A hunok keleti rokonai

2011. június 1./OB/TibetPress

Belső-Ázsia középkori történetében fontos szerepet játszott a szienpi törzsszövetség, akik Mandzsúriából kiindulva meghódították Észak- és Közép – Kína nagy részét. Emléküket ma is sok építmény őrzi, azok közül kettő elnyerte a Világörökség része címet.

Korai történet

A korai kínai krónikák hol tunghuknak, hol beidi-nek emlegették őket. Előbbinek keleti hun, utóbbinak északi di a jelentése. Mindkét szövetség az íjfeszítő népek közé tartozott. Kr. e 209. után a nagy Maodun (Bátor) hun főkirály legyőzte őket és területeiket a nagy birodalomhoz csatolta. A Han-dinasztia krónikása úgy tudja, hogy a szienpik egy Szümbe nevű hegy közelében éltek és onnan kapták nevüket. Sokkal valószínűbb, hogy valamely ősük után nevezték el magukat.

Két nagy törzs a mandzsúriai Liao-folyónál élt, míg a harmadik törzs, a topák, vagy tabgacsok a kelet-mongol Onon-folyónál vándoroltak. Miután a hunok között belviszály tört ki, a szienpik átvették a hatalmat a keleti területeken. Akkortól gyakorivá váltak a szienpi-hun házasságok, sőt sok vegyes törzs is létrejött. Egyes források szerint több tümen hun háztartás csatlakozott az új erőhöz. 

Csodás születés

A kínai történeti források a Kr. u. 2. évszázadra helyezik a szienpi birodalom fénykorát, amikor vezetőjük, Tansihuaj (141-181) egyesítette az íjfeszítő törzseket. A nagyhatalmú vezető csodálatos módon született. Egyszer anyja a tóban fürdött és hirtelen a szájába egy jégcsepp esett bele. Az asszony megfogant és kilenc hónapra fiút szült.

Heten a szőnyegen

A kínai krónikák azt is feljegyezték, hogyan választottak uralkodót a hun-rokon népek.  Egykori áldozóhelyükön, a mai Datong környékén hét törzsi vezető fekete színű kerek nemezre ülve nyugati irányba fordultak és onnan vártak kedvező jelzést. Ha az égiek jelet küldve rábólintottak a választásra, akkor jelöltet megválasztották uralkodónak. A Kaukázusban élő hunok nemez helyett pajzsra emelték királyukat, amit a bizánci uralkodó kazár szokásnak vélt.

Az északi főváros

A Kr. u. 3. századra széthullott kínai Han-dinasztia után a szienpik egyik törzse, tabgacs erősödött meg és gyorsan elfoglalták Észak-Kína nagy részét. Megalapították az Északi-Vej dinasztiát (386-538). Fővárosuk a Selyemút egyik központja, Pingcseng (ma: Datong) lett, mely a táltos hitű hunok egyik áldozati központja volt. A dinasztia történetét megörökítő Vej-su leírta különös szertartásukat: egy különös sziklára hét fa bálványt állítottak, azok körül egy táltos asszony imádkozott az Égez és a Földhöz. Hét nemes vehetett részt azon, akik pálinkát hintettek szét. Amikor megismerkedtek a buddhizmussal, akkor az ősi szakrális központjuk környékén egy csodálatos barlangtemplomot emeltek, mely ma az UNESCO Világörökségének a része. Amikor a dinasztia átköltözött egy új fővárosba, a közép-kínai Lojangba, akkor ott is kifaragtatták régi szentélyük mását.