Hatvan éve lázadt fel Tibet a kommunista megszállás ellen

2019. március 10./Origo.hu/TibetPress

eredeti cikk

Hatvan éve, 1959. március 10-én felkelés tört ki Tibetben a kínai megszállás ellen, amelynek bukása után a Dalai Láma menekülésre kényszerült. A maoista ihletésű „szocialista demokratizálás", illetve a „nagy proletár kulturális forradalom"megsemmisítette a tibetiek hagyományos életformáját, és száműzetésbe kényszerítette legfőbb vallási vezetőjüket, a Dalai Lámát.

Birodalom épül a világ tetején

A világ tetejeként is emlegetett Tibet a Föld legnagyobb kiterjedésű, 4900 méter átlagmagasságú, de rendkívül ritkán lakott magasföldje.

 

A vándorló, állattenyésztő és időszakosan földművelő tibeti népről és királyaikról a 6. századig alig maradtak fenn források.

A Tibeti Birodalom megalapítása a 7. században élt Szongcen Gampo nevéhez köthető,

aki megteremtette az indiai mintán alapuló írásbeliséget, és létrehozta országa katonai szervezetét.

 

Miután birodalmába olvasztotta az északkeleti Kuku-nor tó környékét és nyugaton a Tarim-medencével együtt a Selyemút egy részét is,

Tibet regionális nagyhatalommá vált.

 

Gampo a helyi arisztokrácia soraiból választott feleségei mellett - politikai okokból - Kínából és feltehetőleg Nepálból is vett nőül hercegnőket.

 

A tibetiek e házasságok révén kerültek közelebbi kapcsolatba a buddhizmussal,

amelyet Triszong Decen király tett államvallássá a 8. század végén.

A tibeti buddhizmus, a gelgupa, vagy más néven a "sárgakalaposok szektája" a 14. század második felétől vált meghatározó irányzattá, amely Congkapa tibeti filozófus és vallási vezető nevéhez fűződik.

 

Chongkapa az úgynevezett kadam iskola által sulykolt egyetemes együttérzés filozófiájának,

a mahájána elvének volt a nagy rajongója.

Az indiai eredetű mahájánát továbbfejlesztve, Chongkapa szerint a feltétel nélküli együttérzés és a bölcsességbe való mély belelátás vezet el a teljes megvilágosodáshoz.

 

Ennek a sajátos tibeti buddhista irányzatnak a későbbiekben a dalai láma lett a legismertebb vezetője.

Nem Mao Ce-tung volt Tibet első kínai „felszabadítója"
Kína és Tibet közös történetét a kezdetektől háborúk, diplomáciai tárgyalások és érdekházasságok kísérték. A 822-ben kötött béke megerősítette Tibet hatalmát Kanszu és Szecsuan nyugati része, illetve Kelet-Turkesztán felett.

 

A 13. században a Kínát meghódító mongolok

a hercegségekre szakadt Tibetet is fennhatóságuk alá vonták, de vallását nem üldözték, sőt maguk is buddhistává váltak.

A mongol eredetű Jüan-dinasztia 1368-as bukása után Tibet függősége megszűnt, ám az ország az egymással vetélkedő buddhista rendek (gelgupa és karmapa), illetve az őket támogató világiak összecsapásainak színterévé vált.

 

Az ötödik dalai láma 1642-ben a mongolok segítségével megszerezte a politikai hatalmat,

ekkor és ezzel létrejött az egységes teokratikus állam. Ettől kezdve a mindenkori dalai lámák számítottak Tibet vezetőinek, bár a tényleges hatalmat nem mindegyikük gyakorolhatta.

 

A dalai láma (tibeti nyelven tulku, mongulul tubilgán) a tibeti gelgupa buddhizmus legfőbb vallási tanítója, és az egymást követő lámák öröklési vonala egészen 1391-ig vezethető vissza.Ű

 

A dalai láma a tibeti hitvilág szerint bodhiszattva, azaz az együttérzés megtestesülése, egy olyan személy,

aki saját nirvánáját elhalasztva az újjászületést választotta azért, hogy az emberiséget szolgálhassa.

A tibetiek 1720-ban a dzsungár-mongol megszállás ellen Kínától kértek segítséget, akik már ekkor is mint "felszabadítók" vonultak be Lhászába.

 

A pekingi mandzsu uralkodók protektorátust építettek ki, az irányítást a tibeti tisztségviselőkre bízták,

de elővigyázatosságból kínai helytartókat (ambán) neveztek ki a lámák mellé,

akiknek megválasztását rendeletekkel befolyásolták.

