A koppenhágai talpnyalás 2009

2009. december 18./The Weekly Standarts/TibetPress

2009. december 18.
Míg múlt héten a címlapok az USA és Kína az ENSZ Klímaváltozásügyi Koppenhágai Konferencián felmerülő nézeteltérései taglalásával voltak tele, a konferencia házigazdái csendesen elfogadtak egy diplomáciai jegyzéket, mely szerint Dánia ,,nagy fontosságot tulajdonít a Kínai Kormány véleményének'' a Tibettel kapcsolatos ügyekben, ,,komolyan veszi a kínai fél állásfoglalását'' a Dalai Lámával való kormányzati szintű találkozások ügyében, valamint ,,körültekintően kezeli az effajta ügyeket.'' A jegyzék megerősítette Kína szuverén uralmát Tibet és Tajvan felett, mégpedig olyan hangnemben, mintha azt a Kínai Külügyminisztérium írta volna. Ez egy diplomatikus húzás volt a kínai rezsim javára, amely pedig oroszlánrészt vállalt a hét folyamán a koppenhágai tárgyalások elszabotálásában.

Ezt megelőzően a dánok a tibeti és kínai emberi jogok legnagyobb szószólói voltak. 1997-ben Kína emlékezetes módon támadta Dániát, amiért az támogatta egy Kínával kapcsolatos, ENSZ Emberi Jogi Bizottsági határozat meghozatalát, figyelmeztetve, hogy ez a határozat ,,Damoklész kardja lenne a dán kormány feje felett.'' De a politikai és gazdasági nyomás hatására az egymást követő dán kormányok pragmatikusabb álláspontot vettek fel. Miután Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök 2009 májusában találkozott a Dalai Lámával, Kína állítólag befagyasztotta a Dalai Lámával való kapcsolatait, beleértve a klímaügyi tárgyalásokat is.

A dán külpolitika és a politikai vezetés ezt a lépést teljesen értelmes válaszreakcióként ábrázolta Kína növekvő hatalmára és szükségesnek, hogy a legfontosabb dolog, a klímaegyezmény létrejöhessen. Abban, hogy felhagytak Tibet nyomós támogatásával, a dánok a többi nyugati demokrácia példáját követik. Hogy enyhítsék a Dalai Lámával való találkozások miatti kínai neheztelést, a német, francia és vezetők hasonló állásfoglalásokat adtak ki vagy másképp szorították háttérbe emberi jogi aggodalmaikat. Ausztrália és Új-Zéland vezetői Barack Obama példáját követve elutasították a Dalai Lámával történő találkozást országukba tett látogatása során, és más nemzetek vezetői is ugyanígy tesznek. A listát folytatva látjuk, hogy Kína győzelmet győzelemre halmoz, több, mint szurkálódó és diplomáciailag aggályos lépéseivel.

De a Kína zsaroló diplomáciájának ellenálló utolsó bástya, Dánia eleste már aggodalomra és önvizsgálatra ad okot a nemzetközi emberi jogi rendszer életképessége szempontjából. Hogy elhomályosítsa az emberi jogok tiszteletben tartása miatt őt ért kritikákat, Kína következetesen felajánlja együttműködését egy sor közjót szolgáló fontos regonális vagy nemzetközi kétoldalú ügy segítéséhez. A kínaiak szerint a Nyugat cinikusan felhasználja az emberi jogok kérdését, hogy politikailag fékezze Kína felemelkedését. Ezt bizonyítja számukra az, hogy a nyugati országok hűtlenné válnak alapelveikhez, amikor emberi jogi kérdéseket mint alkutárgyakat használnak fel, például a globális klímaegyezmény bármily csekély fejlesztéséért, az iráni atomfejlesztés ügyében való támogatás erősen korlátozott ígéretéért, a kínai piacra való bejutás illúziójáért vagy egyszerűen csak a kapcsolatok javításáért.

