Bejárat az Ürességbe

Enter the Void
francia-olasz-német filmdráma/magyar feliart 161 perc
rendező: Gaspar Noe
2009

A film eredeti címe: Enter the void, vagyis magyarul: Bejárat az Ürességbe. Akár egy buddhista szemléletű meghívás is lehetne a megvilágosodás szellemi ösvényére. De itt a filmben egy tokiói, kétes hírű éjszakai lebuj neve, ahol a vendégek – akik főként külföldiek – nagy valószínűséggel hozzájuthatnak bármilyen bódító szerhez.

A filmet végigkísérő gondolat a Tibeti Halottaskönyv leírása, az út a halál utáni állapotban, vagyis  a bardo gyötrelmes világában. Egy súlyos családi tragédia örökségét viselő testvérpár – egy fiú (Oscar) és húga – Tokióba kerül, hogy a japán nagyvárosban kíséreljék meg nehéz sorsú életük újraindítását.  A buli-negyedben népszerű disc-jockey Oscar, akarata ellenére, valahogy dílerkedésbe keveredik, húga pedig asztaltáncos és mellesleg egy helyi nagymenő szeretője. A képsorok első perceiben már előkerül a Tibeti Halottaskönyv egy példánya, amit a fiú barátja ajánl Oscarnak, a halál feletti elgondolkodás tanácsával.  Aztán egy fura előzményű cserebere ügylet folytán Oscart lelövi a japán rendőrség nagystílű kábítószer dílert sejtve személyében.

Ettől a ponttól kezdve az operatőr kamerája kilencven fokos fordulatot tesz, tudniillik a cselekmény felülről látszik, úgy, ahogy a meghalt Oscar látja, láthatja az élőket bardobéli utazása során. Gaspar Noe, a kissé botrányos argentin rendező filmje buddhista szemszögből nézve elég hiteles, már amennyire egy film adottságai ezt lehetővé teszik, egyébként meg hosszúra nyúlt képsorok szürreális látomása egy remek, izgalmasnak mondható háttértörténettel, és szellemi mondanivalóval. Örömmel ajánlom buddhistáknak és nem buddhistáknak egyaránt.
TibetPress

Gaspar Noé argentin filmrendező 1963. december 27-én született Buenos Airesben.
Direktori stílusának kialakulása szempontjából nagy hatással voltak rá Stanley Kubrick filmjei és különösen az 1968-ban bemutatott 2001: Űrodüsszeia című sci-fi. Gyakran emlegeti Gerald Kargl alkotását, az Angst (1983) című pszicho-thrillert is, mint művészi formálódása egyik fontos elemét.
Három rendezése is egy hentes köré épül, mely karakter kidolgozásával Philippe Nahont bízta meg: Lóhús (1991), Egy mindenki ellen (1998), Visszafordíthatatlan (2002).
Alkotásaiban reflektorfénybe helyezi az emberi testet és a hozzá való viszonyulást; a szexualitást és annak különféle megnyilvánulási arculatait, illetve az ezzel kapcsolatos tabuk és gátlások alóli felszabadult eszmecserék fontosságát.
A hasonlóan szakmabeli Lucile Hadžihalilović-csal él boldog párkapcsolatban.