A pekingi olimpián/Krajczár Gyula/Népszabadság

2008. március 25.

"Az SZDSZ arra kér minden magyar politikust és állami tisztviselőt, hogy a (Pekingi Olimpián) közvetlenül sporthoz nem kapcsolódó eseményeken - mint például a nyitó- és záróünnepség, fogadások, kínai állami vezetőkkel együtt tartandó sajtótájékoztatók - ne vegyen részt, és ezzel ne legitimálja az emberi jogok szisztematikus megsértésére épülő kínai politikai rendszert!" Az idézet a párt elnökének közleményét ismertető MTI-hírből való. Nem tudom, hogy a zárójelben lévő rész is magában a közleményben van-e, vagy csak magyarázatul szúrta-e be az MTI újságírója, de valójában nem mindegy.

Magam is szemtanúja voltam ugyanis több soron, amikor Kóka János miniszterként, természetesen nem a pekingi olimpián, de személyesen legitimálta az emberi jogok szisztematikus megsértésére épülő kínai politikai rendszert ottani tárgyalásain. Bár megengedem ezek után, hogy ilyesmit csak az olimpia idején lehet legitimálni.

Kóka nincs egyedül. Egy Frank Wolf nevű amerikai képviselő nyitott, Kókánál keményebben, aki még az egész tibeti történet előtt az olimpia bojkottjára hívott fel. Őt Wu Dawei kínai külügyminiszter-helyettes a diplomáciában szokatlan nyíltsággal egyszerűen "tudatlannak" minősítette egyik nyilatkozatában. A hét végén Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke is felvetette a bojkott lehetőségét. A Kóka által javasolt verzióról pedig már szintén lehetett korábban hallani: különböző emberi jogi mozgalmak vetették fel, számolva azzal, hogy a bojkott célkitűzése valószínűleg nem lenne reális.

Peking, amikor elnyerte az olimpia rendezésének jogát, vállalta, hogy addigra javítani fog az emberi jogok helyzetén. Készséggel elhiszem, hogy voltak, akik akkor azt hitték, 2008-ban létezni fog a független és virágzó, demokratikus Tibet, a hasonló mutatókkal bíró Kelet-Turkesztán, hogy addigra eltörlik a halálbüntetést, többpárti demokrácia lesz Kínában, burjánzó szabad médiával, és így tovább. Akik azonban úgy döntöttek, hogy Kínában lesz az olimpia, erre ebben a formában azért nem számíthattak. Ha mégis fantaszták ítéltek ebben a kérdésben, akkor megérdemlik a sorsukat. Ha nem, akkor most szembesülhetnek a fantasztákkal.

Ez az ügy nagyon egyszerű lehet egy olyan idealista, ám mégis gyakorlatias ember számára, amilyennek Kóka mutatja magát a közleményében. Nem kellett volna Pekingnek adni az olimpiát, vagy ha erre nincs befolyásunk, akkor az első perctől tiltakoznunk kellett volna ellene. Vagy az SZDSZ elnöke most tudta volna meg, hogyan alakul az élet Tibetben? (Tartok tőle, most sem tudja.) Az ugyanis nem elegáns, hogy pénzért csinálom, szűznek hirdetem magam, s közben a másikat még pernahajderezem is.

Hogy mely események köthetők közvetlenül a sporthoz egy olimpián, az a kérdés bőséges vitákra adhat alkalmat. A nemzetközi úszószövetség éppen most zárt ki egy - mellesleg győztes - szerb versenyzőt, Milorad Csavicsot, mert az eredményhirdetéskor a pólóján még azt is hirdette, Koszovó Szerbiáé. Érdeklődve olvastam volna erről az SZDSZ közleményét. Rendben, Csavicsnak nem a házigazda Hollandiával gyűlt meg a baja.
De Kína más. Menjünk oda, s köpjünk titokban a szőnyegre.