SAMBHALA riport - Valójában arra is van bizonyíték, hogy Buddha, maga is szkíta eredetű volt

Sambhala teljes riport Láma John Myrdhin Reynolds Vadzsranátával/2004

2004 áprilisában John Myrdhin Reynolds hosszú idő után immár  másodszor érkezett Magyarországra a Magyarországi Nyingmapa Közösség  meghívására és értékes előadássorozatot tartott a Bön és a Nyingma  buddhista hagyomány tanításainak témaköréből.  A látogatás alkalmával a Sambhala Tibet Központ meghívására Hendrey Tibor és Jakab Katalin beszélgetett  a nyingma lámával.

Sambhala:  Vallások, szellemi ösvények terelik életünket a jobb és tartalmasabb  élet reményében.  Tanítók és tanítások próbálják meggyőzni az embereket,  hogyan tegyék értelmesebbé életüket, és ezen tanítások többé-kevésbé  ugyanazokról az elvekről beszélnek. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a  boldogság és a bölcsesség nemhogy növekedne, hanem egyre nagyobb a  zavarodottság és a vérontás. Miért van ez így?

J.M.R.:  Fontos tudni, hogy a vallások nem beszélnek ugyanazokról az elvekről.  Valójában különböző dolgokat tanítanak különböző történelmi és szociális  helyzetük alapján, és  megkülönböztetünk különböző belső és külső  szinteket is, amikor szellemi hagyományokról beszélünk. Például a  buddhizmus a nirvánáról és a Buddha megvilágosodásáról beszél, ami  majdhogynem semmit sem jelent a hagyományos kereszténységben, ahol az  Isten alkotta törvényeknek engedelmeskedünk, amely a Szent Szellemben  öltött testet, és az üdvözülés a mennyországban vár a halál után. A  buddhizmus egy ettől nagyon különböző szociális helyzetben alakult ki  2500 évvel ezelőtt Észak-Indiában. Mindamellett létezik egy létsík, ami  kiterjed minden társadalmi, kulturális és vallási viszonylatra arra a  tényre visszavezethetően, hogy nem számít hol, de  mindannyian ugyanarra  a Föld nevű bolygóra születtünk, és alapvető létezésünk emberi  feltételei nem változtak a Buddha óta. Buddha tanításai nem kezdődnek  valamilyen mítosszal, vagy a világ teremtéséről szóló történettel, sem  valamilyen kinyilatkoztatással az Istentől vagy más istenségtől. Buddha  leült, és elkezdte gyakorolni a meditációt azért, hogy fejlessze  megértését emberi feltételeinkről és emberi lehetőségeinkről. A  legelején kezdte. Ez az, ami úgy gondolom még elég lényeges manapság,  mert mint emberi lények nem sokat léptünk előbbre az emberi lét elmúlt  2500 éve alatt, Buddha óta.  

A buddhista hagyomány szerint a dolgok állása rosszabbodik, mielőtt  újra fejlődni kezdene. Most mi abban a helyzetben vagyunk, amit az  indiai tradícióban Káli Júgá-nak, sötét korszaknak hívnak. Azért sötét  ez a korszak, mert az emberi létezés feltételeit a tudatlanság, a  tévelygés és az önzés negatív érzelmei határozzák meg. Ezek mind itt  vannak ebben a pillanatban is. Nem tudom vajon ezek romlottak-e tovább  az utóbbi időben, vagy a történelmi helyzet változott.

Nálunk  itt Európában 500 évvel ezelőtt fejeződött be a középkor. Előtte  Nyugat-Európát a Római Katolikus egyház uralta és ez a hagyomány  diktálta és határozta meg a szellemi belátást. Ugyancsak ebben az időben  sok háború volt, természeti katasztrófák pusztítottak mindenfelé, és a  középkori emberek nem igazán értették meg a keresztény tanítások  lényegét, Jézus nem tanított háborúkról, kapitalizmusról és rengeteg  dologról, ami kultúrájukban megjelent.

Azokban az időkben az  emberek feudális rendszerben éltek, mégis ismerték a helyüket,  gyakorolták a kultúrájukat, és hosszú ideig sokkal tisztábban látták  saját életüket mint a ma élők,  ami igaz volt a tibetiekre is 1959-ig. A  XX. század közepéig Tibet egy középkori feudális keretek közt működő  kultúra volt, az emberek ebben a rendszerben nevelkedtek, és tudták az  elhelyezkedésüket a világban. Nem volt ugyan demokrácia, de lehetőség  nyílt a kulturális mobilitásra, különösen a buddhista intézményeken és  kolostorokon keresztül. A keresztény egyház ugyanezt a funkciót töltötte  be Európában a középkorban. Ha valaki nem született arisztokrata  családba, akkor egyedül az egyház keretein belül volt lehetőség  ismereteket szerezni. Ugyanez volt a helyzet Tibetben is. Mivel a  hagyományos Tibet megszűnt, a tibetiek, mint mindenki más, a modern  világban és a modern világ új adottságai között találták magukat. Ezeket  az adottságokat  a XVII. században felemelkedő modern tudományok  kultusza határozta meg, amely aláásta a vallási és szellemi alapokat,  ahogyan a hagyományos kulturális kereteket is. Megszűnt az arisztokrácia  egyeduralma és mindenre kiterjedő ellenőrzése, ami  a XVIII. századig  tartott, amikor az üzleti érdekeltségek mozgatta burzsoázia  és a  középosztály vette kezébe az irányítást. Mostanra mindez tovább mélyült  az új világrendet meghatározó II. világháborúval, valamint a Szovjetunió  összeomlása után az amerikai szabadpiaci rendszer majmolásával. Ez az  új kulturális és társadalmi rendszer vált most problémáink és a zűrzavar  forrásává, ugyanakkor a lét alapvető problémái még mindig nem szűntek  meg.

Az egész multimédiás és számítógépes fejlődés ellenére az  emberek ugyanúgy megbetegszenek, meghalnak – mindez semmit sem  változott. Az emberek neurózistól, pszichotikus betegségektől  és  önzéstől szenvednek, ezek sem tűntek el. Tehát az ezekkel kapcsolatos   kérdések, amikről Buddha beszélt 2500 éve, még mindig velünk vannak. Nem  beszélt ugyan atombombáról, nacionalista háborúkról, szabadpiaci  rendszerről, társadalmi jólétről, mert ilyesmi nem volt az ő korában. Ez  azt jelenti, hogy korunk Buddháinak módokat kell találniuk a mostani  társadalmakban jelentkező gondok kezelésére. De tudnunk kell, hogy  vannak olyan útmutatások és javallatok a hagyományos buddhista  tanításokban, amelyek nagyon hatásosak lehetnek ebben az összefüggésben.

Jómagam  az Egyesült Államok társadalmában nőttem fel, amire általában a  következő nézet jellemző: Amerika képviseli az emberi haladás tetőfokát,  Amerika világító torony, példát mutat az emberiség többi részének,  hogyan kell élni. A Délkelet-Ázsiában zajlott vietnámi háború  kiábrándította az amerikaikat a haladás ezen eszményéből – gyakorlatilag  az amerikaiak elvesztették a háborút az őserdei ellenállókkal szemben.  Ez még mindig mélyen érinti az embereket az Egyesült Államokban.

Az  is igaz, hogy néha a valóságosnál jobbnak látjuk a múltat, mert az  emlékezet hajlamos kirostálni a rosszat, akár még személyes életünkben  is. Amikor visszatekintünk az életünk vagy a történelem korábbi  szakaszaira, minden sokkal jobbnak tűnik, például amikor a császárok  uralkodtak Isten alatt, de lehet, hogy ha tényleg visszakerülnénk a  XVIII-XIX. századba, mégsem találnánk annyira jónak a dolgokat.  

Tehát  nem arról van szó, hogy a dolgok egyre jobbak vagy rosszabbak lesznek.  Általában a buddhizmus vagy a Dzogcsen nézőpontjából az az alapelv, hogy  legyünk tudatában emberi létezésünknek és jelenlegi körülményeinknek,  és a tőlünk telhető legnagyobb bölcsességgel és együttérzéssel kezeljük  őket. Nincs működő kidolgozott tervezet egy ideális emberi társadalom kialakítására, mind ezidáig a kísérleti fázisban vagyunk.

Nem  gondolom, hogy a következő században el fog tűnni az emberi faj, bár  nagyon igyekszünk elpusztítani magunkat és természeti környezetünket, de  mindig vannak szerencsés és szerencsétlen fordulatok.
Ha például Európa történetére gondolunk a XX. században, akkor a II. világháború végéig rettenetes eseményeket találunk.

Mindezt  napjainkban az Európai Unió váltja fel, amiről azt gondolom, hogy  nagyon is jó. Az európai kontinens az utóbbi időben békében élt,  különösen a vasfüggöny  leomlása óta. Ez alól csupán Észak-Írország és  Jugoszlávia kivétel, ott az emberek még mindig a szélsőséges  nacionalizmus és vallási szektarianizmus elvei szerint élnek. Azt  hiszem, egészséges fejlődés volt tapasztalható Európában az elmúlt ötven  év során.

Másrészt az Európai Unió nem igazán nagyszerű, ha a  Brüsszelből kisugárzó bürokráciát tekintjük, ami  ugyanazokkal a  problémákkal jár, mint általában a világon bárhol.

Van remény az  emberi faj számára, de vannak veszélyek is. Úgy gondolom, a  buddhizmusban  megvan a bölcsesség ahhoz, hogy hozzájáruljon a helyzet  javításához. A buddhizmus immár nem korlátozódik  néhány távol-keleti  országra vagy népcsoportra. Napjainkban Európában és Amerikában a  nyugati civilizáció fő szellemi áramlatának részévé vált. Különösen a  képzettebb társadalmi osztályok körében terjed, és  új perspektívákat  nyit meg akkor, amikor a nyugati civilizáció elmúlt néhány századának fő  szellemi irányzatai bomlásnak indultak. Úgy gondolom, hogy a buddhizmus  különböző formái jelentősen hozzájárulhatnak jelen helyzetünk  javításához, amikor a globalizáció terjed és az országok egyre inkább  összenőnek. Evolúció folyik, de ennek mindig van hasznos  és káros  oldala is.  

Sambhala: Elhangzott az előadás  során, hogy az ősi bön hagyomány és a samanizmus magas szintű, értékes  szellemi kincsei igen hasznosak, és segítőek lehetnének az emberi faj  számára, amit  a lámák ezen mód szerint használnak is. Ugyanakkor  mindezek a tanítások nem ismertek, vagy ha ismertek is, erős  ellenállással néznek szembe mind vallásgyakorlói, mind tudományos  oldalról. Mi ennek az ellentmondásnak a magyarázata?

J.M.R.:  Ami engem illet, a családom ír származású, skót cornwall-i felmenőkkel  is rendelkezem, tehát kelta -  és kissé excentrikus - származású vagyok,  és  mindig nagyon érdekeltek ezek a dolgok.

Ha a nyugat  társadalmát vesszük szemügyre, azt találjuk, hogy a nyugati  civilizációnak két pillére van: egyik a kereszténység katolikus,  protestáns illetve orthodox formája, a másik pedig a XVII. századtól  felívelő modern tudomány és dogmatikus filozófia  révén kialakuló  szcientizmus, ami egyáltalán nem azonos a tudománnyal.

Mind a kereszténység mind a tudomány politikai programmal rendelkezik.

Mindazon  dolgokat, amelyekről itt beszélek, elnyomták, és még mindig ez  történik, és ennek sok oka van. Amikor a kereszténység római ága  nyugatra, Észak-Európába valamint ide, Közép-Európába, érkezett,  politikai programjuk szerint leváltották a pogány samanisztikus vallást a  római kereszténységre, melyben az egyház megszerezte a megváltás és  minden vallási tevékenység monopóliumát. Azokban az országokban, ahol a  nemesek és a királyok áttértek a kereszténységre, a vallás terén csak  római katolikus pap működhetett. Az egyház nem tűrt semmiféle   versenytársat, és demonizálta  a kelta, germán és szláv népek helyi  istenségeit és természeti szellemeit. Legtöbb esetben a tudás elveszett,  mivel megszüntették vagy elnyomták a régi vallás központjait, és azok  többnyire már csak a néphagyományban éltek tovább. Később, a XV. és XVI.  században elítélték és boszorkányként  megégették azokat  a sámánokat  és javasokat, akik még megmaradtak. Így tehát ez a kultúra elveszett.

Ugyanakkor  létezett egy ezoterikus hagyomány, amely különböző szövegfordítások,  majd később Bizáncon keresztül érkező görög nyelvű szövegek alapján  alakult ki Spanyolországban.

Ez az ezoterikus hagyomány egészen  uralkodó jelleget öltött a XV-XVI.  században.  De később a  Németországban és Franciaországban dúló,  katolikusok és protestánsok  között zajló harcok, az angol polgárháborúk és Németországban a 3O éves  háború következtében, ami különösen pusztító volt, ez az ezoterikus  hagyomány felőrlődött. Mind a katolikus, mind a protestáns egyház  közreműködött ebben, mivel spirituális világ-monopóliumukat ki akarták  teljesíteni.

Másrészt a földbirtokos arisztokrácia lassan  kiábrándult a társadalom vallási alapjának minőségéből és a racionális  gondolkodást és a tudományt tette meg a nyugati civilizáció új alapjául.  Mindez a XVII. században  kezdődött és a XVIII. századra  racionalizmussá, materializmussá és a természet mechanikus szemléletévé  dagadt. Mivel ez az új tudomány sikeres technológiákat hozott létre és  csodálatos gépeket, amelyek uralják a természetet, jólétet és virágzást  eredményeznek, mindez sokkal többet nyomott a latba a vallás pozícióinak  aláásásában, mint egy filozófiai ellenérv. Ez a folyamat táplálta a  szcientizmust.

A tudomány gyakorlata önmagában azt jelenti, hogy  megfigyeléseink alapján hipotéziseket állítunk fel és kísérleteket  végzünk a laboratóriumokban, aztán építünk erre a megszerzett ismeretre.  A szcientizmus viszont veszi ezen információ egy részét, azután azt  filozófiai dogmává alakítja, mint például: minden, ami létezik, anyag,  az anyagon kívül semmi sem létezik, a szellem, tudat, lélek csupán  illúziók, az emberi lény pusztán egy gépezet, mint ahogy a természet is  az, és ugyanúgy, mint a többi gép, ez is fokozatosan lepusztul.

A  XIX. század végére ez a szemlélet eléggé nyomasztóvá lett az emberek  számára, és különböző reakciókat váltott ki, ami ma is jelen van. A  napjainkban tapasztalható fundamentalizmus jelensége sok szempontból a  modern világnézet elleni reakció. Az elmúlt 4OO év alatt a  kereszténységnek és a júdaizmusnak volt ideje tisztázni kapcsolatát a  szcientizmussal, de az iszlám a jelen korban szembesül vele, és  láthatjuk, hogy ez a szembesülés robbanásig feszült helyzethez vezet.  Más spirituális irányzatok, mint a hinduizmus, buddhizmus, dzsainizmus,  konfucianizmus és taoizmus szintén szembesült a modernista  életfelfogással, és mindegyik a maga módján próbál alkalmazkodni hozzá.  Mivel gyakorló buddhista vagyok, inkább a buddhista kilátások  érdekelnek, ugyanakkor részese vagyok egy vallásközi dialógus  folyamatának, és azt gondolom, hogy a buddhizmus és a kereszténység  között kialakuló párbeszéd igen gyümölcsöző és eredményes, valamint az  az újkeletű  kapcsolat is, ami a buddhizmus és a tudomány között kezd  kialakulni.

A tudomány régi modellje, ami Isaac Newton  mechanisztikus univerzumából nőtt ki, fokozatosan szétesett a XX.  században Einstein relativitáselmélete és a kvantumfizika révén.  Mostanra bizonytalanná vált, mi is valójában az anyag. Ha azt találod  mondani, hogy csak az anyag létezik, nem lehet tudni, miről is beszélsz,  hiszen a modern fizika képtelen rábukkanni a végső részecskére. Most  már a kvarkoknál és az atom alatti részecskéknél tartunk, valamint a  szuperhúroknál. Ezek a szuperhúrok egydimenziós rezgések a térben és  végtére is megérkezünk az üres térhez, amiről a buddhisták beszélnek.

Egyébként  a buddhizmus és a tudomány dialógusának leginkább gyümölcsöző ága nem a  modern fizika, hanem a modern pszichológia továbbfejlődése, melyet  kognitív tudománynak, illetve neurotudománynak ismerünk.

A  tudományok ezen ágával foglakozó tudósok és Őszentsége, a XIV. Dalai  Láma között igen érdekes találkozások és beszélgetések zajlottak az  elmúlt tíz év során. Mindez nagyon gyümölcsöző, mivel a buddhizmus a  legtöbb spirituális irányzathoz viszonyítva, nagyon eltérően közelít a  tudathoz és a tudat természetéhez, így sok területen képes ez a dialógus  értékes összefüggéseket létrehozni civilizációnk számára. Habár a  vallás a modern időkben nehezen tud bizalmat kelteni a világ  teremtésének történetével és a mennyekben uralkodó Atyaistennel, lehet,  hogy mégis sikerül a hagyományos vallásnak értelmet adnia az emberi  létezésnek, létezésünknek ezen a bolygón. Ez az, amit a tudomány nem tud  megtenni. Nem lehet elég azt mondani az embernek, hogy húsból készült  gép vagy, az agyad szintén húsból való számítógép, és hogy mindannyian  majmok voltunk millió évekkel ezelőtt. Az életnek ennél mélyebb  jelentősége van.

