Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Arra születtek, hogy elmerüljenek a fekáliában

2018. október 27./24.hu/TibetPress

eredeti cikk



Az indiai társadalom kirekesztettjei a dalitok (érinthetetlenek), akiknek az a sorsuk, hogy puszta kézzel, védőfelszerelés nélkül csatornát tisztítsanak. Ötnaponta hal meg egy indiai a fekáliával teli aknákban. Kitörniük gyakorlatilag lehetetlen.

A kisfiú odasétált édesapja élettelen testéhez a krematóriumban, elhúzta fejéről a fehér lepedőt, kezébe vette a halott arcát és zokogott. A 37 éves Anil munkavégzés közben vesztette életét: szennyvízcsatornát tisztított a puszta kezével, védőfelszerelés nélkül. Egy kötél segítségével ereszkedett le a több méter mély csatornába, de a kötél kilazult a dereka körül, és a férfi a mélybe zuhant. Az egyetlen kereső volt a családban, három gyereket hagyott árván.

Az apja holtteste felett zokogó kisfiú fotóját egy indiai újságíró osztotta meg Twitteren, a poszt több tízezer megosztást kapott. Rövid időn belül egymillió rúpia, több mint 3 millió forint gyűlt össze a családnak a tisztességes temetésre.

A fotó és az eset újra ráirányította a figyelmet arra, hogy bár 2018-at írunk, Indiában még mindig százezrek foglalkozása az, hogy kézzel tisztítják a latrinákat, a szennyvízcsatornákat, a vízöblítés nélküli úgynevezett száraz vécéket, szennyvízgyűjtő tartályokat. És ez nemcsak tisztátalan, de az egyik legveszélyesebb munkának is számít: az elmúlt egy évben több mint 120-an lelték halálukat, amikor alámerültek a szennyben.

Az idei szeptember az egyik legrosszabb hónap volt: 11-en vesztették életüket. Az egyik alkalommal, Delhiben öten haltak meg: egy szennyvíztartályt kellett több embernek kitisztítania (természetesen kézzel, felszerelés nélkül), egy kötélen sorra merültek le a hatalmas szennytartályba, és egymás után ájultak el, majd haltak meg a felszabaduló mérgező gázok miatt.

Elképesztően sok egészségügyi veszély fenyegeti azokat, akik ezt a gyomorforgató foglalkozást űzik. A hányinger a legkisebb gond. Súlyos bőrfertőzéseket kaphatnak a dolgozók, akiknél gyakori az anémia és a sárgaság. A szennyből mérgező gázok (metán, hidrogén-szulfid, szén-dioxid, szén-monoxid) szabadulnak fel, amik károsítják a szemet, súlyosabb esetben halált is okozhatnak. És ott veselkedik rájuk az elképzelhető legrosszabb halál: megfulladnak a fekáliával, veszélyes kórházi szeméttel, ipari hulladékkal teli csatornában. A csatornatisztítók többsége nem éli meg a 60 évet.

Sachin Kumar még csak 35 éves, de már 15 éve csatornatisztító. A Times of India napilapnak mesélte el, hogy egyszer ő is majdnem meghalt, amikor kinyitott egy szennyvíztartályt és rögtön elájult. Ő is ugyanolyan körülmények között dolgozik, mint társai. Kosár és kötél a munkaeszköze, védőfelszerelése nincs.

Még ivóvizet sem kapunk, vagy szappant, hogy az elvégzett munka után megmossuk a kezünket.

Elég egy 45 másodperces videó is ahhoz, hogy világos legyen, milyen ez a munka a gyakorlatban:

 

Még az árnyékuk is mérgező

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a társadalmat végletekig megosztó kasztrendszer tovább él Indiában, mint a több százezer (egyes becslések szerint egymilliónál is több) csatornatisztító léte. A munkát túlnyomó többségben a dalitok végzik. A hindu kasztrendszerben a dalitok dolga az, hogy a vallásilag tisztátalannak számító foglalkozásokat űzzék: például szemetet szedjenek, utcát söpörjenek, dögöket és ürüléket takarítsanak el, csatornát tisztítsanak, vécét pucoljanak. A hiedelem szerint ezek a munkák vallásilag beszennyezik az embert, és ez a tisztátalan állapot fertőző, ezért is kerülik az érinthetetlenekkel fizikális kontaktust.

A születésnél minden eldől

Az indiai kasztrendszer szigorúan elválasztott csoportokba sorolja az oda születőket. A kasztok határa gyakorlatilag áthághatatlan és évezredes vallási hagyományokon nyugszik. Az indiai társadalom négy nagy kasztra oszlik:

papok vagy tanítók (bráhmánok)
uralkodók vagy lovagok (ksatriák),
kézművesek vagy kereskedők (vaisják)
munkások vagy szolgák (súdrák)
Azok, akiket ezek egyikébe sem lehetett besorolni, az érinthetetlenek, a páriák vagy dalitok.
A dalitok által érintett étel vagy víz szennyezettnek számít, szélsőséges esetekben még az árnyékukat is mérgezőnek találják.

A dalitokat, vagy más néven érinthetetleneket a társadalom aljának tekintik. Bár India demokratikus berendezkedésű, ma is a kasztrendszer diktálja, ki kivel házasodhat, ki mit ehet és ki tisztítsa ki az eldugult csatornákat.

A 13 milliós Mumbai-ban 30 ezren dolgoznak csatornatisztítóként. Szinte kivétel nélkül dalitok azok, akik összeszedik a szemetet, seprik az utcákat, tisztítják a csatornákat, rakodják a szemeteskocsikat. Bőven van munkájuk: India pénzügyi, kereskedelmi és szórakoztató központja 7 tonna hulladékot termel naponta, aminek egy részét ugyan elégetik (ezért is olyan rossz minőségű India levegője), a nagyját viszont puszta kézzel takarítják el azok, akiknek ez a sors jutott.

Az, hogy pontosan hányan végzik a világ legnépesebb országában a kézi csatornatisztítást, nehéz megmondani. Hivatalos adatok nincsenek, a becslések pedig nagyon eltérők, mivel a dalitok jogaival eddig nem nagyon törődtek, így azt sem igazán tartják fontosnak Indiában, hogy egyáltalán számon tartsák őket. A legtöbbet emlegetett adat a 180 ezer: ennyi lehet azon családok száma, ahol a csatornatisztításból próbálnak megélni. A nők takarítják a száraz WC-ket, vagyis azokat a toaletteket, amiket nem lehet öblíteni, nincs tartályuk, ezért naponta kell kiszedni belőlük a fekáliát. A férfiakra hárulnak a nehezebb fizikai munkával járó feladatok: az eldugult szennyvízcsatornák és a szennyvízgyűjtő tartályok tisztítása.

Napi öt dollár körüli összeget ér a szenny eltakarítása, viszont az ezzel foglalkozók adót nem fizetnek, így nem jár nekik segély, de még egészségügyi ellátás sem. Őket tényleg a társadalom aljának (sőt, igazából nem is a társadalom részének) tekintik Indiában, miért is kapnának bármiféle juttatást az államtól. Szó szerint kerülik az érintkezést velük, mert sok helyen még mindig úgy hiszik, aki hozzáér egy dalithoz, tisztátalanná válik. Ha egy dalit vizet kér, nem adják a kezébe, hanem leteszik elé a földre, onnan vegye fel.

Arra születtem, hogy ezt csináljam

Minden nap húsz ház vécéjét takarítom ki. Egy fémlemezt és egy seprűt használok, ezekkel távolítom el a vécében összegyűlt ürüléket, amit egy kosárban gyűjtök össze. Kiviszem, és kihajítom egy elhagyatott helyre. Ez a munka annyira szörnyű, hogy enni sincs kedvem
– Manisha beszámolójával indul a Human Rights Watch 2014-ben készült jelentése az indiai csatornatisztítókról. A nemzetközi emberjogi szervezet különösen a nők embertelen helyzetére hívta fel a figyelmet. Az aktivisták jártak olyan indiai faluban, ahol a hatóság tudtával 12 család nőtagjai járták a házakat, és tisztították ki kézzel a vécékből a fekáliát. A nők minden reggel összegyűjtötték az ürüléket, majd később a nap folyamán visszamentek oda, ahol takarítottak, hogy megkapják a család ételmaradékát. Pénzt nem kaptak a munkájukért, csak a maradék ételt, és néha használt ruhát. Egyikük beszámolója szerint volt, hogy nem adtak neki ennivalót, ezért nem is ment ahhoz a házhoz vécét pucolni, de megfenyegették, ha nem megy takarítani, akkor nem gyűjthet tűzifát és nem legeltetheti az állatait a köztulajdonban álló földeken. Nem volt más választása, reggelenként ment, és szedte az ürüléket.

Nem elég, hogy embertelenül megalázó munkát végeznek, a dalitokat számos más módon is diszkriminálják, mivel a hiedelem úgy tartja, hogy fizikális és spirituális értelemben véve is tisztátalanok. Gyerekeiket nem engedik iskolába járni, nem imádkozhatnak a többiekkel együtt, nem ihatnak vizet onnan, ahonnan a többiek isznak, és halottaikat is külön területen kell eltemetniük, elszeparálva a felsőbb kasztokhoz tartozóktól.

