Potala

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

SAMBHALA riport Schiffer Andrással /2016 márciusa

Hendrey Tibor/Magyar Parlament/2016. március 29./kedd/TibetPress

Sambhala: Frakcióvezető úr, a Tibetet Segítő Társaság nevében csinálunk riportot, szeretném, hogyha Tibettel kapcsolatban néhány fontos kérdésre válaszolna.
Az első kérdés az lenne, hogy mikor került kapcsolatba Tibettel életében?
Schiffer: A Tibetet Segítő Társaság, illetve a Magyarországon élő tibetiek tiltakozásával még a 90-es évek elején találkoztam először, mikor az alternatív hálót szerveztük, és én nagyjából azóta követem az eseményeket.

Sambhala: A jelenlegi, és az ezt megelőző parlamenti ciklusban egyedül az Önök pártja, vagyis az LMP vállalta fel Tibet ügyét, és én most itt a benyújtott határozati javaslatokra, valamint a Tibettel kapcsolatos felszólalásokra, és nem utolsósorban arra a figyelemfelhívó akcióra gondolok, hogy a frakció Tibet-trikóban jelent meg a parlamenti gyűlésen. Megmutatkozásaikban bátran elmondanak Tibet védelmében, bátran beszélnek róla. Vajon kormányrúddal a kezükben is ennyire védelmeznék-e a tibeti emberi jogokat?
Schiffer: A végső kérdés túlmutat Tibet kérdésén, én azt gondolom, hogy a XXI. századi pártoknak, egy új pártnak, az LMP-nek a legnagyobb tőkéje az a hitelessége. Mi nem tehetjük meg azt, mint a Fidesz és az MSZP megtett bármilyen kérdésben, hogy kormányon egészen mást csinál, mint amit ellenzékben követelt.

Tehát nekünk, és mondom még egyszer, nem csak Tibet ügyében, nem nagyon van választási lehetőségünk, mint hogyha kormányzunk, akkor azt kell csinálni, és ahhoz kell hűnek maradni, amit ellenzékben is követeltünk. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az LMP európai párt családjának, az Európai Zöld Pártnak is egyébként eléggé világos és következetes a Tibetet támogató politikája, tehát már csak az európai párt család politikája is ezért kötelez minket arra, hogy kormányon is hűek maradjunk a hirdetett nézeteinkhez.

Sambhala: Igen, ezt értem, de a legtöbb uralmon lévő párt arra hivatkozik, hogy a világpolitika nem engedi meg, hogy Tibettel behatóbban foglalkozzanak, hiszen Kínával meglévő és egyéb más ázsiai kapcsolatok ezt lehetetlenné teszik.
Schiffer: Mi antiimperialisták vagyunk, tehát a birodalmi igényekre és a birodalmi politikára soha nem voltunk és soha nem is leszünk tekintettel. Én azt gondolom, hogy Magyarország számára egyébként sem az az irány, hogy különböző nagyhatalmakhoz dörgölőzzön. Magyarországnak nem aszerint kell megszabnia saját külpolitikáját, meg a saját belpolitikáját sem, hogy különböző nagyhatalmi központok mit várnak el. Egy új kormány a 18 után az első és legfontosabb feladata pontosan Magyarország szélsőséges export függőségének a csökkentése lenne.

Sambhala: Ez nagyon jól hangzik, frakcióvezető úr. A Dalai Láma legutóbbi magyarországi látogatásakor 2010-ben, bár a magyar parlament fogadta a vallási vezetőt, és bár a miniszterelnök is ígérte, de mégsem találkozott a lámával, önök viszont közös sajtótájékoztatást tartottak a magas rangú vendéggel. Milyen közös álláspontot alakítottak ki Tibet száműzött vezetőjével?
Schiffer: Nagy megtiszteltetés volt, hogy a frakciónk találkozhatott Őszentségével, és én arra emlékszem, hogy elég hosszan és behatóan beszéltünk arról, hogy az a rombolás, amit a kínai központi kormányzat folytat Tibet területén, az egyébként milyen környezeti károkkal jár, illetve maga a tibeti hagyományvilág, a korábbi tibeti autonómia, ami korábban megvolt 1959 előtt, milyen példaként szolgálhatott volna az emberiség számára, hogy hogyan lehet a lokális gazdaságot fenntarthatóan működtetni. Beszéltünk arról is, hogy az a rombolás, amit Kína végrehajtott nemcsak a természeti, hanem a kulturális örökségben is egészen felfoghatatlan károkat okozott.

