Potala

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

SAMBHALA riport Bogár Lászlóval/2008

Sambhala Tibet Központ/Hendrey Tibor/2008

Sambhala: Prpfesszor úr, élete során mikopr találkozott előszőr Tibettel?
Bogár László: Még nem voltam hat éves, amikor 1956 Karácsonyán arra kértem anyámat, hogy szólna a nevemben a Jézuskának, hogy földrajzi atlaszt kapjak ajándékba. Lenyűgözött a színes térképek látványa, és az, hogy ez egy elképzelhetetlen, roppant méretű földi világot ábrázol. Mikor valóban enyém lett ez a csoda, az első, ami megragadta a figyelmem, a Himalája misztériuma volt. Szüleim, nagyszüleim szerencsére mindig jókedvű mesélők voltak, így aztán maguk fabrikáltak történeteket erről az általuk is inkább csak álomszerűnek vélt földi paradicsomról, Tibetről. Hogy valójában mi is történt akkoriban arra, azt legfeljebb csak sejthetjük, de hogy egy éppen hasonlóan porig sújtott kis kelet európai országban egy kisgyerek lelkében különös képzetek ébrednek, és ezek egyenesen a misztérium kellős közepébe röpítik, ez az óta is megrendít. A vágy, hogy tudhassak, láthassak, ízlelhessek mindebből, azóta se hagyott el. Nagy szomorúság, hogy miközben 17 év alatt bejártam a világot, öt kontinens 62 országában fordultam meg, mindmáig nem sikerült eljutnom oda.

Sambhala: Mára miből áll Tibet jelentősége, különösen politikia helyzetét tekinteve?
Bogár László: Az emberi létezés legmélyebb alapja a szakrális egyensúly. Ez azt jelenti, hogy az ember szelíd szeretettel és alázattal megismerni törekszik azokat a lét-igazságokat, amelyekre a világszervező akarat, a Teremtés, a létezést építette. De mint „társ-teremtő” az ember is aktív részese a teremtés végtelen folyamatának, hisz képes olyan „potencialitásoknak” a lét-esülését elősegíteni, amelyek nélküle nem válhattak volna a teremtés látható világának részévé. Nem arról van tehát szó, hogy eleve lét-rontó, ha az ember kiépít az általa létrehozott tárgyak világából egy új „techno-evolúciós” univerzumot, hanem az, ha ezt a Teremtéssel szemben kezdi el „üzemeltetni”. Tibet az egész emberi lét számára élő szimbóluma annak, hogy hogyan lehet hosszú évezredeken át fenntartani a szakrális egyensúlyt. Pedig az általuk felhalmozott hihetetlen mélységű tudások számukra is esélyt adhattak volna, hogy e tudásokat lét-pusztító, önfelélő célokra fordítsák. Tibet legmegrendítőbb lét-teljesítménye számomra ez a kedves és szelíd eltökéltség a szakrális rend megőrzésére.

Samhala: Hogyan látja Tibet helyzetét a nagy hódító agresszor, Kína viszonylatában?
Bogár László:
Tibet és Kína viszonyát én egy kicsit bonyolultabbnak látom a hódító-kifosztott dichotómiájánál. Sőt itt a „világ tetején” (ami spirituálisan legalább annyira igaz, mint geo-morfológiai értelemben) valójában három hatalmas és mély-spirituális szakrális egyensúlyra épülő kultúra találkozik: Kína, India és Tibet. Hosszú évezredes küzdelmeik mögött nem első sorban egymás anyagi kultúrájának kifosztására irányuló törekvések húzódtak meg, hanem a spirituális dominanciáért folyó harc. Egy kicsit hasonló a helyzet, mint az ősi Egyiptom, Mezopotámia és a zsidó mély-kultúra esetében. És ahogyan több ezer éve van „zsidó-kérdés”, sőt egyre reménytelenebbnek látszik bármilyen megnyugtató válasz erre a kérdésre, így aligha hihető, hogy egy hamar lesz ilyen a „Tibet kérdés” esetében. Bár, hogy tovább fokozzam ennek a már így is éppen eléggé zűrzavaros és kényes mondatnak szemantikai-szemiotikai konfúzióját, ebben a történetben inkább „Kína kérdésről” beszélhetnénk, hiszen a földrész-szerte uralkodó pozícióban lévő diaszpóráikat gyakran nevezik „Ázsia zsidóinak”.

Sambhala: Egyáltalán, Kínának miért ennyire fontos Tibet?
Bogár László:
És, hogy akkor mit is akar Kína? Egyáltalán „kicsoda” is volna az a gigantikus „lény”, akit összefoglaló néven Kínaként szokás megnevezni. Mély-szerkezetében szakrális konstrukcióról van szó, és amíg a Nyugattal kapcsolatba nem keveredett, mindezt képes is volt hibátlanul megőrizni. Tibethez való viszonyát inkább a spirituális dominanciáért folyó küzdelem jellemezte évezredeken át.

A brutális változás a Nyugat beszivárgásával kezdődött el, amely egyszerre kezdte ki a Kína nevű „szocietális univerzum” mindhárom lét-szintjét. Az anyagi reprodukciót (gazdaság) a „szabad kereskedelem” pusztító mitológiájával roncsolták szét. A társadalom fizikai testét, vagyis népesedését és egészségét, a világtörténelem legpusztítóbb vegyi-biológiai fegyverével, az ópium háborúval. És végül a lelki, erkölcsi, szellemi talapzat szétroncsolását a „szabadság, demokrácia,emberi jogok” hazug és létpusztító de-szakralizációs fegyvereivel vitték véghez. Az egész természetesen egy átfogó stratégia része, amelynek szerzője és kivitelezője a történelem egyik legsötétebb csúcs-fegyvere, a Kelet-Indiai Társaság  volt. Vagyis ne legyen félreértés! Kína „megrontása”, és a rontott Kína minden bűne ugyanannak a pusztító „világerőnek” köszönhető, amely hol jakobinus, hol bolsevik, hol meg, mint napjainkban, neoliberális „globálnyikként” jelenik meg.

Sambhala: De Kína, a kezdetektől fogva látszólag Tibet boldogulásásért tette magáévá a Hó országát. Mennyire sikerült ez az asszimiláció, mit ért el vele a Sárkány Birodalma?
Bogár László: Természetesen ez a fent említett pusztító erő, amely csak tízezer milliárd dollárokban mérhető anyagi, és ennél is súlyosabb szimbolikus károkat okozott Kínának, ugyanolyan gátlástalan kapitalista csúcs-ragadozóvá teszi most, mint amilyen ő maga. Nos ez az erő most hamis és hazug kampányba kezdett, amelynek keretében ő kíván fellépni a szabadság, emberi jogok nevében Tibetért az éppen általa „megkonstruált” Kínával szemben. Ez egy tragikomikus bohózat, amelynek keretében ráadásul még attól sem riadt vissza, hogy „mesterségesen” szítson olyan konfliktusokat, amelyek főként éppen azokat teszi még kiszolgáltatottabbá Tibetben, akik eddig is azok voltak. Ez az erő elpusztította és kifosztotta a szakrális Kínát, a de-szakralizált rontott Kínán keresztül tovább roncsolja Tibetet, majd úgy tesz, mintha ő és csakis ő volna méltó arra, hogy egy univerzális piedesztálról, ami szerinte a nyugatias demokrácia szabadság felfogása, dörgedelmes szózatokat intézzen Kínához, és Tibet egyetlen jótevőjének tűntesse fel magát. Az csak még tragikusabbá teszi a történetet, hogy jó szándékú, de e pusztító világerővel szemben naiv és védtelen százezrek eszközévé váltak egy cinikus hatalmi játszmának, amelynek igazi oka az, hogy a Nyugat által elrontott de-szakralizált szuper-kapitalista Kína fenevadja éppen felfalni készül létrehozóit. Ha pedig most a rohamosan elértéktelenedő nyugati termelő-vagyonokat olcsón felvásárolja több ezermilliárd dollárnyi deviza-tartalékából, akkor akár egyetlen évtizeden belül a világ urává válik. Lényegében már most is képes lenne a világ iparcikk szükségletének 90%-át egyedül előállítani, a jelenlegi árak kb. egy ötödéért. Mindezzel a világtörténelem legbrutálisabb reálbércsökkenését és munkanélküliségi szintjét hozza létre a Nyugat belső tereiben, ami olyan permanens polgárháborút generál ott, melyet a Nyugat aligha lesz képes kezelni.

