Amerikai-kínai viszály a Dalai Láma miatt?

2007. október 17./FigyelőNetTibetPress

Szerdán adják át a Dalai Lámának a Kongresszusi Aranyérmet – a törvényhozás legmagasabb elismerését – Washingtonban, George W. Bush és Angela Merkel részvételével. Az olimpiára készülő, és ezért a nyugattal jó kapcsolatot ápolni igyekvő Kínai Népköztársaság részéről ugyanakkor heves tiltakozás várható.

Nem ez az első diplomáciai siker, amelyet a száműzetésben élő tibeti vezető elér. Szeptemberben Berlinben külön fogadta Angela Merkel német kancellár, ami hivatalos tiltakozást váltott ki Peking részéről. A nemzetközi közösség alighanem ehhez hasonló eseményekkel próbálja megüzenni Kínának: elvárja, hogy Peking – saját vállalásainak megfelelően – az olimpiáig javítson az emberi jogi helyzeten, ami többek között az 1950. óta megszállt tibeti nyitást is magába foglalja.

Ez a stratégia eredményekkel is járhat. Az olimpia „zavartalan és politikamentes” lebonyolítására ügyelő Kína ennek érdekében már két nemzetközi kérdésben engedett: az ENSZ Biztonsági Tanácsában hozzájárult békefenntartók Darfúrba küldéséhez (Kína a szudáni rezsim legnagyobb gazdasági partnere), illetve önmérsékletre szólította fel az általa támogatott mianmari katonai rezsimet, miután az erőszakosan fellépett az ország demokratizálódásáért tüntető buddhista szerzetesekkel szemben.

Tibet talpon maradt
Tibet mai helyzete ellentmondásos. A Kulturális Forradalom végével Tibetben lazult a vallási elnyomás, néhány kolostort és palotát, köztük a Dalai Lámák székhelyét, a lhásszai Potala palotát helyrehozták. Szemtanúk szerint az évtizedes kommunista elnyomás ellenére Tibetben a vallásos életforma, a kolostorok látogatása alig veszített erejéből.

Az általános kínai nyitás következtében mára Tibetben jelentős turizmus alakult ki, évente több mint egymillióan látogatnak el a térségbe, igaz még csak szervezett utazással és „állandó kísérőkkel” van erre lehetőség. A turizmus ugyanakkor azt is jelenti, hogy a buddhista és tibeti kultúra, illetve a négyezer méter átlagmagasságú táj szépségei bevételi forrást jelentenek a helyi elit számára, vagyis érdemes megóvni azokat.

Nem sikerült „elkínaiasítani”
Ellentmondásos a Tibeti Autonóm Terület etnikai összetételének megítélése is. A hivatalos statisztikák szerint a tartományban két és félmillió tibeti és háromszázezer kínai él. Ezek a statisztikák azonban nem veszik figyelembe az ideiglenesen itt tartózkodókat, márpedig a városokban a kínaiak nagy többsége nem állandó lakosként van jelen, így nem szerepelnek a hivatalos statisztikákban. Ettől függetlenül a tibeti vidék „elkínaiasítása” nem vezetett eredményre a terület Kínán belüli elmaradottsága és a magaslati életkörülmények okozta nehézségek miatt.

Peking és a Dalai Láma környezete között az elmúlt időszakban a tárgyalások elakadtak. Pedig a láma ma már nem beszél függetlenségről, hanem Kínán belül reális autonómiát kér, illetve egyértelműen elismeri az „egy Kína”-elvet, és elfogadja a Kínai Néphadsereg jelenlétét. A Dalai Láma egyetlen dologban nem tud engedni: ne csak a mai Tibeti Autonóm Területről legyen szó a tárgyalásokon, ugyanis a történelmi Tibet területének fele a tibeti lakosság kétharmadával együtt, azon kívül esik.

Peking a láma halálára játszik
Peking viszont kivár, hiszen egyre nyilvánvalóbban a korosodó tibeti spirituális vezető halálával számolnak. Kína számára ráadásul kellemetlen tény, hogy közel 50 évnyi távollét után a Dalai Lámának még mindig akkora a befolyása, hogy júliusban Szecsuán Tartomány tibetiek lakta vidékén lázongás tört ki, mert egy kolostor papjait a lámától való elhatárolódásra próbáltak rávenni.

A nemzetközi közösség nyomásgyakorlása vélhetően a tárgyalások újrafelvételét, a Dalai Láma halála előtti hazaengedését és Tibeten belül a mozgáskorlátozások feloldását szeretné elérni.

Amennyiben Peking nem enged, számolnia kell azzal, hogy az olimpia idején emberi jogi szervezetek megtalálják a tibeti ügy felvetésének a módját. Ha azonban Kína néhány kérdésben enged, saját imázsán javítana az általa hatalmas presztízskérdésként kezelt sportesemény előtt.

1950 óta nem független
Tibetet rövid, másfél évnyi függetlenség után a Kínai Népköztársaság hadserege 1950-ben – a nemzetközi közösség közönye mellett – megszállta egy, a XIII. századból származó kínai–tibeti szerződésre hivatkozva. Eszerint Tibet Kína vazallusa, és utóbbi csapatokat állomásoztathat a Himalájában elterülő hatalmas kiterjedésű országban. Igaz, maga Peking szegte meg az általa emlegetett szerződést azzal, hogy az évszázados hagyományoktól eltérően 1954-től a katonai jelenlét mellett beavatkozott a buddhista kolostorok hagyományán alapuló sajátos tibeti társadalmi rendszer belügyeibe a „szocialista átalakítás” meghirdetésével.

Ez a folyamat tömeges letartóztatásokkal és kivégzésekkel járt, ami elvezetett az 1959-ben véresen levert tibeti lázadáshoz. Ezt követően menekült el a Dalai Láma a szomszédos Indiába, ahonnan azóta is vezeti az erőszakmentességen alapuló tibeti ellenállást, s amiért Nobel-békedíjat is kapott.