Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Keith Dowman/Májá Jóga/Mozgókép/Kilencedik hasonlat

Részlet Keith Dowman dzogcsenmester Májá Jóga című könyvéből, melynek alapműve Rabdzsam Longcsenpa: Enyhülést lelni a bűvöletben című misztikus költeménye.

Mozgókép
kilencedik hasonlat

A buddhák bölcsességükben biztos azt mondanák:
minden tapasztalatunk mint a mozgókép, olyan.
Az igazság magyarázatára ismét jól figyelj!

A tudat természete olyan, akár a mozgókép,
a film s vászon elválaszthatatlan.
A mozgókép a varázs-káprázat,
a csalfa májá, világunk belőle áll,
öröm és kín, aggodalom s élvezet folytonossága.

Ám a vászon, a gondolat üressége
a tükrözött eseménytől érintetlen marad:
földrengés, szökőár, tűzvész s szélvihar,
születés és halál, szeretet és gyűlölet kerekedik,
ám a vászon szűz marad, makulátlan mindig is,
közbe nem avatkozik sosem, akár a fényes tükörnek felszíne.

A tudatos néző tárgyiasítja a képet a vásznon,
s a csalfa, kettős máját szemléli benne,
hol májá az ellen, ki legyűrésre vár.

De a filmtől megbűvölt mozirajongó,
akár a szerepében önfeledten játszó gyermek,
bár minden sorra kerülő pillanatnak tudatában van,
eredendő tudata s a film egyek.
A mozi élmény épp olyan, mint a kettősségmentes májá.

E mindent felölelő megismerésben elpihenve
a kép s a vászon egésszé egyesülnek.
Vászon nélkül kép nem létezik,
kép nélkül ez itt üres, de ketten együtt: tiszta öröm!

A filmre tekintő kritikus tudat
a ragyogó vagy silány rendezést megkülönbözteti,
nagyra tartja a jót, s a rosszat becsméreli,
s az újraszületését meghatározó karmát gyakorolja.

A mozgóképbe feledkezve,
kötődve ahhoz, mi vigaszt ad, elutasítván a lehangolót,
erősítve a kellemest, a fájdalmast tagadva
elfogódott hajlamai kifinomulnak, s megerősödnek.

A vászon lényeinek valóságosságát elhívén
a pillanat-varázs káprázatába beszippantva,
a mozi-májá szemfényvesztésétől elcsábulva,
cselekményre úgy tapadva, mintha csak mi tennénk,
kacagunk, s zokogunk, remélünk, s rettegünk, mikor hogy,
a karmikus hajlam vetítményeitől rabul ejtve teljesen.

A vászon lényeinek valóságosságát elhívén
a koreográfia és a smink,
a fény és hang ravasz hatásainak bűvöletében
az ember készítette anyag-hátteret nem látva már,
szerepükkel azonosítjuk színészt, színésznőt,
igazinak, valóságos hősnek véljük őket,
akár a gyerekek.

Mikor rádöbbenünk, hogy a látvány
s hanghatás káprázat csupán,
hogy amit kivált, szubjektíven meghatározott,
hogy mozi, néző és film kulisszája mind csalóka,
hogy a test-tudat és környezete a tudatnak műve,
mikor a tudattermészet terében elpihenünk,
akár a filmélmény közben, akár a mozin kívül,
itt a tünékeny fény-forma csillanása csupán a most,
s a minden eshetőségtől való függetlenség öröme.

Ahogy a mozi szemfényvesztő látszat,
átverés, káprázat s hazugság,
épp arra szánva, hogy közönségét csalja el, s ejtse rabul,
a színészek épp ennyire járművei s eszközei a trükknek.
Hogy a vászon kísértetei által ellopott
tudomást s erőt, értéket s értelmet visszaszerezzük,
íme, mindet káprázatnak tekintjük,
s ekképp szabadságunk visszaszerezzük!

Éppen így, ha az énben s a környezetben,
a másikban való hitet tövestül kitépjük,
a vetítmények bitorolta azonosság
visszarendeződik természetes állapotába,
a tudattermészetbe,
s a téves képzetek májája makulátlan májá lesz.

Tudatos színészektől népes immár a gyöngyfényű vászon,
látszólagos önkéntelenségre törekednek
a technikán keresztül.
Létforgatagbéli pihenőhelyünk a tudat természete,
s módja a nem-cselekvés.

Meditáció

Előkészítőként, csak mint eddig is,
igyekszünk filmnek látni a dolgokat,
s a mindennapi gyakorlat, hogy ebben jártassá legyünk.
Az ébrenlét történéseit a filmhez hasonlóan valótlannak
tekintsük, minden hangot egy film
hangjához hasonlónak halljunk,
lebegjünk kötetlenül a térben,
hol a dolgok már eleve valótlanok, érzékelésünk
és képzeteink valóságának hitétől megszabadulva.

Az elfoglalt tudat vándorútjairól visszatér,
s a lét természetes állapotában pihen,
hazatér a szívközpontba,
s a lényegi tudattermészet örömének megadja magát.

A mágikus káprázat kiáradásával egyek vagyunk,
létünk eredeti tudatosságának májájával.
Az itt és most tiszta jelen, időtlen, kettősségmentes:
a gnózis az, mit az ember szívből kíván.

A mozgókép folyama sosem szünetel,
minden pillanata önmagában teljes,
mégis az egésztől el nem választható:
a folyó áramlás gyakorlatával maradunk jelen.

Amint nappal, úgy éjjel is:
a tudatot a szívközpontba rögzítsük,
s a térben, hol az álom filmszerű, aludjunk el,
s éber álom, s a többi, mint korábban, biztosan felkél.

Még a látnoki élmények, s felismerések is moziszerűek,
s a sehol-nincs-létező ösztönös felismerésével
a pozitív és negatív vetítések egyként összeomlanak.
Az átlátás szeme, tudati képesség, szamádhi,
s a mindenre kész rögtönzés mind megvalósul,
s buddhaként élve, a lényeket vezetjük.
Minden helyzettel filmként ismerkedj tehát!

Webgalamb