Sambhala: Ehhez kapcsolódik a következő kérdésem is, mi lenne, a tibeti ügy megoldása, egyáltalán lehet manapság politikai megoldásról beszélni?
Schiffer: Mindig lehet politikai megoldásról beszélni, ugyanakkor nem vagyok naiv és vak, és pontosan tudom, hogy ezek a megoldások mindig akkor reálisak, amikor valamilyen fordulat áll be a világpolitikai folyamatokban. Azt gondolom, hogy Tibet ügyét a tibetieknek kell eldönteni. A világnak, illetve a különböző, az emberi jogok, az önrendelkezés, az autonómia iránt elkötelezett pártoknak, illetve kormányoknak az a dolguk, hogy amit a tibeti nép akar a saját boldogulása érdekében, abban a tibeti népet, ugyanúgy, mint bármilyen elnyomott más nemzetet támogatni kell.

Sambhala: Az LMP-nek laza, de mégis csak mondhatni, munkakapcsolata van a magyarországi Tibetet Segítő Társasággal. Véleménye szerint van helye ma Magyarországon Tibet védelmének? Hiszen azt is mondhatnánk, távoli ország, távoli probléma, mi közünk hozzá?
Schiffer: Hát többszörösen is, egyrészt látni kell, hogy – s főleg az elmúlt év bizonyságul szolgált, hogy a globális problémák szempillantás alatt ideérhetnek a határokra, tehát egyrészt - Magyarország nem folytathat tovább egy provinciális struccpolitikát, vagyis hogy nem vesz tudomást a külvilágról. Másrészt fontos számunkra a tibetiek ügye azért is, mert Magyarországnak elsőrendű  nemzetpolitikai célja, feladata az, hogy segítse a határon túli, a Kárpát-medencében élő, magyarság különböző autonómia törekvéseit, ebben Magyarország akkor talál szövetségeseket szerte a világon, ha hiteles, tehát nem csak a magyarok autonómiájáért szólal föl, hanem más elnyomott népek autonómiájáért is. Jelképes értékű az, hogy a Tibetet Segítő Társaság hagyományos tiltakozása minden év március 10-én, pont a székely szabadság napjával esik egy napra. Magam már sokadik éve ugyanazon a délutánon veszek részt a kínai követség előtti demonstráción, és utána pedig estefelé a Hősök terén a Székely autonómia melletti kiálláson. Nem utolsósorban azért is fontos nekünk, magyaroknak Tibet ügye, vagyis a tibeti kultúra sértetlen fennmaradása, -  ami nem pusztán csak a kultúrális sokféleséghez tesz hozzá, bár megjegyzem ez sem kevés,  és fontos érték egy zöld párt számára, - mert az a gazdálkodási mód, amit a tibetiek folytattak a kínai invázióig, az egész föld megmaradása a klímaváltozás elleni küzdelem esetében egy fontos példa lehet az egész emberiség számára.

Sambhala: A legutolsó parlamenti határozatot  Önök adták be az országgyülésben, úgy emlékszem négy évvel ezelőtt. Természetesen nem lehet  tárgysorozatba véve sem ez a javaslat. Erről mi a véleménye, hogy hosszú évek alatt legalább 5-6 alkalommal voltak beadva határozati javaslatok Tibet ügyében, és a Parlament, vagyis az uralkodó pártok egyiket sem fogadták el.
Schiffer: Ehhez furamód hozzátartozik, hogy ez a határozati javaslat, amit pár éve az LMP frakciója előterjesztett, betűre megegyezik azzal, amit ellenzékben a Fidesz, - Balogh Zoltán képvíselő, mai miniszter vezetésével - előterjesztett. Ez egy szégyenteljes játék, ami csak arra jó hogy a magyar emberek figyelmét ráirányítsa, hogy a Fidesz teljesen mást csinál kormányon, mint amit ellenzékben hirdetett.

Sambhala: Frakcióvezető úr, köszönöm szépen a riporot.
Schiffer: Én is köszönöm.

Webgalamb