A lélek útjai

2011. november 3. /barikad.hu/TibetPress

Néphagyományunk megőrizte ősi kettős lélek képzetünket, melynek gyökerei a szkíta-hun táltos hitvilágba nyúlnak vissza.

Két lélek

A sztyeppei lovas népek úgy vélték, hogy az emberben élő lélek nem pusztul el a halál után, hanem egy része biztosan továbbél, majd az újjászületik más testben. A táltosok máig azt tanítják keleten, hogy csak „lélegzet” lélek halandó, amely halál idején az utolsó lehelettel távozik a testből. Erre utalnak a következő, ma is használt magyar nyelvi kifejezések: „kileheli lelkét” vagy „kiadja lelkét”, esetleg „kiszakad belőle a lélek”. Ez a lélekrész a testtel szoros kapcsolatban van, akinek testéből eltávozik, az meg is hal. A másik, a szabad lélek viszont a halandó testtől átmenetileg függetlenedhet, alvás idején eltávozhat a testből, majd ébredéskor visszatér. Talán a „hálni jár belé a lélek” kifejezés erre az ősi hitvilági elemre utal. Halál után pedig önállósodik és megvan a lehetősége, hogy újjászülessen. Nemcsak a mongol és török táltosok ismernek erre példákat, hanem a magyar népköltészet is tele van olyan történetekkel, hogyan születik újjá a szabad lélek. A népmeséinkben a faágból kibújó tündérlány visszanyeri életét, de ugyanezt figyelhetjük meg azokban a történetekben, ahol meggyilkolt vagy meghalt kedves sírjáról származó virág is új életre kelhet. Az embereken és a tündéreken kívül a mitikus állatok, sárkányok, táltos lovak is rendelkezik halhatatlan lélekkel. Népmeséink között találunk olyat, ahol a megölt ló koponyából újjászülethet maga az állat. A hunok és magyarok között meglévő jelképes lovas temetkezés valószínűleg erre az ősi hiedelemre vezethető vissza. A sárkányok ereje sokszor egy dongóban lakozik, mely egy nyúl koponyájában rejtőzködik.

Szárnyas állatok

A magyar hagyományban sokáig tartotta magát az a hiedelem, hogy a lélek halál idején szárnyas élőlényként távozik a testből. Sok helyen dongó alakot ölt magára, máshol úgy vélik, hogy madár alakban repül el. Az egyik legkorábban feljegyzett magyar történetben, Emese álmában az utóbbi képzet maradt fenn, ott a szellemős turul alakban jelenik meg és bejelenti Álmos születését. Dienes István a honfoglaló magyar sírokban talált madárfejeket erre az ősi lélek képzetre vezette vissza. Nemcsak nálunk, hanem keleti rokonainknál szinte a mai napig megvan ez a felfogás, vagyis a szellemős madárként a törzs életét felügyeli.

Halál utáni élet

A szkíta-hun népek úgy vélték, hogy halál után a lélek egy ideig még szerettei között tartózkodik és rövid ideig még érzékeli a körülötte levő eseményeket és van ereje ahhoz, hogy elfogyassza a neki szánt ételeket is. Éppen ezért sok helyen a felravatalozott halottat ellátják étellel-itallal, hogy semmiben se szenvedjen hiányt. Sőt, a koporsóba az imádságos könyvek mellett kedvenc tárgyait is beleteszik. A lélek végleges túlvilágra távozásának különböző időpontjai ismeretesek, van, ahol a temetés napján távozik a másvilágra, de egyes elképzelések szerint akár negyven napig is a földi világban tartózkodhat. A negyvenes szám nemcsak a hazai hagyományban maradt meg, hanem az iszlám hitre tért kaukázusi szkíta utódnépek között, de a buddhista hitre tért mongolok között is. Szinte minden vidéken tartja magát az a szokás, hogy amíg a halott a földi világban tartózkodik, nem szabad elajándékozni kedvenc ruháit és használati tárgyait, hátha valamire még szüksége lehet.

Közvetítők szerepe

 A haldoklók sokszor végrendelkeztek arról, hogy mit temessenek el velük a sírba. A szkíta és a hun kurgánokban pompás aranykincseket találhatunk, melyre az elhunytnak szüksége lehetett a másvilágon. A hirtelen halállal távozók esetében a rokonok nem mindig tudták eldönteni, hogy mit tegyenek mellé a sírba, ezért elmentek a halottlátóhoz, hogy megtudakolják rokonuk utolsó kívánságát. A keleti szkíta-hun népek mai napig a táltoshoz fordulnak, aki egy szertartás keretében kapcsolatba tud lépni az elhunyt szabad lelkével és a közvetítők megtudakolják az utolsó kívánságát, amit feltétlenül teljesíteni kell ahhoz, hogy a szellem el tudjon távozni ebből a világból. Sokszor a halott lelke kedvelt ruhadarabjait kéri, de valamely elintézetlen dolgát is meg szokta említeni. A kér tárgyakat temetés után égetéssel juttatják el az égi szférába.