Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Tibet  zászló

1959. március 10. - 2014. március 10.
március 10. a tibeti függőség napja
zászlós autós vonulás 2014. március 10.-/11.00

A Tibetet Segítő Társaság és az Egyesült Nemzetek a Sazbad Tibetért (UNFFT) zászlós autósvonulást szervez 2014. március 10.-re Budapesten, a Kínai Népköztársaság Nagykövetsége elé.
Kérjük, minél több autó, motor, segédmotor jöjjön el, hogy megmutassuk, sokan és sokat gondolunk Tibetre és az ott élő emberekre.   

a jelenlét:
helyszíne: A Kínai Népköztársaság Nagykövetsége
1068 Budapest, Városligeti fasor 20-22. ( a Gimnáziummal szemben)
időpontja: 2014. március 10./hétfő/10.30

program:
10.30 gyülekező a nagykövetség előtt
11.00 figyelemfelhívás a nagykövetség irányába
11.30  üzenet átadása a nagykövetnek
12.00 a zászlós autós vonulás kezdete

A zászlós autós vonulás indulása előtt, nagy méretű tibeti zászlókat osztunk ki, amelyeket az út során az autók két oldalán, az ablakból kitartva lengetünk. Ezért szerencsésebb, ha többen jönnek el az autóval vagy a motorral.
Az autók a Városligeti fasor főútján (nem a szervizúton) a Lövölde tér irányában gyülekeznek, és onnan indulnak rendőri felvezetéssel előre megadott útvonalon. A konvojhoz később nem lehet csatlakozni csak az indulási ponton.
A rendőrség csak érvényes műszaki vizsgával rendelkező gépjárműveket enged a konvojban közlekedni, érvényes jogosítvánnyal!
Motor és segédmotor is részt vehet a vonulásban.  

útvonal:
Kínai Nagykövetség – Városligeti fasor – Bajza utca – Andrássy út – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Lánc-híd – Alagút -  Attila út – Széll Kálmán tér – Margit krt. – Margit-híd – Szent István krt. -  Nyugati tér – Erzsébet krt. – Oktogon – Andrássy út – Körönd – Városligeti fasor – Kínai Nagykövetség.

Az út hozzávetőlegesen 60-90 percig tart.
Visszatérés a Városligeti fasor főútjára a Dózsa György út irányába.
Információ: Tibetet Segítő Társaság/06 70 431 9343

emlékezés:
1959. március 10. az újkori Tibet történelmének talán legfontosabb és sajnos egyben a legtragikusabb dátuma is. Ettől az időponttól számítják Tibet függetlenségének teljes megszűnését valamint Tibet királyának, legfőbb vallási vezetőjének a XIV. Dalai Lámának kényszerű menekülését Lhászából, a hó országának fővárosából. Valójában a határok mentén már 1949-től egyre gyakrabban törtek be Mao Ce-tung  Vörös Hadseregének katonái Tibetbe és 1951 végére már  egy három ezer fős jól felfegyverzett hadsereg el is foglalta Lhászát.
Nyolc évi kegyetlen kínai jelenlét és politikai huzavona után 1959 márciusára a XIV. Dalai Láma személye közvetlen életveszélybe került.  Március 10-én a Dalai Láma a Potala Palotában tartózkodott, amikor is a fővárosban állomásozó kínai csapatok főparancsnoka egy színházi előadásra hívta meg a tibeti isten-királyt, méghozzá kikötötte, hogy egyedül jelenjen meg. A Dalai Láma vonakodott eleget tenni a meghívásnak, nem véletlenül hiszen akkor már egyértelmű volt, hogy a Dalai Láma népszerű és karizmatikus személye útjában áll  Kína tibeti terjeszkedésének. A városban gyorsan híre ment, hogy királyukat tőrbe akarják csalni, így több tízezer tibeti vonult ki Lhászábab a Potala Palota elé, hogy az emberek saját testükkel akadályozzák meg a Dalai Láma bántalmazását és védelmükről biztosítsák uralkodójukat, valamint azért, hogy tüntessenek a kínai megszállás ellen. Egy héttel később provokátorok két gránátot dobtak a vallási vezető palotájára, aki kíséretével együtt, - a látomásoktól transzba esett Necsungi orákulum határozott utasítására - titokban, még aznap éjjel jakháton elindult az indiai Asszam felé. A Dalai Láma és kísérete március 30-án érte el a határt, majd Indiában menedékjogot kapott, ahol a későbbiekben több ezer tibeti menekülttel együtt Dharamszalában telepedett le. Közben a  kínaiak kegyetlenül leverték a lázadást,  mely során 87 000 tibetit öltek meg. Elkezdődött Tibet kegyetlen leigázása, amely formájában ugyan változatos, de lényegében máig tart.

Erre a napra emlékezünk idén is és az óta minden évben, a világ szinte minden országában. Ez a nap szimbolizálja, - mondhatni példanélkülien a tibeti erőszakmentes szabadságharc kezdetét és folyamatát, valamint biztosak lehetünk abban is, hogy hosszú időre meghatározza az újkori Tibet időszámítását, tragikus jelenét és remélhetőleg szerencsés  jövőjét is.  

Történelmi előzmények és politikai kitekintés - A kínai megszállás kora

1949-ben a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság Vörös Hadserege Mao Ce-tung parancsára megkezdte a bevonulást Tibetbe, aminek hatására 1950 decemberében a XIV. Dalai Láma Szikkimbe menekült. Még ebben az évben vissza is tért Lhászába, és táviratot intézett az ENSZ-hez, hogy vizsgálóbizottság felállítását kéri, de választ nem kapott. 1951-ben a kínaiak teljes egészében megszállták az országot, és rákényszerítették a tibeti vezetést a 17 pontos egyezmény aláírására, amely értelmében Tibet elvesztette függetlenségét. 1951. október 26-án a kínai „felszabadító” hadsereg 3000 katonája bevonult Lhászába. Tibet „de facto” csak ettől az időponttól veszítette el az önállóságát, noha esetében „de jure” már 1720-tól nem beszélhetünk független országról. 1954-ben Tendzin Gyáco, a XIV. Dalai Láma pekingi látogatásra utazott, ahol Mao Ce-tung elnökkel próbált szót érteni, de hiába.

1959. március 10-én Lhászában hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy tüntessenek a kínai megszállás ellen. Egy héttel később provokátorok két gránátot dobtak a vallási vezető palotájára, aki kíséretével együtt titokban, még aznap éjjel jakháton elindult az indiai Asszam felé. Március 30-án érték el a határt, és Indiában menedékjogot kaptak, majd Dharamszalában telepedtek le. Közben a kínaiak kegyetlenül leverték a lázadást, mely során 87 000 tibetit öltek meg.

A kínai kormány hamarosan elkezdte az etnikai tisztogatást, aminek következtében napjainkra 1,2 millió tibeti vesztette életét, mialatt 2,5 millió kínait telepítettek a Világ Tetejére. A tibeti városokban kínai típusú lakótelepeket és környezetszennyező gyárakat építettek. 1960-tól megindult a tibeti menekültáradat Indiába, Nepálba és a világ számtalan országába. 1965-ben a kínai vezetés létrehozta a Tibeti Autonóm Területet, (TAR) amely a történelmi Tibetnek csak a nyugati felét (ez szó szerint is Tibet területének a fele) jelenti, az egykori Amdo és Khám  tartomány jelentős részeit különböző kínai tartományokhoz (Csinghaj, Kanszu, Szecsuán, Jünnan) sorolták, jelezve evvel ősi kínai voltukat. 1967-től Kínában elkezdődött a kulturális forradalom, amelynek szellemében intenzívvé vált a kolostorok lerombolása, és a szent könyvek égetése. Ennek eredményeképpen több, mint hatezer tibeti kolostorból mindössze 8 maradt meg épen. A tibeti nyelvet kizárólag vallási nyelvként kezdte kezelni a kínai irányítás, a tibeti irodalom- és nyelvkönyveket betiltották, helyükbe Mao tanításai kerültek. Nagy erővel elindult Tibet szocialista átszervezése, melynek végrehajtására a helyi lakossághoz képest jelentős számú han kínai kádert telepítettek a tibeti területekre. Megindult a tibeti mezőgazdaság szövetkezetesítése is, amely egy ilyen ritkán lakott területen teljesen elhibázott gondolat. Korábban a kolostorok a bőtermő években a terményadókból nagy mennyiséget elraktároztak, és ínséges időkben ebből biztosították a környező lakosság ellátását. Tudvalevő, hogy a hideg tibeti éghajlat mellett a gabona közel 50 évig tartható el. A modernizáció következtében rendszeressé vált az éhínség a tibetiek között. Megindultak a nagy útépítések, amelyek fő célja a jelentősebb tibeti városok összekapcsolása az anyaországgal. A nagy szocialista építkezéseken (például a lhászai Ngácshen vízierőmű építésénél) agyondolgoztatták a tibeti munkásokat, és sokan belepusztultak az építkezésbe.

