Mint ahogy az a címből is sejthető e rovat versekről szól, méghozzá kortárs tibeti költők műveiről, melyek segítségével közelebb kerülhetünk a tibetiek érzésvilágához, hű képet kaphatunk a helyzetükről. A hazájukhoz és kultúrájukhoz fűződő megindítóan mély ragaszkodás jelképei ezek az írások, s azt is bizonyítják, hogy nem a határai tesznek egy országot egységessé. Mert mi maradhat egy száműzött embernek a szívében? Egy kép, egy emlék, egy zászló, „egy” spirituális vezető, vagy egy vers. Mert kell egy vers. Mert kell, hogy legyen „Egy vers, ami Tibet”.

Új rovatunk legelső számát stílszerűen a címadó verssel szeretném kezdeni. Előtte viszont pár szó írójáról, Tenzin Gelekről, akinek a költeményeivel nem egyszer fogunk még találkozni a jövőben. Tenzin Gelek a kedvenceim közé tartozik, már-már nyers őszintesége miatt. Bátran és szókimondóan ír gondolatairól, mindemellett gyönyörű képeket alkotva az érzésekből. Ez a nyers, ám mégis kimondottan finom stílus az, ami egyedivé teszi műveit.

A tehetséges fiatal költő Tibetben született egy kis településben, Dhondenlingben. Indiában, a Mungodban lévő Tibetiek Központi Iskolájában végzett, ezután számítástechnikát tanult Mangalorban az Aloysius Egyetemen. Jelenleg Bangalorban él és dolgozik. És most következzék maga a mű!

Tenzin Gelek
Egy vers, ami Tibet

Egy hely, úgy tudtam, hogy mennyország,
Mára csak testetlen lélek, kies pusztaság.

Leülök hát, mily nagyszerű borzalom,
Versbe festem, de elképedve bevallom,
Szavaimmal nem segítek e helyen,
S mint a magas, tiszta ég, kiürült a fejem,
A tinta kiszáradt lassan,
Megdermedt, nem ír az ujjam.
Elmerültem a szavak tengerében,
S az idő elúszott annak vizében,
Ma először költő mivoltomban,
Mint hal, fennakadtam egy halászhálóban.
Ám a tudatlanság fellege már elhomályosul,
S meglátom a választ, mely egyre kivilágosul,
Ezt a gyönyörű országot nem zárhatom be
Csak úgy az én egyszerű versembe.
Ez az a valami, amit feledésbe vittem,
A Tény: Tibet egy vers, költője az Isten.
Egy meggyötört lélek küzd a békéért,
Kitart és tűr önzetlenül mindenkinek lelkéért.
Öntudatért, saját arcért kiált, és csak kiált egyre,
Hogy az Egyenlőség legyen e kegyetlen harc vége.

Hiába próbálom nyújtani tehetetlen kezem,
Könnyedet, mi lehullott, hogy eltörölhessem,
Láncra vert szülőföldem, azokat már utol nem érem.

Oh, ha fent vagy valahol, könyörülj országomon, Kegyelem!
Nézd, mi lett a csodás verssel, mit Te költöttél, Istenem!

Gubányi Gréta
(Tenzin Gelek: A Poetry That Is Tibet)

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: