Netye Zoltán CV

Netye Zoltán Pál történész, tanár a témában már több könyvet kiadott az évek során. Munkáiban, előadásaiban több száz saját készítésű fényképpel szemlélteti a Kárpát-medence-szerte megtalálható kereszténység előtti, pogánynak mondott kultuszhelyeket. Szent köveket, oltárokat, szent kutakat, kultikus barlangokat, szakrális hegyeket és halmokat, áldozó ligeteket, kőköröket stb. vonultat fel. Ezek mind a mai napig fellelhető kultúrtörténeti emlékei az emberiségnek, párhuzamaik pedig az egész földgolyón megtalálhatóak.

12 év kutatómunkájának eredményeképpen bejárhatatlan, titkos ösvényeken járva igyekezett a Kárpát-medencére, a történelmi Magyarország, Etelköz és a Kárpátok déli lejtőire koncentrálni.

A történész hazai és külhoni forrásokra támaszkodva próbálja bizonyítani, hogy a szent ligetek, a több ezer áldozókő, kunhalom, szent forrás, vagy mesterséges barlang egyazon egyetemes, Eurázsia-szerte az őskortól a középkorig folytatott rituálé kellékei, helyszínei. Azonos kultikus kellékek, azonos kultuszt, vallási képzetet szolgáltak. Azonos vallási képzet azonos kultúrát jelöl. Erős és kitartó, egységes kultúrát, amelynek alapfogalmai, értékei évezredeken át hagyományozódtak a különböző etnikumú, de végül is egy tőről fakadó népek között.

Egyetemes kultúra ez, mely nem csak a kellékek azonosságában nyilvánul meg, hanem gyakorlatilag részben, vagy egészben az egész rituálé és végső soron az egész ősi világkép azonosságában. Ez a világkép és a hozzá kapcsolódó szertartások pedig az őskorban gyökereznek és alapját adják az emberiség évezredek alatt kialakult és a jelenben is művelt kultuszainak.

Több ezer kőoltárt, mesterséges halmot, szent forrást, áldozóberket, ősi csillagvizsgálót lehet egyértelműen beazonosítani a Baltikumtól az Urálig, Nyugat-Szibériától a Fekete-tengerig. A Kelet-európai-síkságtól a Kárpát-medencéig, de hazánk területénél nem állhatunk meg, hiszen megszólalásig hasonló üst alakú mélyedések, vércsatornával ellátott, vízszintesre faragott szikla tetők, Krisztus lábnyomos kövek, dolmenek, menhirek, kőkörök, állnak szerte Nyugat-Európában egészen az Atlanti-óceánig. Mintha egyazon rendszer és meggyőződés szerint hozták volna őket létre. Sokszor a helyszínekhez kapcsolódó képzet, rituálé megváltozott, de maga a helyszín, a „hely szelleme”, a genius loci tetten érhető.

Kurgánok magasodnak a Brit-szigetektől a Csendes-óceánig. Likaskövek üregei, mint kőkori csillagvizsgálók ásítanak a germán területektől Erdélyig. Szent források fölé hajló ágakra csomózott kapcákat lenget a szél Székelyföldtől Svédországig.

A kő, a barlang, a hegy, a forrás, a faoszlop mind ősi és egyetemes jelképei az emberiségnek.

Sokszor csak egy erdőszegély, egy kerítés, magányos kereszt, egy sokszorosan átvésett és deszakralizált kő jelzi, hogy a profán térből elkülönítettek valamit hajdan a szentség megragadására a természetfelettit kereső emberek. Néha csak egy fára tekert kendő figyelmeztet, hogy megszentelt térben járunk. A királyi vadászerdők sötéten derengenek, a tanorok kapu nyitva áll a jó szándéknak. De bezárul, ha üres fejjel, ám lélekben túlságosan eltelve, s nem szegényen érkezünk.