"Kijártunk lőni Ulánbátor szélére" - interjú Lőrincz L. László íróval

2011. május 13./origo.hu/TibetPress

Lőrincz L. László az ország legsikeresebb szerzője: eddig több mint hatvan regényt írt, átlagban mindegyiket 80 ezer magyar olvasta. Az [origo] otthonában látogatta meg az írót, ahol ő megmutatta purbu-kését, majd elárulta, hogy a Szibériában meghalt Petőfi mítoszát neki köszönhetjük, és hogy miről beszélgettek a dalai lámával. Nem tudna magyar krimit írni, viszont lediktálta a sikerkönyv receptjét. Nagy utazó, a karibi térségbe indul, de még sosem járt a horvát tengerparton.

- Mesélte egyszer, hogy Bonnban, egy német tanfolyamon egy idő után nyelvtanulás helyett bestsellereket kezdtek elemezni, és így tanult meg egy csomó írói fogást. Miket tanult ott?

- Különböző, Németországban futó sorozatokat elemeztünk. A bűnügyi regényeknek, kalandregényeknek megvan a sajátos dramaturgiája, és ezeket ugyanúgy meg lehet tanulni, mint bármilyen más szakmát. Egy krimi zárt egység, akkor fejeződik be, amikor megoldódik a rejtély. A kérdés, hogy ezen a zárt egységen belül hogyan működnek a dolgok. Meg kell találni a jó témát, amire éppen akkor van társadalmi fogadókészség. Kettő: úgy kell írni, hogy mindenki megértse. Én mindig azt szoktam mondani, hogy a könyveimet körülbelül már hat általános iskolával meg lehet érteni. Ha egy író azt akarja, hogy sokan olvassák el a könyvét, akkor ez is szempont.

Jó figurákat kell választani: olyanokat, akikkel az olvasó részben azonosulni tud, és akiket meg tud különböztetni egymástól. Például kimondható, megjegyezhető neveket kell választani. Jó, ha vannak olyan szituációk, amelyeket nagyjából ismer az olvasó. Például, ha egy atomtitkot lopnak el egy reaktorból, az azért nem jó, mert kevés ember tudja elképzelni. Ezzel szemben, ha mondjuk egy múzeumból lopnak egy el tárgyat, az jobb, mert mindenki volt már
- Egy csomó regénye tibeti kolostorban vagy távoli expedíciókon játszódik. Az sem ismerős terep.

- Igen. Fontos a helyszín megválasztása. Egy egzotikus helyszín azért vonzza az embereket, mert ott sok érdekes dolog történik. Nem akarom az atomtudósokat megbántani, de hogy egy reaktorban a neutronok ide-oda mennek, az nem annyira izgalmas egy krimi szempontjából.

- Bár Fukusima után az is lehet érdekes.

- Igen, de az is fontos, hogy egy laikus számára is érthető és izgalmas dolgok történjenek. Menjünk tovább. Hogy kell feszültséget teremteni. Hitchcock már kitalálta, nekünk már nem kell. A tanfolyamon elmagyarázták nekünk, hogy a hosszú, leíró jellegű részek nem mennek ma. Gyorsult az idő, Agatha Christie beszélgetős krimijei sokat vesztettek ma már érdekességükből. Akciódúsabb lett a történet. Ma már az, hogy a zsaru fogja a kezében a cigarettát, és több fejezeten keresztül nézegeti, gondolkozik, nem megy. Pattogósnak kell lenni, és poénnak kell ülni lehetőleg minden fejezet végén.

- Ezek szerint azt is a tanfolyamon tanulta, hogy mindig úgy fejezze be a fejezeteket, hogy "nem kellett volna még annyira örülnie"?

- Én is rájöttem. Azért kell ezt csinálni, hogy amikor az olvasó tenné be a könyvjelzőt, kapjon egy lökést. Fene egye meg, hogy is van ez, és lapoz a következő fejezetre. Mondok még pár dolgot, minek kell lennie egy sikerkönyvben. Kell a jó duma: a folyamatos pergő élőbeszédet használják a szereplők. Legyenek benne szép lányok, és legyen benne szex. Legyen benne feszültség és elég kaland. És még valami fontos: lehessen tanulni. Az olvasó imád tanulni, de ehhez egyáltalán semmiféle erőfeszítést nem hajlandó tenni. Kicsit olyan, mint a hipnopédia. Úgy szeretünk megtanulni három nap alatt angolul, hogy közben alszunk. Az én könyveimből tényleg sok mindent lehet tanulni fáradság nélkül. Az író-olvasó találkozókon az emberek úgy beszélgetnek velem a buddhista kolostorokról, hogy ha nem én írtam volna róluk, leesne az állam, honnan a túróból tudnak ennyit.

