Az elmebetegségek árnyéka - Csaknem kétszázmillió kínai szenved mentális zavarokban (2. rész)

2011. január 4. /MTI/TibetPress

Mind az elmeorvosok, mind az intézetek terén krónikus a hiány. Az Egyesült Államokban mintegy hétezer főre jut egy pszichiáter - Kínában 83 ezerre. Ma Hong, a Pekingi Egyetem elmegyógyászati intézetének illetékese szerint ráadásul a kínai elmebetegekkel foglalkozó szakemberek legtöbbjének nincs egyetemi diplomája, még ritkább a pszichiáteri végzettség. Egy szakorvos úgy fogalmazott, hogy a hivatásos pszichiáterek olyan ritkák Kínában, mint a panda: alig néhány ezren vannak.

Ennek a pályának ugyanis olyan alacsony a presztízse, hogy csak kevés diák választja hivatásul. A sebészek és más szakorvosok zsebébe a jobb ellátás reményében a páciensek nem ritkán csúsztatnak borítékot hálapénzzel - ezt hungpaonak nevezik -, az ő jövedelmüknek akár a harmada is ebből származik. A pszichiáter ellenben nem számíthat sem hungpaóra, sem megbecsülésre. "Az emberek azt gondolják, naphosszat bolondokkal foglalkozol, talán magad is megbolondultál már, ezért vagy velük" - panaszkodott Taj Csün (Dai Jun) 24 éves vuhani orvostanhallgató, aki pszichiátriára iratkozott be, de aztán, amint módja nyílt rá, átment az ortopédiára.

Az egészségügyi minisztérium felmérése szerint mindazonáltal nő az igény a pszichiáterekre. A tanulmány eredményei alapján az elmebetegségek aránya 2003 és 2008 között 50 százalékkal emelkedett. Noha ez részben azzal is összefügghet, hogy nagyobb figyelmet tulajdonítanak a kérdésnek és jobban felismerik a tüneteket, Ma Hong szerint a stresszel összefüggő olyan zavarok, mint a depresszió és a szorongás, mind gyakoribbak. "A kínai társadalom olyan gyorsan változik, hogy az emberek nehezen tudnak alkalmazkodni" - húzta alá a szakember.

A kormány nemrég azt ígérte, hogy többet költ a mentálhigiéniára, főleg úgy, hogy új pszichiátriai intézeteket létesít, illetve felújítja a régieket. Sok ilyen intézmény legalább fél évszázados már, és eleve a városoktól távol létesült. A pszichiátriai betegágyak számát 2003 és 2008 között 50 ezerrel növelték, de ez sem elég. Az óriási kiterjedésű Tibetben például egyetlen elmegyógyintézet sincs.

Trancsírozó késsel támadt

Hszicsen község, Jang Csia-csin ámokfutásának színhelye Kuanghszi tartomány déli részén található, ez Kína egyik legszegényebb vidéke. A cukornád és manióka-földeken parasztok százai szorgoskodnak, kutakból merik a vizet, és fát aprítanak a főzéshez, fűtéshez. Az egészségügyieknek nincs szakképzettségük, a legközelebbi kórház egyórás autóúttal érhető el. Jang feleségével együtt maga is a helyi kis egészségügyi állomáson dolgozott "doktorként", bár csak érettségijük volt. Felesége, Ven (Wen) asszony ma azt mondja, már öt éve ráébredt, hogy férje az, akit kezelni kellene, mert üldözési mániában szenved. A férfi egy éjszaka kirohant a viharba, mert azt hitte, menekülnie kell haragosai elől.

A megyei szakintézetben, amelyben öt orvos látja el az egymilliós körzet pszichiátriai betegeit, Jangnak nyugtatót írtak fel, de zavarai csak fokozódtak. 2007-ben kiugrott egy épületből, és eltörte a lábát, 2008-ban Sencsenben (Shenzhen) vállalt vándormunkásként állást, ott egy újabb szorongási rohamában felmászott a tévétoronyra, és öngyilkossággal fenyegetőzve kihívta a rendőrséget. A sanghaji pszichiátriai kórház orvosai megállapították, hogy skizofréniában szenved; egy hónapos kezelés után azzal bocsátották el, hogy jelentkezzen a megyei szakintézetben. Erre nem volt hajlandó, ezért felesége a sanghaji diagnózissal maga ment oda. Az orvos, aki fogadta, vizsgálat nélkül megváltoztatta a férjének felírt gyógyszert.

Jang, aki ekkor 40 éves volt, ezután egész nap otthon ült, és sírt. Felesége rosszat sejtve már alig merte magára hagyni kis vályogházukban. Aztán - elevenítette fel az asszony -, tavaly április 9-én férjét megszállták démonai. Baltával rátámadt idős szomszédjukra, és megsebesítette. A helyi rendőrfőnök a feleség elmondása szerint kijelentette, hogy amikor egy bolond megtámad valakit, a rendőrség semmit sem tehet. Így nem is vették őrizetbe, pedig azzal - állította az asszony - elejét vehették volna az ámokfutásnak. A rendőrség hímezett-hámozott, majd arra hivatkozott, hogy nem találja Jangot, és elrendelte, hogy ha előkerül, jelentkezzen a hatóságnál.

Felesége intézkedni kezdett, hogy bevigyék az elmegyógyintézetbe, addig Jangot öccsének felügyeletére bízták. Elkéstek. Jang a következő hétfőn zokogva kirohant a házból, és a konyhai trancsírozó késsel rátámadt az arra elhaladó iskolásokra. Kettőt súlyosan megcsonkított közülük, a harmadiknak átvágta a nyakát, és a haldokló fiút az úton hagyta. Mielőtt a rendőrök letartóztathatták volna, a szomszéd házakba berontva előbb egy 70 éves asszonyt ölt meg, majd egy ágyában éppen tévét néző férfival végzett.

A korábban tétlen rendőrség most nagy erőket vezényelt ki. A kórházból elvitette a meggyilkolt iskolásfiú holttestét, és nem adta ki családjának - a falubeliek szerint talán azért, mert az anya nem volt hajlandó megígérni, hogy senki ellen nem tesz feljelentést. Ha ezt a feltételt teljesítette volna, 19 ezer jüan (mintegy 600 ezer forint) kártérítésre lett volna jogosult.

Azóta a skizofrén ámokfutó állapota a kezelés hatására stabilizálódott, és a rendkívül szűk keretből gazdálkodó hepui elmegyógyintézet haza szeretné küldeni. Felesége, Ven viszont közölte, hogy nem képes gondozni, és további kórházi költségeit sem tudja fizetni.

A történetnek tehát nincs vége.