3600 billió forint kárt okoz a világ elcseszett élelmiszer-termelése

2019. november 13./Index.hu/TibetPress

eredeti cikk



Olyan világban élünk, ahol egyszerre igaz az, hogy kidobják a megtermelt élelem harmadát, és hogy 820 millió ember éhezik. Miközben az élelmiszeripar gazdagodik, az általa termelt ételek 680 millió embert tettek elhízottá, a túlsúlyosságból adódó ezernyi egészségügyi ártalom költségét viszont nem a probléma okozói, hanem az elszenvedői fizetik meg.

De mindennel ez a helyzet. A kis hatékonyságú növénytermesztő és állattenyésztő gazdaságok használják a Föld ivóvízkészletének jelentős részét, az emiatt kialakuló vízhiány költségei viszont megint csak a társadalomra hárulnak. Gyakorlatilag nem említhetünk olyan ökológiai és társadalmi problémát, amelyben áttételesen vagy közvetlenül ne játszana szerepet az élelmiszer-termelés. Szén-dioxid-kibocsátás, biodiverzitás-csökkenés, erdőirtás, környezetszennyezés, civilizációs betegségek, korai halálozás és így tovább.

Mindnek a gyökerében ott van, hogy mit eszünk, és ezt miként állítjuk elő. Ezek az egész bioszférára nehezedő rejtett költségek (vagy externáliák, ha közgázul akarunk fogalmazni) globálisan

ÉVENTE 12 BILLIÓ DOLLÁROS (3600 BILLIÓ FORINTOS) VESZTESÉGET OKOZNAK, ÉS EZ AZ ÉVSZÁZAD KÖZEPÉRE 16 BILLIÓ DOLLÁRRA FOG EMELKEDNI

– áll a Food and Land Use Coalition (FOLU) nemzetközi kutatási konzorcium jelentésében. (A konzorciumban számos környezetvédelmi civil és nemzetközi szervezet, például az ENSZ is képviselteti magát). A 12 billió dollár nagyjából megegyezik Kína teljes GDP-jével, márpedig az azért elég nagy.

Évi 700 milliárd dollárral támogatjuk a saját pusztulásunkat

A puszta számnál is több aggodalomra ad okot, hogy az élelmiszeripar természetesnek veszi: az általa okozott károkat úgyis ki fogják fizetni, hiszen enni mégiscsak kell. Ezt eddig hallgatólagosan a világ is természetesnek vette, ezért a legutóbbi időkig nem is mérte senki globálisan az élelmiszer-termelés másodlagos árát.

PERCENKÉNT 1 MILLIÓ DOLLÁRT KÖLT AZ EMBERISÉG MEZŐGAZDASÁGI TÁMOGATÁSOKRA.

Ez azonban a szervezet elemzése szerint nem jár együtt a fenntarthatóbb módszerekre való áttérés kényszerével. Így végső soron a társadalom évi 700 milliárd dollárt fizet az élelmiszer-termelőknek azért, hogy ők ebből finanszírozzák a természet rombolását. A támogatásoknak a számítások szerint csupán 1 százaléka szolgálja a környezet érdekeit.

Ez korántsem csupán gazdasági probléma. A tanulmány egyenesen az emberiséget látja veszélyben, ha a mezőgazdasági támogatások rendszerét nem helyezzük sürgősen teljesen új alapokra.

A fenntartható élelmiszer-termelésre való globális átállás becsült költsége 300-350 milliárd dollár. Ez csak azért tűnik soknak, mert az évi 12 billióról senki sem tud vagy nem akar tudomást venni. Sőt, a jelentés szerint a fenntartható praktikák a következő évtized végére akár évi 5,7 billió dolláros nyereséggel is kecsegtethetnek az általuk generált üzleti lehetőségek miatt.

A növényi alapú, kevesebb sót, cukrot és feldolgozott élelmiszereket tartalmazó étrendre való áttérés 30 milliárd dollárba kerülne évente, de a várakozások szerint több mint egybillió dollár gazdasági nyereséget hozna. Ugyancsak 30 milliárdba kerülne az élelmiszer-hulladék mennyiségének csökkentése, de 455 milliárd dollárnyi kereskedelmi előny származna belőle.

Profitorientált fenntarthatóság

Persze jogosan kérdezhetnénk, hogy ha tényleg ilyen bombasztikus üzletnek tűnik a fenntarthatóbb élelmiszeriparra való áttérés, akkor miért nem kapkodnak a lehetőségekért a világ legnagyobb élelmiszer-termelő konglomerátumai. Az optimista válasz erre az, hogy de igenis kapkodnak, csak az nem olyan látványos, mint az ezzel párhuzamosan folytatott konvencionális működésük okozta károk.

A talán realistább magyarázat szerint azért nem invesztálnak a mainál nagyságrendekkel többet a jövőbe, mert tök jól megvannak így is, a bevételeiket nem látják veszélyben, sőt. A kínai és az indiai középosztály megerősödésével, illetve a nyugati életstílus – benne pedig a táplálkozási szokások – utánzásának divatjával a környezeti ártalmakért és a civilizációs betegségekért leginkább felelőssé tehető hús- és cukortermelők forgalma inkább nőni fog, mintsem apadni.

A PR SZINTJÉN PERSZE SOK KONGLOMERÁTUM TÁMOGATJA A FENNTARTHATÓSÁGOT, DE A RÉSZVÉNYESEIK PROFITOT AKARNAK, ÉS CSAK AKKOR TÁMOGATJÁK A REFORMOKAT, HA AZOK A NYERESÉG NÖVELÉSÉT SZOLGÁLJÁK.

Ebben azonban a FOLU jelentése szerint könnyűszerrel segíthetünk nekik – állami szabályozással, büntetéssel vagy kedvezményekkel, illetve legfőképpen az új típusú támogatásokkal. Ha egy cég a rá kirótt adók miatt kerül kellemetlen helyzetbe, és ettől a korábbiaknál drágább, de az új helyzetnél mégiscsak olcsóbb átalakítások révén megszabadulhat, akkor ezt fogja tenni.

 

Ugyanígy, ha nagyságrendekkel több támogatást kaphat az a gazdálkodó, akinek a munkája hozzájárul a nyugati világ húsfogyasztásának csökkenéséhez, a harmadik világ termőterület-rombolásának megállításához, a talajban tárolt szénmennyiség növeléséhez és a hulladék csökkentéséhez, akkor ez válik a gazdaságilag racionális döntéssé.

A FOLU kategorikusan visszautasítja azt a közhiedelmet, miszerint a mezőgazdasági támogatások szükségesek az élelmiszer árának alacsonyan tartása érdekében. Számításuk szerint az élelmiszeripar rejtett ára meghaladja az előállított élelem értékét. Ha tehát a költségeket csökkentenénk, azzal sokkal többet nyerne maga az iparág is, mint a mai támogatások értéke.

Úgyse fog semmi történni

Nem ez az első tanulmány, amely arra világít rá, hogy a globális élelmiszer-termelés alapjaiban van valami nagyon elrontva. A világ 130 országának tudományos akadémiái közös állásfoglalást adtak ki arról, hogy az élelmiszeripar löki a klímakatasztrófa felé a világot, miközben emberek milliárdjai maradnak alultápláltak vagy elhízottak miatta. Egy másik tanulmány szerint a hús és a tej mellőzése révén vagyunk képesek a legnagyobb pozitív hatást gyakorolni a környezetre. Hiszen

AZ ÁLLATÁLLOMÁNY A TERMŐFÖLDEK 83 SZÁZALÉKÁT HASZNÁLJA, MIKÖZBEN A MEGTERMELT KALÓRIÁK CSUPÁN 18 SZÁZALÉKA SZÁRMAZIK BELŐLE.

Ez az elmélet. Jogosan ingathatják ugyanakkor a fejüket, azt gondolván, hogy semmi esély a gyökeres változásokra, hiszen azonnal beindulnának a gáncsot vető lobbiérdekek, és a megszűnő munkahelyekkel, kieső adóbevételekkel kényszerítenék a kormányokat arra, hogy meg se forduljon a fejükben a támogatások totális átszervezése. Sajnos valószínűleg igazuk is van. Az adatok feltárása és monitorozása ennek ellenére is fontos, abban a reményben, hogy azokat később majd egy nagyobb belátással bíró társadalom okosan lesz képes felhasználni.

A jelentés így fogalmazza meg talán legfőbb konklúzióját:

Ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, az alvajárással ér fel egy olyan klíma felé, amely egyre inkább fenyegeti az emberi életet és a biodiverzitást. A természeti erőforrások kimerülnek, egyre több ember fog az étrend kiváltotta halálos betegségekben szenvedni. Az élelmiszer-biztonság fenntartása ellehetetlenül. Ez a forgatókönyv már néhány évtizeden belül is fenyegetést fog jelenteni a globális biztonságra.

Molnár Csaba