A nagy mészárlás című könyv alaphelyzetére hogyan akadt rá?

- Annak idején kaptam egy megbízást, hogy írjak Dzsingisz kánról egy könyvet. Mikor elkezdtem a témával foglalkozni, szembetalálkoztam azzal a problémával, hogy egy történetet valahonnan el kell kezdeni. Elkezdtem visszamenni az időben, és pillanatok alatt a neandervölgyi embernél találtam magam. A neandervölgyiek jól megtermett kemény legények voltak, 300 ezer éven át népesítették be Eurázsiát, míg egyszer csak 30 ezer évvel ezelőtt jöttek ezek a 150 centis, vékony kis fickók a nyilaikkal, tulajdonképpen a mi őseink, a cro-magnoniak. És a neandervölgyiek eltűntek. Rábukkantam egy újságcikkre, amely szerint két forgatókönyv lehetséges. Az egyik szerint volt egy békés átmenet, a cro-magnoniak többen voltak, és magukba olvasztották a neandervölgyieket. Ez a kutatások fényében kevéssé látszik valószínűnek, mivel hiányoznak a leletek, amelyek az átmenetet bizonyítanák. A másik lehetőség az, amiről Carl Sagan is ír - kiváló csillagász és etológus -, hogy megettük az unokatestvéreinket. Erre sincs döntő bizonyíték, de azt gondoltam, ez jó téma: megírni a nagy mészárlást. Illetve ez még nem jó téma. A jó téma az, ha feltételezzük, hogy az utódaik még ma is itt élnek közöttünk.

- Volt olyan ötlete, amiből nem született regény?

- Nem tudom, emlékszik-e, hogy egy időben Burjátföldön keresték Petőfi sírját. Én vagyok a hibás abban, hogy ez megtörtént. Burjátföld Mongólia és a Szovjetunió határára esik, ott dolgoztam egy kutatóintézetben egy évig. Felkeresett engem egy folklórkutató professzor azzal, hogy gyűjtött egy csomó mondát, amelyek egy Alexander Petrovics Petőfi nevű magyar költőről szólnak, aki itt volt Szibériában száműzetésben. Mondott is három temetőt, hogy a legenda szerint hol a sírja. Mikor hazajöttem fél év múlva, szóltam az Akadémia néprajzkutató alelnökének, Ortutay Gyulának, hogy létezik ez a Petőfi-legenda. Ez megjelent egy újságban, és a következő cikk már úgy szólt, hogy én azt a hírt hoztam, hogy megvan Petőfi sírja. Ezután már hiába mondtam bárhol, hogy ez nem úgy volt. Szerveztek egy expedíciót, és állítólag megtalálták Petőfi sírját egy Barguzin nevű helyen, amiről az egyik legenda úgy szólt, hogy ott van eltemetve. Azóta sem derült ki, a lelet kinek a csontváza, nem engedtek DNS-vizsgálatot.

- Ön mit gondol, az valóban Petőfi sírja?

- Nem, nem hiszem. De akkor, amikor ez történt, akkor elhatároztam, hogy megírom Petőfi fiktív barguzini naplóját, ami arról szólt volna, hogy élhetett volna egy európai az 1860-as években burját területen. Beszereztem hozzá könyveket, de ki kellett volna mennem még egy-két hónapra egy faluba, hogy lássam, hogyan élnek, és ez valahogy nem jött össze.

- És kitalálta volna a könyvhöz, hogyan kerülhetett volna ki Szibériába Petőfi?

- Megoldottam volna valahogy.

- Hogyan keletkezhettek ezek a szibériai legendák?

- Mongóliában máig azt hiszik, hogy mi, magyarok a mongolok testvérei vagyunk. Ázsiai származásunkat jobban számon tartják. De honnan tudják azt is, hogy mi Ázsiából származunk? Borzasztó érdekes. Annak idején, mikor először mentem ki Mongóliába, nekem is mondták mindjárt: "neg cosz". Ez egy mongol kifejezés, azt jelenti, "egy vér". Beszélgettünk ott magyarok, hogy miért hiszik a mongolok, hogy mi vérrokonok vagyunk. És kiderült, hogy az első világháborúban sok magyar hadifogoly került Szibériába, lágerekbe. A hadifoglyok egy része nem Európán, hanem Kínán keresztül szökött. Ezek közül sokan rövidebb vagy hosszabb ideig megtelepedtek Mongóliában. Például az első nemzeti színházat Mongóliában egy magyar építette. Nyilván ezek a hadifoglyok terjesztették el a mongolok között, hogy mi testvérek vagyunk. Valószínűleg a Petőfi-legenda is akkorról származhat.

- Meg tudja ítélni külső szemmel, hogy melyik a legjobban sikerült könyve?

- Az olvasók véleményére tudok támaszkodni. Kettőt szeretnek jobban: az egyik a legelső Leslie. L. Lawrence-könyv, A Sindzse szeme. Ebben azonban bizonyára az is benne van, hogy ez az első. Az olvasó ekkor találkozott először ezzel a stílussal, nyelvvel és témával. Számomra is azért fontos, mert az első volt. Óriási példányszámban fogyott. Én addig egy ismeretlen kutató voltam, és egyszerre elkezdtek az újságok írni rólam. Nyilván ez sokat jelent. A másik könyv, amit szoktak említeni, az A gonosz és a fekete hercegnő. Ez meg talán azért, mert a közelünkben játszódik, a Drakula-legendáról szól. Pergő történet, kicsit olyan, mint Agatha Christie-nek a Tíz kicsi néger vagy Tíz kicsi indián című regénye, nem is tudom, mi a címe most már.

- Néger.

- Volt, amikor indián volt, mert ezt a szót, hogy néger, nem lehetett leírni a szocializmus éveiben. Tíz kicsi indián-nak fordították. A filmben is. Érdekes volt, mert indiánt mondtak, de a figura feje, amit letörtek, néger volt. Visszatérve a könyveimre: voltak, amelyek szakmailag talán jobban tetszettek, az olvasók viszont nem szerették annyira. Elkövettem ugyanis egy hibát. Tibeti címeket adtam a könyveknek, hogy ezzel is megtanítsam az olvasót egy-két dologra. De nem tudták megjegyezni az olvasók, melyik miről szól, összekeveredtek a könyvek, a Csöd, a Thumo meg a Tulpa. Jó kis himalájai történetek, sok ismeretanyaggal.

- Ezek létező legendák vagy ön színezi ki őket? Például, hogy a lámák képesek megkettőzni magukat, amiről a Tulpa szól?

- Sok ilyen történet kering arrafelé.

- Mesélte, hogy egyszer beszélt a dalai lámával, mikor együtt repültek Ulánbátorból Moszkvába. Miről beszélgettek?

- Nem igazi beszélgetés volt. Az első osztályon utazott, testőrök kíséretében. A repülőgépen beleszóltak a hangszórókba, hogy őszentsége velünk utazik, és ha valaki óhajtja, hogy őszentsége megáldja, akkor álljon sorba. Én is odamentem, és váltottam vele pár mondatot. Mongolul beszélgettünk, de ő nem igazán tud mongolul, pedig kéne neki, hiszen nemcsak Tibet, de Mongólia egyházfője is.

- A tibeti buddhizmus ismeretében, hogyan látja a nyugati buddhizmust? Vagy akár a Krisna-mozgalmat.

- Ezekre úgy tekintek, mint amerikai vagy európai vallásokra. Krisna teljesen más jelentőséggel bír az indiai hitvilágban, mint a Krisna-tudatú híveknél. Ahogy a baptista vallás sem közel-keleti vallás, hiába ered az őskereszténység a Közel-Keletről. Ha jobban megnézi, nem létezik nyugati vallás. Minden ma létező nagy világvallás keleti eredetű. Nyugat-Európában nem születtek vallások. Valószínűleg ennek az az oka, hogy a keleti társadalmak jóval régebbiek, mint az európaiak. Míg Mezopotámiában négyezer évvel ezelőtt komoly társadalmak léteztek, mi akkor Európában furkósbottal kergettük egymást.

- Foglalkoztatja Tibet politikai helyzete? Ön szerint lesz még valaha Tibet önálló?