 

Miután 1792-ben a kínaiak sikeresen visszaverték a nepáli gurkák támadását, állandó katonaságot telepítettek Tibetbe.

Tibetet visszapofozzák a „Kínai Népköztársaság nagy családjának kebelére"
A 19. század folyamán Tibet kénytelen volt a kínai "tiltott ország" politikájának alávetni magát, egyetlen idegent sem engedhettek be.

 

A terjeszkedő britek 1904-ben bevonultak Lhászába, kikényszerítve egy kereskedelmi szerződést,

válaszul Kína nyíltan is kinyilvánította fennhatóságát, amit végül a britek és az oroszok is elismertek.

Kínában 1911-ben megbukott a császárság, ezután a tibetiek kiszorították a kínai csapatokat.

 

Az 1914-ben Kína, Tibet és Nagy-Britannia által Szimlában aláírt egyezmény de facto elismerte Tibet önállóságát, de a ratifikálást Kína elutasította. A második világháború idején a japán megszállás ellen küzdő Kuomintang elérte, hogy a szövetséges hatalmak elismerjék hatalmi előjogait a területre.

 

Az igényt az 1949-ben kikiáltott Kínai Népköztársaság is fenntartotta,

és 1950-ben hadserege elözönlötte Tibetet,

ahol a válságos helyzetre való tekintettel a még csak 15 éves 14. dalai lámát, Tendzin Gyacót hivatalosan is Tibet vallási és politikai vezetőjének nyilvánították.

 

A kínaiak 1951. május 23-án - egy erre a dalai láma által fel nem hatalmazott - tibeti tárgyalóküldöttséggel Pekingben 17 pontos egyezményt írattak alá, amely kimondta, hogy "a tibeti nép visszatér az anyaország, a Kínai Népköztársaság nagy családjának kebelére".

 

A dekrétum többek közt tartalmazta Tibet belső autonómiájának megmaradását és saját politikai rendszerének konzerválását, a dalai és pancsen láma pedig megtarthatta tisztségét.

Tibet is megízleli, hogy milyen a kommunista paradicsom
Néhány hónappal később húszezer kínai katona vonult be Lhászába, és a Kínával való összeköttetés biztosítására utakat, illetve leszállópályákat kezdtek építeni, Tibet keleti részét kínai tartományokba tagolták be.

 

A dalai láma a pekingi hatóságok meghívására 1954-ben részt vett a kommunista alkotmányt kidolgozó parlamenti ülésen, és abba is beleegyezett, hogy tibeti-kínai átmeneti bizottságot állítsanak fel Tibet igazgatására.

 

A tibetieknek azonban csalódniuk kellett, a beígért nagyobb autonómia helyett

a "demokratikus reformok" keretében elkínaiasítás, kollektivizálás és régi életformájuk megsemmisítése kezdődött meg.

Az elnyomás miatt gerillaharc tört ki, majd 1959. március 10-én Lhászában is felkelés robbant ki, amely néhány nap alatt az egész országra kiterjedt.

 

A kínai túlerő gyorsan győzedelmeskedett,

a két hétig tartó harcokban hivatalos adatok szerint 87 ezer ember halt meg,

a megtorlások során több tízezren kerültek börtönökbe és munkatáborokba, alig egy évtized leforgása alatt nyolcvanezer tibeti hagyta el hazáját.

Kolostorok ezreit rombolták le a proletár kulturális forradalom nevében
A dalai láma március 17-én éjjel álruhában menekült el palotájából, és Indiában kapott menedékjogot, azóta is Dharamszalában él emigrációban.

1965-ben a kínai kormány létrehozta a Tibeti Autonóm Területet, Amdo és Khám tartományokat Kínához csatolták.

A "nagy proletár kulturális forradalom" idején a hatezernél is több kolostor túlnyomó többségét lerombolták,

felbecsülhetetlen értékű könyveiket, műtárgyaikat pedig tűzre vetették.

A dalai láma 1989-ben (nem sokkal a Tienanmen téri vérengzés után) a "Tibet felszabadítása érdekében, minden erőszak elutasításával folytatott tevékenységéért" megkapta a Nobel-békedíjat.

Tibet ma már nincs teljesen elzárva a világtól, de a politikailag kényes évforduló közeledtével a pekingi kormány egy hónapra megtiltotta a turisták beutazását.