Ezt a jelentést közvetítették számunkra a  múltban  a különböző vallások, melyek elkülönültek egymástól. Ám most az  európai kolonializmust követően, annak lezárultával és a globalizáció  növekedése után a világon kultúráink egyre szorosabb kapcsolatba  kerülnek egymással, és párbeszédbe kezdenek. Leomlottak a falak kelet és  nyugat, észak és dél között, közelítünk egymáshoz, és lassan egyetlen  világcivilizáció részesei vagyunk.

Civilizációnk különböző  tényezői, mint a kereszténység és a tudomány kapcsolatba lépnek az  ázsiai civilizáció különböző tényezőivel, például a buddhizmussal, és ez  korunkban nagyon pozitív jelenség.

Természetesen sok minden  összezavarodik attól, hogy régi hagyományok és régi struktúrák  széthullanak, és kaotikus helyzetet teremt az is, hogy mindezt populáris  kereskedelmi TV-kultúrával akarjuk felcserélni.
Például az MTV  zenecsatorna pár óráig szórakoztató lehet, de nem képes az emberi  létezés alapvető problémáira választ adni, míg a buddhizmus ezt teszi.  

Sambhala: Láma, Ön beszélt Közép-Ázsia és Zsang Zsung  kultúrájának samanizmusáról.  Lehetett kapcsolat ezen kultúrák és a  magyarok ősei között?   
J.M.R.: Ahogy én tudom, a magyarok Közép-Ázsiából érkeztek ide, tehát vannak közép-ázsiai kapcsolataik.

Fontos tudni, hogy a samanizmus nem vallás, hanem olyan funkció,  pszichikai technológia, ami a valláson, kultúrán  belül létezik. A  samanizmust minden  közép-ázsiai nép gyakorolta, beleértve az  ősmagyarokat és a tibetieket is. Zsang Zsung területe Tibet  észak-nyugati részén fekszik. A VIII. század előtt független királyság  volt saját vallással és kultúrával, valamint saját nyelvvel. Egészen  biztosan kapcsolatban állt Közép-Ázsia népeivel, erre utalások vannak a  bönpo hagyomány ősi szövegeiben, amely szövegekből dolgoztam és  fordítottam is. Nyugat-Tibetben is találtak olyan vésett köveket,  amelyeknek motívumai erősen hasonlítottak a szkíta műveltségben   fellelhető leletekre.

Azt gondolom, szoros kapcsolat volt Zsang  Zsung és  a Kusán birodalom között, amely Krisztus ideje körül alakult  ki Közép-Ázsiában. A Kusán birodalom nemcsak India, Pakisztán és  Afganisztán egyes részeit,  hanem  Közép-Ázsia  országait,  Tadzsikisztánt és Üzbegisztánt is magába foglalta. A Kusán birodalomban  sokféle vallás létezett, de túlnyomó többségében a buddhista hagyomány  terjedt el.

A buddhizmus ide már a nagyon korai időkben  megérkezett. Valójában arra is van bizonyíték, hogy Buddha maga is  szkíta eredetű volt, akiket shaka névvel illettek, mivel Indiában a  szkítákat shaká-knak hívták.

A legenda szerint Buddha találkozott Szkítiából (Afganisztán bizonyos része) érkező kereskedőkkel és értette  a nyelvüket.
Vannak  történelem előtti, buddhákról szóló legendák, akik nem csak Indiában,  hanem a történelem előtti Közép-Ázsiában éltek. A buddhizmusnak igen  szoros kapcsolata volt Közép-Ázsiával.

Kőbe vésett írások  szólnak görög és indiai nyelven egy buddhista uralkodóról   Afganisztánban. Azok a görögök, akik a Perzsa Birodalom határán,  Baktriában, Észak-Afganisztánban éltek, főként buddhisták voltak, és ők  alkották meg azokat az első Buddha-szobrokat, amelyek a görög  napistenre, Apollóra hasonlítottak.

Afganisztánban,  Közép-Ázsiában és általában Észak-Indiában fejlődött ki először a  Mahájána Buddhizmus, később a Vadzsrajána és a Buddhista Tantrák, végül a  Dzogcsen.

Engem különösen ezen területek vallási és spirituális  fejlődése érdekelt. Természetesen a buddhista kultúra a samanisztikus  kultúra alaptalajából fejlődött ki. A tibeti kultúra mélyen Közép-Ázsia  termékeny samanisztikus kultúrájának talajában gyökerezik.  

A samanizmus itt sohasem tűnt el, hanem beletagozódott a tibeti buddhizmusba.
Az      ezen buddhizmus előtti tibeti kultúra egyik neve Bön vagy Phön. Ez  az elnevezés sokkal többet jelöl, mint a samanizmus gyakorlata, sokkal  inkább Zsang Zsung országának vallását jelenti, ahol már birtokolták a  Buddha magas tanításait, nevezetesen a Szutrát, Tantrát és Dzogcsent. Így az ősi tanításokat a Bön négy kapujára osztották:  samanizmus, szutra, tantra, dzogcsen.

Ezeket  a samanisztikus gyökereket megtalálhatjuk az ősmagyaroknál, is nem csak  a tibetieknél. Így a Közép-Ázsiából eredő buddhizmus és a tibeti  kultúra tanulmányozásával a magyarok felfedezhetik saját spirituális  gyökereiket, ugyanúgy, ahogy a karmikus kapcsolat révén Kőrösi Csoma  Sándor tudományosan megalapozta a tibeti kultúra kutatását, a  tibetológiát. Talán karmája vezette keletre, Ladakba, ahol találkozott a  tibeti buddhizmussal, és tudományosan vizsgálni kezdte elsőként a  nyugatiak között. Igen, azt hiszem ezen a téren vannak összefüggések.

Sambhala:  Mind a szutrikus mind a tantrikus tanítások állítják, hogy az  előkészítő gyakorlatok alapozása nélkül nehéz hozzáférni a magasabb  szintek megvalósításához. Az a veszély is fennáll, hogy bajba kerül az  ember, és még jobban összezavarodik a tudata. Miért gondolja, hogy ez az  idő megfelelő a Dzogcsen tanítására, amely a legmagasabb szintű  tanítás?

J.M.R.: Én a két régi iskola, a Nyingmapa és Bön szemlélete szerint beszélek. Ha más iskolák lámáit  kérdezzük, egészen mást hallunk.

A  nyingmapák és a bönpók szerint Buddha tanítása három szinten szólal  meg: Szutra, Tantra és Dzogcsen. A Szutra tanításai nem titkosak, Buddha  nyilvános tanításait tartalmazzák olyan témákban mint filozófia,  pszichológia és így tovább. Úgy halad az ember benne, hogy fogadalmakat  tesz, elkötelezettséget vállal, kezdve a menedékvétellel, együttérzést  és a megvilágosodás gondolatát fejleszti ki.

Második a Tantra  szintje, amit nem szabad összekeverni a Dzogcsennel. Kapcsolódnak  egymáshoz, de módszereik különbözőek. A Tantra beavatási rendszer.  Mielőtt megkapnánk a tanítást és a gyakorlatot, beavatást kell kapnunk.  Így csak a beavatottaknak szól.

Ugyanakkor széles körben adnak  beavatásokat  a tibeti lámák itt, nyugaton is. Nagyon is lehetséges,  hogy a nyugatiak beavatásokat kapjanak ezekhez a gyakorlatokhoz.  Titkosságát tekintve a kjerim, vagy vizualizációs gyakorlatok nem olyan  titkosak, nem is különböznek más vallások hasonló gyakorlataitól,  melyekben felidézzük az isteni formát, istenséget, angyalt, és akkor  tapasztaljuk, hogy a spirituális energia, az áldás, a bölcsesség árad  ebből az isteni formából belénk.

Azután a magasabb tantrákban  ön-átalakítás történik, melynek során isteni formává alakulunk, hogy még  közelebb kerüljünk azokhoz a képességekhez és bölcsességekhez, melyeket  a felidézett archetipikus minőség képvisel. Ezt nyugodtan  végezhetjük,  ha megkaptuk a beavatást, a vizualizációt és az instrukciót hozzá.

Valamivel  titkosabb szint a belső jógagyakorlatok szintje, amit tibetiül cá lung  néven ismerünk. Ha nem eléggé jól ismered a gyakorlatokat, kárt  okozhatsz magadban mind fizikailag, mind pszichikai energiád keringési  rendszerében, mint amilyen a kundalíni. Ámbár nincs semmiféle veszély,  ha megkaptad a megfelelő instrukciókat és azok szerint haladsz, de ezt  például nem lehet pusztán könyvekből megtanulni.

Igaz, hogy a  hatha jóga is ebből a hagyományból nőtt ki, de kiragadták eredeti  spirituális környezetéből, és itt nyugaton főként fogyókúraként  alkalmazzák. Lehet, hogy jobban érzed magad tőle és tényleg fogysz is,  de magasabb spirituális célja van a hatha jógának és más jógáknak is,  amelyeket megtartottak ezoterikus formában azok számára, akiket  megfelelően beavattak és instrukciókkal elláttak.

A gyakorlatok egy másik fajtáját is meglehetősen titokban tartották: a védelmezők gyakorlatát. Természetesen  a modern tudomány el tudja fogadni a jógát, mivel visszaigazolást tud  nyerni a testen végzett energiamérésekkel, még a kundalíni pszichikus  hőjét is mérni tudják, valamint kiderítették azt is, hogy a meditációs  gyakorlat aktiválja az agy bizonyos részeit és ezzel gyógyító folyamatok  indulnak el.

Ám amikor a természeti szellemek és más nem látható  lények témája kerül elő, az már elfogadhatatlan a nyugati kozmológiában  immár 4OO éve. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy más, általunk,  emberi lények által  nem tapasztalt létsíkok nem léteznek, a tibetiek  szerint a természet telis-tele van szellemlényekkel. Amikor a buddhizmus  Tibetbe érkezett, ezeket a természeti szellemlényeket megszelídítették,  és így magasabb szellemi tanítások védelmezőivé váltak. Ha a  kereszténység hasonló módon járt volna el, tehát a régi pogány isteneket  és szellemeket a keresztény tanítás védelmezésére térítették volna meg,  megtartva őket az angyalokénál alacsonyabb, de az embereknél magasabb  szinten, akkor még ma is láthatóan aktívabbak lennének itt Európában is.

Valójában  néhol még mindig aktívak,  például Írországban a  régi pogány isteneket  angyalokként ismerték el, akik leereszkedtek a mennyből, de mivel csak  részben voltak lázadók, csak a Föld szintjéig estek, nem egészen a  pokolig, ahol Lucifer és a többi lázadó angyal lakozik. Itt maradtak a  Földön, a hegyekben laktak, és készek maradtak válaszolni az emberek  által tett felajánlásokra, ahogyan nagyanyám mesélte. Sokkal  tehetségesebbek az embereknél olyan ügyekben, mint  például a megfelelő  időben érkező eső előidézése, jó termés létrehozása, vagy a kiváló  whisky készítése. Egészen a közelmúltig olyan lények, mint Dana istennő,  meglehetősen aktívak voltak Írországban.

Ám amikor az angolok  megérkeztek, ezt a szellem-világot nem találták használhatónak, így  manapság nem lehet velük gyakran találkozni. Ez persze nem jelenti azt,  hogy kevésbé valóságosak.

Létezik tehát egy folyamat, melynek  révén harmonikus kapcsolatot lehet létrehozni az embervilág létsíkja és a  természeti környezet szellemlényeinek létsíkja között. Ez a folyamat a  természet iránti ökológiai hozzáállást fejleszti, mivel  megszemélyesedik, és így párbeszédet kezdhetünk vele.