- Hogy Tibet a közeljövőben független legyen, arra minimális az esély. Meg kell nézni az arányokat: van másfél milliárd kínai és hárommillió tibeti. Egy esetben lehetséges: ha olyan robbanásszerű társadalmi változás következik be Kínában, ami szétdobja az országot. Mint amilyen a Szovjetunió szétesése volt. De hozzá kell tennem, Kínában nincs egyetlen olyan társadalmi-politikai csoportosulás, amely ne azt vallaná, hogy Tibet Kína szerves része. Hiába győznének a tajvaniak, vagy az Amerikában élő ellenzék, ugyanez az álláspontjuk. Érdekes a helyzet, ugyanis előbb-utóbb meghal a láma. Akkor ugye a szabályok szerint meg kell találni az utódját. Az lehet az utódja, aki a halála után 49 napon belül születik. A lélek ugyanis 49 napig bolyong, és keres új testet magának.

- Amíg fel nem nevelik a jelölteket, addig nincs láma?

- Akkor régens uralkodik, egy megbízott főpap személyében. Most az fog történni szerintem, hogy ha meghal a dalai láma, akkor újjá fog születni, de két alakban, egy Kínában és egy az emigrációban. A kínaiak Tibeten belül fognak keresni egy utódot, aki el fogja fogadni Kína fennhatóságát Tibet felett. A másik láma nem fogja elfogadni, két láma lesz. Ilyen a római katolikus egyházban is előfordult már.  Ezt a dalai láma is tudja, Tendzin Gyaco, és egyre több gesztust tesz a kínaiak felé. Tibet függetlenségéről nemigen mondhat le, mert másnap lelövik az emigráns tibetiek.

- Kína miért ragaszkodik annyira Tibethez?

- Nem látta még Tibetet. Iszonyatosan szép és gazdag terület. És a Himalája! Ki mondana le a Himalájáról?

 

"Nem tudnék magyar krimit írni"

- Egy interjúban mondta, hogy sikerének egyik titka az volt, hogy akkoriban a krimi hiánycikknek számított. Szerintem nagyrészt ma is az. Ön szerint miért van ez?

- A Sindzse szeme  jó időben jelent meg, ez tagadhatatlan. A nyolcvanas évek első felében az irodalom már szabadabb volt egy kicsit. Addig bolgár, román, NDK-krimik voltak a piacon, zömében politikai kémregények. Jött a gonosz NATO, el akarta foglalni a bolgár atomközpontot, ilyesmi. Magyar szerzők is voltak, Mág Bertalan, Berkesi András. Részben politikai krimit írtak, részben valóban megtörtént bűneseteket dolgoztak föl. Ez utóbbi irányt főleg Mág Bertalan képviselte, aki valaha a rendőrségen dolgozott. A krimiklasszikusok közül pedig szinte kizárólag Agatha Christie létezett. Őt is csak azért lehetett kiadni, mert az volt a hivatalos irodalompolitikai álláspont, hogy ez nem ponyva, hanem igazi társadalmi regény, csak krimiköntösben. Amikor beléptem a piacra, borzasztó igény volt arra, hogy valami mást is olvassanak az emberek. Én megjelentem Nepállal, serpákkal - ezért ütött ez akkorát. Teljesen üres térbe érkezett a könyvem. Addig nem volt magyar szerző, aki írt volna valami érdekes, jó krimit. Nem is nagyon lehetett, korábban nem adták volna ki.

- De valahogy azóta sincs nagy dömpingje a magyar krimiknek, pedig a rendszerváltás óta bármit ki lehetne adni. Kondor Vilmos pár éve tűnt fel, történelmi krimisorozatot ír. Olvasta valamelyik könyvét?

- Nem, még nem. Az interneten olvastam róla, kíváncsi is lettem rá. Szerintem egyébként az a fő ok, hogy Magyarország kis ország, nincsenek nagyon izgalmas, komoly bűnügyek. Én nem tudnék magyar krimit írni. Minden olyan szigorú szabályok közé van szorítva, hogy egy író számára szinte megoldhatatlan feladatot jelent, hogy színes fordulatos bűnügyi regényt faragjon magyar környezetben. Mondok egy példát. Magyarországon úgy lehet fegyvert tartani, hogy a fegyver egy páncélszekrényben van bezárva, a golyók meg egy másikban, külön. Töltött fegyverrel nem hogy rohangálni nem lehet, de őrizni sem. Tételezzük fel, hogy magánnyomozó vagyok, és még stukkerom is van. Tudom, hogy a bűnöző bent van abban a szobában. Akkor nekem nem szabad berúgnom az ajtót, hanem értesítenem kell a rendőrséget, házkutatási parancs kell satöbbi. Ebből nincs krimi.

- Nézte a Tűzvonalban című sorozatot?

- Nem. Engem a rendőrös krimik nem annyira érdekelnek. De akár nézze meg Simenont. Az bűnügyi regény, alulnézetből. Nála az a kérdés, hogy a hentes ölte-e meg a pék feleségét, vagy a zöldséges inasa. A piacon játszódnak a történetek. Jó a lélekábrázolás, irodalmilag is nagyon színvonalas, de nem lesz belőle igazi sikerkönyv.

- Skandináv krimiket olvas?

- Csak a régieket. Sjöwall és Wahlöö (svéd házaspár, akik együtt írtak krimiket a hatvanas-hetvenes években, a mostani skandináv krimidivat idején mindenki rájuk hivatkozik előzményként - a szerk.). Sajátos világ a skandinávoké.

- Nem nagyon fogta meg ezek szerint ez a világ.

- Nem nagyon. Én az amerikaiakat szeretem.

- Chandler?

- Igen, meg Ross MacDonald. A 30-40-es években nagyon sokan írtak ilyesmit. Az Edgar Wallace nevű pali szintén nagyon jó könyveket írt. Jó világ volt ebből a szempontból.

- Vicces volt, amikor egy interjúban dicsérte a Smith and Wessont, hogy milyen kényelmes a fogása. A főszereplője mindig ezt használja, de hogyan kerül pisztoly egy magyar tudós kezébe?

- Annak idején sokat dolgoztam Mongóliában. Volt ott egy ismerősöm, egy orosz katona, a Vörös Hadsereg egy magas rangú tisztje. Nagyon komoly fegyvergyűjteményt halmozott fel. Két szobányi stukkert képzeljen el. Időnként kijártunk lőni Ulánbátor szélére. Ott tanultam meg sok mindent a fegyverekről.

- 1964-ben járt először Ulánbátorban. Mesélte, hogy akkor még voltak ott jurták. Most milyen Ulánbátor?

- Kétszázezres város, felhőkarcolókkal, metróval, de jurták most is vannak.

- Hol? A külvárosban?

- Bent a városban is. A lakosság nagy része most is állattenyésztő életmódot folytat, és jurtában lakik. De tudni kell, hogy a jurta nem életszínvonal, hanem életforma. Jártam olyan jurtában, amely olyan drága szőnyegekkel, smukkokkal és arany Buddhákkal volt berendezve, hogy az ott felhalmozott érték többszöröse volt egy városi lakás árának.

"A baj, hogy az emberek jó része nem olvas mást"

- Még a rajongói közül is sokan panaszkodnak arra, hogy futószalagon készülnek a regényei, mindegyik egy sémára épül. Nem piszkálja ez annyira a hiúságát, hogy próbálkozzon új dolgokkal?

- Időnként mondják nekem finoman, most már valahogy nem ezt kéne. Nem tudok mást tenni, mint mentegetni a műfajt. Nagy variáció nincsen. Ez olyan, mintha valaki szonetteket ír. Olyan unalmas, hogy mindig ugyanennyi sor van. De hát ez a szonett! Nem ez a baj, hanem az, hogy az emberek jó része, aki engem olvas, nem olvas mást. Sokan mondják nekem, hogy "csak magát olvasom". Ha valaki egy Lőrincz után elolvasna négy másik könyvet, rögtön nem tűnne ugyanolyannak. Olvasson Agatha Christie-könyveket egyhuzamban. A negyedik után az ember azt mondja, az ötödiket én is meg tudom írni.

- Ha más irányba indulna el, cserben hagynák az olvasói?

- Nagy veszély ez az írók számára. Az ember, hogyha sikere van, elkaphatja a hév, és azt hiheti, akármit írhat, az népszerű lesz. Ez nem így van. Én például nem biztos, hogy tudnék más műfajban írni. Van egy jó kínai közmondás: járt utat járatlanért el ne hagyj. Én azt hiszem, hogyha az ember valami jót csinál, akkor azt kell csinálni, és nagyon meg kell gondolni, ha váltani akar, mert el lehet szúrni az egészet. Olvastam egy történetet Adyról. Egy sanzonszerzővel iszogattak. A sanzonszerző mondta neki nagy felindulásában, hogy ha olyan nagy költő vagy, miért nem írsz sanzonokat. Ady megígérte, írt is három vagy négy darabot. Kiderült, hogy mint sanzonok, teljesen használhatatlanok, de kitűnő Ady-versek. Ha nekem most társadalmi regényt kéne írni, valami jó bűnügyi regény lenne belőle minden szándékom ellenére.

- A könyveiben mindenki tökéletes. A nőknek hatalmas a mellük, és már 30 évesen egyetemi professzorok, a férfiak meg mindenkit megmentenek. Miért szerepeltet ilyen magazinszerűen tökéletes alakokat?

- Az az érzésem, az emberek szívesebben találkoznak ilyen figurákkal.

- De ez néha irreális.

- Ha megnéz akármilyen kalandfilmet, ott is dagadó izmokat, csinos hölgyeket lát. Ez másféle típusú regény, mint amikor a valóságot írják le. Ez mese.

- Még mindig utazással tölt minden évben két hónapot?

- Most éppen nem voltam a télen, ez volt 15-20 év után az első, hogy kihagytam.

- A feleségével szokott menni?

- Igen, vagy azzal, aki éppen ráér a családból, és van kedve (az író felesége India-kutató, lánya meseíró, fia ügyvéd - a szerk.).

- Van olyan része a világnak, ahol még nem volt?

- Persze. Nagyon szeretnék eljutni Ausztráliába, de messze van. Harmincvalahány órás repülőút.

- Hova megy legközelebb?

- A Karib-térségbe.

- Szokott menni olyan szokványos nyaralásokra is, mint például a horvát tengerpart?

- Ott még nem voltam.

- Mikor kezdte ezeket az utakat?

- Mikor az első könyveimet írtam. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy honfitársaimmal ellentétben elég sokat utazhattam a rendszerváltás előtt is. A Magyar Tudományos Akadémia kutatója voltam, és különböző akadémiákkal voltak csereszerződéseink.

- És városnézés közben jegyzetelni szokott?

- Igen. Gondoljon bele, kell nekem egyik napról a másikra negyven darab izlandi név. Ehhez tudni kell előre, hogy erről fogok könyvet írni, ki kell menni Reykjavíkba a jegyzetemmel, és minden csengő alól kiírni a neveket.

- Évente két regényt ír - ez elég gyors tempó. Azért utazik, hogy írhasson, vagy azért ír, hogy utazhasson?

- Nem lehet szétbontani. Mindegyik benne van kétségkívül.

- Évtizedek óta ugyanaz a grafikus készíti a könyveinek a borítóit. Nem tervez váltani?

- Most lesz az első olyan könyv, amihez más grafikus rajzolt borítót. Az lesz a könyv címe, hogy A villogó fények kolostora. Egy nepáli kolostorban játszódik. Villogó fények és hangok vannak, mindenki azt hiszi, hogy kísértetjárta kolostor. Ide jön Leslie L. Lawrence a könyvtárba tanulmányozni valamit. Karácsonyra pedig érkezik A föld alatti piramis folytatása, már készül.

- Ön szokott olvasni kortárs magyar szépirodalmat?

- Általában nem olvasok, megmondom őszintén. Inkább tényirodalmat, történelmi, ismeretterjesztő könyveket. És olvasok világirodalmat.

- A magyarok nem fogják meg ezek szerint.

- Nem az én világom. De mondja meg nekem, vannak jó magyar regények mostanában? Kertész Imre Nobel-díjas regénye óta nem hallottam, hogy lenne olyan könyv, amit érdemes lenne elolvasni. Sehol semmilyen újságban nem olvastam, hogy xy-nak megjelent egy könyve, és ez most mindenkinek el kell olvasni. Fejős Évával sok interjút lehet olvasni, az valahogy felkelti az ember kíváncsiságát. A többi szürke köd médiaszempontból. Lehet, hogy kéne olvasni az Élet és Irodalmat.

- Tévésorozatokat szokott nézni?

- Nézek science-fiction sorozatokat. A Star Trek-et időnként, az Enterprise-t. De nem vagyok nagy sorozatnéző, annak idején a Twin Peaks volt, amit végignéztem tisztességgel. Az volt az igazán nagy sorozat számomra, utánozhatatlan. Most nézek egyet, az egyesen megy szerdánként, Halhatatlan szépség, borzalmas.

- A Twin Peaks miatt lett a kutyája neve Cooper ügynök?

- Igen. Sajnos elpusztult.

- És a Lost-ot sem nézte?

- De, azt néztem. Nem az összes évadot, de elég sokáig. Majd egyszer megveszem az összeset.

- Melyiket olvassa szívesebben: Dan Brownt vagy Umberto Ecót?

- Mindkettőt. Két különböző oldalról nézik ugyanazt a szobrot. Umberto Ecót az akkori emberek és környezet, Dan Brownt a meseszövés, a fordulatok, a tempó érdekli. Amiben hasonlít rám, hogy benne van a tudományosság lehelete a könyvben. Felkelti a figyelmet a történelem összefüggéseire.

- Amikor beütött a Da Vinci-kód, akkor volt önben rossz érzés, hogy fene vigye, én is ezt csinálom már mióta, és semmi világhír?

- Bárki, akinek Magyarországon sikere van, elkezd káromkodni, hogy rossz helyre született, máshol mi minden lehetett volna. Kétségtelen tény, hogy a kelet-európaiság borzasztó hátrány egy írónak. Most már mindenkinek, ahogy a munkaerőadatokat nézem. Egy írónak szinte reménytelen kitörni a magyar nyelvből. Vannak világhírű magyar írók, de jelentős részük kint lett világhírű. Mondjon olyan magyar írókat, akik nyugaton világhírűek.

- Márai, de sokan a maiak közül is híresek Németországban.

- Márai Olaszországban lett európai hírű író. De mi a világhír? Ha valakinek kiadják 1500 példányban a könyvét Berlinben, az nem feltétlenül világhír.

- Önnek melyik országban sikerült befutnia?

- Adtak ki könyveket, de befutni nem sikerült sehol. Igazából itthon vagyok én próféta a saját hazámban.

- A gonosz és fekete hercegnő-ből amerikaiak filmet akartak forgatni. Hogy áll a terv?

- Feltehetően nem lett belőle semmi. Pedig a dolog komoly volt, megcsinálták már a forgatókönyvet is, ami 20 ezer dollárba került. Két éve beszéltem velük utoljára, akkor türelemre intettek.

- Tíz éve azt mondta, Nicholas Cage-t tudná elképzelni a főszerepre. Most kit?

- Hogy így hirtelen kérdezi, kettő is van. Az egyik, aki az X-akták-ban játszotta a férfi szerepét.

- David Duchovny?

- Igen. A másik pedig a Csillagkapu-ból Sheppard ezredes (Joe Flanigan játssza - a szerk.). Nem ilyen brutális valakit képzelek el. Ezért nem tetszett nekem a legújabb James Bond-film sem. Ez a Daniel Craig egy tengerészgyalogos. Annyi humora van, mint egy hóhérnak. Brutális pali.

- Ki a kedvenc James Bondja?

- Sean Connery. De Roger Moore is nagyon tetszett. Mindkettőnek volt egy speciális sármja. Roger Moore egy kicsit bulira vette a dolgot, miközben tudott kemény is lenni. Connery pedig nagyon férfias, kemény fickó, de közben udvarias.

- Nekem Pierce Brosnan tetszett.

- Ő is ugyanez a vonulat.

- Még mindig Erikán ír?

- Igen.

- A laptop nem kényelmesebb? Ráadásul internetezik, szóval a számítógépet használja.

- Szeretem tudni, éppen hol tartok a könyvben, mennyi van még vissza. Karakterben nem nagyon tudok számolni, csak oldalban.

- Wordben is vannak oldalak.

- Persze, de ezenkívül nekem a billentyűzet lapos is. Az írógép lépcsőzetes, ez más kéztechnikát igényel.

- Nemrég szüntették meg az utolsó írógépgyárat, olvasta?

- Nem is az a félelmem, hogy az írógéppel gond lesz. Van két Erikám, azok kitartanak, amíg én. De a szalag! Attól félek, előbb-utóbb tönkremegy.

- Igaz, hogy több száz van önnek ebből a típusú nyakkendőből?

- Nem, harminc körül. Amerre járok, nem tudok ellenállni, veszek ilyet, meg kapok.

- Ha elmegy moziba vagy vendégségbe, akkor is viseli?

- Persze. Ha felöltözöm itthon, és felveszek inget vagy pólót, akkor fel szoktam kötni. De kimegyek Bécsbe két napra, oda nem viszek. Meleg van, rövidnadrágos idő.
Kommentálja ön is