Keleti hunok

2011. november 28. /barikad.hu/TibetPress

Feltáruló lovas sírok

A kínai régészek az északkeleti Liaoning-tartományban több mint kétezer éves lovas népekhez köthető sírokat találtak. A régészek úgy vélik, hogy a leletek alapján át kell értékelni az ott élt lovas népek történetét.

Különleges hely

A november elején feltáruló sír egy nagy régészeti együttes része volt, melyet a régészek még 1999-ben kezdtek el feltárni. A szakemberek meglepődtek az ásatási terület nagyságán. A sírok 5,5 méter mélyen helyezkedtek el a földben és az ókori emlékek tára 72 négyzetméteren helyezkedett el a Huludao városhoz tartozó Dongdacsangzi faluban. Összesen 137 sírt számoltak össze, melyek a Hadakozó Fejedelemség (Kr. e. 475-221) korából származnak - mondta Guo Dasun, a Liaoningi Régészeti Intézet munkatársa. Az új leletek átírhatják a keleti hunok és szövetségeseinek történetét.

Hitvilági elemek

A régészek beszámolója alapján ez tűnik a legnagyobb sírnak, melyet eddig a Kínai Nagy Falon kívül találtak. A feltárt leletek a lovas népekhez vezetnek bennünket, akik nemcsak a Sárga-folyó vidékét népesítették be, hanem egészen a Bohaj-tengerig laktak. A sírok többségében marha koponyát helyeztek. Hasonlót fedeztek fel a Bajkál-tó menti hun sírokban, ahol a nők tehénfej amulettet hordtak nyakukba, valószínűleg az ősi termékenység szimbólum lehetett. Hasonló hitvilági nyomokat fedezhetünk fel a honfoglalás-kori sírokban is. A keleti hun sírokban a Kína középső részén gyakori kerámiákat is találtak, mely arra utalnak, hogy szoros kereskedelmi kapcsolat létezett a két műveltségi világ között.

Di és hu népek

A kínai források először di népnek nevezték őket, majd a Han-dinasztia krónikásai donghu, tunghu, vagyis keleti hun néven szerepelnek. Életmódjuk alapján sokszor besorolták őket az erdőlakó és síkságon élők kategóriájába, ez a kettős életmód jellemzi a vidék nem-kínai népességét. Az ókori krónikák még arról is tudtak, hogy nem alkottak egységes birodalmat, hanem szétszórtan, törzsi keretek között éltek. Minden törzsnek külön vezetője volt. Néhány nagy erejű törzsfő megpróbálta egyesíteni ezeket az erőket, de az először csak Maodun (Bátor), hun főkirálynak sikerült, Kr. e. 209. körül. Akkoriban a félelmetes és harcos népet még Maodun apja, Touman (Tümen) sem merte megtámadni, a leírások alapján úgy tűnik, hogy barátságos viszony kialakítására törekedett velük.