Ez nagyon  fontos a tibeti buddhizmusban is, de általában ez az, amit rendkívül  titokban tartottak, és a lámák nem nagyon beszélnek róla nyugaton sem,  de a gyakorlatokat azért elvégzik saját maguk részére. Tehát ez a  titkosság másik területe.

A harmadikat a Dzogcsen tanítások  szintjén találjuk. Ez titkos volt Tibetben számos ok miatt. Az első ezek  közül az, hogy csak azután kapott a gyakorló ebben a témában tanítást,  ha már elvégezte és megvalósította a tantrikus transzformációs  gyakorlatok valamelyikét, amit szádaná-nak hívnak. A szádana gyakorlata  révén a gyakorló belép a kontempláció, vagy szamádhi állapotába, és  tapasztalatot szerez.

Ez azonban csak akkor érvényes, ha a  Dzogcsent a Tantra összefüggésében adják át, amikor is követni kell a  beavatás útját. A Dzogcsent azonban külön is lehet gyakorolni, amikor  nem a beavatás révén jutunk el a gyakorlatig, hanem a tudatunk  természetébe való közvetlen bevezetés által.

A Tantra  rendszerében, ahogy azt mi nyugaton ismerjük, van előkészítő gyakorlat,  vagy ngöndro, amely a százezer leborulással kezdődik, vannak gyakorlatok  az elhomályosulások megtisztítására, jó karma gyűjtésére, és aztán a  guru-jóga felépítésére, ami általában eléggé szektás természetű. A  ngöndro, vagy előkészítő gyakorlat a tantrikus rendszer sajátja, nem a  Dzogcsené.

A Dzogcsen más előkészítő gyakorlatot használ, melyet  rushen-nek hívunk. Ez a rushen készít fel a közvetlen bevezetésre. Az  egyetlen út a tudat természetének megismeréséhez a tudaton keresztül  vezet. Ezért először ki kell deríteni, mi is a tudat. Ezen gyakorlatok  során szembesülünk saját tudatunkkal. Ez olyan, mintha szembenéznénk  magunkkal a tükörben. Ez az előkészület szükséges a Dzogcsenben.

A  közvetlen bevezetés során felmutatnak neked valamit, aminek előtte nem  voltál tudatában. A tudat természete mindig jelen van, akár feismered,  akár nem. Olyan, mint a nap az égen. Mindig ott van, ha nem lenne,  semmit sem láthatnánk. A tudat természete nélkül a világon semminek sem  lehetnénk tudatában, nem lenne tudatosság sehol sem az univerzumban.

Ha  a Szutra rendszerében fogalmazunk, buddha-természetről beszélünk, ám a  Dzogcsenben azt mondjuk, szemnyi, vagyis a tudat természete. Hol van a  buddha-természet azonnali tapasztalásunk vonatkozásában? Ott van, ahol a  tudat természete, azaz az éber tudatosság képességeként. Ezt különösen a  közvetlen bevezetés viszonylatában különböző példák illusztrálják: a  tudat természete olyan, mint a tükör, és a tükörnek megvan az a  képessége, hogy mindent tükröz, amit elé tesznek, legyen az szép vagy  csúnya, jó vagy rossz, világos vagy sötét. Bármit tesznek is elé, bármit  tükrözzön is vissza, semmilyen módon nem változtatja meg a saját  tükör-természetét. Ugyanígy működik a tudat természete is, bárminek  tudatába kerül, ami felmerül a tudatban ebben az életben, vagy bármelyik  másikban. Ám ezek a jelenségek semmiféleképpen nem módosítják vagy  változtatják meg a buddha-természetet, vagyis a tudat természetét. Ebben  a közvetlen bevezetésben mindenféle példázattal élnek, mivel ha nem  tennék, sokféle félreértés merülhetne fel. Mégis, ha gyakorolni kezdjük,  nem lehetnek olyan veszélyes következményei, mint a  rosszul végzett   belső jógának, a cá-lung-nak, vagy mint a helytelenül alkalmazott   védelmező gyakorlatoknak. Inkább csak annyi történik, hogy félreértésünk  miatt nem értjük meg, miről beszél a Dzogcsen. A Dzogcsen nem egy  megváltoztatott tudatállapot csupán, mint ahogy az a sámánizmusban jelen  van, vagy mint erős alkoholizálás vagy  hasis-szívás után érzünk. Ezek  mind tapasztalások. Lehet, hogy jól felszökik az adrenalin-szintünk  motorozás után, de ez nem hasonlítható a Dzogcsen kontemplációhoz, vagy  ahhoz, amit a tudat természetén értünk. A tudat természete mindezen  tapasztalatok fölött van, és mindegyikük csak a vele való összefüggésben  jelenhet meg, matrix számukra, ugyanúgy, mint ahogy a tükör is fölötte  áll minden tükröződésnek, amely benne megjelenik. Az egyetlen veszély a  Dzogcsenben, hogy félreértjük, és hamis elképzelések alapján indokoljuk  vele a társadalomban mutatott otromba magatartásunkat. Amikor azt  mondjuk, a tudat természete fölötte áll az ok-okozat, a karma  törvényének, akkor ez nem azt jelenti, hogy ürügyként használható a  kábítószerezéshez, vagy ahhoz, hogy felelőtlenül és gorombán  viselkedjünk, mivel nem mentesülünk a karmától pusztán azzal, hogy azt  gondoljuk, Dzogcsent gyakorlunk.

