Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

A besenyő mítosz lerombolása

2011. február 22./Obrusánszky Borbála/barikad.hu

A hazai finnugrista történetszemlélet számos hamis mítoszt alakított ki a magyarságról az elmúlt másfél évszázad során. Az egyik ilyen volt a  besenyő támadás.

 A hamis elmélet elterjesztésének célja az lehetett, hogy a Habsburg-pártiak a magyar krónikák által leírt dicső Kárpát-medencei bejövetelből eszeveszett menekülést kreáljanak és ezzel meggyalázzák őseink örök emlékét. Vizsgáljuk meg kizárólag tudományos szempontok alapján, tényleg menekülnünk kellett a besenyők elől?

 

Csak egy krónika

 A hírhedt besenyő támadásról egyedül a 10. századi Bíborbanszületett Konstantin (912-959) emlékezik meg. A birodalom kormányzása című műve Árpád halála után jó fél évszázaddal íródott. Abban találunk egy rövid híradást arról, hogy a besenyők a bolgárok elleni harc miatt távol lévő magyarok szállását megtámadták és azt pusztasággá változtatták. Ebből a más korabeli források révén alá nem támasztott hírből a hunfalvisták egy egész eposzt kerekítettek és sajnálatos módon a bizonyítékok híján álló elméletet tanítják ma tényként az iskolákban. Az elmúlt évszázadban hiába tiltakoztak ellene komoly kutatók, legutóbb például Harmatta János akadémikus is, a finnugristák kitartanak a kitalált történetük mellett.

Az úzok útja

Mivel a finnugristák nem találták elegendőnek a bizánci uralkodó leírását, vagyis, hogy a bolgárok elleni harcban kérték meg a besenyők segítségét a türkök (vagyis a magyarok) ellen, ezért egy újabb mítoszt találtak ki. Elméletük igazolására előhúzták a jól ismert népvándorlási elméletet és azzal próbálták megmagyarázni, hogy miért kellett a besenyőknek hirtelen elfoglalni a magyarok szállásait. Eszerint a besenyők is fejvesztve menekültek a Közép-Ázsiából rájuk zúduló úzok elől és éppen a magyarok szállásai nyújtottak menedéket számukra. Már a fenti két adat is eléggé ellentmondásos, de ha alaposan áttanulmányozzuk a közép-ázsiai oguzok vagy úzok történetét, rájövünk, hogy még az évszámok sem stimmelnek, tehát az elmélet pusztán kronológiai pontatlanságok miatt is hibás. Vizsgáljuk meg, hogy volt-e 890. körül nagy, mindent elsöprő népvándorlási hullám Közép-Ázsiában, amely kihatott volna a kelet-európai síkságra. Ha a térség forrásait és a külföldi kutatók álláspontját is átolvassuk, azt találjuk, hogy az oguz törzsek az adott időszakban még javában Közép-Ázsiában hadakoztak. 992-ben Buhara elfoglalásával vannak elfoglalva, és csak egy évszázad múlva kezdik meg a nyugati, vagyis a kaukázusi hadjáratukat, ami kihat a kelet-európai síkságra, sőt a Magyar Királyság keleti végeit is érinti. Krónikáinkban akkor, vagyis az 1060-as években tűnnek fel a „kunok”, vagyis úzok, akik ellen Szent László küzdött. A harcok végén a keleti népek békésen betagozódtak a magyarság közé, elfogadták a magyar királyt uruknak. A fenti tényanyagból tehát kiderül, hogy az oguzok vagy az úzok nem indítottak el népvándorlási hullámot a 9. század végén.

Ellenségek-e a besenyők?

A másik fontos tisztázandó kérdés, hol éltek a besenyők és vajon milyen viszonyban lehettek velünk? Tudunk-e arról, hogy ősi ellenségeink lettek volna? A nyolc törzsből álló törzsszövetség Bíborbanszüetett Konstantin idején a Don és Dnyeper-folyó mentén élt. Mivel nem volt úz népvándorlás, nem valószínű, hogy fél évszázaddal korábban sokat változtattak volna szálláshelyükön. Őseink akkor már Etelközben éltek, az öt folyó vidékén, mely nagyjából a mai Moldvában lehetett. Nem tudjuk pontosan, hogy szomszédok voltak-e, elképzelhető, hogy megosztoztunk velük a keleti határvidéken. A fenti bizánci források kívül egyébként a helyi, szláv feljegyzések nem tudnak arról, hogy a besenyők a magyarok ellenfelei lettek volna, éppen ellenkezőleg, a magyar krónikák szerint szövetségeseink voltak. Gondoljunk csak bele, vajon Árpád unokája, Taksony nagyfejedelem választott-e volna különben feleséget az ádáz, a magyarok tízezreit legyilkoló besenyők közül? Valószínűleg nem. Sokkal valószínűbb, hogy egy korábbi, szövetségesi kapcsolatot akkor, vagyis éppen Bíborbanszületett Konstantin idején házasággal pecsételtek meg. A bizánci császáron kívül tehát más korabeli forrás nem tud sem besenyő támadásról, sem a magyarok meneküléséről, tehát nem igazolható a szépen felépített, de bizonyítékokkal alá nem támasztott történészi elmélet.

Kik támadtak meg bennünket?

A magyar honalapítás, vagy Árpád bejövetel kapcsán azért felmerül a kérdés, hogy érte-e korábban valamilyen nagy erejű támadás a magyarokat, vagyis hogyan szakadtak ki közülünk a szavárd magyarok? A magyarságot és a szövetséges hun utódnépeket valóban érte egy hatalmas erejű támadás, de az nem a 9. században, hanem a 7. század második felében történt, és nem a kelet-európai síkságon, hanem mélyen, a Kaukázusban. Ahogyan Nyitray Szabolcs történész monográfiájában kimutatta, azért kellett északra helyezni a magyarok elleni támadás helyszínét és mindazt a besenyőkre fogni, nehogy valaki az ősi szkíta és hun népek egykori lakóhelyén, a Kaukázus előterében keresse őseink eredetét. Nyitray azerbajdzsán régész kollégájával, Mübariz Helilovval közösen megfejtették a „besenyő” kérdést. A magyarok, csakúgy, mint más népek, így például a hun eredetű kazárok, a 650-es években a Mezopotámia felől induló és a Kaukázus irányába haladó nagy arab invázió elől menekültek északra. Bár egy ideig sikerült visszaszorítani a délről támadó nagy haderőt, sőt a 8. század elején a szövetséges „türk”, valójában kazárok, magyar és kaukázusi hunok közösen visszaszorították az arabokat, a 8. század 30-as éveiben már nem volt erejük megvédeni ősi szállásterületüket, a mai Dagesztánt, ezért egyes törzsek, törzsszövetségek a Volga-vidék felé vették útjukat. A szavárd magyarok helyükön, a mai Azerbajdzsán és Örményország közti területen maradtak és még sokáig szerepeltek a térségbeli forrásokban, őseink másik, nagyobbik része viszont nyugat felé vette az irányt és valószínűleg közös erővel elhatározták, hogy visszavegyék ősüknek, Attilának a Kárpát-medencei birtokát.

 

Obrusánszky Borbála

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb