A Győzelem Napja megemlékezés egy új korszak kezdetét jelzi

2015. május 14./Drabikjanos.com/TibetPress

A nyugati hatalmak hiába bojkottálták a moszkvai katonai parádét, ezzel nem tudták csökkenteni annak jelentőségét. A Győzelem Napja alkalmából rendezett jubileumi díszünnepséget az teszi történelmi eseménnyé, hogy kik voltak azok, akik részt vettek rajta. Hszi Csin-ping kínai elnök jelenléte és a kínai díszegységek részvétele a katonai felvonuláson, valamint a Kínai Haditengerészet hajóinak jelenléte Oroszország fekete-tengeri flottájánál azt az üzenetet közvetítette a világ felé, hogy Oroszország és a pénzhatalmi világelit uralma alatt álló Egyesült Államok küzdelmében Kína Oroszország mellé állt.

Az angolszász-cionista hegemónia alatt álló Egyesült Államok és pénzuralmi világbirodalma háborúban áll Oroszországgal. Ez a háború döntően másképp zajlik, mint a korábbi háborúk, mert mindkét oldalon jelen vannak a nukleáris fegyverek. Ezt a hibridnek nevezett háborút döntőrészt (mintegy 80%-ig) információs technikával és módszerekkel vívják, 15%-ig gazdasági eszközökkel és csak 5%-ig fegyverekkel. Az információs korszak sajátosságai rányomják bélyegüket a hadviselésre, de itt olyan globális összecsapásról van szó, amelynek a kimenetele döntőmódon meg fogja határozni Földgolyónk és az egész emberiség jövőbeni sorsát.

A háborút kirobbantó és irányító pénzhatalmi világelitet nem Ukrajna és Dombász sorsa érdekli. Ebben a globálisméretű küzdelemben két világrend, két hatalmi modell – az angolszász-cionista egypólusú imperialista modell és az Oroszország által képviselt többpólusú világrend modellje – mérkőzik egymással.

A moszkvai díszszemlén Putyin közvetlen közelében foglalt helyet Nurszultan Nazarbajev, Kazahsztán elnöke. Nazarbajevnek kulcsszerepe volt a Független Államok Közösségének, a FÁK-nak a megerősítésében, valamint az Eurázsiai Gazdasági Unió létrehozásában. Putyin egyenesen Nazarbajevet nevezte az EGU „atyjának”.

A május 9-i győzelmi díszszemle az egész világ számára bizonyította, hogy Oroszország 400 év óta először kelet felé fordult. Több megfigyelő – köztük The Saker és Paul Craig Roberts – megállapította, hogy Oroszország Ázsia felé fordulva megtalálta természetes geopolitikai helyét. Ezt fejezte ki az az egyedülálló tény is, hogy kínai díszegységek vonultak fel először a történelemben a moszkvai díszszemlén, egyértelműen a világ tudomására hozva, hol áll Kína.

Oroszországban először jött létre konszenzus arról, hogy Nagy Péter cártól eltérően tekintetét most nem nyugatra, hanem e helyett északra (Szibériára és az Északi-sarkvidékre), keletre (Ázsiára) és délre (Latin-Amerikára és Afrikára) kell fordítania. Moszkva nem akar látványosan szakítani a Nyugattal, de természetesen örülne annak, ha Európa képes lenne Washingtontól való vazallusi függőségén változtatni. Erre mutató jelek már észlelhetőek, de Európa gyarmati jellegű függésének a felszámolása hosszú időt igényel.

Oroszországnak az is fontos feladata, hogy a BRICS országokon belül elősegítse Kína és India közeledését. Peking és Újdelhi baráti viszonya előfeltétele a BRICS egyben maradásának és erősödésének.

Oroszország természetes szövetségesei közé tartozik Irán, Szíria és a Hezbollah is. Iránnak már van megfigyelő státusza a SCO-ban és nem egykori szovjet tagállamként ő csatlakozhat elsőként a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezethez. Oroszország szempontjából azonban a legfontosabb, hogy miként alakul Peking és Moszkva stratégiai szövetsége.

A két ország (Kína és Oroszország) formálisan két különböző állam marad, de egyetlen gazdasági, politikai és katonai egységet képez. Ezt erősítette meg az is, hogy a jubileumi ünnepségen a kínai és az orosz elnök ismét egy sor nagy jelentőségű megállapodást írt alá. Peking és Moszkva kölcsönösen előnyös érdekházassága azonban csak akkor lehet hosszútávon sikeres, ha azt nem szakítja félbe egy nagy-méretű háború kirobbanása a pénzimpérium hegemóniája alatt álló Egyesült Államok és Oroszország között.

The Saker a 2015. május 9-i elemzésében[1] kifejti: személyesen nem bízik abban, hogy sikerül a polgárháborút békésen befejezni Ukrajnában, mivel nincs semmi lényeges, amiben Oroszország és a kijevi náci kormányzat meg tudna állapodni. Az ismertté vált tények arra utalnak, hogy Novorosszijában hamarosan újra kiújulnak a harcok. Ezeknek két kimenetele lehet: vagy a kijevi náci erők legyőzik a dombásziakat, és akkor Moszkvának nyíltan is be kell avatkoznia, vagy az ukrán nácikat győzik le, és ebben az esetben a Novorosszija fegyveres erői támadásba mennek át és kiűzik a kijevi fegyveres erőket a donyecki- és luganszki térségből.

The Saker úgy véli, hogy ha a függetlenségüket kikiáltó két tartomány fegyveresei harmadszor is győznek, akkor a kijevi rendszer valószínűleg gyorsan összeomlik. Az elemző mindehhez hozzáteszi: tisztában van azzal, hogy a nemzeti-szocialista Németország feletti győzelem nem hozott sem szabadságot, sem boldogságot az egész emberiség, még kevésbé a kelet-európai népek számára. Kimondhatatlanul sok szörnyűség és szenvedés követte Németország vereségét.

A Győzelem Napja alkalmából rendezett parádén nem a kommunizmust, vagy a szovjet-rendszert éltették, hanem a résztvevők valamennyi népre emlékeztek, akik harcoltak a náci uralom ellen, és ezt nem valamilyen politikai ideológia, vagy rendszer érdekében tették. A moszkvai díszszemle mindazoknak az ünneplése is volt, akik ma ellenállnak a náci rendszer valódi örökösének, az angolszász-cionista világbirodalomnak, amely az emberiség ellenségének bizonyult globális hegemóniára törő ambícióival és véget nem érő gyarmati háborúival.

szerző/Drábik János 2015

forrás