Igazi hegymászók nem mennek az Everestre

2019. május 29./Index.hu/TibetPress

eredeti cikk

Krzysztof Wielicki, az egyik legsikeresebb magashegyi alpinista elmondta, mi a véleménye az Everest csúcsa alatt kialakult halálos tömegről, beszélt a lengyel alpinizmus aranykoráról, és tanácsot is adott a következő generációnak. Interjú a mászólegendával.

"Ami manapság az Everesten zajlik, az minden, csak nem hegymászás" - kommentálta a hétvégi tumultus okozta haláleseteket interjúnkban a világ egyik legsikeresebb hegymászója, Krzysztof Wielicki. A lengyel mászónak pedig lehet hinni, mert ő volt az ötödik ember, aki a Föld mind a 14 nyolcezres csúcsát megmászta. Emellett először bizonyította, hogy a Mount Everestre télen is fel lehet jutni. Később télen, és ráadásul szólóban mászta meg a 8516 méteres Lhotsét, ahol egy kellemes szilveszter estét töltött el.

Wielicki a legendás lengyel hegymászó-generáció egyik fő alakja:

ŐK VOLTAK AZOK A MÁSZÓK, AKIKNEK A TELJESÍTMÉNYÉT DÖBBENTEN FIGYELTÉK A VILÁG PÉNZZEL ÉS LEHETŐSÉGEKKEL JÓL ELLÁTOTT ALPINISTÁI A HETVENES-NYOLCVANAS ÉVEKBEN.

Ha ma egy szakember valamelyik nyolcezres hegymászó útja mellett azt a nevet látja, hogy Lengyel út, akkor biztos lehet benne, hogy extrém nehéz, nagy lelki- és fizikai erőt kívánó, veszélyes mászásra kell számítania.

De hogy lettek a lengyel mászók ilyen rettenthetetlenek, és mit gondolnak ezek a tapasztalt alpinisták arról, ami ma folyik a hegyekben, jut eszébe az embernek, ha a lengyel mászók teljesítményéről van szó. A választ magától Wielickitől kaptuk meg, aki az iKaland és a Kalifa meghívására Magyarországra látogatott. A fürge mozgású, ősz hajú és bajuszú, kora hatvanasnak tűnő – valójában 69 éves – mászólegenda leült velünk is beszélgetni.

A Mount Everest 1980-as, téli megmászása az egyik legnagyobb teljesítménye. Az a lengyel expedíció volt az első, amelynek az extrém körülmények közt is sikerült a csúcsra jutnia. Mennyiben más a szezonban, azaz tavasszal vagy ősszel mászni, mint télen?

Akkoriban fogalmunk sem volt arról, milyen lesz az Everest. Azt hittük például, hogy nagyon havas lesz, de a helyszínen kiderült, hogy alig van hó. Akkor van ugyanis a száraz évszak. Hatalmas volt viszont a szél. Ez a jet streamnek nevezett, a légkör magas zónáiban fújó, az Antarktisz felől érkező szél okozta a gondokat.

Nagyon hideg volt?

A hideg nem volt vészes, mert ilyenkor száraz hideg van.

MINDEGY, HOGY MÍNUSZ 30 VAGY MÍNUSZ 40 FOK VAN.

Ezt ki lehet bírni. A szél lehetetlenítette el a mászást. Rövid idők, egy-két napok voltak, amikor alábbhagyott, és lehetett haladni. Ezeket kellett kihasználnunk.

Hogy döntötték el, hogy mikor másznak?

Hát ez az. Akkoriban nem voltak olyan előrejelzések, mint manapság. Sőt, semmilyen előrejelzésünk nem volt. Az expedíciót kétfős csapatokra osztottuk, és előre kijelöltük, melyik csapat mikor indul a hegyre. Olyan volt, mint a rulett. Ha szerencsés voltál, akkor a te időszakodban pont jó idő volt.
Mi volt a legnehezebb a téli mászásban?

Az engedélyünk február 15-ig szólt, és már látszott, hogy addig nem jutunk fel. Az alaptáborból próbálták elintézni, hogy meghosszabbítsuk, és amikor jöttünk le a Déli nyeregből, 7986 méterről, akkor derült ki: nem engedik, hogy tovább maradjunk. Le kellett volna jönnünk pihenni, de a kettes táborból inkább visszafordultunk. Nagyon fáradtak voltunk, de ez volt az utolsó esélyünk. Végül az engedély utolsó napján sikerült elérnünk a csúcsot.

A többi expedíció milyen taktikát követett?

Nem volt rajtunk kívül senki. Mi voltunk az egyetlenek. Tudod, az okos mászók akkor másznak, amikor jó idő van, nem akkor, amikor rossz.

 

Miért voltak a lengyel mászók ennyire rettenthetetlenek?

Be akartunk csatlakozni a himalájai mászás történelmébe. Az 1950–1969-ig terjedő időszakban lezárult a magashegyi mászás nagy korszaka, addigra minden 8000-es hegyet megmásztak, de a lengyel mászók ebben még nem vehettek részt. Aztán 1975-ben a lengyel hegymászószövetség bekerült a sportminisztérium alá, aminek az volt a jelentősége, hogy kaphattunk útlevelet, utazhattunk.

De mi legyen a cél? A nagy hegyeket már megmászták, az Alpokban pedig már megvoltak a téli megmászások. Akkor vetődött fel, hogy próbáljuk meg a téli mászást a Himalájában. Akkor az még szűz terep volt.

Ez azt jelenti, hogy a lengyel mászások a minisztérium által irányított nemzeti projektek voltak?

Az elején nemzeti projekt volt. A lengyel hegymászást be akartuk írni az alpinizmus történetébe. De az Everest után folytattuk, és ahhoz már nem volt köze a minisztériumnak. Csak amiatt kellettek, mert tőlük kaptuk a kiutazáshoz szükséges útlevelet. Az Everesten elért siker hatására a lengyel mászók belendültek. Felmondtunk a munkahelyünkön, ipari alpinizmusból éltünk, mert értettünk ahhoz, hogy hogyan lehet kötéllel dolgozni.

ÉVI HÉT HÓNAPOT A HIMALÁJÁBAN TÖLÖTTÜNK, HÁROM-NÉGY EXPEDÍCIÓNK VOLT EGY ÉVBEN.

A végén a nemzetközi közösségtől megkaptuk az Ice Warriors címkét. Minden nemzetnek megvan a maga híres öt perce. Ez az időszak volt a mi öt percünk.
De még ez sem magyarázza, hogy miért voltak a lengyel mászók ennyire kemények.

Sokáig be voltunk zárva. A rendszer nem engedte, hogy a mászók utazzanak. Amikor az emberek mehettek, nagyon akartak valamit csinálni. Ki voltak éhezve. Meg amúgy sem volt más karrierlehetőségünk. Nem volt munkahelyünk, ebben teljesedtünk ki.

 

Miért ért véget ez az időszak?

Ez volt az aranykor. Ezt meg lehetett csinálni, mert 30 dollárnyi pénzből egy egész hónapig éltél. Ma már nem lehetséges így élni. A kapitalizmusban az embereknek dolgozniuk kell. És nem is ilyen kiéhezettek. A kikapcsolódás miatt másznak, nem a minél nagyobb kihívások miatt.

Mit gondol az Everestre tartó brutális tömegekről? A hétvégén már annyian tartottak a csúcsra, hogy hat ember a sorban állás miatt vesztette életét, és azóta újabb haláleseteket jelentettek.

Felfoghatatlan, hogy emberek így akarnak hegyet mászni. Ami manapság az Everesten zajlik, az minden, csak nem hegymászás. A mászás lényegét vesztik szem elől, akik a sorban állva araszolnak a csúcsra. Az igazi hegymászók már nem akarnak az Everestre menni, mert nem érzik jól magukat ilyen közegben. Még szerencse, hogy én jóval azelőtt megmásztam, mert a közelébe sem kell már mennem. De persze ezt nem lehet megállítani. A nepáliak pénzt akarnak, és amíg egy mászó 10 ezer dollárt fizet az engedélyért, és így évente dollármilliókat keresnek, ez a biznisz menni fog.

DE EZ NEM ALPINIZMUS. EZ A MAGASHEGYI TURIZMUS EGY FORMÁJA.

Akkor az alpinizmusnak vége? Mindent megmásztak, az újaknak nem jut más, mint a sorban állás?

Az alpinizmus történelmi szinten lezárult, mert a legnagyobb csúcsokat már megmászták. A K2 téli megmászása van még hátra például. Ezen régóta dolgozunk, három expedícióval is próbálkoztam, 1987-ben, 2002-ben és tavaly, de egyik sem járt sikerrel. A K2 a világ második legmagasabb hegye, de az összes többinél nehezebb. A Karakoram első vonulatában áll, semmi nem fogja fel előtte a szeleket, emiatt nagyon szélsőséges az időjárása.

Szerintem csak a jó taktika segíthet. Az a tervem, hogy két hullámban támadnánk. Az első csapat a hármas táborig építené ki a táborokat, majd 4-5 héttel később jönne a csúcsmászó csapat, és a rögzített köteleken jutna el az utolsó táborig. Majd pihenten mászna a csúcsra.

Ez tehát az utolsó kihívás a 21. század mászói számára?

Dehogy. Rengeteg megmászatlan 6-7 ezres hegy van még a világon. Gyönyörű és nehéz feladatok.

A LÉNYEG: TALÁLJ EGY MÁSZATLAN FALAT. NE A MÉDIÁT NÉZD, NE AZ EVERESTET FIGYELD, HANEM AZT, HOGY TE MIT ÉLVEZEL, ÉS NEKED MI A KIHÍVÁS.

Ez úgy hangzik, mint valami útravaló az új mászógeneráció számára. Mi az, amit még üzenne azoknak, akik most kezdik?

Manapság sokan rögtön a Himalájában akarnak mászni. Elmennek a műfalra, és utána már az Everest jön. Pedig a biztonságos mászás lényege a fokozatosság. Hogy a kisebb hegyeken tanuld meg a technikát, ott szerezd meg a rutint. És csak utána menjenek magasra.

Mi még sziklán kezdtünk, sokat jártunk a Tátrába, aztán az Alpokba, és csak a hétezres hegyek után jöttek a nyolcezresek. Az új generációnak üzenem, hogy járják végig az utat. Ne a médiában sztárolt helyeket figyeljék, hanem hogy mi a valódi kihívás.

Az is igaz, hogy mára rendkívüli módon differenciálódott a mászás. Van olyan, aki csak műfalon mászik. Van sportmászás, jégmászás, mixmászás, nagyfal, magashegy. Mi még mindent egyszerre csináltuk. Manapság az emberek specializálódnak. De ez nem baj, ilyen a világ.

Érzi, hogy mekkorát változott a mászás azalatt az ötven év alatt, amióta a hegyeket járja? Ha csak a technikai fejlesztéseket nézzük: high-tech anyagokból készült kabátok, pehelykönnyű sátrak, vékony kötelek segítik a mászást.

A kommunikációs eszközökben hatalmas a változás. A GPS, a rádiók, a műholdas telefon, az internet átformálta a mászás logisztikáját, a felkészülést, a tervezést. Amikor elkezdtünk járni a Himalájába, még rádiónk sem volt. De a felszerelésben nem látok ekkora forradalmat. Úgyis az ember a lényeg. A hegymászón, nem a felszerelésen múlik a siker.

AZ EVERESTET 1980-BAN NEJLONKABÁTOKBAN MÁSZTUK. AZ AKKORI FELSZERELÉSÜNK EGY VICC VOLT. DE ELHITTÜK, HOGY MEG TUDJUK CSINÁLNI, ÉS EZÉRT MEG IS CSINÁLTUK.