„Amikor mi azt mondjuk, hogy együtt érzünk minden élőlénnyel, akkor nem mondunk igazat. Szeretnénk ezt hinni, de nincs így” - mondta egy interjúban a Dalai Láma bátyja, a Taktser rinpocseként ismert Thubten Jigme Norbu, majd folytatta – „De az öcsém más. Ő tényleg mindenkit egyenlőnek tekint.” A tavaly szeptemberben elhunyt férfi szavaiból is érezhető, hogy a XIV. Dalai Láma a szokásos kategóriákon kívül álló entitás, egy globális népszerűségnek örvendő férfi, aki a tibetieknek országuk védőszentje, a buddhistáknak Csenrézi földi megtestesülése, a nyugatiaknak pedig az emberi értékekbe vetett hit védelmezője. Idén 74 éves.

Aligha akad olyan olvasója ennek a honlapnak, aki ne ismerné a Dalai Láma megtalálásának történetét, és a körülményeket, amelyek miatt 24 évesen el kellett hagynia hazáját, ezért aztán nem is szeretnék most egy sokadik színes életrajzot felvázolni, mert minek. Kevésbé feldolgozott téma viszont az, hogy hogyan történhetett az, hogy július 6-a, egy közép-ázsiai országból származó vallási vezető születésnapja eseménynek számít a világ számos pontján?

Nem a jelenlegi Dalai Láma az első, akinek száműzetésbe kellett vonulnia, noha kétségkívül az ő hontalansága eddig a leghosszabb. 1910-ben elődje, a XIII. is elmenekült Tibetből nagyjából másfél évre, és ez az élmény elegendő motivációt szolgáltatott arra, hogy megreformálja országát. Visszatérte után intézkedések hadát vezette be, noha mire eljutott volna az igazán fontos kérdésekhez, a nemesség és papság érdekszféráinak tisztázásához, illetve a tibeti hadsereg modernizálásához, már elfogyott lendület, a konzervatív papság pedig elsöpörte a megújulást sürgető nemesi próbálkozásokat, (egyébként sem volt sok) ez pedig meg is pecsételte Tibet sorsát. A himalájai állam valószínűleg akkor is kártyavárként dőlt volna össze, ha nem egy fiatal, modern, agresszív állam erős haderejével találja szembe magát, hanem egy maroknyi dilettánssal.

Az 1959-ben Indiába menekült Dalai Lámának, és a tibeti nemzetnek minden esélye megvolt arra, hogy örökre eltűnjön a süllyesztőben. A Dalai Láma, mint intézmény, mint Tibet vezetője a korábbi politikai elit korruptsága, szűklátókörűsége miatt ismeretlen tényezőnek számított a nemzetközi politikai színtéren. Lhásza- leszámítva a környező országokat, Indiát, Kínát és Nepált- nem tartott fenn semmilyen diplomáciai kapcsolatot, nem voltak nagykövetségei külföldön, sőt, Tibet fővárosában sem voltak nagykövetségek, nem volt az 1948-ban megalakult ENSZ tagja, és a környező országokkal ápolt viszonya sem felelt meg a modern államok közötti hivatalos kapcsolatok kritériumainak. Nem érdekelték őket a világpolitika aktualitásai, a II. világháború távoli tündérmesének tűnt, és még az egyre fenyegető kommunista veszély sem sarkallta őket arra, hogy jelentősen megerősítsék a hadsereget. Kissé elnagyolva úgy is mondhatnánk, hogy Tibet vezetői 17. századi mentalitással irányították az országot.