Kitörni szinte lehetetlen. Azok, akik megpróbálják lerázni magukról a sorsukat, hogy emberhez méltó munkát találjanak, azzal szembesülnek, hogy a társadalmi bélyeg örökké éktelenkedik rajtuk. Nemrég a Guardian közölt hosszabb lélegzetű riportot a témában. A cikkben megszólal egy férfi, Deepak, aki tíz éve költözött Delhibe, hogy munkát találjon. Tudta, hogy bárhova is jelentkezik, csak egyetlen munkalehetőség lesz számára.

Csatornatisztító vagyok. Arra születtem, hogy ezt csináljam.

A sorsába beletörődő férfi ugyan kapott munkát egy autógyárban, de teljesen megszabadulni nem tud a társadalom által rászabott karmától: havonta legalább kétszer kényszerítik arra a gyárban, hogy tisztítsa ki a szennyvíztartályt, védőfelszerelés nélkül. Szeptemberben három kollégája halt meg egy ilyen tartály tisztítása közben.

Jönnek a robotok, és szerencsére elveszik a munkájukat

Több törvény is született Indiában arra, hogy visszaszorítsák a kézi csatornatisztítást. Az elsőt 1955-ben hozták, a legutóbbit öt évvel ezelőtt. Azonban soha senkit nem ítéltek még el azért, mert csatornatisztítót alkalmazott.

A legnagyobb foglalkoztató a vasútközlekedési minisztérium. Indiában a vonat számít a fő közlekedési eszköznek, sok millióan használják a vasutat minden nap. Papíron nem, de feketén több ezer ember kényszerül arra, hogy a vasúti kocsikból kifolyó fekáliát és szemetet tisztítsa fel a sínekről.

Sok kritikai éri az indiai államvezetést, de a Nerandra Modi vezette kormány olyan tabutémákat vesz elő, amiket eddig nem nagyon mertek megpiszkálni a világ második legnépesebb országában. Az ambiciózus reformtervekkel előálló kormány nemierőszak-hullámra adott válaszával (erről bővebben itt írtunk), az 500 millió indiainak ingyen ellátást ígérő egészségügyi reformjával (ha megvalósul, a Modicare lehet a világ legnagyobb állam által finanszírozott egészségügyi programja) és a nagyra törő gazdasági terveivel a 2014-ben megválasztott Modi a történelemkönyvek lapjaira szeretne kerülni. Az ambiciózus politikai agendában nyilvánvalóan eltörpül a dalitok által végzett csatornatisztítás problematikája, de azt könnyű belátni, hogy bármilyen nagyívű gazdasági és társadalmi reform nem sokat ér addig, amíg

a városok csatornáiban mezítelen felsőtestű férfiak merülnek el a több méter mély szennyben, az eldugott falvakban pedig reggelenként nők kaparják fel a száraz vécék tartalmát.

Némi változás van, mert nemrég külön kormányzati hivatalt állítottak fel a kezelhetetlennek tűnő társadalmi problémára. A hivatal megpróbálta összegyűjteni, mégis mennyire tehető a kézi csatornatisztítás során elhunytak száma. Döbbenetes adat jött ki: 2017-ben ötnaponta halt meg egy indiai csatornatisztítás közben. 2017-től 2018 szeptemberéig 123 halálesetet történt, 1993-tól 2017-ig összesen 612. Az adatok azonban nem tükrözik teljesen a valóságot, mert a hivatal emberei angol és hindi újságok híreiből szemezgették és rakták ki az eseteteket, ráadásul a statisztikába nem számolták bele száraz toaletteket pucoló nőket, mert ők nincsenek kitéve a fulladás veszélyének, holott ők is védőfelszerelés nélkül dolgoznak – legtöbbjük súlyos bőrfertőzést kap.

Lehet, hogy a csatornatisztítók méltóságát nem felülről jövő reformok fogják visszaadni, hanem az olyan kezdeményezések, mint a keralai Genrobotics. A fiatal mérnökökből álló cég kifejlesztett egy félautomata robotot, ami kiváltaná a kézi csatornatisztítást. Az akna fölé állított szerkezetet ugyan manuálisan kell kezelni, de a csatorna mélyén egy kamera segítségével lokalizálja a dugulást, a fém karjai kitisztítják azt, és mindezt úgy, hogy senkinek sem kellett a csatornába másznia.

 Benke Ágnes

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb