Az embernek ki kell a fényre menni... Riport Normantasz Pauliusszal

2002 júniusa/SAMBHALA Riport/Hendrey Tibor/Illés Gabriella

Ez a riport régen készült, 2002-ben. Már akkor nagyon jó barátságban voltunk Normantasszal. Aztán valahogy elsikkadt ez az írás, és nem jelent meg nyilvánosan. Az íróasztal mélyén (a wincseszter bugyraiban) lapult. Lehet, hogy akkor Normantasz nyelvezetét, magyar kifejezésmódját nem tudtuk kellőképpen transzformálni, lehet, hogy más közös dolgaink Vele fontosabbnak tűntek. Most, úgy érezzük, hogy itt a megfelelő és/de egyben fájó alkalom, hogy a nyilvánosság is megismerje a 14 évvel ezelőtti Normantasz Pauliuszt. Ezzel az interjúval szeretnénk emlékezni és emlékeztetni régi szívbéli barátunkra, harcostársunkra, dharma testvérünkre és egy igaz emberre.
Isten veled, Normantasz! Om mani peme hung!
Hendrey Tibor/Illés Gabi
Sambhala Tibet Központ

Sambhala: Annyi mindenről lehetne Veled beszélgetni! Engem az érdekelne legelőször, miért dolgozol jobbára fekete-fehér képekkel? A legtöbb képed fekete-fehér.

Normantas Paulius: Jól, jól tudod. Régen színes képekkel foglalkoztam, diáztam. A finnugor népek esetén és más témáknál például nem kell színekkel mutatni, milyen iskolához tartozik ez vagy az a tibeti kolostor.  Mikor először mentem 1989-ben Észak- és Kelet-Tibetbe, vettem először 35 tekercs színes diát, mivel meg kellett mutatni, ez a sárga sapkás kolostor, vagy a fekete, mint a bon. Ez egy ok. De miért szeretem a fekete-fehéret? Most mondtam, hogy a színes időnként miért nagyon hasznos. A fekete-fehér mégis klasszikus. Jobban be lehet mutatni a spirituális életet, vagy az aurát mutatni. Ha szín van egy képen, ha színes képet szeretnék mondani, akkor először máris a színvilág működik. És a színek nem engednek saját véleményt hagyni, vagy saját módon gondolkozni. A színvilág valamilyen módon erőszakolja az embert. Elsősorban ezért, ezért nem nagyon imádom a színes fotográfiát. Tehát a fekete-fehér képeknek van egy valamilyen, tényleg van egy ilyen különös vibrációja.  Jobban lehet a filozófiát mutatni. Filozófiát! Életfilozófiát, vallásfilozófiát. Például, ha visszatérünk a kérdéshez, hogyha a börtönben fogom fotózni a rabokat színes anyagon, akkor valahogy szép lesz. De ha fekete-fehér, akkor drasztikus lesz. Férfivilágok, ezek a totemek, ez a tetoválás, ez is megszűnik a színes anyagon. Na, ennyi.

Sambhala: Tehát egy tisztább állapot a fekete-fehér kép?
Normantas Paulius: Igen, a fekete-fehér képen lehet tényleg az egész világot mutatni. Színeket is lehet mutatni.  Ha tényleg jó a fekete-fehér fotó, akkor tényleg, ha már egy top képről beszélünk, akkor a színek is bejönnek.  Így tényleg tökéletes egy fekete-fehér fotó.

Sambhala. Szerinted ez a filmekre, a mozgófilmre is érvényes?
Normantas Paulius. Persze, abszolút. Egy ilyen szigorú filozófia, mint például a Kuroszava, ahogy csinálta ezeket a régi filmeket fekete-fehérben, színesben nem annyira jönne ki. Nekem van egy olyan verzióm, hogy van fekete-fehéren megcsinálva a kép, és diával is lefotózom ugyanazt a kompozíciót. Kicsit nehéz ezt megmagyarázni -- na jó, most ezt hagyjuk, ez nagyon elmélet.

Sambhala: Nagyon érdekes, amiről beszélsz, hasonlóan gondolom ezeket a dolgokat én is. Kérlek, mesélj magadról, mert akik ezt a riportot olvasni fogják, nem mindenki ismer Téged, legfeljebb hallomásból. Hogyan váltál világutazóvá? Mi hajtott belülről?  Hogyan váltál egy ilyen szabad emberré, aki egyszer csak gondol egyet, felpakolja magát, és elmegy a világ bármely pontjára?
Normantas Paulius: Az első utamon, amikor elindultam, 26 éves voltam, és öt és fél év múlva érkeztem haza a szülőföldemre. Ez az első utam volt, és akkor sem terveztem turista módon, nem intéztem semmit. Elindultam, és ez az első út ment végig vagy hat évet.

Sambhala: Tényleg hat évet távol voltál?
Normantas Paulius: Hát igen, Szibériában voltam hat évig. Ez volt pontosan 1975 és 1980 között. S mikor a szülőföldre hazaérkeztem, akkor azonnal fotográfus lettem. Hogy miért: ezt tényleg nehéz megmagyarázni.  Ha valaki tudja, hogy miért lett költő vagy szobrász… hát akkor mondja el! Szerintem ezek a dolgok nem tőlünk függnek. Az égben ül 24 öreg, aki vezeti a reinkarnációkat. 24 öreg ember, oroszul sztarec.  Öreg emberek. Ők küldenek vissza bennünket a Földre, és ők adták nekem az utamat, ezt a munkámat. Egyébként végzett közgazdász vagyok, és tényleg jól csináltam azt a munkát. De amikor úgy döntöttem, hogy elmegyek, és végig fogom kutatni a szovjet Gulágot, mert oda mentem először, akkor is maximalista voltam, mint mindig, meg most is, de most már öregszem. Most már 54 éves leszek szombaton, és utolsó pár évem alatt már inkább sikerem szokott lenni, mert már Buddha útján megyek. A középúton.  Már nem vagyok annyira extrém ember, nagy maximalista.  Most már egyre inkább sikerülni szokott gyakorolni a középarányt a buddhai úton.

Sambhala: És Szibériában mit csináltál?
Normantas Paulius: Hát, sok mindent, sok munkát végeztem. Voltam halász. Profi halász. Voltam az Altáj hegyek között fafaragó. Emlékszem, egy egész telet ott töltöttem végig, nagyon hideg volt. Faragtam cédrusból, mivel profi népi fafaragó voltam. Segítettem egy litván embernél, s úgy megtanultam közben. Még voltam – mint kedves Ferenczy Mária emlegette az életemről – voltam kosárlabda edző is. Mivel profi voltam valamikor ebben. Ez az első számú litván népi sport, a kosárlabda. Még mit csináltam? Dolgoztam Szamarkandban 8-9 hónapot. Akkor színes fotólaborban dolgoztam, de abbahagytam. Mint litván profi fotóművész vittem a laboránst az útra magammal, ő jött, és egymásnak segítettünk. Akkor megtanultam a labor munkát.

Sambhala: De miért volt az egész szibériai út? Miért mentél pont Szibériába?
Normantas Paulius: Máris mondom. Szeretném hangsúlyozni, empirikus módon akartam élni a szovjet Gulágot. És végül 1976-ban, egész nyáron dolgoztam a gulági rabbrigádban, szabad emberként. Rabokkal dolgoztam a tajgában, ástunk egy kábelnek egy gödröt, szóval kubikus munkát végeztünk. Másfél hónapon át, nagyon kemény munka volt.

Sambhala: Akkor már fotóztál?
Normantas Paulius: Nem, akkor még nem.

Sambhala: Megengedték, a szovjethatóságok, hogy odamenj, de milyen okból, mit mondtál, mi az utad a célja? Annak idején ezek titkos táborok voltak.
Normantas Paulius: Hát, kipróbálni azt a gulági életet, azt a börtönéletet. A rabokkal éltem. Akkor már lehetséges volt szabad formában. Ez nem 1953-ban volt, mikor még Sztálin élt, ez 1976-ban volt nyáron, már lehetett csatlakozni a rabok brigádjához, mivel hiányzott a munkaerő.

Sambhala: Fizettek is érte?
Normantas Paulius: Persze, fizettek, kaptam, nagyon sokat kaptam érte, 3000 rubelt havonta.

Sambhala: Ez nagyon jó fizetség.
Normantas Paulius: Ez volt 3000 dollár mondjuk. Ennyi volt. Tudtam spórolni.  Ötezer dollárt betettem a zsebembe, egy pár hónapra mentem oda. Nagyon inspiráltak engem az úgynevezett beat-írók, például Jack Kerouac könyvei, az Úton és a többi is. Litván nyelvre le lett fordítva, azt hiszem, 1973-ban, az egyetemre jártam akkor, s nagyon nagy sláger lett nálunk. Végül is mégiscsak egy hippi-generációs ember vagyok.

Sambhala: Végül mit adott ez a szibériai hat év? Mi volt az, amit ott megláttál az életből ez alatt a hat év alatt?
Normantas Paulius: A keleti kultúrához közelebb tudtam kerülni, kicsit megértettem ezt a filozófiát. Egy rövid ideig éltem egy buddhista kolostorban Burjátiában: Ilolginszki Dacan. Dacan, ez annyi, mint kolostor, burjátul.  Ott töltöttem egy kis időt.  Ez nagyon megfogott engem.

Sambhala: Akkor szabadon működhettek ezek a kolostorok?
Normantas Paulius: Ez volt a központ. Ott volt az egész Szovjetunióban a buddhizmusnak a központja. 28 kilométerre Ulan Udétól. Nem Ulan Batortól, Ulan Udétól. Működött egy kolostor, rengeteg probléma volt, felgyújtották valószínűleg KGB-sek, aztán egy testvér megölt egy másikat a kolostorban, egy szerzetesnek a bátyja bejött, rengeteg probléma volt, de ott közelről megfogtam ezt a dolgot, és már kezdett megnyílni nekem ez az egész. Elég nagy kolostor volt. Tudtuk, hogy a főnök egy KGB-s tiszt, be volt építve, de a kereszténységben ugyanaz ment akkor a Szovjetunióban. Ott is valószínűleg a kispapok úgy tudtak bemenni a szemináriumba, hogy besúgók lettek. Végül is tényleg ez a 24 öreg, akik az égben zsűrizik a karmánkat, ezektől a fiúktól jött ez, hogy most fotográfus vagyok.

Sambhala: Szibéria után mi volt a következő állomás?
Normantas Paulius: Na, ez az egész igen hosszú volt Szibériában. Tényleg, mint a Jack Kerouac szereplője, télen dolgoztam Közép-Ázsiában, a hideg Szibériában, nyáron pedig elindultam teljesen észak felé. Egy egész nyarat töltöttem a Szahalin szigeten. Ott is bambusz dzsungel van, nem nagy, de nagyon szép. Az ottani Néprajzi Múzeum épületét a japánok építették. Egyre közelebb kerültem Kelethez, és egyre többet tudtam felfogni, gyakorolni, megérteni abból a kultúrából. Keleti nyelvekből könyveket fordítottam, mint például a Dhammapadát. Sokat olvastam ott. A Szovjetunióban 260 millió ember lakott. Egy ilyen jó könyveket meg csak ötezer példányban fordítottak. Egy ilyen nagy országnak! De legalább voltak jó könyvek, és keleten, Vlagyivosztokban, vagy valahol, két munka között, két szezon között beültem a könyvtárba, és tudtam olvasni. Akkor kezdtem írni. Kezdtem írni verseket, de inkább ilyen novella-féléket. Remélem, két év múlva ki lesz adva litván nyelven, és azután nem lesz probléma majd valószínűleg lefordítani és itt is kiadni. Megpróbálom három év múlva a saját írásaimat magyarra lefordítani.

Jó volt ez a Gulág-egyetem, úgy nevezem, hogy egyetem. Hosszú volt, de tényleg hasznos volt. Amikor 1980-ban a szülőföldemre érkeztem, akkor kezdtem fotózni. Főleg dűnéket, télen. És akkor, amikor már kezdtem profi fotográfusként dolgozni, három hónap múlva már első önálló kiállításom volt.  Akkor már elismert fotós voltam Litvániában.  Három hónap múlva már volt egy szóló kiállításom.  Amikor utaztam, mindig készültem valamire. Vizuálisan. Az egy más dolog, hogy a litván fotográfia tényleg nagyon magas minőségű.  Most is, bárhol a világban, Szingapúrban vagy Németországban, vagy akárhol, ha mondom, hogy  magyar fotográfus vagyok, akkor mondják, jó, szia kolléga! De ha mondom, litván fotográfus vagyok, szövetségi tag, akkor rögtön: kérünk egy kiállítást!  Nagyon nívós nálunk a fotográfia. Van két dolog: a kosárlabda a nemzet első sportja, és fotográfia. Rengeteg fotógaléria van Litvániában. A kommunizmuskor is volt, nagyon magas nívójúak.  S ezért valahogy könnyű bejutni a fotográfiához.  Nagyon népszerű. Érted.