Például, ha valaki azt mondja: „Ó, én Dzogcsen-gyakorló vagyok és a  tudat természetében időzöm az idő nagy részében”, akkor biztosra  vehetjük, hogy nem a tudat természetében van, mivel gondolkodik és szóvá  is teszi azt. A gondolkodás, a fecsegés a tudat funkciói, és nem a  tudat természetéé. Az egyetlen mód, hogy a tudat természetébe jussunk, a  kontempláció gyakorlata, ami a tudat funkciói fölé visz minket. Ha a  tudat természetében időzünk, azaz a tükör a létmódunk és a kontempláció  állapotában vagyunk, csupán akkor mentesülünk a karmától. Máskülönben  bármit csinálunk, mindennapi életünkben karmát generálunk, még akkor is,  ha azt képzeljük, Dzogcsen-gyakorlók vagyunk. Amikor gondolkozunk  felőle, nem vagyunk a Dzogcsenben, hanem csupán az illúzióink és a  gondolataink tartanak fogva minket.

Tehát igencsak lehetséges,  hogy téves az elképzelésünk a Dzogcsenről, visszaélünk a használatával,  például úgy, hogy rossz magatartáshoz ürügyül, vagy pénzszerzésre  használjuk, mint az Egyesült Államokban, ahol a Dzogcsent ugyanúgy  kiárusítják, mint minden mást.

Sambhala: Amikor  Őszentsége, a XIV. Dalai Láma legutóbb Magyarországra látogatott, egy  tanítás során azt mondta, hogy nekünk magyaroknak meg kell találnunk a  magyar buddhizmust. A buddhimus képes különböző spirituális elemeket  asszimilálni és nekünk magyaroknak is megvan a magunk spiritualitása.  Vajon ebben az irányban érdemes fejlődnünk?

J.M.R.:  Ha a buddhizmusról történeti szempontból beszélünk, akkor a történet  25OO évvel ezelőtt kezdődött Sakjamuni Buddhával Észak-Indiában, és  ebben a kultúrában létezett évszázadokon át. Aztán később erről a  behatárolt területről eljutott Dél-Indiába, aztán észak-nyugatra az  irániul beszélő népekhez Közép-Ázsiába, később Tibetbe, ennek előtte  pedig Kínába és Japánba. A buddhizmus bárhol is jelent meg, összeolvadt a  helyi kultúrával és azt a formáját alakította ki, amely harmóniában  volt az ott lévő kulturális körülményekkel. Ugyanez történt nyugaton. A  nyugatiak nyugatiak, a magyarok  magyarok, és nem vagyunk tibetiek. Ha a  tibeti buddhizmus érdekel bennünket, akkor csak a tibeti buddhizmust  tartjuk érvényesnek pédául a kínai vagy a japán buddhizmus ellenében. Ám  nem kéne korlátozódni csupán a tibeti buddhizmusra. A Zen buddhizmus is  nagyon népszerű lett nyugaton, és ez nagyon hasznos. A Theravada  buddhizmus néhány aspektusa, mint a Vipassana meditáció szintén   megjelent nyugaton, ugyanúgy, mint a tibeti buddhizmus néhány formája.   Azt hiszem, hogy a buddhista hagyományok nagyon jól együtt tudnak  működni, és ezek összessége alkotja a buddhizmus egész testét, de mindez  együtt nagyon sok, és nem kell mindegyiket követni. Válasszuk azt, ami  legjobban működik számunkra, és amivel karmikus kapcsolatunk van!

Én  például sokat dolgozom a tibeti buddhizmus Nyingmapa, Kagyüpa és Bönpo  hagyományaival, bár ugyanúgy tisztelem a Szakjapa és Gelugpa iskolákat  is, valamint a Csan és Theraváda buddhizmust, de gyakorlataim túlnyomó  része a fent említett három tibeti hagyományból kerül ki. Bárki bármit  gyakorol, az nagyszerű, legyen az Zen vagy Vipassana meditáció.  Mindenképpen kiváló. Magam részéről a buddhizmus nyitott szemléletére  törekszem, amellyel párbeszédet lehet kezdeni más vallásokkal, mint a  kereszténység vagy a júdaizmus, és talán a jövőben az iszlám is. Ezzel a  szemlélettel az egymás iránti kölcsönös megértésre és tiszteletre  tehetünk szert.

Igen, a buddhizmus eljutott nyugatra, és  integrálódik az itteni társadalmakban, ahogyan ez meg fog történni  Magyarországon és másutt is. De azt nem hiszem, hogy nyugaton mindenütt  ugyanaz a buddhizmus fog kialakulni. Mondok egy példát. A nyugaton  megjelenő buddhizmussal Amerikában  akkor találkoztam, mikor  visszajöttem Indiából, és volt összehasonlítási alapom. Az volt a  helyzet, hogy nekem sokkal jobban tetszett az a tibeti buddhizmus, amit a  tibetiek Indiában gyakoroltak. Tudnunk kell, hogy az angol ajkú  buddhisták Nagy-Britanniában és Amerikában nehézségekkel küzdenek a  tibeti buddhizmus néhány sajátsága miatt, és ez protestáns kultúrájukra  vezethető vissza. A római katolikus és az ortodox gyakorlattal  ellentétben a protestánsok nem végeznek látványos szertartásokat, hanem  többnyire szóval tanítanak. A vasárnapi istentisztelet a szentbeszédre  épül. A legszakrálisabb tárgy nem Jézus a kereszten, hanem a Biblia, ami  egy könyv, szavak. Tehát a protestáns vallás a szóban gyökerezik,  nincsenek szobrok, képek, kevés a szertartás. Amikor a tibeti buddhizmus  gyakorlatára kerül sor, melyben sok a vizualizáció és a szertartás, a  protestánsok számára ez nagyon nehezen dolgozható fel.

A  buddhizmus ezen formája nehezen válik népszerűvé Amerikában és  Nagy-Britanniában.  Nekik valamiféle protestánsabb buddhizmus lenne  megfelelő.

Egészen más a helyzet Franciaországban, ahol az  emberek katolikus háttérrel és kelta ősökkel rendelkeznek. Még Észak- és  Dél-Németország buddhista közösségei között is tapasztaltam  különbségeket.

Mikor a buddhizmus teljesen integrálódni fog itt  nyugaton, különböző helyeken más és más formát ölt majd. Különbségek  lesznek attól függően, milyen speciális gyakorlatok és tanítások állnak  közelebb bizonyos kultúrákhoz.

