Longcsenpa/Keith Dowman/Májá Jóga/Bevezető

Bevezető

A dzogcsen hagyomány nyugati terjedése láthatólag két eltérő reakciót
váltott ki. A legjobb esetben a természetes létállapot (közvetlen
élményben: a tudat természete) felismerésérét eredményezi.
Azok, akik a „végeredmény álláspontjára” helyezkedve pusztán a
bevezetés hallása által ráeszmélnek A Nagy Tökéletességre, magukat
saját hajuknál fogva rántják ki a tiszta jelenlét terességébe. Míg
azok számára, akik a valóságot bátortalanul közelítik meg, marad a
csodálat és az odaadás. Ők valahogy úgy találkoznak a vonaltartó
lámákkal, mint a keleti despoták udvarában kérvényező esdeklők:
földig hajolva, a magas asztalról potyogó morzsákért könyörögve.
Miután a láma kegyelme ragyogó magasságokba röpíti őket,
a könyörgők sütkéreznek a dicsfényben, mígnem eljön a pillanat,
amikor többet kívánva ismét a forráshoz járulnak.

Az első válasz lehetővé teszi, egyben megvalósítja a radikális
dzogcsen azonnali felismerését, míg a másik, a későbbi korok fokozatos
ösvényének előfutára, a kimunkált vagy kulturális dzogcsen.
Az előbbi az egzisztenciális élményen és az ősi szövegek ati-jóga
tanításain alapul, az utóbbi a guru-apával fenntartott viszonytól, a
mahájóga meditációs gyakorlattól és a vallásosságtól függ. Az első
eset feltételezi, hogy a tiszta jelenlét kettősségmentes tudatossága
nem más, mint a természetes létállapot, vagyis nem tehetünk semmit,
hogy elérjük azt, ami már jelen van. A második esetben adott
a magunkról alkotott legkevésbé magabiztos és legalázatosabb feltételezés, hogy ugyan reménytelenül elvesztünk jelen születésünk
ingoványában, de megpillantottuk a ragyogó fényt odakint, a mesz-
szi távolban, és ráleltünk egy becsületes vezetőre, aki képes és hajlandó
az odavezető ösvényen eligazítani minket. E második ösvény
szemlélete, azaz, hogy az árnyak viszonylagos világában élünk a
fény abszolút valóságát kutatva, tagadhatatlan ellentmondásban áll
a radikális dzogcsen szemléletével, vagyis hogy már eleve a kifejezhetetlen kettősségmentes valóságban vagyunk, ahol az abszolút
és a relatív egy. Akár a marslakó és a vasaló közötti különbség,
ez is lényegi: a fokozatos és az azonnali ösvények nem összevethetőek.

Az Enyhülést lelni a bűvöletben című művében Longcsenpa
eloszlatja a gyanút, hogy a fokozatos és az azonnali ösvény kölcsönösen
kizárnák egymást, hogy az emberek, akik azokon haladnak,
külön világhoz tartoznának. A különbség, úgy tetszik, inkább a
különféle személyiségtípusokban rejlik, akik ugyanazt a valóságot
ismerik fel, de eltérő látószögből, ugyanazt az élményt olyan gyökeresen
eltérő fogalmakkal tudják csak leírni, amelyek eltérő válaszokhoz
és eltérő megközelítéshez vezetnek. Az eltérés kétségkívül
felületes, akár egy érme két oldala közötti különbség. Longcsenpa
felfogása jelen értekezésben az, hogy a fokozatos és az azonnali
ösvény megfelel az érme két oldalának, tűnjenek bár egymástól
oly távolinak, akár a föld az égtől, mégis kiegészítik egymást.
Ha a mahájógát úgy tekintjük a maga kidolgozott vizualizációt és
recitációt tartalmazó szertartásos meditációs gyakorlataival, mint
módszert a fokozatos ösvény céljának részleges megvalósítására,
az ati-jógát pedig, mint az azonnali felismerés tanításainak forrását,
akkor a mahájóga és az ati-jóga ugyanígy kiegészítik egymást,
s akár egymást követően, akár egymással párhuzamosan gyakorolhatóak
a fokozatos ösvényen. Az Enyhülést lelni trilógia első két
része a mahájógára és a fokozatos ösvényre összpontosít, míg az
Enyhülést lelni a bűvöletben az azonnali felismerés és a radikális
szemlélet kulcsát tartalmazza. Jelen bevezetőben az ati-jóga oldalát
igyekszem megvilágítani. A fokozatos és azonnali egységének
megértése lehetővé teszi, hogy alázattal belássuk esendőségünket,
és higgyünk a megtisztulás lehetőségében. Ugyancsak ez teszi lehetővé
a bizalmat, mely Garab Dordzse első, lényegbe vágó tanításának
megkérdőjelezhetetlen egzisztenciális élményén alapul, s
mely a maháati titkos gyakorlásának fenntartására ösztökél.

