SAMBHALA riport - Félelem nélkül élni - beszélgetés Gyaljong Cetrin tibeti szabadságharcossal

Sambhala/Free Tibet Blog/2009

Félelem Nélkül Reloaded
A Félelem nélkül című tibeti dokumentumfilmről már beszámoltunk egy korábbi írásunkban. A téma továbbra is ez a különleges film, amelyről ezúttal Gyaljong Cetrin, a film Svájcban élő társrendezője és vágója árul el újabb részleteket. Free Dhondup Wangchen!

A film készítése már önmagában megérdemelne egy külön mozifilmet. Dhondup Vangcsen egyszerű gazdálkodó, és ahogy a film elején is elmondja, soha nem járt semmilyen iskolába. A filmet Cetrinnel együtt szerette volna megcsinálni, neki azonban el kellett hagynia az országot a túl gyakorivá váló letartoztatásai miatt. Van ilyen, főleg ott. Vangchen technikusa egy szerzetes, Golok Dzsigme lett. 2007-ben egy motoron járták be Tibetet, és harmincöt órányi interjút vettek fel egy olcsó kamerával. Egészen kísérteties jelenet, amikor Vangcsen a kamera elé tart egy március 10-i napilapot. Még abban a hónapban, Tibet különböző városaiban mindkettejüket letartóztatta a rendőrség.

Free Tibet Blog: Mikor jött az ötlet, hogy dokumentumfilmet készítsenek a Kína által uralt Tibetben élő tibetiekről?
Gyaljong Cetrin: Az unokatestvérem, Dhondup Vangcsen, és én már régóta létre akartunk hozni egy projektet, ami elviszi a tibetiek hangját az olimpiára.

Minden Tibetben élő tibeti a kezdetektől fogva tudta, hogy az olimpiát propaganda célokra fogják felhasználni. Fontos volt, hogy az olimpia alatt hallani lehessen a hangunkat, a kívánságainkat, és a véleményünket. Úgy döntöttünk, hogy a legjobban egy filmben tudjuk elmondani az érzéseinket.

FTB: 1993-ban ön és Dhondup Vangcsen átszöktek a tibeti-nepáli határon, majd Indiába mentek, hogy láthassák Őszentségét, a Dalai Lámát.
GY.C.: Mindketten el akartunk zarándokolni Indiába, de ez az út nagyon veszélyesnek bizonyult. Négy hónapig maradtam Indiában, mielőtt visszamentem volna Tibetbe. Dhondup Vangcsen már hamarabb visszament, nem maradt túl sokáig.

FTB: 2002-ben el kellett hagynia Tibetet, különben börtönbe került volna. Miért?
GY.C.: 2002 óta élek Svájcban. Tibetben többször tartóztattak le a munkám miatt. Sokféle ügyben voltam érdekelt, és ezek mindegyike a kultúránk megőrzésével volt kapcsolatban. Például iskolákat nyitottunk, ahol tibeti nyelvet lehetett tanulni, könyveket terjesztettem, amelyek Tibet valódi történelmét és kultúráját mutatták be. Igyekeztem mindent megtenni, hogy támogassam a nyelvünket és a kultúránkat.

A Félelem nélkül napjaink Tibetének szimbolikus története. Ki lehet bontani belőle a rendszert, az elnyomást, a diktatúra igyekezetét, hogy gyökerestül kiirtson mindent, ami elhajlik a hivatalos propaganda által sulykolt „fényes-csillogó-jóbarát Kína” imidzstől. A márciusi tibeti események során helyi interjúalanyt találni komoly eseménynek számított a nagy hírcsatornáknál. Az interjúalanyok arcát rendszerint kinagyították, kitakarták, vagy eleve árnyékba ültették, hogy ne azonosíthassák őket a kínai hatóságok. Dharamszalában, a Dalai Láma indiai székhelyén forgató filmesek is hasonlóan járnak el, ha Tibetből átszökött zarándokokat filmeznek, ahogy Őszentsége fogadja őket. Senki sem meri vállalni az arcát, mert komoly baja lehet belőle, még akkor is, ha ő maga külföldön marad, Tibetben maradt családját megtalálhatják. Bátorság? Őrültség? A Félelem nélkülben megszólaló húsz interjúalany és a készítők is bevállalták, sőt ragaszkodtak hozzá, hogy arcukkal együtt jelenjenek meg a filmben. Dhondup Vangcsen egyértelműen a tibetiek legújabb kult hero-ja, a jobbító szándékok által vezérelt gazda, aki a kerti szerszámokat kamerára cserélte.

