Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

székhely / telephely H-Budapest I. Attila út 123..
(00-36) 70 431 9343   (00-36)70 944 0260   (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAN/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-41
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Őszentsége a Dalai Láma üzenete a Tibeti Nemzeti Felkelés 38. évfordulóján

1997. március 10./TibetPress

A huszadik század utolsó éveiben, amikor a Tibeti nép Nemzeti Felkelésének 38-ik évfordulójáról emlékezünk meg, teljesen világos, hogy az emberiség történelme kritikus ponthoz érkezett. A világ egyre kisebbé válik, és egyre erősödik az egymástól való függés. Egy nemzet már nem képes pusztán a maga erejéből megoldani saját problémáit. Ha nem tesszük magunkévá az egyetemes felelősség érzését, akkor saját jövőnket sodorjuk veszélybe. Napjaink legproblémásabb kérdései, mint például a fegyverkezés, a fejlődés, a gazdaság, a népesedés valamint az új energiaforrásokért és nyersanyagokért való lázas kutatás nem oldhatók meg esetenkénti segélyakciókkal és rövidtávú javaslatokkal. A modern tudomány fejlődése - egy bizonyos szintig - megoldotta az emberiség problémáit. Ha azonban orvosolni szeretnénk ezeket a globális problémákat, szükség van arra, hogy ne csupán a racionális tudat fejlesztésén munkálkodjunk, hanem fordítsunk kellő figyelmet az emberi szellem egyéb jelentős képességeire is - a szeretet erejére, a részvétre és a szolidaritásra. A felelősségteljes lét és tevékenység szükséges feltételévé vált egy új gondolkodásmód elsajátítása. Ha ragaszkodunk elavult értékrendszerünkhöz és elképzeléseinkhez, a szétszórt tudathoz és az önzőséghez, akkor továbbra is idejétmúlt célok és magatartásformák rabjai maradunk. Ha pedig sok ember rendelkezik ezzel a hozzáállással, az akadályt jelent abban, hogy létrehozzunk egy kölcsönösen egymástól függő, mégis békésen együttműködő globális társadalmat. Tanulnunk kell a múlt tapasztalataiból.

Hogyha visszatekintünk a huszadik század fejlődésére, láthatjuk, hogy a szenvedésnek, az emberi becsület, a szabadság és béke meggyalázásának legszörnyűbb előidézője az erőszak kultúrája volt, ami kegyetlen módszerekkel próbálta megoldani a nézeteltéréseket és a konfliktusokat. Ezt a századot akár a háború és a vérontás századának is nevezhetnénk. Ezért előttünk áll a feladat, hogy a következő évszázadot a párbeszéd és a békés megoldások korszakává tegyük. Az emberi társadalom soha nem lesz mentes a nézet-, és érdekkülönbségektől. Azonban napjaink valósága az, hogy mindannyian függünk egymástól, és egymás mellet kell élnünk ezen a kis bolygón. Ezért a problémák és az érdekek ütközésének - legyen szó nemzetekről, vagy csupán egyénekről - az egyedüli értelmes megoldása a párbeszéd útján át vezet. A világ népeinek sürgető feladata tehát az, hogy az emberiség jövője érdekében létrehozzák a párbeszéd és az erőszak nélküliség kultúráját. Nem elegendő az, ha a kormányok támogatják az erőszak nélküliség elvét, anélkül, hogy bármit is tennének azért, hogy ez valóra is váljon.

Ezekkel a meggyőződésekkel vezettem a tibeti szabadságharcot az erőszak nélküliség ösvényén, és azon voltam, hogy a barátság és a kompromisszumkészség szellemében zajló tárgyalások segítségével egy kölcsönösen előnyös megoldást találjak a tibeti kérdés rendezésére. A Buddha erőszak nélküliségről és részvétről szóló üzenetének hatására tiszteletben tartjuk az élet minden formáját, és nem tekintjük a háborút a nemzeti politika eszközének. Számunkra, a tibetiek számára az erőszak nélküliség útja elvi kérdés. Meggyőződésem, hogy ez a megközelítés hosszú távon a leghatékonyabb és legpraktikusabb. Ezen megemlékezés során ismét egy olyan évre tekintünk vissza, amelyben Tibetben az elnyomás növekedett, és a kínai hatóságok továbbra is széles körben és súlyosan megsértik az emberi jogokat.

Múlt év áprilisában a kínai hatóságok elindították "Kemény Csapás" kampányukat, melynek során a tibetieket kínzással és bebörtönzéssel sújtották politikai törekvéseik békés kinyilvánítása miatt. A hatóságok által elrendelt politikai képzés a kolostorokban és az apáca-rendekben tömeges száműzetéshez, bebörtönzéshez és halálhoz vezetett. Továbbra is aggódom Gedün Csökji Nyima sorsáért, akiben a XI. Pancsen Lámát ismertem fel, és akinek a tartózkodási helye a mai napig ismeretlen. Az elmúlt év óta Kína már nem is próbálja elhitetni a világgal, hogy tiszteletben tartja Tibet vallási és kulturális örökségét, hiszen széleskörű reformokat hajtottak végre a valláspolitikát illetően. Az új politikai szemlélet kimondja, hogy "a Buddhizmusnak kell a szocializmushoz igazodnia, nem pedig a szocializmusnak a Buddhizmushoz." Azzal a hamis ürüggyel, miszerint a vallás negatív hatást gyakorol Tibet gazdasági fejlődésére, az új politika célul tűzte ki a tibeti nép kulturális és nemzeti identitásának szisztematikus aláaknázását és megsemmisítését. Az iskolákban újabb korlátok közé szorították a tibeti nyelv használatát. A Lhászai Tibet Egyetemen még a tibeti történelmet is kínaiul kötelesek tanítani a Tibeti Nyelvi Tanszéken. Azokat a kísérleti tibeti nyelvű középiskolákat, amelyeket még az 1980-as években alapítottak a néhai Pancsen Láma aktív közreműködésével és támogatásával, sorra bezárják. Ezek az iskolák nagyon jól működtek, és a tibetiek nagy becsben tartották őket. A kultúra, a vallás és az oktatás terén alkalmazott új mércék, párosulva a kínai bevándorlók szakadatlan özönével, ami azt hozta magával, hogy háttérbe szorult Tibet kulturális és nemzeti identitása, és a tibetiek saját hazájukban jelentéktelen kisebbséggé váltak, kulturális népirtást eredményeznek. Napjainkban a legtöbb nagyobb városban a tibetiek már kisebbségben vannak. Ha ez a betelepítés tovább folytatódik, a tibeti civilizáció néhány évtizeden belül megszűnik létezni. A tibetiek békésen reagáltak minderre az elnyomásra, és azt hiszem, minden embernek jogában áll békésen tiltakozni az igazságtalanság.

Azonban azok a jelentések, amelyek nemrégiben arról számoltak be, hogy Tibetben több robbantás történt, erősen nyugtalanítanak. Továbbra is az erőszak nélküliség elvét vallom és hirdetem, azonban amíg a kínai hatóságok fel nem hagynak a brutális módszerek alkalmazásával, nem lesz könnyű megakadályozni, hogy a tibeti helyzet még jobban elmérgesedjen. Tibeti lévén, mindig különös fontosságot tulajdonítottam annak, hogy kapcsolatot teremtsünk a kínai emberekkel, akár Kínában élnek, akár máshol. Mind a tibetiek, mind a kínaiak érdeke az, hogy mélyebb szintű megértés szülessen a két nép között. Mindig hittem abban, hogy az emberi kapcsolatok ápolása döntő szerepet játszik egy olyan atmoszféra megteremtésében, ami elősegíti a megértést, a kölcsönös tiszteletet és a békét. Az utóbbi időben a tibetiek és a kínaiak közötti személyes párbeszéd elősegíti közös gondjaink és érdekeink alaposabb megértését. A növekvő együttérzés, támogatás és szolidaritás, amit Kínában és a tengerentúlon élő kínai testvéreink és nővéreink tanúsítanak a tibeti nép sorsát és alapvető jogait illetően, kivételes ösztönzést és bátorítást jelent a tibetiek számára. Mr. Teng Xiao-ping nemrégiben történt eltávozása nagy veszteséget jelent Kína számára. Személyesen ismertük egymást. Mr. Teng Xiaoping kezdeményező szerepet töltött be abban, hogy közvetlen kapcsolatba lépjünk egymással, és így párbeszédet kezdjünk a tibeti kérdés rendezésében. Sajnálatos módon, élete során komolyabb tárgyalások nem történtek. Őszintén remélem, hogy az új kínai vezetés eléggé bátor, bölcs és széles látókörű lesz ahhoz, hogy tárgyalások útján új kezdeményezésekkel megoldjuk a tibeti kérdést.