Longcsenpa e rövid értekezése tehát az eredeti tudatosság
kézikönyve a tibeti buddhizmus nagy dzogcsen hagyományából.
Tartalmazza azt a tanítást, amely képes azonnal felnyitni szemünket
a buddhavalóságra, mely egyben közönséges hétköznapi tapasztalatunk.
Azt állítja, hogy jelen pillanatban is a mágikus illúzió
igézetében vagyunk, és hogy e tény felismerésével fogalmi
börtönünkből rögtön kiszabadulunk egy bűvös valóságba, mely
maga a tiszta öröm. E kézikönyv az emberi életet bűvöletként
határozza meg, ám éppen a létforgatag érzékcsalódásának ez a tudatlansága hoz belátást az illúzió Nagy Tökéletességébe. Eleinte
egós énünkhöz való vágyódó ragaszkodásunk hevében égünk, és
pusztán azáltal, hogy ráeszmélünk csalatkozásunkra, lehiggadunk
a valóság születést és elmúlást nem ismerő terében, megpihenésre
és enyhülésre lelve hétköznapi életünk varázsos villódzásában.

Könyvünk munkacíme – Lehiggadás a bűvöletben – a tibeti
címnek olyan fordítása, amely a napi huszonnégy órás élményvilágunk
mögötti pillanatról pillanatra történő hűvös elmélkedés
természetére utalt. E kontempláció felébreszti a mélységes rejtély
érzetét, felvillanyoz és felemel, kiszabadítva minket a súlyos és
sűrű létforgatag zavarodottságából és kicsinyességéből. E cím továbbá
a dualista kétségek feloldásának érzetét is hordozza, ahogyan
megpihenünk lazán, gondtalanul felüdülve: fürödve az alapvető
tudatosság fényében. A szövegen előttem dolgozó tudósok
előtti főhajtás okán végül Enyhülést lelni a bűvöletben címmel
kiadott könyvecske tanításaival megbarátkozunk természetes, illúziószerű létállapotunkkal, a rácsodálkozás állapotával, és életünket,
mint az érzéki öröm, esztétikai becsesség éntelen káprázatát
éljük tovább.

E könyv tehát a dzogcsen kettősségmentes valóságáról,
mint mágikus illúzióról, mint májáról szól: e fennkölt, mélységes
és közismert szanszkrit kifejezést azért használom a bevezetőben,
hogy megidézhesse a dzogcsen varázslatát, rejtélyét,
fényét és szeretetét. Májá ugyanis maga a dzogcsen természete,
maga a kettősségmentes valóság. A tibeti mester, Longcsenpa
(a második Buddha) az Enyhülést lelni a bűvöletben nyolc fejezetnyi
tündöklő tibeti költészetével megrajzolja és felébreszti
ezt a valóságot, közben immanenciájára való ráeszmélésre bátorít
minket az ati-jóga dzogcsen tanának segítségével. A hétköznapi
létezés és a közönséges tudat májájának felismerését célzó
útmutatásokat ráolvasásszerűen szövi bele a nagy indiai pandit,
Nágárdzsuna (egy másik második Buddha) összeállította nyolc
híres májá-hasonlat kifejtésébe. Eszerint minden tapasztalás
olyan, akár múlt éjjeli álmunk, akár egy felülmúlhatatlan mestermágus
mutatványa, akár az érzékcsalódás, olyan, mint a sivatagi
délibáb, a Hold tükörképe a vízen, vagy a visszhang csengése
hegyszirtek között, vagy a felhőtáj, melynek neve a Gandharvák
városa, vagy a kísértet jelenése, akár fantom, akár szellem. Ez a
mű tehát az ati-jóga gyakorlati kézikönyve, mely kitárja a kaput a
dzogcsen kettőség nélküli valósága, a májá – a bűvös káprázat és
boldogság – valósága előtt.