A kínaiak egyre több börtönt és lágert létesítettek Tibetben, ahol a kegyetlen bánásmód miatt a rabok 70%-a meghalt és meghal ma is. 1976-ban Mao halála után enyhülni kezdett a helyzet, mivel az új kínai vezetés beismerte a kulturális forradalom kudarcát. Teng Hsziao-ping elnök a sajátos tibeti körülményeknek megfelelő gyakorlatiasabb gazdaságpolitikát kezdeményezett, amelybe bizonyos mértékig bevonta a helyi lakosság képviselőit is. A termelőszövetkezetek felszámolásra kerültek, de a közigazgatást kínai mintára szervezték át. 1979. február 1-én az USA elismerte Kínát. 1989-ben a XIV. Dalai Láma megkapta a Nobel-békedíjat, mivel a tibetiek felszabadítási mozgalmában ellenezte az erőszakot, és a kínaiakkal a kölcsönös tiszteleten alapuló békés tárgyalásokat szorgalmazta. Ez utóbbiból nem lett semmi, hiszen a kínai fél nem volt hajlandó vele leülni tárgyalni, mivel a vallási vezetőt szeparatista, irredenta, burzsoá ügynöknek nevezték, aki felfordulást szít Kínában.

A politikai helyzet, az elmúlt évtizedekben szinte semmit sem változott Tibetben. Bár Őszentsége a Dalai Lámát mára, ha nem is a hivatalos politika mentén, de mindenütt elismert békeharcosként, hiteles vallási, politikai és közéleti vezetőként tartják számon, ellenben a kínai hamis és hazug propagandával, ami szerint ő még mindig az a szerzetes csuhába öltözött farkas, aki szeparatista, terrorista,  felforgató és legújabban a tibeti népet gyújtogató tevékenységével nyugat bábjaként, meg akarja osztani az anyaország nemzeti egységét. A Dalai Láma és a Tibeti Emigráns Kormány az elmúlt években többször is tárgyalóasztalhoz ült, a kínai politika képviselőivel,  legfőképpen azért, hogy egy valóságos autonómia lehetőségét, kieszközölje a kegyetlenül hódító világbirodalomtól. Ezek a tárgyalások rendre kudarcba fulladtak, elsősorban a kínai fél hamis, halogató és csalárd taktikái miatt. Sajnos a 127 önégető tibeti mártír halála sem hozott enyhülést a kínaiak vasmarkú szorítására és a vezető hatalmakat sem tudta annyira megrendíteni, hogy bármilyen lépéseket tegyenek a Dalai Láma országának és népének érdekében.

A tibeti helyzet változására a XXI. század elején sincs több remény, mint az múlt század második felében.  Amerika és az EU  politikájában a tibeti emberi jogok firtatása, érdekszféra hiányában valamint az emberi jogok kufár adás-vételében ugyanúgy elsikkad, mint sok más helyzet, amik megoldatlansága nemcsak, hogy lehetetlenné teszi a tartós békét, hanem még inkább újabb és újabb konfliktusokat szül a népek számára.

Mindezek ellenére a tibeti helyzet szem előtt tartása és a megoldásért való munkálkodás minden jóérzésű ember kötelessége, legfőképpen azért, mert a jelenkori emberiség szinte minden problémája, legyen az emberjogi, gazdasági, környezeti, vallási vagy kisebbségi kérdés, egyesített szimbólumként mutatkozik a rabszolgasorban tartott Tibetben. A helyzet akár, lehetett volna még rosszabb is. Ha nem álltunk volna ki Tibetért és a Dalai Lámáért, lehet, hogy mára Tibet és a tibeti kultúra a teljesen kiveszett népek sorába tartozna.

forrás: Potala kiadvány 1998/Tibetet Segítő Társaság/www.tibet.hu   
 

Webgalamb