Ég a 2008-as pekingi fáklya

The Ottawa Citizen – 2007. március 5. Kate Heartfield - kheartfield@thecitizen.canwest.com

A jövő évben megrendezésre kerülő pekingi Olimpiai Játékok remek alkalom lesz arra, hogy agitáljanak Kína demokratizálása és az elnyomott Tibet autonómiája mellett – írja Kate Heartfield. Mit fognak tenni – kidobnak minket?

Kanada bojkottálta az 1980-as moszkvai Olimpiai Játékokat, hogy így tiltakozzon Afganisztán szovjet megszállása ellen. Képzeljék el, ha a Szovjetuniónak sikerül egyrészt fennmaradnia, másrészt megszereznie Afganisztánt! Képzeljék el, hogy most ő kormányozná Afganisztánt, miközben kiaknázná forrásait, megpróbálná felforgatni vallási intézményeit, ellenőrizné és megfélemlítené a lakosságát. Elküldenénk ilyen körülmények között kanadai sportolóinkat egy újabb moszkvai olimpiára?

Nem tudom, de azt tudom, hogy 2008-ban elküldjük sportolóinkat Pekingbe, Tibet fél évszázada tartó megszállása és elnyomása ellenére. A folyamatos kínai betelepítésekkel kiszorítják a tibetieket saját hazájukból. Szerzeteseket és apácákat tartóztatnak le, mert gyakorolják vallásukat. Ha pedig a tibetiek megpróbálnak elmenekülni a hegyi hágókon keresztül – nevezzük őket disszidenseknek vagy menekülteknek, vagy ahogy a kínai hírügynökség írta, „potyautasok”-nak – akkor letartóztatják, vagy lelövik őket.

Mondjanak, amit akarnak a hidegháborúról, de az legalább a morális tisztaság látszatát keltette. De ezt most már nem mondhatjuk el. Azonban a megfelelő ideológiai versengés hiányában Kanada nem tudja, milyen álláspontot képviseljen a 2008-as Olimpiai Játékokon.

Hát, most itt az idő az olimpia bojkottjára, és én nem fogom vissza magam. Ugyanígy a konzervatív szenátor, Consiglio Di Nino sem, aki következetesen nem vásárol semmit, ami Kínából származik, és a parlamenti irodájában tibeti zászlót helyezett el. A tibetiekkel való együttérzése 1990-ben, egy hegymászó túrán ébredt fel.

„Kína soha nem kaphatta volna meg az olimpiát” – mondta Di Nino. „De van citromunk, hát készítsünk limonádét.”A limonádé ebben az esetben az, hogy az olimpiát lehetőségként használjuk fel arra, hogy meggyőzzük Kínát a változtatásról. Komoly változtatásról. A jó erkölcsöt nem lehet olyan üres közhelyekkel kielégíteni, mint például „őszinte tárgyalások” folynak Kína emberi jogi „fejlődéséről”.

Március 10. az 1959-es tibeti felkelés évfordulója. Azon a napon a tibetiek elfoglalták Lhásza utcáit, hogy így akadályozzák meg a kínaiakat a Dalai Láma meggyilkolásában vagy elrablásában. Nem sokkal ezután Őszentsége elhagyta az országot, és mindmáig nem tért vissza.
A Dalai Láma évtizedek óta kéri a kínai vezetést, hogy tárgyaljanak Tibet Kínán belüli valódi autonómiájáról – hasonlóan, mint Kanadában.

Ez egyáltalán nem ésszerűtlen kérés. És az évek során némileg normalizálódott is a viszony Kína és az emigráns tibeti kormány között. Azonban a kínai kormány újra és újra visszatér megrögzött álláspontjához, és a Dalai Lámát veszélyes szeparatistának állítja be.

A kanadai parlament Tibet-támogató csoportja (Canada's Parliamentary Friends of Tibet), melynek Di Nino is az egyik elnöke, világszerte próbálja meggyőzni a különböző parlamenteket, hogy támogassák a Dalai Láma és a kínai kormány közötti tárgyalásos megállapodás létrejöttét.

A kanadai alsóház elfogadott egy határozatot ezen célból február 15-én az új demokrata Peggy Nash kezdeményezésére. Az Európai Parlament szintén elfogadott akkortájt egy határozatot. Számos ország folytat hasonló taktikát. Di Nino indítványát is elfogadhatja a szenátus a hónapban.

„Amit teszünk, én és mások szerte a világon, nem más, mint a láng életben tartása” – mondta Di Nino. Nem vagyok biztos benne, hogy valóban meg fogja tenni, amit az olimpiai hasonlatban mondott, de hajlik rá. Nincs alkalmasabb időpont, mint az olimpia, hogy beszéljünk a fáklya által képviselt ideákról: népek közötti béke és ez emberi lélek tiszteletben tartása.

A kínai kormány ki nem állhatja, ha kínos helyzetbe hozzák, azonban nem tartom elegendőnek a parlamenti határozatokat. Talán nem lesz más megoldás a külvilág számára, hogy belátásra bírja a kínai kormányt, legalábbis semmi olyan megoldás, ami politikailag kellemes. De ez természetesen nem jelenti, hogy a világ országai ne gyújthatnának be a kínai kormánynak.

„Úgy gondolom, a kínai nép egyszer talán megteszi ezt” – mondta Di Nino a tibeti autonómia kapcsán.

Ha igaza van, akkor az Olimpiai Játékok lehet a világ trójai falova – csak a megszállók helyett a lehető legbosszantóbb vendégek érkeznek.

A nemzetközi média kellemetlen kérdésekkel ostromolhatná a kínai vezetést, az ismert személyiségek minden nyilvános beszédükben a békéről és a szabadságról szólhatnának, a sportolók pedig beszélhetnének Tajvan, Tibet és Újgúria elnyomásáról valamint arról, hogy Kína elnyomó hatalmakat támogat szerte a világon. Hiába próbálja a kínai kormány, mindent és mindenkit még ő sem tud irányítani. Ideje ráébreszteni a kínai népet, hogy a kormánya óriási károkat okoz a nevében.

És akkor mit tesz Peking, kidob minket?