Kína cinikus felfogását csak megerősíti Obama kormányzásának hozzáállása az emberi jogokhoz, Hillary Clinton december 14-én tartott beszéde alapján. Miközben a zimbabwei és burmai elnyomó diktatúrák felelősségre vonásáról beszélt, kifejezetten megemlítette, hogy az orosz és kínai visszaélések ügyét ,,csendes diplomáciával'' rendezik. Clinton külügyniniszter megjegyzései alapján az emberi jogok ügye teljesen rossz irányba megy.

Kína tudja, mekkora fenyegetést jelent autoritariánus rendszere számára a következetes, elméletileg megalapozott nemzetközi nyomás az emberi jogi gyakorlata miatt. Fél is ettől, ezért keményen dolgozik az erre irányuló lépések megakadályozásán. A demokratikus országok viszont alulértékelik vagy nem értik meg az egységes, következetes fellépés stratégiai értékét az emberi jogok kínai érvényesülése ügyében. Szembesülve azzal az erkölcsi dilemmával, hogy politikailag és gazdaságilag szorosan  együttműködnek az autoritariánus rendszerű Kínával, a nyugati politikai vezetők fokozatosan megtanulták különválasztani Kína nemzetközi fórumokon történő fellépését a saját polgárai szembenitől. Emiatt jelentéktelenednek el súlyos és kínos emberi jogi ügyek, miközben valójában - ahogy a legújabb események is mutatják - súlyos politikai és gazdasági következmények származnak abból, ha egy szuperhatalommá nőtt autoritariánus Kína szabad utat nyer.

Ahelyett, hogy illuzorikus rövid távú hasznokért eszetlenül eladnák értékeiket, a demokratikus országoknak fel kell ismerniük az elvekhez hű, következetes fellépés stratégiai értékét az alapvető polgári és politikai jogok univerzális érvényesülése ügyében. Nemcsak azért, mert ez jó vagy összhangban van a saját értékrendszerükkel, hanem mert Kína jelenlegi irányvonala komoly stratégiai kihívást jelent, amely csak rosszabbodni fog, ha Kínát ezért még jutalmazzák is.

A demokratikus országoknak együtt kéne működniük abban, hogy meghatározzák, a jövőben mivel kecsegtetik Kínát; valamint többek között abban, hogy Kínát a mindenkire érvényes nemzetközi standardok szerint mérjék; tartsanak ki mind köz-mind magánfórunokon amellett, hogy nem elfogadható megszegni ezeket a standardokat Kína számára sem; szólaljanak fel a Kína megváltoztatásán dolgozó politikailag más véleményen levőkért, találkozzanak velük, vagy más módon támogassák őket; és hárítsák el a nemzetközi emberi jogi normák és intézmények gyengítésére irányuló kínai törekvéseket. Ez nem egyedül az ő harcuk. Sürgősen meg kell kezdeni az ázsiai felekkel való együttműködést, különös tekintettel Indiára, hogy az ő segítségükkel teremtsék meg a lehetőséget egy erőteljes emberi jogi programra Kínával. Ezt a harcot a nem-nyugati demokráciáknak kellene vezetniük, a fejlett Nyugat támogatásával, de ez az ő hozzáállásukban is alapvető változtatásokat kíván.

Rövidtávon egy, az autoritariánus Kína status quója elé kihívásokat állító politika jelentősen nehezebb lenne, mint a kritikátlan kapcsolat felszínes békéje. De egyre nagyobb szükség van arra, hogy a demokratikus országok ne feledtessék el a Kína iránti elvárásokat azzal, hogy szinte kereskednek az emberi jogi ügyekkel rövid távú célok érdekében. Csak akkor mutatkozik meg az emberi jogok benne rejlő, mindent átható ereje, ha nem így kezeljük őket.
Kelley Currie
fordítás TST
Kelley Currie a Project2049 Intézet, egy washingtoni agytröszt nem állandó tagja és THE WEEKLY STANDARD Online munkatársa.