Sambhala: Van-e bármely korból művész példaképed, akire felnézel, és azt mondod, hogy az élete vagy a művei hitelesek számodra? Olyan ember, akit igazán művésznek tartasz, s akire azt mondod, hogy ő sokat adott az embereknek?
Normantas Paulius: Már beszéltünk Kuroszaváról vagy Kerouac-ról. Persze, az irodalom. Persze, fiatalok voltunk, egyetemista korban. Én még két egyetemet elvégeztem. Egyetem alatt volt nagy luxus, volt sok idő, sokat tudtam tanulni, időnként sportoltam, időnként csajoztam, időnként boroztam vagy söröztem, de időnként keményen tanultam.
Na persze, hogy a szürrealizmus akkor, amikor még 25 éves, 30 éves voltam, akkor nekem nagyon jó minta volt. De most mikor látom, és pláne a keleti filozófiai, keleti gondolkozás szempontból, látom, hogy ezzel nagyon sokat buktam.  Mikor egzisztencializmussal foglalkoztam, és ezt gyakoroltam, ezzel is buktam egyet, 10 évet legalább, vagy 15-öt is buktam. A Hemingway volt egy nagy minta, mint nagy író, hogy kell ölni, gyilkolni. Óriási tévedés volt.

Sambhala: A bukás alatt azt érted, hogy tévedés volt?
Normantas Paulius: Óriási tévedés. Teljes mértékben. Hogy lehet élni ilyen bohém életet, corridát, vagy állatokat vadászni, és tudom, ez nagy minta, nagy sláger volt, amivel végül nagyot buktam.  Tényleg, elfecséreltem 15 évet. És hála Istennek, akkor bejött a Kelet. A mostani avantgarde, a negatív destrukciók, ezek sugároznak minden kiállításból,  95 %-a a kiállításoknak ilyen, bejössz, és téged gyilkolnak a művek. A szobrok, a festmények, a harmónia centrumhoz semmi köze. Skizofrén módon téged gyilkol. Vibrációk jönnek, és csak negatívok jönnek.  Most már utoljára nem nagyon látogatom a modern kiállításokat.  Nem szeretnék beteg lenni.  Ha bemegyek a kiállításra, és ezt érzem, akkor nekem azonnal kell egy védekező blokkot csinálni, hogy ne szúrjon be nekem egy csakrába, és akkor nem kezd úgy szúrni, hogy fáj.

Sambhala: Nem is tudsz olyan mai képzőművészt mondani, fotográfiában, festészetben vagy egyéb művészetben, akit elismersz, akire azt mondod, hogy hiteles?
Normantas Paulius: Persze régen ez a Miró, ez volt nagyon közel hozzám. Hát most egy kicsit inkább a japán grafikusok, japán festők.  Most is kb. 30 %-a nekem közel áll. A nyugat-európaiak között Henry Moore, de már nem. Na, most ezek a formák, mi van fordítva, állítva hogy azt jelenti, mint a nyelven belül, ez akkor, egyetemista koromban nagy csoda volt.  Most látom, hogy újra tévedés volt, mivel ez sehova nem vezet. Nihilizmus, ez az egzisztencializmus.

Sambhala: Mi hiányzik ezekből? Ezek az emberek is jót akarnak, vagy nem?
Normantas Paulius: Hát mondtam, nincs pozitív energia. De ők nem tudják, például, hogy Hollywood az ördög kezében van már legalább húsz éve. A horrorfilmek, thrillerek, vér, gyilkolás és ilyen események.  Amerikában, nem is tudom, évente hányat, de 3-4 gimnazistát biztos lelőnek, és Németországban is, úgyhogy az ördög most boldog lehet. A művészetet ő vezeti elég komolyan.  Sátán inkább mondjuk, mert az ördög kis méretű. Sátán, ő a generális, ő a főnök. A sátán kezében van, és ezért inkább nekünk kell összefogni az erőket, és küzdeni az ördögi művészet, ördögi működés ellen.  Össze kell fogni. És tényleg, most más szempontból, mint keleti szempontból én nem tudom Közép-Nyugat Európát látni. Ami itt történik, annak 98 %-a fölösleges. Komolyan mondom, 98 %-a fölösleges.  Nincs értelme. Akciók, performance-ok, ezeknek tényleg nagyon ritkán lehet valamilyen értelme.  Üres. Abszolút. Üres, mint egy léggömb.  Buborék.  Nincs tartalom benne, és nincs emberség.  Elég látni, vagy ölelni a Dalai Lámát, különösen, ha Ő ölel engem, vagy téged.  Hatalmas emberség sugárzik a Dalai Lámából, hogy fel lehet tölteni magam 10-20 évre. Utána bemész egy modern kiállításba, avantgardisták egy csoportos kiállítására, kijössz üresen, és azonnal kórházba kell menned. Ha nem tudsz betenni egy védő blokkot, ha nem tudod bezárni a csakrád, akkor este nem tudsz aludni. Mivel ezek a szegény emberek időnként annyira zseniálisan tudják mutatni azt a nyugat-európai, azt az amerikai nihilizmust, ez csakis az ördög működése lehet. Így tudják átpasszolni.  Ez tényleg katasztrófa. És jönnek emberek, és be tudják őket kapcsolni ebbe, aztán ők teremtik ugyanezt az ürességet, és ez a lánc úgy működik, mint maga a szamszára.  Csak negatív, abszolút. A pokol maga.

Sambhala: Haladjunk tovább az életedben, Ázsiába.  Tibet mikor került be az életedbe, és hogyan?
Normantas Paulius: Első tibeti utam 1989-ben volt.  Pedig pont akkor terveztem, amikor befejeztem a finn-ugor kötetet, kötetemet a 10 finn-ugor népről, akkor terveztem Franciaországban letelepülni. Fél évet itt lenni, fél évet ott, Franciaországban. Teaültetvényeket akartam fotózni, ez volt egy komoly tervem. Ha jól emlékszem, ez márciusban volt, mikor befejeztem a könyvemet. Gondoltam, nemsokára indulok Nyugat-Európába. És akkor jött furcsa módon egy sugallat. Tibetbe kell mennem.  És egy barátom, egy litván orvos, Olimas, aki sajnos már elég régen meghalt, ő egy hindu ember volt nálunk, a reinkarnáció nagyon érdekelte. Hát, mondta, Paulius, én látok egy misztériumot, egy látomást. Tisztánlátó ember volt az Olimas. Azt mondta, barátom, Te hidat fogsz csinálni Litvánia és Tibet között. Fogsz építeni egy hidat.  Én hittem neki.  De nem terveztem, hogy ezt fogom csinálni.  Végül egy reggel, amikor mentem haza a laborból, már világos volt az ég, öt óra tájt lehetett vagy négy körül, és megtudtam vagy megértettem, hogy muszáj Tibetbe sietni.  És három hónap múlva már a Kumbum kolostorban voltam, a Labrang kolostorban jártam.

Sambhala: Milyen volt az akkori Tibet? Hogyan emlékszel vissza, ugye az is már jó 10 éve volt. Azóta hányszor voltál Tibetben?
Normantas Paulius: 13 éve volt. A kínai Tibetben, ha lehet így nevezni, vagy az elfoglalt Tibetben voltam kétszer, elég hosszú ideig dolgoztam.  1989-ben körbejártam az északi részeket és Kelet-Tibetet. Amikor leszálltam a repülőgépből az Ujgur fővárosban, Urumcsiban, akkor volt augusztus eleje. A Tienanmen téri események után nem sokkal, aminek tegnap volt 13. évfordulója. A kínai KGB-sek úgy működtek, hogy egy madár nem tudott sehonnan bejutni Lhászába. A célom Lhásza volt. Ezt terveztem, és gondolkodtam, hogy ha a kínai rezsim kicsit demokratikusabban működik, elmegyek Tibetbe, és megpróbálom, hogy segítek kolostorokat restaurálni. Úgy terveztem, elmegyek két-három évre, s ha lesz lehetőség vízumot hosszabbítani, még tovább. Egyébként 500 dollárom volt zsebben, 220 tekercs filmem volt, három jó gépem,  és gondoltam, jövök  öt év múlva.  De azonnal világos lett, hogy ott semmit nem tudsz csinálni, és sehova nem lehet elmenni, ahová akarsz, különösen nem Tibetben. Végül sikerült összefutni egy német professzorral, aki már ott volt többször is Kínában. És akkor gondoltam, vele tudok bejutni  Golmudba. Aztán Golmudból Lhászába.  Hát nem sikerült.  Ennyi volt Tibetből. A Tienanmen téri események után nagyon szigorú volt minden. Már Amdo területen voltunk, másfél hónapot töltöttünk ott vele. És tényleg, annyira utálják, nagyon utálják az amdoi tibetiek a kínai embereket, de minden faluban.
Hát milyen volt Tibet?  Akkor is lehetett látni, hogy a Nyugat milyen módon támogatja Kínát, csak ajándékozzák a dotációkat, a több milliárdot. Akkor úgy gondoltam, hogy húsz év múlva a tibeti kultúrát valószínű jobb állapotban fogjuk találni valamilyen ázsiai múzeumban, vagy Párizsban vagy Londonban vagy New Yorkban, mint  Tibetben.
Másodszor, mikor ott jártam, 1994-ben, majdnem három hónapot töltöttem Tibetben, akkor voltam Közép-Tibetben és Nyugat-Tibetben.  Mikor láttam a Tashi-lumpo kolostorban, egy kis udvarban, hogy mikor a vörös gárdisták ott voltak, a mindenféle rengeteg szobrot hogy tönkretették, az egész úgy nézett ki, mint egy vashulladék udvar, mint a szemétgyűjtő területe. Ez nekem nagyon sokat számít. Vagy mikor a Ganden kolostorból kimentem Lhászából, és csak egy napot volt szabad ott tölteni, nem tudtam sehol aludni, muszáj volt este visszajutni. Mikor láttam, hogy a hajdani tízezer szerzetesből hatvan ember él Gandenban, és minden harmadik szerzetes beteg volt vagy sánta, és ahogy megtudtam, mindez a kulturális forradalom következményeként. 1994-ben a Potala Palota hetente két nap, hétfőn és csütörtökön délelőtt nyitva volt külföldi turistáknak. Aztán mégis sikerült bejutni oda is, ahol laktak a lámák. Láttam egy öreget az ágyban, nem is tudott menni még wc-re sem, barátja, kollégája vitte. Ő ölelt engem, és sírt, én is sírtam egyébként. Pedig nem vagyok ilyen gyenge férfi, de mikor mutatta, hogy már akasztva volt, és leszakadt a zsinór...  No, ilyen dolgok voltak Tibetben.

Sambhala: Nagy pusztítást láttál Tibetben?
Normantas Paulius: Azt láttam. Mikor volt ez a titkos három éves háború, erről a világ nem is nagyon tudott. 1959. és 1971. között volt, a kínaiak orosz repülőgépekkel lebombázták – ezek ilyen kis speciális gépek, Iljusinnak nevezik – hatezer kolostort. Orosz gépekkel, kölcsönözte vagy vette, vagy kapta a barátoktól, érted, a kulturális forradalom. Nem jó tapasztalatok voltak ezek. Mikor jártam a Gjancéban, és láttam, hogy 16 templomból másfél templom maradt. Egy még egészben megvan, és egy másiknak a fele le volt bombázva, fele meg működött. Úgyhogy ilyen események után kellett valamit megőrizni. Mit? Mint fotográfus, szoktam mondani, sok kiállítást kell létrehozni, előadásokat is tartani minél többet Litvániában, de Magyarországon is. Kell hirdetni mindenütt, akciózni is kell, mint Ti is csináltok március 10-én.

Sambhala: Úgy érzed, hogy van értelme felemelni a szavunkat Tibetért?
Normantas Paulius: Én látom értelmét. Elég lenne csak egy elnök, egy bohóc, egy Clinton, egy kancellár, a Kohl elmegy Kínába és feltételhez köt két milliárd dollárt, hát így. És mit csináljunk mi, százan, ezren Magyarországon, Németországban, Amerikában? Egy sepréssel mind le van söpörve. Ezek a nagyfiúk mind ezt csinálják.  Sajnos. És akkor nekünk újra kell építeni, majdnem nullából újra kell csinálni a bulit. De muszáj csinálni. Mivel ezt mondja a lelkiismeret, és én, ami segítséget megígérek, azt meg is fogom tenni a tibetieknek.

Sambhala: Tudomásom szerint aztán Téged nem kívánatos személynek minősítettek Kínában. Vízumot sem kapsz. Ez hogy történt?
Normantas Paulius: Igen, 1994-ben történt.  Próbálkoztam egyébként egyszer-kétszer kínai vízumot kérni más országban, valahol keleten, de nem sikerült.  Szóval feketelistán vagyok, az biztos.  1994-ben, mikor Vilniusból indultam Pekingbe, már a kínai nagykövet mondta: Normantas, vagy becsukunk börtönbe, vagy ugyanezzel a repülőgéppel kiküldünk az országból. Így aztán végül az egy hónapos utam Kínában nagyon veszélyes volt. 1994-ben, akkor is augusztus volt, szeptember 10-ig voltam Pekingben és környékén, próbálkoztam bejutni Tibetbe. Volt ilyen eset, hogy vettem egy repülőgépjegyet országon belül, Kínán belül, próbálkoztam valahova, másik tartományba bejutni. Megszűnt a járat, nem volt járat. Mentem egy nagy vonattal, 20 kocsi vagy 25, és megállt a sivatagban és vártunk vagy hat órát. Késett.  Vagy valahonnan jöttünk a végállomásról, éjfél után, minden hotel csukva, nem tudtam hol aludni stb. Ilyen terror-akciók történtek folyton, és ez nem misztifikáció. Én most nem misztifikálok. Be lett bizonyítva, argumentálva az utam, hogy ez hogy volt, miért volt stb. Tényleg nagyon veszélyes volt ez az egy hónap.

Sambhala: Miért váltál a kínai hatóságok számára nemkívánatossá, mit csináltál? Mi volt az, ami nekik annyira nem tetszett, hogy feketelistára tettek?
Normantas Paulius: Ha komolyan szeretném kifejezni magamat, azt mondom, nem Tibet szabadságáért kell csak küzdeni. A Kínai Népköztársaság szabadságáért kell küzdenünk, elsősorban.  Én azt szoktam hangsúlyozni, hogy a legfontosabb, hogy elsősorban a kínai nép legyen szabad, és a tibeti kérdés automatikusan megszűnik.  Ha Kína tényleg egy demokratikus ország lenne, akkor nekünk már keveset kellene dolgozni. Nem igaz?

Sambhala: Van olyan vélemény, hogy a kínai nép lelkülete nem szabadságra született. Ez nem így van?
Normantas Paulius: Hát szerintem nem így van. Én azt csináltam a vonaton, amikor megállították, hat órát álltunk a sivatagban, hogy volt nálam két nagy kép: Mao Ce Tung portré és Teng Hsziao Ping portré. Azokat egy alacsony osztályú, olcsó kocsiban megmutattam négy embernek.  Tudtam, hogy már legalább száz KGB-s figyel, de később majd megmagyarázom, ez nem interjú dolog. A nép mutatta, hogy Mao jó, úgy mutatta nekem titkosan a portré mellett.  S hogy Teng Hsziao Ping nem jó, pedig ő volt az első ember akkor Kínában.
Szerintem ez a kínai vörös rezsim sokáig fog még uralkodni az egész országban. Mivel a kínai népi köztársaság nagyon homogén. Legalább 96 %-a kínai. Nézzük meg, a szovjet birodalom miért ment tönkre. Mivel nem volt homogén.  Orosz származású ember, orosz vérű csak 50 % volt, annál kevesebb is. Grúzia, Kaukázus, Baltikum, Közép-Ázsia, a muszlimok -- és azért tönkrement. Két nagy kínai nép van, a tu és a han, hát egy 1 milliárd lehet, 200 millió, és 100 millió: tibetiek, ujgurok, Junnan nép vagy provinciákban kis nemzetiségek. Valószínűleg 57 kis nemzetiség van Kínában. De a két nagy nép 96 %, és ilyen szempontból a birodalomnak nincs veszélyeztetettsége. Ilyen szempontból.

Sambhala: Mégis milyen a kínai?
Normantas Paulius: Milyen a kínai ember?  Az úgynevezett han, aki ott van évezredek óta, 800 millió vagy 900 millió? Nekem nagy sikerem volt, mázlista voltam. Mikor a Sárga-folyó mentén jártam egy pár hetet, egy nagyon vad távoli faluban elmentem délután egy kínai családhoz vizet kérni. Pont aratás volt, szeptember. És tudod mi történt?  Egy öreg kínai ember friss kenyeret csinált.  Megfelezte, és felét nekem adta.  Mutattam, hogy éhes vagyok, szeretnék enni, szeretnék fizetni, de ő ajándékba adta. Vagy ujgur földön is volt, hogy egy ujgur, mikor bementem az udvarukba, adott nekem egy fél dinnyét. Egy nagy dinnyének a felét levágta, csak mutatta, gyorsan menjek el az udvarból. De már jött is egy fekete kendővel jól öltözve egy elvtárs, és azonnal bement ahhoz a szegény emberhez. Úgyhogy a kínai nép, mint bármelyik szegény, jó szívű nép, mint az orosz nép, érted, kedvesek, csak végül: sötétek. Érted?

Sambhala: Sötétek? Ezt hogy érted?
Normantas Paulius: Igen, sötétek. Nincs a világról, a hatalomról ismeretük. Azt akarom mondani, hogy rabok.

Sambhala: Akkor mégiscsak igaz az, hogy ők nem tesznek semmit a szabadságukért, mert gyakorlatilag engedelmességre, rabságra születtek.
Normantas Paulius: Hát sajnos igen, mivel az orosz népet közelről ismerem, sok évet éltem Szibériában. Tényleg jó a kedvűk, jó szívük van, de a lelkületükben……..  mentalitás. A kínai valószínűleg ugyanaz. Annyira jól nem ismerem a kínai falusi embert, csak volt egy pár, aki jó volt hozzám, és szeretném, hogy ők is szabadon éljenek. Most nekem ez a legfőbb célom; erre fordítanám az erőmet, eszemet, pénzem, időm, egészségem, hogy a kínai nép lenne a szabad, s azután lehet, hogy a Sambhalának már nem is kellene működni. Valószínűleg kulturális szempontból jó lenne, ha működne, de politikai szempontból már abszolút vége lenne a munkának.

Sambhala: Melyek azok a nagyobb népek, nemzetek vagy területek, amelyeket veszélyeztetve érzel Kínán belül?  Most itt első sorban Tibetre, az ujgurokra és Belső-Mongóliára gondolok.
Normantas Paulius: Azokkal nem találkoztam, de szerintem kis létszámuk van a mongoloknak, ami Kínához tartozik, fél millió, egy millió.  Lehet, hogy csak tényleg fél millió. Mivel Mongóliában összesen két millió van, ha jól tudom. Na, az ujgurok, ez az egy nép, akik komolyan küzdenek a szabadságukért.

Sambhala: Az ujgurok nem sokat vacakolnak, fegyverrel is küzdenek.
Normantas Paulius: Hát persze, kézigránátot szoktak bedobni Pekingbe, aknát tesznek be valahova a központba, időzített bombát. Tadzs Mahal-Tigrisek, így nevezik ezt a csoportot, akik még mindig harcolnak. Én terrorellenes ember vagyok, komolyan mondom, nem szeretem a terrorizmust, de végül nekik mi marad? Hát van tíz millió ujgur körülbelül. És van ott 20 millió, 25 millió kínai. Azt hiszem, hivatalosan úgy van, hogy 25 millió ember lakik az Ujgur Autonóm Tartományban, körülbelül 8-10 millió ujgur, és 15-18 millió kínai. Urumcsi fővárosban, ott nem lehet lakni, ott alig lehet látni civil embert, katonaság, katonaság, laktanyák, laktanyák, ezt láttam, amikor ott voltam 1989-ben. Mivel az orosz határ nincs olyan messze, ezer kilométer, Urumcsi abszolút militáris város. Ott is töltöttem egy hetet.

Sambhala: Térjünk vissza Tibetre még egy kérdés erejéig. Azt szeretném kérdezni, hogy mi az, amit veszít a világ Tibettel, vagy veszít-e egyáltalán, hogyha a tibeti kultúra, hagyomány,ilyen mértékben és ütemben romlik, ahogy évtizedek óta tapasztaljuk. Mit „profitálhatna” a világ Tibetből, hogyha csak egy kicsit is jobban odafigyelne rá, és jobban óvná, védené ezt a kultúrát.
Normantas Paulius: Értem. Először szeretném hangsúlyozni a Dalai Láma javaslatát: hogy Tibet legyen zöld zóna. Ez az öt pontos program. Ez nagyon szimpatikus program. Hogy Tibet az egész világnak egy tiszta része lenne. Tényleg, egy ilyen csodálatos unikális természetben tudnának dolgozni a tudósok, az ornitológusok, például lehetne a legfontosabb ornitológiai állomás a Kukunor-tó partján. Figyelni a madarak vándorlását. Szibériából repül több száz féle madár, megállnak, pihennek, és repülnek tovább, mint a nyíl a folyóparton. Voltam ott kétszer is, figyeltem őket. Egy kínai tudós dolgozott ott, elég szimpatikus ember volt, estefelé kicsit beszélgettünk, teáztunk. Ott több tudománynak a világközpontja lehetne. Nekem ez a zöld zóna, hogy Tibet zöld zóna lenne, nagyon tetszik.

Sambhala: Ebben a programban szerepel az is, hogy Tibet demilitarizált övezet, pontosabban atom-, nukleárisenergia nélküli terület lenne. A béke szigete. Szerinted ez megvalósítható lenne, Tibet felszabadulása esetén?  Egyáltalán, ma a világban tudna-e létezni egy ország hadsereg nélkül, ahogyan ezt Szamdong Rinpocse és a Dalai Láma elképzeli?
Normantas Paulius: Azt hiszem, ez egy tényleg nagyon jó projekt. Én pártolom, ahol csak tudom. És még sok kolostort is vissza lehetne állítani, és akkor a nihilista Európának lenne valamilyen energiaforrása. Be lehetne ezt a hiányt tölteni. Nem muszáj mindenkinek a buddhizmust gyakorolni. Nekem a Dalai Lámától az a legszimpatikusabb idézet, ahogyan az előadásait kezdeni szokta: szeretném, hogy minden litván -- most a litvánokról mondom -- gyakorolja a szülei hagyományos vallását, a kereszténységet! Mindenki a saját hagyományos vallását gyakorolja! De ha valakinek van egy kíváncsisága kicsit közelebbről megismerni a buddhizmust, tessék. De mikor jön egy nagy kérdés, egy bonyolult momentum, akkor tessék visszatérni a szülői valláshoz, az eredeti, hagyományos vallásra. És tényleg, amikor Dalai Láma nálunk járt, ezzel nagyon sok emberhez közelebb tudott kerülni. Lehet, hogy eleinte távolabb érezték magukat ettől a témától. Jött a keresztény fanatikus néni, botokkal. És amikor a Dalai Láma elkezdte ilyen szavakkal az előadást, a néni sírni kezdett, eldobta a botokat, és kérte, nem lehet-e szentelni őket. Na, erről van szó, hogy nem kell, hogy mindenki buddhista legyen, de kóstolni egy kicsit azt az aszketizmust, megkóstolni azt a békés filozófiát, az fontos lenne. Ez lenne a lényege, ha Tibet szabad lehetne.  Végül is egy óriási terület. Te is tudod, az egész három millió négyzetkilométer. Ott többféle állomást lehetne építeni, és erre van lehetőség, illetve lenne lehetőség, ha Tibet szabad lenne.

Sambhala: Mi várható, ha nem szabadul fel Tibet? Mi történik a tibetiekkel? Az már ismert, hogy több, jóval több kínai él Tibetben, mint őslakos, és ez már önmagában is elmozdítja egy nép identitását.
Normantas Paulius: Hatalmas, a legnagyobb probléma.

Sambhala: A hagyományt szinte porig zúzták, vagy legalábbis nincsenek meg az alapvető feltételek a vallás gyakorlásához, a tibeti nép erkölcsi válságba sodródott, kábítószer, prostitúció, ital…
Normantas Paulius: Hát most pláne, már a Potala Palota előtt is…

Sambhala: Nagyon keményen nyomják a kínaiak. Mi lesz Tibettel, ha ez így folytatódik?  A lámák nyugatra emigrálnak, de akkor mi marad Tibetben?
Normantas Paulius: Ki tudja, ha elmenekülnek a lámák is, mi lesz.

Sambhala: A menekült lámák nyugaton adják tovább a buddhizmus tanításait, tehát úgy tűnik, hogy a hagyomány teljesen nem tud eltűnni, de átalakul, vagy nyugatra kerül.
Normantas Paulius: Tudod, ez nagyon bonyolult kérdés… Ez valószínűleg a legbonyolultabb kérdések között van.  Mi lesz Tibettel 20-30 év múlva?

Sambhala: Azt se tudjuk, velünk Nyugattal mi lesz 30 év múlva, nem hogy a tibetiekkel.
Normantas Paulius: A falvakban valószínűleg még valamilyen kis tibeti kultúra fog egy kicsit – nem mondom, hogy boldogulni – de legalább élni, de ilyen városokban, mint Sigace, vagy mint Lhásza mi fog történni?  A nagy városokban hány százalék az eredeti lakosság, 15-20%?  És már mindenki, aki tudott küzdeni a szabadságért, már tényleg mindenki börtönben van. Most október elején semmilyen felkelés nincs, ilyen kis demonstrációk sem, nincsenek már tüntetők, mivel mindenki már börtönben van… vagy eltűnt, ki tudja hol…

Sambhala: A bátrabbak…
Normantas Paulius: A bátrabbak… az öntudat az jól működik, erősen, és nemcsak a lámáknál, a civilekről is beszélek, nagyon sokan már másodszor vagy többedszer is börtönbe kerültek. Úgyhogy ilyen szempontból tényleg kilátás nincs, és vissza kell térni a kérdéshez, hogy a nagy világi fiúk, a vezető politikusok mit cselekszenek. Érted, az állami első emberek állandóan támogatják Kínát, és nem kérnek semmit érte. Üzlet az egész…Amikor még tényleg jobban láttam, mi a helyzet Tibetben, mindig úgy volt, hogy mikor jöttek az amerikaiaktól tárgyalni Kínába, minden volt, minden, két évre hosszabbították a kereskedelmi kedvezményt, és amint jött a hosszabbítás, másnap reggel már kalasnyikovok szóltak Lhászában. Csak egy éjszakát vártak. Bejött a hosszabbítás, és azonnal lőttek a tibetiekre. Csak egy kis demonstráció, sztrájk, és már lőnek is. Úgyhogy, azt hiszem, nem kell pesszimistának lenni, de úgy harminc év múlva tényleg lehet, hogy több tibeti kolostor fog működni Magyarországon, Svájcban, Franciaországban, mint Tibetben. Most a turisták miatt restaurálnak néhány kolostort, én is látom, a Kumbum kolostort például már 1994-ben kezdték restaurálni, mivel közelebb fekszik Pekinghez, több a turista, közelebb vannak azok az útvonalak, ahol jönnek a turisták. De milyen rossz minőségűek a restaurálások! Ezt nem lehet azonnal látni, hogy hogy van festve minden! Milyen rossz anyagból vannak újjáépítve, felújítva ezek a régi faluk, kolostorok!

Sambhala: Gondolom, a turistáknak készülnek, hogy látványos legyen.
Normantas Paulius: Hát persze, egyedül csak az a lényeg. Például ha a fa részek nedves deszkákból vagy nedves fából készülnek, akkor tíz év múlva újra leesnek, vagy öt év múlva újra tönkremennek. Én látom ezt a munka minőséget, mit csinálnak. Gyalázat! Ez abszolút hamis. Abszolút hamis. Úgyhogy én nem vagyok próféta, mi lesz Tibettel tíz év múlva, nem tudom, de ez a rossz folyamat tényleg fölgyorsult.  Nagyon keményen működik.  Én mindig optimista vagyok, de szerintem nincs kilátás. Ez kilátástalan, mivel a kínai birodalom még hosszú ideig fenn fog maradni.  Jó, hogy bejött a Hongkong, egy kis demokrácia-pont, meg Makaót is visszakapta Kína.

Sambhala: Ezek csak erősítik Kínát.
Normantas Paulius: Anyagi szempontból igen, de mondjuk szellemi szempontból nem annyira, mivel ez a terv, ez a program, hogy egy ország, de két gazdasági szisztéma, két politikai szisztéma, ezzel végül is Kína beengedte az országba ezt, mint egy Trójai lovat. Ez végül jó, mivel valamilyen módon mégis fog működni.

Sambhala: Menjünk egy kicsit más vidékre! Milyen helyeken jártál még Ázsiában, milyen országokban? Ugye Tibetben kétszer voltál, de nagyon sokat utaztál, szinte minden évben máshová. Milyen helyeken voltál még, és kérlek, mondj egy-egy gondolatot a benyomásaidról.
Normantas Pauliu: No, kétszer voltam az elfoglalt Tibetben, és végül kétszer dolgoztam elég hosszú ideig Nyugat-Tibetben, Kis-Tibetben, mint Ladakban, Zanszkárban.  Ezek is jó hosszú utak voltak, nagyon sikeresek voltak. 1997 óta körbejártam minden ázsiai buddhista országot, és végig fotóztam. Csak Laoszban nem voltam még. Első volt Nepál, azután Thaiföld, azután Kambodzsa, végül dolgoztam 2000-ben Burmában, elég sikeresen, és háromezer képet hoztam Burmáról. Dolgoztam Vietnamban is az utolsó télen, hiányzik még Laosz, és hiányzik még a buddhista országok közül Sri Lanka.  Ezt a két országot még szeretném lefotózni. Körülbelül 75 000 képem van a buddhista országokról.

Sambhala: Most legutóbb Bhutánban voltál.
Normantas Paulius: Tényleg, jó hogy mondod, most októberben, vagyis november elején dolgoztam Bhutánban. Jó kis ország! Szikkimben is dolgoztam, nagyon sikeresen, egy-két hetet. Végül, mivel nem mehetek most Tibetbe, nem találtam más megoldást, mint végiggyűjteni minden keleti vagy buddhista országról egy különálló kiállításnak való anyagot, vagy egy fotóalbumnak való anyagot. Kambodzsában már háromszor is dolgoztam, egy komoly anyagom van Angkorról, hatezer képem van csak Kambodzsáról. S a tervem szerint jövő télen Laoszban is fogok dolgozni.

Sambhala: Mi az az izgalom, ami ezeken a helyeken elér Téged? Mi az, ami közös, van valami, amit egynek érzel? Például miért nem Franciaországba vagy Angliába jársz fotózni?
Normantas Paulius: Hát oda nem, mivel tényleg nem sok évem maradt életemben, azt hiszem, csak 32 évem. Igen, pontosan tudom.

Sambhala: A 85 évet többször említetted, ez miért van?
Normantas Paulius: Hát pontosan… 86.

Sambhala: Ez egy jóslat?
Normantas Paulius: Hát igen… a Mount-Everest bázis táborban sikerült megtudni, hogy hány év jár nekem az életben.

Sambhala: Hát, az a 32 akkor még jó lesz! Lesz mit csinálni.
Normantas Pauliusz: Még annyi minden lehet csinálni, de sietni is kell, mivel végül egyre kevesebb lesz az energia. Egyre kevesebb lesz az erőm, muszáj sietni, és nem megyek Angliába, se Amerikába, mivel szeretném mélyen, egyre mélyebben és egyre mélyebben a buddhizmust átadni a fotográfia segítségével.

Sambhala: Szerinted van ma a világon olyan recept, vagy egy olyan tanítás, amit az ember követhet, amire hallgathat? Működnek a hagyományok, vallások, tanítások, érdemes követni bármelyiket is, hiszen sikerült mindent kellőképpen összezavarni.  Az emberek általában tanácstalanok.
Normantas Pauliusz: Hát, koktél van.  A világban káosz van. Recept nincsen, azt hiszem, minden ember egy különálló lélek. Mégis van egy dolog, amit én javasolnék mindenkinek csinálni. Minden nap söpörjön a saját udvarán. Tisztítsa a belső világát. Így értem az udvart. Ha minden nap kisöpörsz egy nagy rakás szemetet… tisztább lesz az udvar.

Sambhala: Igen, csak mi a szemét és mi nem? Ez a kérdés, ugye, ezt ki fogja megmondani, ki tudja megmondani, mi a szemét? Az a gond, hogy nem tudják az emberek, hova forduljanak, mit csináljanak. Érzi az ember, hogy valami nagyon nem jó, érzi, megbetegszik, (meghal,) mindenféle baja származik ettől, szenved, csak nem tudja, hogy mit tegyen.  Vannak, akik azt mondják, hogy a buddhizmus a megoldás, vannak, akik azt mondják, hogy a kereszténység, azt van, aki szerint ki kell menni Tibetbe. Sokféle elképzelés van, hogy hogy lehet ebben a káoszban eligazodni.  Véleményed szerint mi lenne a helyes út?
Normantas Pauliusz: Hát, véleményem szerint harmonizálni kell a saját világot. Ez mit jelent? Imádkozni kell! Én csak két vallást ismerek viszonylag jól, a buddhizmus és kereszténységet. Vannak különálló imák a kereszténységben, például hangosan kell imádkozni, mint Tibetben a mantrák, vagy vannak olyan speciális, ördög elleni imák a kereszténységben, hogy hangosan kell elmondani, és akkor elmúlik ez a káosz. Ahogy mondtam, nincs egy recept, ami egyformán jó lenne, mit tudom én, egy millió embernek, de kell tisztítani a saját udvarunkat, ahogy mondtam  Kell mindig tisztítani és tisztítani. Világos, hogy ezen sokat lehetne vitatkozni, hogy mit is nevezzünk szemétnek, ez hosszú lenne. Az embernek ki kell a fényre menni. A tisztaságra menni. S látjuk majd, a szemetek lassacskán elmenekülnek. Elrepülnek, eltűnnek. Fényre, fehér fényre menni!
Hát, tényleg gondolkoztam rajta, hogy buddhista leszek. De mikor láttam, milyen nehéz gyakorolni a buddhizmust a gyakorlatban, falun, kis templomban, vagy nagy kolostorban, vagy egy sztupa mellett, mikor énekelnek és imádkoznak, dolgoznak közben a tibetiek -- én nem éreztem ilyen erősnek magam, hogy én most elindulok, és buddhista leszek.  Ez nagyon nehéz filozófia, nagyon nehéz életmód, vagy akár lehet vallásnak is nevezni. Vagyis nem vallás, de mégis azt mondjuk, vallás, úgyhogy ebben az életben én nem leszek buddhista. Ha először fiatal koromban indultam volna Tibetbe, valószínű, hogy elkezdtem volna gyakorolni. De már 41 éves voltam, és úgy gondoltam, hogy ezzel nem szabad bohóckodni. Nincs értelme. Mikor fogtam a buddhizmust közelről, és láttam, milyen fontos, milyen nehéz, milyen tiszta ez a vallás, a magam részéről azonnal lemondtam róla, és amikor visszajöttem Tibetből az első expedíció után, egyre inkább erősebb lettem a kereszténységben.

Sambhala: Na igen, de ha ez a tisztogatás mindennapos, akkor olyan mindegy, hogy az ember keresztény-e vagy buddhista, mert a napi kisöprésnek meglesz a hatása.
Normantas Pauliusz: Így van… Van a tíz isteni parancs, hogy nem szabad gyilkolni, lopni, és a többi, amit mindenki tud... csak tartani kell be. Szerintem a Dhammapadában, a 260 szútrában pontosan ugyanaz van meg. Csak szélesen van meg…ahogy mondtam, az embernek ki kell a fényre menni!

más megemlékezések Normatasz Pauliusz litván fotóművészről
- Paulius Normantas a Kelet Vándora - Dr Hajtó Péter

- Andrius Kaniava - Iliuzija (Pauliui Normantui atminti)

- Paulius Normantas apie LRT (2011.08.11)

- Elhunyt Normantas Paulius (1948-2017)/Mai Manó Ház

- Normantas Paulius/Nyíregyházi Televizíó