Például ha a magyarokhoz  a  samanisztikus, táltos szellem áll közelebb, ahogyan az angolszászokhoz  nem, akkor ez meg fog mutatkozni buddhista gyakorlatukban. Ugyanez  történt a régi időkben Kínában és Japánban is, ahol a buddhizmus  megannyi arculatát lelhetjük fel.

Sambhala:  Hogyan értelmezhetjük Jézus tanításait és személyiségét Dzogcsen megközelítésben?

J.M.R.:  Nos, nekem vannak feltevéseim arról, hogy Jézusnak lehettek kapcsolatai  az indiai buddhizmussal, nem Palesztínában és nem is Indiába tett  látogatás révén. Zsidó források elmondják, hogy Jézus Alexandriába ment,  azt pedig más forrásokból tudjuk, hogy egy buddhista uralkodó hétszáz  évvel azelőtt buddhista szerzeteseket delegált a négy nagy nyugati  királyhoz, köztük II. Ptolemaioszhoz Egyiptomba. Ezek a szerzetesek  megérkeztek, és megalapították kolostorukat Alexandriától délre egy tó  partján.

Bár nincs Buddháról említés a kiterjedt görög anyagban  egészen a II. századig, amikor is alexandriai Clement megalapította az  első keresztény iskolákat Alexandriában. Ő beszél bizonyos indiai  kereskedőkről, akik Buddhát imádják.

Ezen kívül korábbi iratokban  említenek olyan embereket, akik nőtlenek, kolostorban élnek,  gyógyítanak és filozófiát tanítanak. Ez főleg két zsidó író forrásaiból  ismert, alexandriai Philontól és a történész Josephustól. Görögül a fent  említett szerzeteseket teraputai-nak nevezték, amely szó később a  gyógyító jelentést vette fel. Ezekben a korai időkben azonban idegen  szónak tűnik a görögben, nincs görög gyökere és gyaníthatóan az indiai  Theravada szóból származik.

Úgy gondolom, hogy a gyógyító és  filozófiát tanító nőtlen szerzetesek közösségét indiai buddhisták hozták  létre, és teraputai-nak hívták őket.  Szoros kapcsolatban voltak  Alexandria zsidó közösségeivel, akik szintén külföldiek voltak, és  nyitottak különböző eszmékre, mivel a júdaizmus akkoriban sokkal  szélesebb hitéleti és gyakorlási spektrummal rendelkezett, mint  manapság.
Tehát sokféle hatás keveredhetett a zsidó közösségekben Alexandriában.
Énok  első könyvét Krisztus előtt írták, és utalnak rá az Új-Testamentumban  is. Ez a könyv egyébként a legértékesebb az összes holt-tengeri tekercs  közül. Tudjuk, hogy Jézus ismerte ezt a könyvet.

Ez a könyv  mutatja a legtöbb buddhista jellegzetességet a zsidó szentiratok közül,  mivel a megvilágosodás története. Egy ősi királyról, Énokról szól, aki a  mennyekbe emelkedik és eléri a megvilágosodást, megvilágosodott lénnyé  válik, olyanná, akik az angyalok fölött helyezkednek el. Lehet, hogy ez  az énoki vonal volt a kapcsolódási pont az Alexandriában élő indiai  buddhisták és zsidók között.

Ezután nézzük Jézus tényleges  tanításait, amelyek a bölcsesség szavai. Nem a későbbi keresztény egyház  Jézusát, hanem Jézust, a bölcsesség-tanítót, aki azt tanítja, hogyan  éljünk ezen a világon, hogy megvalósítsuk földi királyságát mindennapi  életünkben. Jézus sok példabeszéde a bölcsesség-hagyományhoz tartozik,  és nagyon hasonló Buddha beszédeihez a Dhammapádá-ban. Ez a Jézus a  bölcsesség-tanító, nem a Földre alászállt Isten, akit feláldoztak, hogy  megszabadítsa a holtakat stb. Ez a tanító  Jézus az, aki ámulatba ejt  engem.

Ezek a példabeszédek az evangéliumok legrégibb részei, és  mivel ezeket a tanításokat arameus nyelvből fordították görögre,  belevették őket a későbbi evangéliumokba is, amelyeket több évtizeddel  később írtak, mint ahogy Krisztus élt.

Sok szoros kapcsolatot  látok Jézus eredeti tanításai és Buddha tanításai között. Így nekem nem  esik nehezemre úgy beszélni Jézusról, mint bódhiszattváról. Ő valóban a  nyugaton tanító bölcsesség-tanítók egyike.

Sambhala:  A Dzogcsen tanítások azt mondják, hogy bármi jelenik is meg előttünk,  annak végső igazsága a tudat természetében van. A cselekvés pillanatában  mi dönti el, hogy a cselekedet saját vagy mások fejlődését szolgálja?

J.M.R.:  Akkor, amikor döntést hozunk, gondolkodunk, és nem tartózkodunk a tudat  természetében – ez a tudat funkciója. Ennek semmi köze nincs a  megvilágosodottsághoz.

A megvilágosodott lény, mint a Buddha, a  tudat természetében időzik folyamatosan, és nem gondolkodik.  Megnyilvánulása annak, amit tibetiül jesé-nek hívunk, az őseredeti  tudatosságnak, és ezen jese rendelkezik aktivitással. Öt jese, azaz  őseredeti tudatosság van a Tantrában és a Dzogcsenben.

Tehát a  Buddha, mint megvilágosodott lény nem hoz döntéseket. A Buddha pontosan  és világosan tudja, mi történik és tudatossága, ami egyben aktivitása,  nem más, mint teljes együttérzés. Nem vagyunk a megvilágosodás  állapotában, ezért kissé vezetésre, vizsgálódásra, pradzsnyára azaz  megkülönböztető bölcsességre van szükségünk, hogy lássuk, mire megy ki a  tett. <