A szarmaták ősi városa

2011 július 4. /barikad.hu/TibetPress

A Selyemút közép-ázsiai szakaszán, a dél-kazak Simkentnél egy ősi szarmata város nyomaira bukkantak a kazak régészek. Az előkerült  leletek alapján azt a  Kr. e. 2. századra datáltak.

Feltáruló szkíta hagyaték

A régészek az ősi Kurlug várost vélték benne felfedezni, mely híres település volt az ókorban. Karl Bajpakov, a Kazak Nemzeti Tudományos Akadémia történésze szerint a várost a középkori arab írástudók „falak nélküli városnak” emlegették, amelyen minden valószínűség szerint a Simkenttől 20 kilométerre fekvő romokat érthették. A hatalmas várost még nemrég kezdték el feltárni a régészek, így még a leletek sok meglepetést tartogathatnak számunkra.

A leletek vallomása

Szerencsére a dél-kazak ősi városokat sohasem érte külső támadás, ezért az épületek és a közelben található sírok is viszonylag ép állapotban vészelték át az évszázadokat. A kerámiák kialakítása Taskenttől Kínáig nagyon hasonló, mely a Selyemúton folyó kereskedelmi kapcsolatok kölcsönhatását mutatja. A régészek a romok környékén sok arany- és ezüstpénzt találtak, de néhány érdekes berendezési tárgy is előbukkant. A város feltárása után a kazak történészek és régészek úgy vélik, hogy el kell felejteni azt a régi elméletet, miszerint őseik nomádok voltak, a mostani lelet is éppen azt bizonyítja, hogy a szkíta népek ugyanúgy ismerték a letelepedett életmódot, mint más népek, sőt csodás városokat emeltek Közép-Ázsia szerte.

Torzított koponyák

A régészeti ásatási területhez nagyon közel található a Kajnar-Bulak-i szarmata előkelők temetője, mely sok érdekességet tartogat a régészek számára. A halottak koponyáit ugyanis mesterségesen megnyújtották. A kazak szakértők úgy vélik, hogy ez a fajta koponya-torzítás jellemző volt a szarmata előkelőkre, ezzel különböztették meg magukat a köznéptől. Hasonló sírokat a Kárpát-medencei hun-kori sírokban is szép számmal találtak a régészek, mely divat csak a Kr. u. 6. században ment ki a divatból.

A szarmaták fénykora

A szarmaták közép-ázsiai megjelenését a kutatók a vaskorra (Kr. e. 1200-900) helyezik, akiket általában „kaukázusi” jellegűnek vélnek. Ez a terminológia, vagyis a kaukázusi jelleg egy olyan sematikus elnevezés az antropológusok számára, mint az „iráni” a nyelvészek számára. Valójában az ún. kaukázusi típusokon a szkítákat kell értenünk, akik az ókor korai szakaszában uralmuk alatt tartották a hatalmas eurázsiai sztyeppét, a Turfántól a Kárpátokig. Utódaik megtalálhatók a Kaukázus hegyvidéki részein, ott az ókorban nagyon sokáig virágzott Szakaszéna állama. Az ősi szkíta törzsszövetségről már az antik szerzők megemlékeztek, leírták, hogy a szkítákkal szomszédos törzs női harcosairól volt nevezetes. Míg az európai kutatók a Don-folyó környékére helyezte őket, addig a  kazakok szerint a szarmaták az ókorban benépesítették a mai Kazahsztán területét, majd amikor túlnépesedtek, akkor Nyugat-Kazahsztánból Európa felé vették útjukat. A mostani lelet azt bizonyítja, hogy csak kis részük hagyta el a szülőföldet, sokan a dél-kazak részeken maradtak.