Himmler és a nácik démoni okkultizmusa

2015. január 17./Új Szó/TibetPress

eredeti cikk

Heinrich Himmler neve a náci Németország olyan szervezeteivel fonódott össze, mint a Gestapo vagy az SS. Ez utóbbit, mely eredetileg csupán Hitler személyes testőrsége volt, rövid idő alatt hadsereggé duzzasztotta, ő maga pedig, a háború alatt a rendőrség vezényletén túl a belügyminiszteri tárcát is megszerezte. Ez azonban csak Himmler „világi” életrajza. A maszk mögött egy egészen más lény is rejtőzött.

 

Himmlert a környezete csak Heinrich királyként emlegette, mivel Madarász Henrik reinkarnációjának tartotta magát

A környezetében csak Heinrich királyként emlegették, hiszen önmagát I. (Madarász) Henrik reinkarnációjának tartotta, s mint ahogy egy vaskezű uralkodó, ő is feltétlen engedelmességet követelt. Hitlerrel ellentétben, aki távol tartotta magát az általa életre hívott borzalmaktól, Himmler nem csak a frontvonalakat és a keleti tisztogatások helyszíneit látogatta meg, de sorra járta a koncentrációs táborokat is. Amikor 1945 elején látta, hogy minden elveszett, kapitulációs nyilatkozatott tett a nyugati szövetségesek előtt, mire Hitler kiutasította a pártból. Végül brit hadifogságban, ciánkapszulával végzett magával.

A fekete lovagok
Himmler erősen nemzeti érzelmű, polgári, katolikus családban nevelkedett, nevét Heinrich von Bayern hercegről kapta, akinek az idősebb Himmler volt a nevelője. Értelmiségi család fiaként sokat olvasott, főként a német történelemről és mitológiáról. Már gyerekként rajongott a lovagi eszmékért.

Egyetemi évei alatt nagy érdeklődést mutatott az okkultizmus és a spiritualitás iránt, melyek eszméi nála nacionalista, szélsőjobboldali elvekkel keveredtek. Mint Hitler, ő is a zsidóságban, a szabadkőművességben és a kereszténységben látta a legnagyobb fenyegetést, amit könyörtelenül el kívánt taposni. Az idő előrehaladtával egyre szorosabb szálak fűzték a fekete mágiát űző Germanorden (Germán Lovagrend) egyik antiszemita ágához, a Thule Társasághoz. Ez a szervezet, melyet sokan a nácizmus bölcsőjeként emlegetnek, nemcsak az antiszemita tanoknak és a pángermán elméleteknek volt a melegágya, hanem az okkultizmusnak és a miszticizmusnak is.

A csoport, a kommunizmus terjedését ellensúlyozandó, a munkásság körében toborozta híveit (a jelentkezőknek három generációra visszamenőleg igazolniuk kellett árja származásukat), s a Hitler által NSDAP-vá átalakított DAP is a Thule Társaságból nőtt ki. Sőt, a jobbra fordított szvasztika, azaz a horogkereszt eredetileg a Thule szimbóluma volt. Az északon fekvő mitikus Thule szigetet a szervezet követői Atlantiszhoz hasonlították, s az ott lakozó erőkkel a mágia révén kívántak kapcsolatba lépni. A csoport vezetője, Dietrich Eckhart Hitlerben látta a germán faj messiását.

Az árja tanok
A 18. században, Sir William Jones jogászprofesszor Indiában elvégzendő feladatot kapott a brit koronától, ahol a helyi kultúrával és a szanszkrit nyelvvel megismerkedve arra az eredményre jutott, hogy az első civilizáció ott, Indiában jött létre, megelőzve a hébert. Tanai magával ragadták a német Friedrich Schlegelt is, aki megerősítette és továbbgondolta az elméletet. Szerinte az ősi, harcos árja elit meghódította az egész világot, és annak minden táján fejlett civilizációkat létesített. Szerinte az árják az indogermán nyelvet beszélték, s fajilag egy nordikus őstől származtak. Az elméletet olyan neves személyiségek tették magukévá, mint Richard Wagner vagy Ernst Haeckel, a jeles orvos és egyetemi tanár. Ez utóbbi szerint az árja faj képviselői a többi fajhoz képest felsőbbrendűek, mivel magukban hordozzák a civilizációt létrehozó ősök génjeit, míg az alacsonyabbrendű fajok a velük való párosodásra törekednek, épp e civilizációteremtő kód megszerzése és a természet által föléjük rendeltek letörése miatt.

Ezek az elméletek egyenesen felvirágoztatták az okkultista tanokat. Helena Blavatsky, a Teozófiai Társaság vezetője szerint az ősök létrehoztak egy föld alatti világot, melyet alagutak kötnek össze, s annak központja – az árja faj központja – Tibet alatt található. Blavatskyról sokat elárul, hogy tételei javát egy brit regény, Edward Bulwer Lytton Vril: Az eljövendő faj hatalma című műve alapján építette fel. A kötet alapmű volt náci körökben.

Az SS boszorkánymesterei
Vril néven társaság is működött, amelynek követői hittek abban, hogy különböző rítusok révén megszerezhető a világ feletti hatalom. Hitler pszichológusa is közéjük tartozott, és feltételezhető, hogy a Führer ugyancsak a Vril-tanokra alapozva építette fel tömegbefolyásoló beszédeit. A társaság tagja volt többek között Karl Haushofer professzor és tábornok is, akiben mindhárom náci vezető, Hitler, Himmler és Hess is a legfőbb lelki vezetőt, a főmágust találta meg. Ő rakta le az élettérelmélet alapjait, a teret ugyanis egyként fogta fel magával a hatalommal. Programja szerint a német birodalomnak egészen a Jangce folyóig kellett volna terjednie, természetesen Tibetet is magába foglalva. Miután azonban Haushofer fia részt vett a ’44-es, Claus von Stauffenberg-féle Hitler elleni merényletben, a főmágus is koncentrációs táborba került, majd a háború után öngyilkos lett.

A másik neves okkultista náci Karl Maria Willigut szárnysegéd volt, aki 1933–39 között dolgozott Himmler mellett, s hivatalos látnokként óriási karriert futott be az SS-ben. Később azonban kitudódott róla az a korábbi, még a bécsi bíróságon kelt ítélet, mely szerint pszichiátriai betegsége miatt önrendelkezésre alkalmatlan, ezért eltávolították a lovagrendből. Willigutot sokan Himmler Raszputyinjaként emlegették.

Hitler okkult elkötelezettségét bizonyítja Longinus lándzsája iránti rajongása is, melyről az a legenda járta, hogy aki a birtokába veszi, meghódítja a világot. A Bécsben található relikviát Ausztria bekebelezését követően a Vezér el is ragadta, s a nürnbergi Szent Katalin-templomban helyezte el, Himmler nagy bánatára, aki a wewelsburgi SS-fellegvárba szánta az ereklyét.

Wewelsburg kastélyát Himmler az SS kolostorának, misztikus szentélyének szánta, ahova számos alkalommal hívta össze fekete lovagrendje vezetőit. A szobákat Longinus lándzsájának korábbi tulajdonosairól, a Német-római Szent Birodalom császárairól nevezték el, s az egyes uralkodókhoz kötődő relikviákkal díszítették fel. Az SS-vezetők mindig más szobát kaptak, leszámítva Hitlert és Himmlert, előbbi ugyanis mindenkor a Rőtszakállú Frigyesnek szentelt, utóbbi pedig a Madarász Henrikről elnevezett lakrészben szállt meg. A feljegyzések szerint a találkozókon különböző lelki és koncentrálóképességet fejlesztő gyakorlatokat végeztek ott a tisztek.

„Ősapáink öröksége”
1935-ben Himmler külön agytrösztöt hozott létre a germán múlt és az árja ősök kutatására. A szervezet az Ahnenerbe, azaz „ősapáink öröksége” nevet kapta. Életre hívói közt ott volt Hermann Wirth dán Atlantisz-történész és Walter Darré, a Faji és Telepítési Hivatal vezetője is. Az Ahnenerbe egyre nagyobb térnyerése során magába olvasztotta a legfontosabb okkult szervezeteket. A csoport kutatói – birodalmi alapokból származó pénzeken finanszírozva – a világ számos pontjára eljutottak, de a holokauszt „tudományos” igazolását is ők végezték el. 1939- ben 137 kutató – köztük professzorok is – szerepelt az Ahnenerbe alkalmazottainak listáján, akik az ősi árja építészetet, lófajtákat, hangszereket éppúgy kutatták, mint az elődök szexuális szokásait.

„Ahogyan a fa kiszárad, ha elveszíti a gyökereit, úgy a nép is elbukik, ha nem tiszteli az őseit” – jegyezte le Himmler, azon elképzelése mellett érvelve, hogy az élettérelmélet beteljesítését követően a keleti régiókban olyan, középkorba illő mezőgazdasági közösségeket, árja falvakat kell majd létrehozni, melyek lakói nemcsak katonák, hanem az ősi pogány rítusokat gyakorló emberek is. 1937-ben létre is hoztak egy modellkolóniát, nem messze Berlintől, ahol tizenkét SS-család élhette mindennapjait. Feladatuk egyebek között az volt, hogy minél több utódot nemzzenek, igaz, csak miután felmutatták a tiszta árja származásukat bizonytó okiratokat. Himmler Konrad Meyerrel, a neves mezőgazdásszal terveztette meg a kolóniát, és a Barbarossa-hadművelet sikerének esetén újabbak létrehozását készítette elő, Leningrád, Észak-Lengyelország és a Krím félsziget vidékein. Himmler még arra is gondolt, hogy a betelepülőknek esetleg honvágyuk támadhat, ezért a falvak mellé a német anyaföldre emlékeztető bükkerdők telepítését is tervbe vette.

A világ figyelmét az Ahnenerbe elsősorban népes Tibet-expedíciójával vonta magára: Ernst Schäfer vezette, akit magával ragadott a keleti világ. Több mint háromszáz fő szokásait, családi és szexuális életét vizsgálták meg, arcmintákat vettek, számos tudományterület ismereteit bővítették, igaz, nem mellesleg kipuhatolták azt is, számítani lehet-e a tibeti uralkodó szövetségére a britekkel szemben. A hazavitt anyagokból készült Az ismeretlen Tibet című film. Később aztán a világ számos pontjára indítottak újabb és újabb expedíciókat, de Tibethez mérhető szent helyként csak Izlandot tartották számon, főként az ott fellehető ősi, germán irodalmat, melyet az elődök hagyatékához vezető kulcsként kezeltek.

A nácik koruk tudományát a marxista-liberális tanok eredményének tekintették, ezért bátran igénybe vették a mágia dimenzióit saját elméleteik igazolásához. Az Atlantisz-legendát is ki kívánták használni, hiszen önmagukban a felsőbbrendű, Atlantiszról elmenekült túlélők leszármazottait vélték felfedezni. Himmler a Harmadik Birodalmat egyenesen Új Atlantisszá kívánta emelni, amely fajában, tudományában és kultúrájában egyaránt tökéletes lesz.

Az Ahnenerbe talán legeltorzultabb részlege a Hadtudományi Kutatóintézet volt, amely genetikai kutatásaiban a felsőbbrendű faj tökéletesítését és az alsóbbrendűek hatékony kiirtásának módjait vizsgálta. Számos dachaui rab halt keserves halált, alávetve magát a kísérleteknek. Vizsgálták egyebek mellett, hogy miként hatnak az emberre a légköri viszonyok, huszonegy kilométeres magasságban. A ciánkapszula kifejlesztése is ehhez a csoporthoz köthető. August Hirt professzor hallucinogén szerek hatásait vizsgálta kísérleti alanyain – a háború után 150 emberi csontváz került elő laborjából. Az Ahnenerbe lefoglalt iratait végül a nürnbergi perben is felhasználták, igaz, csupán annak vezetőjét, Wolfram Sieverst ítélték halálra.

A Lebensborn program
Himmler már a háború előtt a lakosság nagy léptékű csökkenésére figyelt fel, amelyet főként a homoszexuálisok arányára és a becslések szerint évi hat-nyolcszázezer abortuszra vezetett vissza. Ez utóbbiért is a kereszténységet tette felelőssé, mivel azokat a teherbe esett nőket, akik házasságon kívül hoztak világra gyereket, a keresztények kiközösítették, noha az SS-vezér véleménye szerint ez az ősi germán időkben még természetes volt, erősítette a felsőbbrendű faj fennmaradását. Az árják feltámadását elsősorban a vérségileg ellenőrzött SS-ben, illetve a fekete lovagok asszonyaiban látta, de jelentős szerepet szánt a hajadonoknak is. E célból hívta életre a Lebensborn programot, amely pártfogásba vette a leányanyákat és születendő gyermeküket. Persze hozzá tartozik, hogy a gyerekek nevelése így állami kézbe, Himmler kezébe került, aki hamar a szervezet vezetője lett.

Az első otthont 1936 augusztusában, a bajorországi Steinhöringben nyitották meg. Később Németországon túlra is kiterjesztették a programot: olyan államokra (pl. Dánia, Norvégia), amelyek a náci tudósok szerint ugyancsak értékes génállománnyal bírtak. Himmler a Lebensborntól nagyarányú népességnövekedést remélt; évi százezer születendő gyerekkel számolt. Kalkulációi szerint ez a tempó 30 esztendő alatt négyszázezerrel növelte volna a hadsereg létszámát. Ez azonban már nem történt meg. A Harmadik Birodalom és Himmler bukása a náci okkultizmust – és a tételei alapján elindított projekteket – is romba döntötte, hiszen a kettészakadt világ mindkét pólusa értelmetlen babonaságként és őrületként tekintett rá.

A szerző a komáromi Selye János Egyetem hallgatója. Az írás egy tudományos diákköri munka rövidített változata.

Baka L. Patrik