Amikor 1959-ben a Dalai Láma megérkezett az indiai Mussouri-ba, több évszázadnyi elmaradást kellett bepótolnia. Bár Kína megszállva tartotta az önálló államként már nem létező Tibetet, természetesen nem tudtak belenyugodni a veszteségbe. A XIV. Dalai Láma a tibeti kormány több generációjának adósságát törlesztette azzal, hogy szerteágazó diplomáciai kapcsolatot alakított ki a nemzetközi politikai elittel. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen esélyük. Néhány év alatt az indiai emigrációban élő, de még a tibeti feudális viszonyok között felnőtt közösséget demokratikus mintára szervezte át. Érdekes, hogy az idősebb tibetiek a Dalai Láma ezen lépéseit szinte szentségtörőnek, és kommunistának érezték. Sir Charles Bell, angol konzul, a XIII. Dalai Láma közeli barátja egy alkalommal a Tibetben található gazdasági és társadalmi állapotokat a következőképpen jellemezte: „feudalizmus, de demokratikus jellemvonásokkal.” Ehhez képest a Kína által megszállt Tibet történelme legsötétebb korszakát élte át, miközben a kínai propaganda fantasztikus győzelemként ünnepelte, hogy a kommunizmus felszabadította a feudalizmus béklyói alól a tibeti tömegeket. A határon túl, Tibettől délre pedig a Dalai Láma vezetésével a világ legjobban szervezett száműzött közössége szerveződött, méghozzá demokratikus alapokon.

Napjainkban ott tartunk, hogy a Tibetet segítő szervezetek szinte franchiseként működnek, és behálózzák az egész világot. Ami még ennél is fontosabb, hogy a nagypolitika színterén a Kínát és Tibetet érintő kérdésekben tibeti tanácsadók is részt vesznek, meghallgatják a véleményüket, legyen szó Washingtonról, Brüsszelről, vagy Strasbourgról. Kétségtelen, hogy a Dalai Láma népszerűsége, és globális ikonná válása nagy szerepet játszott abban, hogy a még öt évtizeddel korábban virtuális szinten sem létező tibeti diplomácia mindenfajta gazdasági, politikai hatalom nélkül (!) képes hallatni a hangját. Ahogyan egyik életrajzírója, Mayank Chhaya írta:

„Az elmúlt négy évtized szemtanúja lehetett a 20. század leghihetetlenebb döntetlenének, egyetlen ember és a világ egyik leghatalmasabb nemzete között.”

Sokakat irritál a népszerűsége, Rupert Murdoch, sajtómágnás például egy interjúban „Gucci cipőt viselő, politikai szerzetesnek” nevezte. Ez azonban ritka eset, jóval gyakoribb a valóban politikai indíttatású támadás, például a kínai állam részéről, akik valóban hivatásszerűen, felépített stratégia szerint próbálják rágalmazni a Dalai Lámát. De nem kell Kínáig menni ahhoz, hogy nyakig merülhessünk a kommunista propagandában. Elég kézbe kapni Rácz Lajos, ex-katonai attasé Sárkány új tükörben című, tavaly megjelent könyvét, amely az elfogultság magasiskolája, a tibetiekről szóló fejezetet pedig valószínűleg úgy fordította egy kínai pártprospektusból. Kritizálták amiatt is, hogy a kilencvenes évek elején fogadta azt a Shoko Asaharát, akit később felelőssé tettek az 1995-ös tokiói gáztámadásért, és halálra ítéltek. A rekordot természetesen a kínai állami sajtó vezeti, amely többször nevezte már csuhába bújt farkasnak, gyerekgyilkosnak, és nemi erőszakkal is megvádolták.

Sok vita övezi az általa fémjelzett középutas politikát, amely nem teljes függetlenséget, hanem autonómiát követel Tibetnek, méghozzá erőszakmentes eszközökkel. Bár nem vagyunk tibetiek, és ezért nem is nagyon számít, amit ebben a kérdésben mondunk, de jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a Kínai Kommunista Pártól minden visszapattan, így az egyébként fontos kérdés - autonómia vagy függetlenség – teljesen teoretikus jellegűnek számít. A középutas vonal a világ politikai elitje számára támogatható stratégiának tűnik - hogy miért azt most ne firtassuk – ez pedig népszerűséget, és lehetőséget jelent a tibeti nemzetnek. Bár Dharamszalában akadnak belpolitikai viharok, Őszentsége továbbra is a tibeti nép origóját jelenti. Az általunk már sokat idézett Palden Gyatso könyvéből következzen most egy részlet a Dalai Láma 1951-es Gyantse-i tanításáról:

„Hirtelen nagy morajlás futott végig a tömegen, az árusok pedig gyorsan batyuba rakták portékáikat. Már ki tudtam venni a katonai zenekar hangját, és aztán megláttam az első masírozó tibeti katonát. A zenekart vezető tiszt tigrisbőrt hordott a vállán átvetve. Őket tibeti arisztokraták finom sárga selymekbe öltözött, integető csoportja követte. A nemesek után füstölőket égető szerzetesek jöttek. Mögöttük pedig, egy izmos teherhordók vállain érkező díszes sárga gyaloghintóban ott ült a fiatal Dalai Láma, a tömeg felé kihajolva a hintóból.

