kedvező gazdasági hatásokkal rendelkezik: olcsóbb kamatúra cserélhetjük hatalmas hitelállományuk egy részét, és stabilizálhatjuk az országot az euróválság kapcsán. Azonban veszélyeket is hordoz magában, hiszen növeli a kínai függést, holott Magyarország EU-tag, és az EU úgy versenyképes, ha kifelé protekcionista. Úgy is fel lehet fogni a szerződést, hogy Magyarország Kína európai kapuja, de úgy is, hogy kihasználva Magyarország gyengeségét, Kína rést ütött az EU magyarországi védőbástyájánál, saját katonáival lepve el azt. (Katona = olcsó kínai termék, mely kiszorítja az európai vállalatok helyettesítő termékeit, munkahelyeket szüntetve meg.)

 

Az viszont tény, hogy amíg a Fidesz a magyar termékeket és a nemzeti vagyont részesítette előnyben a nyugatival szemben, sőt, kifejezetten támadta a nyugatot, most egyszerre beterpesztett keletnek. Számtalanszor hallottuk ezelőtt jobboldalról, hogy a nyugati tőke felvásárolja az országot, és hogy ellopják a nemzeti vagyont a külföldi multik, és hogy meg kell akadályoznunk a nyugati tőkebeáralmást. Mennyivel jobb a keleti tőke, mint a nyugati?

Nem jobb, sőt, rosszabb. Az EU kemény vámhatárokkal próbálja az importot, így a kínai termékek beáramlását is csökkenteni, ellenben EU-n belül gond nélkül áramolhatnak a javak, a munka és a tőke. Ez azt jelenti, hogy az országok gazdasága kölcsönösen összefonódik, és bármely ország felívelése vagy letörése kihat a többire. Ezért gyengíti a hazai valutát a görög államadósság, és ezért szépíti a gazdasági mutatóinkat a német csoda. A lényeg a kétirányúság: minden ország saját legelőnyösebb területein exportálhat és terjeszkedhet: minden országba eljut a svéd bútor, a finn mobiltelefon, a német autó és a magyar libamáj.

Viszont ez azt is jelenti, hogy elegendő pár kínai vállalatnak megvetnie a lábát bármelyik EU tagállamban, onnantól kezdve gondtalanul megfertőzheti termékeivel az egész EU-t. És mivel Kína egyáltalán nem kíván importálni EU-s termékeket, ráül az európai gazdaságra, és hosszútávon inkább veszítünk ezzel.