A nők fele belehal a savfürdőbe Brutális szokás, amit a férfiak követnek el

2011. július 8./Femina.hu/TibetPress

A savtámadások a nők ellen elkövetett egyik legszörnyűbb tettet jelentik.

A különféle csonkításokon és más, nők ellen elkövetett erőszakos tetteken kívül a felmérések szerint évente körülbelül négyszáz nő veszíti életét, illetve szenved maradandó sérüléseket az úgynevezett lesavazás következtében.

Az erőszak egyik legszörnyűbb formája
A brutális tett főként Nigériára, Pakisztánra, Bangladesre, Kambodzsára, Indiára és Afganisztánra jellemző, illetve az esetek 70%-ában fiatal, 18. életévüket sem betöltő lányok az áldozatok, kiknek körülbelül fele bele is hal sérüléseibe. A savazást egyfajta büntetésként alkalmazzák, mely az okot tekintve minden esetben kapcsolatban áll az elkövető megszégyenülésével, célja pedig az áldozat végleges elcsúfítása és stigmatizálása.

A maró hatású és rendkívül erős sósavat vagy kénsavat a magát sértettnek érző fél általában hirtelen, őt hátulról vagy épp járművel megközelítve az áldozat arcába önti - a veszélyes anyag nemcsak rendkívül erős, égő érzést eredményez, de maradandó károsodást okoz a bőrön, sőt, gyakran a csontokig hatol.

Bár a bőrsérülések valamilyen mértékben később plasztikai műtéttel helyreállíthatók, a savtámadások gyakran vaksághoz vezetnek, nem utolsósorban pedig súlyos depresszióhoz és idegrendszeri problémákhoz.

Az áldozatot az elszigeteltebb közösségekben továbbá megbélyegzik - sokan úgy tartják, megérdemelten kapta büntetését -, így a legtöbben bujkálnak, és magányosan élnek, azzal a folyamatos félelemérzettel, hogy a támadó újra megtalálhatja őket.

Miért követnek el ilyen rémtetteket?
Pakisztánban és Nigériában annak a nőnek jár savfürdő, aki bármilyen formában szégyent hozott családjára, akiről annak férfitagjai úgy vélik, nem tartotta tiszteletben becsületüket, idegen férfiakkal áll szóba, vagy épp nem fogad el egy kedvező házassági ajánlatot. Bizonyos közösségekben azonban ennél is kiszolgáltatottabbak a nők, sokszor már azért is savval támadják meg őket, ha nem fiú utódot hoznak a világra.

Dél-Ázsiában a férj vagy az udvarló szégyenérzete is savtámadáshoz vezethet, itt gyakran esnek áldozatul olyan lányok és asszonyok, akik visszautasították az adott férfi romantikus vagy épp szexuális közeledését, illetve a házasságtörés vagy a paráznaság vádjával illetik őket.

Bangladesben, ahol szintén sűrűn előfordulnak hasonló esetek, a családon belüli erőszak jellemző formájaként is él a lesavazás. A modern Indiában pedig a kasztrendszer szabályainak kinyilvánítására is alkalmazzák - a felsőbb kasztbeliek gyakran támadják meg ily módon a dalikat, vagyis az érinthetetleneket, az általuk legalantasabbnak tartott kaszt tagjait.

Afganisztánban már olyan csekélységnek tűnő tettekért is savtámadás járhat, mint az, hogy egy lánynak kilátszik az arca a kendője alól, sőt, 2008 novemberében iskoláslányok ellen indult hadjárat, a tálibok szerint ugyanis a nőknek tiltott az oktatás. Míg a legtöbb országban férfiak követik el az erőszak ezen formáját, Kambodzsában sokszor nők a támadók, becsületsértés miatt, illetve, hogy vonzerejét elveszítse, jellemző, hogy savval csúfítják el férjük szeretőjét.

Egyre nő a támadások száma
A savtámadás a nők elleni erőszak viszonylag új formája, az első eseteket 1983-ban jegyezték fel. Annak ellenére azonban, hogy egyre több szervezet próbál tenni ellene, nemhogy visszaszorulna, de néhány területet leszámítva folyamatosan emelkedik a hasonló támadások száma, sőt, a módszer a nyugati világot is elérte - világszerte nagy port kavart, amikor néhány éve az egykori modellt, Katie Pipert volt barátja öntötte arcon sósavval az utcán, minek következtében bőrének teljes felülete megsérült, fél szemére pedig meg is vakult. Hasonlóan megrázta az egész világot Amene Bahrami esete is, akit egy kikosarazott egyetemi társa öntött le savval 2004-ben, miután a lány látását teljesen elvesztette, arcát pedig csak műtétek sorozatával sikerült a régihez közeli állapotba hozni.

Bangladesben és Pakisztánban is működik segélyszervezet a savtámadások áldozatainak rehabilitálásáért, orvosi és pszichológiai támogatásáért, valamint a probléma megoldásáért - Afrika- ás Ázsia-szerte működnek testvérszervezetek -, azonban a hagyomány a legtöbb esetben erősebb a jognál. Szerencsére pozitív változásokra is van példa, 2002-ben Banglades bevezette a halálbüntetést a savazásért, a törvény pedig szigorúan kontrollálja az ehhez szükséges anyagok eladását - ennek is köszönhető, hogy az országban 2003 óta sikerült 40%-kal visszaszorítani a támadások számát.

Mindemellett Pakisztán és Irak is bünteti az elkövetőket - a szemet szemért elvet vallják, így a savval való megvakítás büntetéseként az elkövetőt is hasonló sorsra ítélik, amit az emberi jogi szervezetek erősen kritizálnak. Amene Bahrami támadóját is megvakíttatásra ítélték, azonban ennek végrehajtására máig nem került sor.