Így láttam őt először. Ragyogó arca mereven nézett előre. Sosem felejtem el. A tibetiek számára ő a Kjabgon, a megmentő. Hitünk szerint a Dalai Láma az együttérzés Buddhájának földi megtestesülése. Jelenléte a hó országában minden tibetinek lelki és világi támaszt jelent, nem csak Buddha tanait, de az összes ember biztonságát is ő vigyázza.

Úgy mentünk vissza Panamba, mint nagy kalandokat átélt gyerekek. Apám azt mondta, hogy ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt vele, és akár már holnap is meghalhat, a boldogságát az sem fogja elrontani. A tibetiek úgy hiszik, hogy elég, ha csak hallják a Dalai Láma tanításait, az már nagyon jó hatással lesz a következő életükre. Panamba visszatérve egy nagy vacsorával ünnepeltük meg a szerencsénket, és hogy a Dalai Láma hivatalosan is Tibet politikai és vallási vezetőjévé vált. Kiskorúsága idején egy régens irányította az országot, de most, hogy a kínaiak idejöttek, és nehéz időknek néztünk elébe, a tibeti arisztokrácia felkérte a Dalai Lámát, hogy ragadja magához a hatalmat. Még nem volt tizennyolc éves.”

És végül, hogy miért is tiszteljük mi, nyugatiak a Dalai Lámát, még akkor is, ha nem vagyunk buddhisták, sőt, esetleg vallásosak sem? Gabriele Riedlét idézném, aki így fogalmazta meg a lényeget:

„Az emberiség utolsó nagy erkölcsi tekintélyei közé tartozik, aki a nagy ügyekért felelős. Világbéke. Emberi jogok. Igazságosság, és: értelem.”

Bár hihetetlenül cinikus korban élünk, amely kéjesen ránt le maga mellé a porba mindenfajta, korábban tiszteletnek örvendő tekintélyt (jusson eszünkbe, hogy II. János Pál után a jelenlegi pápa – sokszor indokoltan- milyen kritikákat kap), a Dalai Láma- az első a Dalai Lámák történetében, aki a világtörténelem színpadára lépve globális szerepet vállalt - mégis hiteles figura tudott maradni. Maga szerényen Gandhi követőjének tartja magát, bár a Dalai Láma globális tekintélye miatt nem csak saját nemzete kérdésében foglal állást. Politikai előítéletek nélkül képes kinyilvánítani a véleményét, legyen szó Izraelről, Irakról, George Bushról, vagy Guantanamoról. Manuel Bauer, egy osztrák fotográfus készített róla egy zseniális fotót, amely egy mecsetben készült. A Dalai Láma egy szőnyegen ülve beszél, mellette egy kisgyerek, iszlám hívők veszik körbe őket, gyerekek, felnőttek törökülésben, olyan feszült figyelemmel az arcukon, mintha tibetiek lennének.

Pico Iyer, indiai író a XIV. Dalai Láma globális utazása alcímmel jelentette meg életrajzi könyvét, hangsúlyozva azt a világméretű népszerűséget, amely az önmagát egyszerű szerzetesként definiáló lámát övezi. Július 6-án nem csak Tibetben (ott csendben, a szobák mélyén), Indiában, vagy Nepálban fognak ünnepelni, megemlékezések lesznek a világ szinte minden nagyvárosában. Az utazás még nem ért véget. A java még hátravan.

Kapcsolódó anyagok

• A Dalai Láma küldötte szerint Kína hazudik Obamának
• A kínai cenzorok lekeverték Obamát
• A Dalai Láma egyik küldötte szerint őszinte volt a kínai illetékesekkel a tárgyalás

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: