Csögyam Trungpa/Igaz észlelés

Részlet Chögyam Trungpa « Igaz észlelés » című művéből

A meditáció
Az éber tudat nagyon fontos. Itt vagyunk sehol máshol. S miután itt vagyunk, miért ne legyünk itt.

A buddhizmus szerint, a művészet valami olyan amit egy tanítvány hoz létre és nem egy, a világtól elszigetelt személy. Úgy hangozhat ez mint mint egy idejét múlt megállapítás, pedig ez így van. A művészet egy olyan tanítvány munkájának a gyümölcse, akit nem csak saját alkotása érdekel, hanem a kifejezés alapvető szükségessége, az, hogy mit mutasson meg a többieknek. Ezen túlmenően a művészet buddhista nézőpontból szemét ellenes (anti-garbage). Nem tartunk meg meg kihányt, lepusztult dolgokat, ezek mennek a szemétbe, elégetik ôket.

A művészet alapvető buddhista megközelitése abból indul ki, hogy egy mûvész mindig tanuló marad, mivel még egy beteljesedett mester is tanítványnak tekinti magát. Egyik oka, hogy a művészet nem szünt meg létezni, az, hogy az egymást követő tanítók inkább folytatták az alkotások tanulmányozását mint, hogy magukat példaképeknek kiáltották volna ki. Àltalában akik modelleknek tekintik magukat, dekadens életet élnek, cinikussá és agresszívvá válnak, szükségtelenül felmagasztalják önmagukat.

Alapjában véve, amikor művészetrôl beszélünk, egyfajta formáról beszélünk amin dolgozhatunk. Szóval ez olyan mint a meditáció gyakorlata. De mi is ez a forma, és hogy függ össze a meditációval? A Buddhának tulajdonított egyértelmű válasz, hogy a forma nem létezik igazán és a tan sem létezik, így forma és tan egymásba keverhetők. Ez olyan mikor a krèmsajtot rákenjük a kenyérre: nem tudunk különbséget tenni sajt és kenyér között. Mindenesetre sokat kell meditálni ahhoz , hogy ez a keverék létrejöhessen. Egyáltalán senki nem válhat jó kézművessé, se jó művésszé a meditáció gyakorlatával kialakított viszony nélkül. Meditáción a shamatha-vipashyana gyakorlatot értem nem a dzsungelben, puskánkkal egy békés vadászgatást , sem pecabotunkkal a tóparton üldögélve, egy jó kis horgászatot . Az ülőmeditáció gyakorlatáról beszélek. Senki nem alkothat egy tökéletes műalkotást vagy érthet meg egy ilyen művet anélkül, hogy meg ne értené a meditáció gyakorlatát.

De mit is értünk ülőmeditáció alatt? Például Beethoven, El Greco, vagy kedvenc zeneszerzőm, Mozart - szerintem mind leültek meditálni. Úgy értem , hogy leültek, hogy szellemük kiürült mielôtt létrehoztak valamit. Máskülönben képtelenek lettek volna erre. Csak úgy hazamenni a piacról, lekönyökölni a konyhaasztalra és írni egy színdarabot, ez lehetetlen. Egy fajta nem-szellem állapotba kerülés - buddhista értelemben véve - elengedhetetlen.

Erről az alapról kezd kifejlődni a létezés érzése, a nyitás, az ami van. « Az ami van » jobb kifejezés mint a létezés érzése, mert kifejezi, hogy valami történik. Mikor leülnek vagy nem ülnek le, mikor főzik a vacsorát vagy mosogatnak, ez « az ami van «, ami történik. Ezt hívják a buddhista hagyományban éber tudatnak. De ez nem arra az tudatosságra vonatkozik mikor azt mondjuk, « Figyelnem kell , hogy ötkor bevegyem a gyógyszerem mert alergiás vagyok a bogarakra. ». Nem erről az éber tudatról van szó. A kérdéses éber tudat, az « az ami van « -ra vonatkozik, ami nagyon fontos és erőteljes. Meg kell értenünk ezt és dolgozni vele. Ez alapvető jelentőségű.

Az « az ami van » mindent áthat. Bármit teszünk, történik valami. Így kifejejezô eszközünktől sem vagyunk elválasztva. Pèldául, hogy ebben a pillanatban önök itt ülnek a párnán, a földön, a sátor alatt , itt ez « az ami van ». Itt vagyunk, igazán itt vagyunk! Ez a fajta éber tudat nagyon fontos. Itt vagyunk sehol máshol. S miután itt vagyunk, miért ne legyünk itt.
    Az » az ami van » érzését, a létezést, az éberséget, poszt-meditációs gyakorlatnak hívjuk. Ülőmeditációban nem utaznak el, hanem egyszerűen ülnek, azonosulnak a lélegzetükkel, a gondolataikkal dolgoznak. Mindent nagyon manuálisan, nagyon határozottan, kitartóan csinálnak. De a poszt-meditációs gyakorlatban itt vannak. Határozottan itt vannak: ha fésülködnek, vasalnak, tesznek egy kört vagy épp barackot esznek, vagy bármi mást is tesznek az életben. Mindez, az « az ami van » kifejeződése.

A művészet nézőpontjából, ha egy művet hoznak létre, egyszerűen megcsinálják . Láthatják ha egy darab agyag nincs a helyén vagy egy bizonyos szín nem megfelelő, letörölhetik, újat festhetnek rá. Helyére teszik, egyszerűen megteszik. Nincs gond, így kihívás sincs. Senki nem próbál meg versenyezni senki ellen. Nem próbálnak meg a világ urává válni. Csak megpróbálnak önmaguk lenni, kifejezni magukat, nagyon, nagyon egyszerű, szemlélődő, erőszakmentes buddhista módon. S egyre többet meditálva és egyre többet dolgoznva művükön, a határ meditáció és alkotás, nyitás és cselekedet között, egyre jobban elmosódik. Ez amit minden művész megtapasztalt a múltban.

A művészet buddhista megközelítése erőszakmentes. Az agresszivitással - versengés,  pénzkérdés, összehasonlítás, frusztráció, izgatottság - mindenféle dolog jár. Ha nincs agresszió, az örömöt, nyitottságot, táncot hoz. Nem a szeretetben és fényben, mézóceánban úszó örömöről beszélek, hanem arról amikor a dolgokat megérinthetjük, megbecsülhetjük. Nézhetünk egy csodálatos virágot anélkül, hogy leszakítanánk. Nézhetünk, tapasztalhatunk, érezhetük dolgokat és ez fantasztikus. Ez az igazi értelme a gazdagságnak, erőszakmentes, kisajátítás nélküli perspektívából nézve. Nagyvárosokban egyesek eljárnak kirakatokat bámulni és mindig nyomorúságosan érzik magukat, mert nem engedhetik meg, hogy bármit is megvegyenek. Mások azért járnak kirakatokat nézni mert szeretik a szép dolgokat. Ez alapvető különbségnek tűnik.

Az agresszió nagyon mélyen gyökeredzik. A mérgesség olyan mint a föld magmája, évek és évek óta, többezer éve fortyog. És amikor épp csak felbukkan egy pillanatra a föld felszínén, az az agresszió. Ne probáljanak meg elmenni előle, se magukhoz vonzani azt - ez nevezzük ösvénynek. Az ösvény porból, kövekből és fűből áll. Mindent magába foglal - szenvedélyt, agressziót, tudatlanságot. Ezek nélkül nincs ösvény. Tehát nem kell, hogy autópályát építsenek, hogy minden sima legyen az autójuk alatt. Ez a külömbség a buddhista ösvény és az amerikai materialista ösvény között.

Az agresszió egyik fajtája mikor túl sok mindennel tömik meg a fejüket és úgy akarnak megszabadulni tőle, hogy azt megmutatják. Egy másik fajtája a versengés, a siker orientáció. Megint másik fajtája, mikor annyira el vannak foglalva önmagukkal, hogy elfelejtik a festővásznat vagy a festéket amivel dolgoznak, elvesztik a fonalat. Gyakori az is mikor a művészetre feszültség levezetőként tekintünk. Ez teljesen hamis hozzáállás. Egy mű nem a feszültség levezetésére szolgál! « Semmi dolgom nincs, enyhén depkós vagyok. Miért is ne mennék agyagozni, csinálok egy-két edényt. Ez jó ötletnek tűnik. » Szentségtörés így tekinteni egy műalkotásra. A művészet nagyon komoly kell hogy legyen.

A művészet határtalan. Bármit mecsinálhatnak. Egy fadarabból evőpálcikákat faraghatnak. Mindenféle dolgot létrehozhatnak. Nem kell hogy szakértőkké váljanak mielőtt nekiállnának, csak csinálják - feltéve, hogy nem valami túl komplikált eszközzel dolgoznak - mint például egy számítógép. Ugyanakkor nyitottaknak kell lenniük, hogy művészi módon tudjanak nézni, szakszerűen, részletekre kiterjedően, a szimbólumok , a tér és még sok más tekintetbe vételével. Ez is az ülőmeditáció gyakorlatából jön. Általában a  művészetben, a kifejezôeszközök valami nagyon egyszerűn és közvetlenen alapulnak. Néha félelmek , néha  más akadályok merülnek fel, de csak menjenek, csinálják. Ha pedig azt várják művüktől, hogy remekmű lesz, az borzasztó kudarcot eredményez.

Az ülőmeditáció gyakorlatának, a művészi észlelésben betöltött szerepét vizsgálva, megérthetik, hogyan változtatja meg a meditáció gyakorlata világhoz való viszonyulásukat: hogyan változik meg látó rendszerük, halló rendszerük és beszédük egyaránt. Annak módja, hogyan néznek valakire, bizalmuktól és attól függ, mennyire van kedvük arra a bizonyos  személyre nézni. Mikor kieresztik hangjukat, teljesen tisztán hallhatóvá válik az, mennyire van kedvük hallatni magukat. Szóval tisztázni szeretném, hogy amirôl itt most szó van nem csupán esztétikai kérdés. Sok művész próbál valami csodálatosat, ornamentikusat, jól neveltet alkotni. De mi itt nem feltétlenül próbálunk meg túl jól neveltek, esztétikusak vagy ellenkezőleg, túl dúrvák lenni. Az elképzelés, annak módja, hogyan viselkedjünk, hogyan dolgozzunk érzékszerveinkkel egyszerűen és közvetlenül, a buddhizmusból jön. Ezt hívhatják buddha-természetnek is.

Fontos induláskor, hogy legyen egy tiszta lap önök előtt. Kedvük legyen nyitni, kedvük legyen elengedni. A művészet buddhista megközelítése nem azt jelenti, hogy ismerniük kell az öt buddha család csínyeit, hanem hogy legyen nyitottság és perspektíva érzékük. Művészi tehetségük és  vizuális térképzetük már rendelkezésükre áll. Nincs szükségük, hogy fejlesszék ezeket és arra sincs szükségük, hogy kitaláljanak bármit a környezet tekintetbe vétele nélkül . Mindez nagyon egyszerűen és természetesen történik. A tantrikus buddhista hagyomány megközelítésével összhangban, nem csupán esztétikai alapon viszonyolunk a művészethez, hanem a művészi tehetséget és az észlelést egyszerűen mint természetes jelenséget közelítjük meg.

Ez annak a kérdése, hogy a körülöttünk létezô térre több figyelmet szenteljünk. Ezt gyakorolva megerősítjük bizalmunkat, a bizalmat abban, hogy a tér mely szemünk előtt létezik nem igényel semmit. A világ szabad, igazán szabad. Természetesen, életünket a kezünkbe véve, állandóan felmerülnek kérdések és habozások. Olyanok ezek mint a tiszta lap vagy az üres vászon. Ezekből a habozásokból indul ki a kezdő gesztus. Az is lehet, hogy létrehozunk egy festményt vagy egy rajzot ebből kiindulva. Állandóan alkotunk és újraalkotunk; mindenegyes pillanatban az előzőleg alkotott képről, a következő alkotott képre váltunk. Ez olyas valami, amit bizalommal teszünk. Érzékenynek és ébernek kell lenni. A legmegfelelôbb szó ami eszembe: éber. Szükség van egy fajta határozottságra is. De a határozottság nem jelenti azt, hogy megpróbálják beletenni személyes egójukat ; ez tiszán tapasztalati és ihletből fakadó.

Általában tùlzottan kívánjuk, hogy művésszé váljunk, s ez kifejezetten blokkoló hatású. Ahogy művésszé válunk, hajlamosak vagyunk dogmákat gyártani, ezek köré szervezni életünket és védelmezni területeinket. Mihelyst így cselekszünk, problémák merülnek fel: kommunikációs problémák saját magunkkal és másokkal.

Egyes mûvészek nagyra tartják az excentrikus viselkedést: « Teljesen megközelíthetetlen, olyan mint egy ôrült mûvész. Nincs mit tenni. » Ha az emberek megpróbálnak közeledni egy ilyen személyhez, az nem fog hozzájuk szólni. Neki csak gondosan kiválasztott barátai vannak. Nem beszél olyanokkal akik nem vevők a szeszélyeire, a különleges egójára. Jól ismert ez a hozzáállás és mivel a spirituális úton ez megfelel a szellemi materializmusnak, nevezhetjük ezt művészi materializmusnak is.

A túlzott lelkesedés problémát okozhat egy művész számára. Mikor lelkesen nekiállnak alkotni valamit, nem veszik észre az üres lapot vagy vásznat maguk előtt. Az egész kép már meg van festve, ki van nyomtatva. Így már nincs mit megfesteniük, nincs min keresztülmenniük, nincs semmi ùjat létrehozniuk. A látás teljesen el van ferdülve - sőt már nem is létezik. Szükségtelenül erőltetve létrehoznak valamit, mely csak önmaguk és barátaik elvárásainak felel meg. De az eredmény vacak lesz. Azt hiszem a kutyaszar a legmegfelelôbb kifejezés erre.

Erőszakos művek - képek melyek felrobbanó fejeket vagy agyakat ábrázolnak - megihlethetnek embereket. De akiket ez igazán érdekel azok aktivista beállítottságuak. Még akkor is, ha egy erőszakos művet fantasztikus zen stílusú, békés módon mutatnak be, attól az még abszolút fekete marad. Fekete mágiát teremtve károsítják az embereket ahelyett, hogy segítenék őket. Legyenek tehát nagyon figyelmesek. Következményekkel jár egy műalkotás létrehozása. Ez egy erőteljes kifejezés mód. A művészet különlegesen erős és fontos. Emberek életét befolyásolja. Tehát két választásuk marad: vagy fekete mágiát alkotva műveikre vonzzák az emberek figyelmét, vagy valami alapvetôen egészségeset hoznak létre. Erre a két lehetőségre nagyon, nagyon oda kell figyelni.