Egy új korszak kezdete a modern Kínában lehetőséget kínál az építő jellegű változásokra és a pozitív fejlődésre. A kelet-türkisztáni (Xinjiang) tiltó rendelkezések, melyeknek célja az ujgur nép demonstrációinak leverése, valamint az ezt követő erőszakhullám tragikus és sajnálatos. Ahogy Tibet esetében is - Kelet-Türkisztánhoz hasonlóan - kizárólag a párbeszéd adhat reményt tartós és békés megoldásra. A kínai kormány előtt álló másik fontos feladat Hong Kong békés átvétele, valamint az "egy ország, két rendszer" pragmatikus és bölcs felfogásának alkalmazása, szó szerint és képletesen egyaránt. Ha konstruktív módon közelítünk ezekhez a kérdésekhez, akkor fontos lehetőségeket teremtünk a bizalmon, hiten és a nyitottságon alapuló politikai légkör megteremtésére, hazánkban és nemzetközileg egyaránt. Tibet erősödő nemzetközi támogatása tükrözi az emberekben rejlő részvétet és együttérzést a szenvedőkkel, valamint az igazságba és a jogba vetett egyetemes hitet. A Tibetnek nyújtott támogatást a nyugati Kína-ellenes erők összeesküvésének bélyegezni nem más, mint az igazság meghamisítása politikai célok érdekében. Ez nagyon sajnálatos dolog, mivel ez a fajta hozzáállás továbbra is gátat szab a problémák építő jellegű megoldásának. Végső soron maguknak a tibeti és a kínai embereknek a feladata az, hogy kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak a tibeti kérdés rendezésére. Ezt a problémát semmilyen külső erő nem oldhatja meg helyettünk. Szem előtt tartva ezt az igazságot, következetesen a Pekinggel való párbeszédet sürgettük. Azonban Peking elutasította azt, hogy meghallgassa és felismerje a népünket ért súlyos sérelmeket, így nem hagyott számunkra más lehetőséget, mint azt, hogy legitim és igaz ügyünket a nemzetközi nyilvánosság elé tárjuk.

A tibetiek a legbrutálisabb elnyomás dacára is óriási tűrőképességről, bátorságról és türelemről tettek tanúbizonyságot. Tibeti honfitársaimat arra buzdítom, hogy továbbra se fogadják el az igazságtalanság és az elnyomás elleni tiltakozás eszközeként a csalódottság és a kétségbeesés szülte erőszakos cselekedeteket. Ha megadjuk magunkat a gyűlöletnek, a kétségbeesésnek és az erőszaknak, akkor az elnyomók szintjére alacsonyítjuk le magunkat. Az elnyomók módszerei a megfélemlítés, a kényszer és az erőszak. A miénk pedig az igazságba és az értelembe vetett hit és bizalom. Ez a különbség a mi leghatékonyabb fegyverünk. A nehézségek eme korszakában a feladatunk az, hogy még nagyobb elszántsággal, bölcsességgel és türelemmel vértezzük fel magunkat. Minden tiszteletemet és imáimat küldöm azoknak a bátor férfiaknak és nőknek, akik Tibet szabadságának ügyéért áldozták életüket.
A Dalai Láma 1997. március 10./Dharamszala

Webgalamb