Sambhala: Professzor úr lát-e valamilyen párhúzamor a tibeti és a magyar történések között?
Bogár László: Hogy mi volna a magyar nemzet érdeke „itt és most”, azt most már nagyon nehéz megmondani. Ehhez ugyanis tisztázni kellene előbb néhány nagyon kényes kérdést az identitásunkkal kapcsolatban. Tehát, hogy a Tibettel spirituális mély-rokonságban élő ó-kultúra szakrális magyarságának hagyományára építkező magyar nemzet érdekeit keressük-e. Vagy az ehhez képest már pusztító hazugságokat és elfojtásokat tartalmazó zsidó-kereszténység azért még mindig szakrális hagyományaira épülőét. Netán a felvilágosodás sötét lét-roncsoló tradícióira épülő „modern köztársaság” magyar nemzetének érdekeit követjük-e. A szintén brutális birodalmi elnyomás alatt élő magyarság ma semmivel nincs jobb helyzetben, mint Tibet népe, sőt! Fizikai teste (népesedése és egészsége) szétroncsolva, lelki, erkölcsi, szellemi talapzat romokban, anyagi szükségleteinek kielégítésére szolgáló gazdasága idegen kezekben, vagy nyomorult bennszülött-pária létre kárhoztatva. Ha volna merszünk szembe nézni azzal, hogy a magyarság, mint szakrális emberi közösség sokkal alávetettebb és főként reménytelenebb helyzetben van, mint Tibet népe, akkor talán még volna esélyünk, de nincs! A magyarság többsége már elvesztette reflexív viszonyát mindehhez, és engedelmes fogyasztó-erő állattá silányodott. Egyébként a legnagyobb kihívás valójában Tibet számára is ez. Hogy valóban elhiszi-e, hogy most már az egy főre eső mobil-telefonok száma, és nem a lélek békéje és harmóniája az életszínvonal fő „mérőszáma”.

Sambhala: Miben látja Őszentsége a Dalai Láma jelentőségét?
Bogár László: A Dalai Láma azon kevesek egyike a világon, aki valóban képes mindezt egyszerű, kedves szavakkal megjeleníteni. Hogy az emberi világ miért nem képes a szakrális egyensúlyra épülő szeretet-talapzatot fenntartani, erre válasz ma sincs, és a múltban is hiába kerestük. Sajnos lehet, hogy az előttünk álló szörnyű megpróbáltatások fogják majd drámai módon kirajzolni ennek mélyben rejlő okait.

A Dalai Láma sokkal inkább a jövőt, mint a múltat testesíti meg. Ez az emberi alkat lehet az egyetlen lét-karakter, amely az apokalipszis utáni újrakezdésnek neki vághat. Ez a spirituális erő a halála után talán még erősebb is lesz, és bizonyosan lesznek majd követői, talán nemcsak Tibetben.

Sambhala: Megjósolható-e Kína jövője bármilyen szempontból is?
Bogár László: Kína, mint a globális kapitalizmus új fenevadja azért olyan sikeres, mert míg nyugati riválisai csak a „makro-globalizáció” dimenziójában képesek kifosztani a világ többi lokalitását, Kína ezt képes a „mikro-globalizáció”  dimenziójában is véghez vinni. Ez azt jelenti, hogy a legnyomorúságosabb körülmények között élők számára is képesek igen alacsony minőségű, de még ennél is olcsóbb árukat és szolgáltatásokat nyújtani, és ebben verhetetlennek bizonyulnak. Ezért lehet jelen több tízmillió kínai család mind az öt kontinensen, még fekete Afrikában is. Tibetet természetesen mindkét dimenzióban kifosztja, és használja vele szemben a „tér-hatalmi erőszak” fegyverét is például az új vasútvonal megépítésével.

Azt ma még lehetetlen megjósolni, hogy Kína új világbirodalma pontosan mikor és hogyan „alakul újra”. Mert, hogy kétezer éven át valójában már ő volt a világ ura, hisz népessége, gazdasági ereje és kulturális fejlettsége magasan felette állt a Nyugat egészének, beleértve Római Birodalmat, mint „előd-szervezetet” is. Hogy ez a „régi-új” világuralom milyen lét-minőségű lesz, azt nagyon nehéz megmondani. Még az sem zárható ki teljesen, hogy, ha legyőzte a „de-szakralizált” Nyugatot, ő maga is újra a szakralitás felé fordul, és az egész világra kiterjedő „re-szakralizáció” kezdeményezője lehet. De az is elképzelhető, hogy a minden eddiginél kegyetlenebb de-szakralizáció felé fordul. A „kínai nacionalizmus” valójában az a közösségi ethosz, amelynek iszonyú erejét már megrendülten látjuk, de, hogy valójában milyen irányba viszi/viheti az emberi létezést, azt legfeljebb találgathatjuk.

Sambhala: Professzor úr, köszönöm az interjút.
Bogár László: Én is köszönöm.

Webgalamb