FTB: Egy nagyon különleges filmről beszélünk, mivel nyugati filmkészítőknek és újságíróknak nem engedik meg, hogy szabadon beszélhessenek tibeti emberekkel. Ha mégis sikerül, akkor gyakran a helyiek nem mernek nyilatkozni, a körülményeket ismerve teljesen érthető módon. A filmkészítők részéről sem veszélytelen a dolog. Egyszer sem érezték úgy, hogy nem kéne bemutatni a filmet?
GY.C.: Egy pillanatig sem! Nagyon motiváltak voltunk, nagyon akartuk ezt a filmet, hogy eljuttassuk az üzenetünket Tibet határain túlra. Mindenki tudta, hogy mit kockáztat, de ez apró áldozat ahhoz képest, hogy segíthettünk honfitársainkon és Tibet ügyén.

FTB: Hogyan csempészték ki a kazettákat Tibetből?
GY.C.: Olyan barátok segítettek, akik utazhattak Tibetben és Kínában. Szerencsések vagyunk, hogy sok olyan barátunk van, akik nemcsak hogy támogattak, és bátorítottak bennünket, hanem még komoly kockázatot is vállaltak a film érdekében.

FTB: A kínai Kommunista Párt többször hangsúlyozta az olimpia előtt, hogy tibetieknek sosem volt jobb soruk, mint most. Tibetiként mi erről a véleménye?
GY.C.: Ez egyszerűen nem igaz. Igazából az a helyzet, hogy a tibetieknek az olimpia miatt a szokásosnál is nagyobb nyomást kellett elszenvedniük. Tibetiek már rég nem szembesültek olyan brutális elnyomással, mint márciusban. Pontosan úgy van, ahogy Dhondup Vangcsen is mondja a filmben: „A tibetiek nem beszélhetnek szabadon a szenvedéseikről.”

Érdekes lenne tudni, hány ember ül börtönben filmkészítésért? Kettőről tudunk. Dhondup Vangcsen nem lehetett ott a film pekingi bemutatóján, ami egy helyi hotel szobájában zajlott augusztus 6-án, két nappal a játékok megnyitója előtt. Újságírók, másként gondolkodók, demokraták, aktivisták sms-ben kapták meg a premier helyét és időpontját. A szürreális hangulatú „pekingi bemutató” is félbeszakadt: a helyi ÁVH-ra hajazó szervezet, a Közbiztonsági Iroda civil ruhás emberei leállították a vetítést. Egyes források szerint azóta a hotel is bezárt. Hat hónap elteltével sem érkezett hír a két alkotó hollétéről.

FTB: Miközben a világ Pekingben ünnepel az olimpián, az unokatestvére börtönben ül, mert szabadon kinyilvánította véleményét. Ezrek ülnek fegyházakban, mert részt vettek a márciusi megmozdulásokban. Nem gondolja, hogy a Kínai Kommunista Párt hülyének nézi a világot?
GY.C.: Amit mindenkinek tudnia kell, az az, hogy az a Kína, amelyet az olimpia alatt Kína a világ, és saját népe felé prezentál, nem más, mint kirakat. Az olimpia sokba került: az emberi jogok helyzete nem hogy nem javult, hanem romlott, és a kritikus hangokat teljesen elnémították. A tibetieknek nincs miért ünnepelniük az olimpiát, ez a filmből is kiderül. De mégsem várják, hogy vége legyen, mert rettegnek attól, hogy mi történik utána.

FTB: Mik a tervei?
GY.C.: Folytatni akarom a megkezdett munkáimat, hogy több szabadságot csikarjunk ki a Tibetben élő tibetieknek.

FTB: Gyakran álmodik a hazájáról?
GY.C.: Állandóan. Bár rémálmaim is vannak, amelyekben letartóztatnak és bebörtönöznek, pont úgy, ahogy többször is megtörtént velem a valóságban.

Köszönet Decsen Pembának és Jeshi Ngingcachang-nak az interjú elkészítésében nyújtott segítségükért.