Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

székhely / telephely H-Budapest I. Attila út 123..
(00-36) 70 431 9343   (00-36)70 944 0260   (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAN/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-41
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Képgaléria

A víz szentsége

2011. december 14. /barikád.hu/TibetPress

A víz szentségében őseink már jóval a kereszténység előtt hittek, hiszen a források, kutak imádata az ősi Boldogasszony kultusz egyik lényeges eleme. A szkíta-hun ősvallást őrző rokonaink, de mi magyarok is máig őrizzük nyomait. 

 Mi, magyarok mai napig az őseinktől örökölt hagyományt követjük, amikor forrásaink közelében csodás gyógyulást várunk, vagy éppen húsvétkor locsolkodunk. Az éltető víz tiszteletét őseink is vallották. Ne feledjük, hogy Attilát és Árpád fejedelmünket is víz alá temették, de odakerültek a nagy ősök által birtokolt Hadisten kardok is.

Kardok a Dunában

Nemcsak a történeti krónikák és mai népszokások tudnak arról, hogy a vizet különös imádatban részesítették szkíta őseink, hanem szerencsére régészeti leletek is tanúsítják azokat. A szkíták, hunok, magyarok víztisztelete nyilvánult meg abban, hogy annak a folyónak, amelyen őseink átkeltek, engesztelő áldozatot mutattak be.

Szent-kut.jpg

Ennek az egyik módja az volt, hogy folyóinkba különleges tárgyakat dobáltak be. A Kárpát-medencében élő szkíták, a kimmerek például a Dunába kardokat dobtak és ezeket a szakrális ajándékokat ma a Nemzeti Múzeum tárlóiban tekinthetjük meg. A magyar néprajz is ismer hasonló szokást, a régi lakodalmak egyik felemelő pillanata volt, amikor a menyasszonyt elvezették a családi kúthoz és ő ajándékkal kedveskedett az éltető víz forrásának.

Gyógyító források

Szinte meg sem lehet számolni a magyarság által imádott szent forrásokat, hiszen a Kárpát-medencében nagyon sok helyen buzognak fel gyógyító vizek. Néhány helyen szentkútnak nevezik őket, ezek közül néhány különös becsben áll. A legismertebb talán a Nógrád megyei búcsújáró hely, Szentkút, ahol tömeges gyógyulások történhettek még a kereszténység felvétele előtt, aztán az új hit magának követelte a csodatévő helyet.

gyogyito-forras.JPG

Egyéb forrásoknál, így az Ipoly-Födémesinél, vagy a székelyföldi Sugásfürdő közelében a forrásvíztől meggyógyult emberek rongyot aggattak gyógyulásuk jeléül a közeli fákra, de szokás volt copfjukat is otthagyni áldozatul a hely szellemének. A varkocs levágása, mint áldozati jelkép, - különös módon - a mongóliai hun sírokban is megtalálható, ami azt jelzi, hogy egy nagyon ősi hagyományról lehet szó.

Rituális fürdés

Míg a keresztény hagyomány a templomokbn, a papok által megszentelt víz erejében bízik, addig a táltoshit szellemiségét megőrző magyarok a természet által megszentelt vizekhez járt áldozni. A falusiak még ötven évvel ezelőtt is megfürödtek a szentnek tartott folyókban, tavakban, mert úgy vélték, hogy azáltal is megtisztulnak bűneiktől.

Különösen a nagy ünnepek előtt volt szokásban a „rituális” mosakodás. Szegeden a Tiszába mártóztak meg pünkösd vagy éppen nagypéntek előtt. A Körös melletti Fekete-tóról pedig Ipolyi Arnold jegyezte fel, hogy a helybéliek abban mártóztak meg, hogy ne legyenek betegek.

Locsolkodás aratáskor

A vízzel történt locsolkodás a húsvét egyik jellemzője, akkor a férfiak a hideg kútvízzel az eladósorban lévő lányok termékenységét kívánták biztosítani. Ipolyi Arnold megemlíti, hogy a vízzel történt locsolkodás szokása aratás idején is megvolt, akkor férfiak részesültek ebben az áldásban. A fején koszorút viselő arató gazdát azért öntötték le, mert úgy vélték, hogy akkor a következő évben bőséges lesz a termés.

locsolas.jpg

A termékenységi varázslás alól még az állatok sem bújhattak el, a falvakban még a tejet adó tehenet is megöntözték, hogy sok tejet adjon. A magyar hagyomány a Boldogasszony ételéhez is társított egy különös szokást. Az asszonyok a kenyérsütésnél használt vizet nem öntötték ki az udvarra, hanem felhasználták, mert annak bajelhárító szerepet tulajdonítottak. Ezt a „szent” vizet bevitték a házba és ott szétfröccsentették, hogy megvédje a családi hajlékot a boszorkányoktól és más ártó lénytől.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb