Potala

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

A buddhista sztúpa szimbolikája

Potala/ a Tibetet Segítő Társaság kiadványa/19.

„A temető pedig tán páratlan a maga nemében.”
Petőfi Sándor


A sztúpa /p: thūpa, sz: sūtpa, t: mchod-rten/ buddhista ereklyetartó, egy olyan szent hely ahol felajánlások végezhetők, eredetileg a Buddha földi maradványai fölé emelt építmény volt. Eredetét tekintve a sztúpa a nyugat-ázsiai tumulusok, és a közép-ázsiai kurgánok (sírhalmok) – melyek a magyar Alföldtől Nyugat-Kínáig egyaránt megtalálhatók – hagyományából fejlődött ki, amelyek Indiában már emlékműként jelentek meg. Az ősi ind hagyományban a szent jógik tetemét lótuszülésben, sírhalmokba helyezték, és a domb tetejére lingam formájú követ helyeztek. A sztúpák építésének indiai kezdete Asóka /sz: Aśoka/ császár idejére (i. e. 273-232) tehető, noha a buddhista hagyomány szerint építésének módját maga a Buddha határozta meg, hiszen beszédeiben is szó esik róla. Ebben megneveztetik az a négy embertípus, aki megérdemli a síremléket. Ezek a királyok királya /p: cakkavattī, sz: cakravartin, t: ’khor-los sgyur-ba/, a Felébredett /sz: tathāgata, t: de-bzhin gshegs-pa/, az önmagáért felébredett /p: paccekabuddha, sz: pratyekabuddha, t: rang sangs-rgyas/ és az igaz szívű tanítvány. Ennek szellemében a mester halálát követő időszakban életének legfontosabb helyszínein sztúpákat emeltek, melyekbe a Megvilágosodott ereklyéi kerültek. A sztúpa építés művészi stílusa Észak-Indiában a Sunga-dinasztia /sz: Śuṅga/ (i. e. 184-72) korában bontakozott ki, a legrégibb fennmaradt sztúpák is ebből az időszakból származnak. Az i. e. II. század közepén épült Bhárhut mellett feltárt sztúpa, a Száncsi sztúpa-együttes, valamint a bódhgajái /sz: Bodh Gayā/ kőkerítés a jelenlegi legkorábbinak tekinthető sztúpa-emlékek. A mai sztúpák alapstruktúrája a Gupta-korban (320-600) alakult ki. Az időszámítás utáni századokban, ahogy Ázsiában szétterjedt a buddhizmus, úgy vele együtt a sztúpa is, és minden új területen sajátos építészeti vonásokat nyert. Így a sztúpa egyes részeinek arányai is, melyeket pontos számok rögzítenek, az idők során és területenként sokat változtak. Srí Lankán az ereklyetartóra használt szanszkrit kifejezés /dhāthu-garbha/ szingaléz megfelelőjét dagoba, az egész építményre kezdték használni. Burmában ugyanennek a neve a pagoda, aminek használata Kelet-Ázsiában tovább terjedt. A szingaléz dagobák és a nepáli sztúpák sok archaikus jellegzetességet megőriztek. A sztúpa az egész buddhista világban megtalálható legismertebb építészeti forma, és mindenütt kialakult helyi alakjainak megfelelő sztúpa építési stílus. Az első indiai sztúpák egyszerű kupola formájú földhalmok voltak, amelyeket tégla vagy kőborítással tettek tartóssá. A korai buddhista sztúpa minden bizonnyal egyesítette az őskori sírdombok és az indiai falusi szentélyek formai elemeit, így az új szent építmény kifejezte az élet és a halál egységét. A buddhista sztúpa építészetileg rokonságba hozható a dravida templom /sz: vimāna = légi jármű ~ az istenség hordozója/ struktúrával. A később klasszifikálódott ind sztúpa-forma a következő. A félgömb alakú testet egy kőkerítés /sz: vedikā/ veszi körül, melynek alaprajza szvásztika /sz: sāvstika, t: g-yung-drung/ formájú, a négy égtáj felé kiugró négy kapuval /sz: torana/. A gömbkupola /sz: anda = tojás, vagy garbha = mag/ egy vagy több négyzet alakú talpazaton /sz: medhi/ áll, melyre lépcsőzet vezet fel. A gömbkupola fölött négyszögletes erkélyszerű építmény, a tűzoltár később ereklyetartó /sz: harmikā/ áll. A gömbkupola dómja az idők során túlnőtt a fölötte lévő harmikán, s magába olvasztotta azt. Így a kupola bizonyos tekintetben párhuzamba állítható a hindú templomok szentélyével /sz: garbha-gŗtha/. A kupolából egy árbocrúd /sz: yasti/ emelkedik ki, melynek végén egy vagy több napernyő /sz: catra/ látható. Az ősi sztúpát esővízfogó /sz: varśasthala/ zárta le, mely a későbbiekben korsóvá /sz: kalaśa/ módosult. A sztúpa belsejében vagy egy megvilágosult személy maradványai, vagy más szent ereklyék (pl. szútrák) találhatók. A mahájána /sz: mahāyāna, t: theg-chen/ buddhizmus egyre inkább az eljövendő buddha felé fordult, így a sztúpa felső, transzcendentális része arányában megnagyobbodott, és szerkezete finomabbá vált. Az árbocrúdon levő ernyőből később egy torony /sz: htī/ lett, amely emeleteinek száma kezdetben öt, majd hét, s így tovább kilenc, tizenegy végül tizenhárom lett. Ez a torony építészeti rokonságot mutat az észak-indiai hindú templomok tornyával /sz: śikhara/, melynek szintén öt emelete van. A különbség annyi, hogy ennek a tetején cseréptál /sz: āmalanka/ van, míg a sztúpánál ernyő található. A sztúpa minden része szimbolikus jelentéseket hordoz, értelmezésének számtalan síkja van. A buddhizmus új tartalmat ad a sztúpának, azok már nem az elhunyt szellemek lakóhelyei, hanem a felébredettek emlékhelyei, másfelől a buddhista sztúpák eltérően más kultúrák nagy embereinek síremlékeitől, nem váltak a hősimádat építményeivé, sokkal inkább a megvilágosodás szimbólumaivá. A buddhista felfogás szerint a sztúpa, azaz a szent sírhely örömmel tölti el a törekvőket (nem szomorúsággal, mint a nyugati hagyományban), hiszen az a megszabadulásnak állított emlék. Ahogyan a buddhista bölcselet megfeleltetéseket teremt a különféle formák, elemek, színek, érzékszervek, érzetek és világsíkok között, így ez megjelenik a sztúpánál is. A szvásztika formájú alaprajz az ősi napkultuszt kapcsolja össze a Buddha tiszteletével. A kerítés az ősi védikus áldozati tér palánkjából alakult ki, amit a négy kapu is bizonyít. A lépcsőzetes négyzet alakú alap az expanzivitást, a világiságot jelképezi. A sztúpa gömbkupolája a világmindenséget szimbolizálja, amely az ind mitológiában az „arany magból” keletkezett. A tűzoltár a születés és halál világa feletti állapot, a nirvána /sz: nirvāņa, t: mya-ngan las’das-pa/ megjelenítője. Az árboc a világtengelyt, vagy életfát, míg az ernyő a régi időkben a királyi hatalmat, később amikor megsokszorozódott (mindig páratlan számban), a létsíkokat jelképezte. A korsó a halhatatlanság italát, az amritát /sz: amŗta, t: blud-rtsi/ rejti magában. A sztúpa három nagy alapegysége értelmezhető a hindú istenhármas /sz: trimurti/ alapján is, így a négyzetes alap Brahmá, a gömbkupola Siva, míg az árboc Visnu isten aspektusát jeleníti meg. A buddhista átértelmezés szerint a négyzetes alapot a Buddhával, a nyolcszögletűt a szanghával /sz: sańgha, t: dge-’dun/, és a tizenhatszögletűt vagy kör keresztmetszetűt a Dharmával /sz: Dharma, t: chos/ azonosították. Ebben az esetben a Buddha a buddhizmus teremtője, a szangha a fenntartója, és a Dharma az állandótlanság /sz: anātma, t: mi-rtag-pa/ kifejezője. A buddhista sztúpa egésze egyfelől a szellem megvilágosodási szándékát, másfelől magát a megvilágosult szellemet fejezi ki, mely utóbbi a határtalan bölcsesség, a határtalan szeretet és a határtalan együttérzés egysége. Építésének célja a világ káros erőinek ellensúlyozása. A tibeti tantrajánában a cshöten formája és értelmezése némileg eltér az indiai formától, azonban a Tengyurban /t: bsTan-'gyur/ kifejtésre kerülő szimbólum magyarázatok rendre a korai buddhizmus Abhidhamma /p: Abhidhamma, sz: Abhidharma, t: Chos mngon-pa/ kifejezéseinek tibeti megfelelőit használják. Az elemek szerint a kockaalap a földelemet, az agyagedény formájú kupola, amely itt magába olvasztotta az ereklyetartót, a vízelemet, míg a fölfelé keskenyedő 13 lépcsős torony (eredetileg ernyő) a tűzelemet, a tetején található félgömbforma a levegő elemet, a csúcson a Hold és a Nap tetején levő égő csepp az éter elemet szimbolizálja. Mivel a buddhizmusban a világ a tapasztalás univerzuma, a sztúpa részei egyaránt kifejeznek kozmikus és pszichikus tartalmakat. Így a sztúpa magába foglal egy meditáló embert, a lótuszban nyugvó lábai az alapban, a teste a négy lépcsőben, a feje a harmikában foglal helyet. Ezt érzékeltetik a nepáli sztúpák, amelyeknél az ereklyetartóra egy meditáló (a Buddha) szemeit festik fel. A sztúpa részei másfelől megfeleltethetők a csakra-rendszernek. A kockaalap az életfa gyökerét kifejező múládhára-csakrának /sz: mūlādhāra-cakra/, az agyagedény formájú kupola a manipúra-csakrának /sz: maņipūra-cakra/, a fölfelé keskenyedő torony a anáhata-csakrának /sz: anāhata-cakra/, a félgömb a visuddha-csakrának /sz: viśuddha-cakra/, a Hold a idá /sz: idā/ vezetéknek /t: rtsa, sz: nādi/, a Nap a pingalá /sz: pińgalā/ vezetéknek, míg az égő csepp a szahaszrára-csakrának /sz: sahasrāra-cakra/ valamint a szusumná /sz: suşumņā/ csatornának feleltethető meg. A sztúpa szimbolikája a Dharma fényében. Lépcsőzetes alapjának első foka az éberség négy aspektusának /p: cattāri satipaţţhāni/ (éberség a testiségben, az érzékelésben, az elmében, a jelenségeknél) felel meg. A második a négy tökéletes erőkifejtést /p: cattāri sammappadhānāni/ (a sötét erők megsemmisítése, a még fel nem ébredt sötét erők felébredésének megakadályozása, a még fel nem ébredt pozitív erők felébresztése, és a felébredt pozitív erők ápolása) szimbolizálja. A harmadik fok a négy pszichikai erőt /p: cattāro iddhi-pāda/ (tettvágy, tetterő, tudatosság és elmélyedés) jelképezi. A negyedik az öt képességet /p: pańcindriyāni/ (hit, erő, éberség, koncentráció és értelem, passzív lehetőség értelemben); a kupola csonka kúp alapja az öt erőt /p: pańca balāni/ (hit, erő, éberség, koncentráció és értelem) fejezi ki. Ezek ugyanazok, mint a képességek, csak azok aktív aspektusát fejezik ki. A kupola eredetileg tojás, a teremtőerőt jelenti, és a hét megvilágosodási faktort (az éberség, a Dharma és az adharma megkülönböztetése, a tetterő, az extázis, a belső nyugalom, a koncentráció, az egyhegyűség). A harmiká, a henger alakú ereklyetartó a Nyolcrétű Nemes Ösvény (részletesen lásd a buddhizmus alaptanításai részt) megfelelője. A torony értelmezése már eltér a páli kánon magyarázatától. A torony, a mennyei életfa, és rajta a tizenhárom kerék a bódhiszattva ösvény tíz fokozatának (1. Az adakozás /sz: dāna, t: sbyin-pa/, 2. Az erkölcsiség /sz: śīla, t: tshul-khrims/, 3. A kitartás, erőfeszítés /sz: vīrya, t: brtson-’grus/, 4. A türelem /sz: kşānti, t: bzod-pa/, 5. Az elmélyedés /sz: samādhi, t: ting-nge-’dzin/, 6. A bölcsesség /sz: prajñā, t: shes-rab/, 7. Az ügyes módszer /sz: upāya, t: thabs/, 8. A buddhaság elérésére tett fogadalom /sz: praņidhāna, t: smon-lam/, 9. Az erő /sz: bala, t: stobs/ és 10. A tudás /sz: jñāna, t: shes-pa/.), valamint a buddhák három testének (a nirmánakája /sz: nirmāņakāya, t: spruk-sku/, a szambhógakája /sz: sambhogakāya, t: longs-sku/, és a dharmakája /sz: dharmakāya, t: chos-sku/) szimbóluma, és egyben a világ közepén lévő Méru hegyet /t: Ri-rab, sz: Meru/ jeleníti meg. Más magyarázat szerint a torony a Buddha misztikus erőinek feleltethető meg. Ezek a Tan kifejtésére alkalmas hely ismerete, a karmikus következmények tudása, a mindenfajta meditációs állapot ismerete, az alacsonyabb és magasabb képességek tudása, más lények hajlamainak ismerete, a különböző létszférák ismerete, a célok eléréséhez szükséges eszközök tudása, a korábbi létállapotok ismerete, a halál és az újjászületés idejének tudása, az ártó erők kioltásának ismerete és a buddhák éberségének alapja. A Nap a tudás, míg a Hold a részvét szimbóluma, melyek egységét, a megvilágosodást az égő csepp fejezi ki. A cshöten négy oldala, és közepe az öt transzcendentális buddhának (Amóghasziddhi /sz: Amoghasiddhi, t: Don-yod Grub-pa/, Aksóbhja /sz: Akşobhya, t: rDo-rje Sems-dpa’, Mi-bskyod-pa/, Vairocsana /sz: Vairocana, t: rNam-par sNang-mdzad/, Amitábha /sz: Amitābha, t: ’Od-dpag-med vagy sNang-ba mTha’-yas/, Ratnaszambhava /sz: Ratnasambhava, t: Rin-chen ’Byung-ldan vagy Rin-’byung/) felel meg. A tibeti gyakorlatban gyakran nyolcas csoportokban építik a cshöteneket. Ilyen esetben az első a Buddha születését /t: sku-babs mchod-rten/, a második az istenek világába tett látogatását /t: lha-babs mchod-rten/, a harmadik a hosszú életet /t: rnam-rgyal mchod-rten/, a negyedik a Buddha és Mára /t: bDud, sz: Māra/ küzdelmét /t: cho-’prul mchod-rten/, az ötödik a Mára kísértését lebíró Buddhát /t: bdud-ptul mchod-rten/, a hatodik a Buddha megvilágosodását /t: byang-chub mchod-rten/, a hetedik a három ösvényt (hínajána, mahájána és vadzsrajána) /t: pad-spuns mchod-rten/, az utolsó a nirvánát szimbolizálja /t: myan-’das mchod-rten/. Összességében a sztúpa három fő részből áll, melyek a buddhista törekvő spirituális útjának három szakaszát szimbolizálják. Az talpazat az előkészítő gyakorlatoknak, a félgömb a buddhista ösvénynek, míg a harmiká és az életfa a megvilágosodásnak a kifejezője. Az ereklyetartóhoz kapcsolódó szokás az ind kultúrában jóval régebbi, mint maga a sztúpa építés. Ez nem más, mint a körüljárás /sz: pradakśina = jobb felé, t: ’khor-ba/ ősi hagyománya. Ennek értelmében a tisztelt személyt vagy tárgyat mindig a jobb kezünk irányába kell körbejárni. A vadzsrajána /sz: vajrayāna, t: rdo-rje theg-pa/ hagyományban a körbejárás során, a talpazaton körbe elhelyezett imamalmokat megforgatják. Azoknál az építményeknél, amelyekbe be lehet menni, a körbejárást ott is meg kell ismételni, megfogatva a bent lévő imamalmot. A körbejárás száma 3 vagy 108, melyet felajánlások egészítenek ki. A tibeti hagyományok értelmében a cshötennek nagyon nagy a szellemi kisugárzása, mindazok részesülnek belőle, akik építik, felajánlást tesznek előtte, vagy a közelében laknak. A sztúpát miniatűr formában is készítik, melyet Tibetben a buddhista oltárra helyeznek. Az ikonográfiában Atísa /t: Mar-me-mdzad vagy Jo-bo Atísha = Atísa mester, sz: Atīśa Dīpaṅkaraśrījñāna/ attribútuma.
Szathmári Botond (TST)
Békesség minden lénynek!
Tási thelekh! /t: bkra-shis bde-legs/

Felhasznált irodalom: Baktay Ervin: India művészete. - 1963. Bp. Képzőművészeti Alap K. Coleman, Graham (ed.): A Handbook of Tibetan Culture. - 1994. Boston, Shambhala Govinda, Lama Anagarika: A buddhista stūpa pszicho-kozmikus szimbolikája. - 1986. Bp. Buddhista Misszió Thurman, Robert A. F. – Rhie, Marylin M.: Wisdom and Compassion. - 1996. New York Tibet House




Webgalamb