Dandzanravdzsaa tevékenysége és hagyatéka

Potala/ a Tibetet Segítő Társaság kiadványa/23.

Az ötödik Góbi Nojon Kutuktu /m: Γobi-yin noyon qutuqtu/, Luvszandandzanrabdzsaa /m: Luvsandanĵanrabĵai/ a mongol történelem egyik jelentős személyisége volt. Egyházi, valamint kultúrateremtő tevékenységéről azonban a rendszerváltásig alig jelent meg teljes igényű publikáció. Műveinek egy részét a Mongol Akadémia munkatársai1 az 1960-as években a Góbi pásztoraitól gyűjtötték össze, akik a nagy költő, filozófus műveit dal formájában őrizték több mint egy évszázadon keresztül. Az egyik jelentős „áttörés” akkor történt, amikor D. Cagaan doktori disszertációját 1963-ban magáról Ravdzsaáról /m: Rabĵai/ írta meg. Néhány, a szocializmus korában megjelent írás2 főleg a szent irodalmi munkásságát dolgozta fel, közéleti, filozófiai, színházi és vallástörténeti munkásságáról akkoriban alig esett szó. Dandzanravdzsaa /m: Danĵanrabĵai/ szellemi hagyatékát és használati tárgyait a kutuktu /m: qutuqtu/ egyik késői tanítványa, a takilcsi /m: taqilči/ őrizte meg az 1938-as mongóliai kolostorrombolás és vallásüldözés ellenére. A megmaradt kéziratokból 1990. óta a tudományos kutatók ismét megismerhették a szent vallási tárgyú munkáit is.

Az első Góbi Nojon Kutuktu cím a XVII. században jött létre Mongóliában, a korábbi életeit Indiában és Tibetben töltötte. Dandzanravdzsaa a XIX. század közepén megfestette korábbi megtestesüléseit, ennek alapján korábban Indiában 18-szor, Tibetben 12-szer született újjá. A tibeti tulku /m: tulqu/ láma, Szandzsabajszan /m: Sanĵabaisan/3 halála után a XVII. század elején mongol területen született újjá, a hagyomány szerint azért, hogy a hitet ott is megerősítse. Ezért nem is egy, hanem három helyen jelent meg egy időben. Az első Góbiban megszülető kutuktu, Ajvanjoncsig /m: Aγvaanγončig/ Dzsingisz kán nemzetségéből származott.

Az ötödik Góbi Nojon Kutuktu 1803-ban született a Góbi mergen vanhosun /m: Γobi mergen wan hošun/ területén, a mai Dornogóbi /m: Dornogobi/ megye területén. Megmaradt önéletrajza alapján életének legfontosabb eseményei jól ismertek, bár az önéletírás elég tömören vall saját életútjáról.4 Szegény családból származott, szülei a mandzsu uralkodó tevecsordáját őrizték. Életrajza szerint akkor váltak igazán szegénnyé, amikor egy farkas megette egyetlen lovukat.5 Ekkor apjával gyalogosan járták a vidéket. Gyermekkori vándoréletét felnőtt korában, már kutuktuként, élő istenként is folytatta, lehetséges, hogy utazásai gyermekkori élményéből, vagyis a mongolok nomád életmódjából fakadt, esetleg ez összekapcsolódott a Vörös sapkás, vagy nyingmapa rend hagyományával, hiszen a szerzetesek szintén állandóan egyik helyről a másikra mennek, távol áll tőlük a teljes letelepedett életmód. Ravdzsaa hat éves korában lett lámanövendék.6 Különleges tehetsége korán megnyilvánul, hét-nyolc éves kora óta verset írt. A különleges gyermek híre gyorsan terjedt a hosun /m: hošun/ területén, és az ott élő lámák benne fedezték fel a Góbi Nojon Kutuktu következő megtestesülését. A negyedik kutuktu, Dzsamjan-Ojdovdzsamc /m: Ĵamyan-Oydovĵamc/ ugyanis szintén költő volt. A mandzsu udvar őt 1794-ben elfogta, Pekingbe szállította és kivégeztette. Kolostorának minden tárgyát Örgööbe /m: Örqöö/7 szállították, és megtiltották a szent újjászületésének felkutatását.8 Amikor mégis felismerték a kisfiúban a kutuktut, a vidék tudós lámája, Navaan agramba kubilgan /m: Navaan aγamba qubilγan félig titokban végezte el a beiktatást. Nem az eredeti címen szentelték fel, hanem a Navaan agramba csordzs /m: Navaan aγramba čorĵ/ címet adták neki. Amikor a mandzsu udvar tudomást szerzett arról, hogy olyan cím nem létezik, és Pekingbe hivatták a kisfiút. Mivel az egyházi vezetők – a dalai láma és a pancsen láma- ragaszkodtak ahhoz, hogy fiú tényleg igazi szent, végül a mandzsu udvar is hivatalosan elfogadta őt, sőt egy Kuanji /m: Quanyi/ szoborral ajándékozták meg.9 Az ötödik szent kiskorától számos kolostorban végzett tanulmányokat. Hat évesen lett sárga rendi szerzetes, majd két év múlva a vörös sapkás rend, a nyingmapa tanításai mellett döntött. Mivel sárga rendi szerzetes korában teljes szerzetesi fogadalmat tett, ezért később nem nősült meg, holott a rendje ezt lehetővé tette volna számára. A nojon kutuktu Dolonnuurban /m: Dolonnuur/, Vutaiban /m: Wutai/, Kumbunban /m: Kumbun/, a buddhizmus legnagyobb központjaiban tanult buddhizmust, filozófiát, különösen a tibeti egyházi tanítók verses tanításait tanulmányozta. Alasanban /m: Alašan/, a Baruun Hijd /m: Baruun Hiyd/ nevű kolostorban a nagy buddhista szentek, tanítók életrajzást tanulmányozta. Tanításait később ő is verses formában jegyezte le. 16 évesen a Badgar csojlin /m: Badγar čoylin/ kolostorban kapta meg a titkos tantrák beavatását, ettől az időtől kezdve végzett komoly meditációs gyakorlatokat. Ebbéli tudását más kolostorban is továbbfejlesztette.

Hazatérve, 1821-ben új kolostort alapított, mivel elődjének központját a mandzsuk megszüntették. A választás egy különleges szépségű helyre, Övör Hamarinra /m: Ebür Qamarin/ esett, annak nevét Dzsandzsa erdene /m: Ĵanĵaa erdene/10 első látogatása után megváltoztatta: Övör bjaszgalantra /m: Ebür bayasγalant/.11 A nojon kutuktu összesen nyolc templomot alapított, ezek közül hat a mai Mongólia területén található, kettő pedig Belső-Mongóliában, a mai Kína területén. Számos meglévő, működő kolostorban egy-egy szentélyt emelt. Ezek mindegyike a Góbi területén van, amelyek egyúttal a környék kulturális központjai is lettek egyben.

A kutuktu a többi élő istentől eltérően, nem kolostorában ült, hanem állandóan úton volt, bejárta a Góbi legfontosabb helyeit, de Mongólia más területeire is ellátogatott. Valószínűleg akkoriban ő volt az országot legjobban ismerő ember. Örgööben, Erdeni Dzuban /m: Erdeni Ĵu/, Alasanban, Dolonnuurban, a Szecsen kán /m: Sečen qan/ aimagban /m: aimaγ/, a mai Kelet-Mongóliában, Pekingben, stb. sok helyen járt.12 A mai Belső-Mongólia területén az 1820-as évek végén járt, ahol kolostort alapított. Csojlin hijden /m: Čoylin hiyd/ belül két új templomot épített. 1827-ben, a disznó évében a holdújév kilencedik napján először mutatott be cam /m: cam/ táncot kolostorában. A bemutató után cam iskolát alapított, hogy legyenek olyan tanítványai, akik értenek ennek előadásához. A camot továbbfejlesztve 1832-ben megalapította az első mongol színházat, amelynek a Szaran Kököge /m: Saran Kököge/ nevet adta. A színházi játékokhoz szintén képzett emberekre volt szükség, ezért a kutuktu tanítványai közül kiválasztotta a legtehetségesebbeket és kolostora területén alapított Dzsegün Kürijen /m: Ĵegün Küriyen/ iskolában képezte őket. Fő tantárgyaik a mongol írás, tánc, buddhista tanítások olvasása, kiejtés és matematika volt. Mongóliában egyedülállóan nők is tanulhattak itt. A tanárok világiak és egyháziak egyaránt lehettek.

A nevéhez fűződik az első mongóliai múzeum megalapítása is. A nojon kutuktu Dandzanravdzsaa összegyűjtötte a különböző vidék különleges, egyedi használati tárgyait, drágaköveket, ötvös remekeket, tanítványaitól kapott ajándékot, ezeket két templomban elrendezte, és mindegyikre magyarázó táblát tett. Összesen mintegy tízezer tárgy volt látható egykor.13 A gyűjtemény összefoglaló neve Gibaadin Ravdzsalin /m: Gibaadin Rabĵalin/ volt, de a helyiek csak Ravdzsalinnak hívták. A gyűjtemény egyik legfontosabb tárgya Dzsingisz kán zászlója volt.14 A kiállítás, amely valójában Mongólia első múzeuma volt, 1842-ben nyílt meg. Amikor Rabĵalin a kolostorban volt, ő maga vezette és magyarázta a kiállítást, amikor távol volt, akkor egy világi ember és egy láma együtt végezték ezt a munkát. A múzeumban meg lehetett ismerkedni a nojon kutuktu tanításaival, valamint az írástudatlan emberek lámákkal térítésmentesen könyvet olvastathattak. Itt fedezhették fel a vidéki emberek ismét őseik régi történelmét. Aki meg akart tanulni írni, az rövid ideig képezhette magát.

Bár az 1830-as években maga a nojon kutuktu gyógyította meg a bogdot /m: boγdo/ és egyik miniszterét, ez a jó kapcsolat hamarosan megszakadt. Dandzanravdzsaa és a központi, sárga egyház közti rossz viszony akkor élesedett ki, amikor a nojon kutuktut nem engedték be Örgööbe, a bogdo gegen /m: boγdo gegen/ központjába. Akkor valóságos rágalomhadjárat kezdődött ellene, a sárga sapkás rend, sőt egyes vélemények szerint maga a mongol egyházfő azt terjesztette róla, hogy részeges, női tanítványaira is rossz szemmel néztek, sőt a tanár-tanítvány viszonyt félreértelmezték. Sajnos, a későbbi irodalomban értékelésében megmaradtak ezek a negatív jelzők, amelyeket még a mai napig is néhány, a tudományos kutatóközpontban használnak.

Dandzanravdzsaának mintegy 700 közvetlen tanítványa volt, főleg a Góbi területén.15 Kolostorait folyamatosan látogatta, szinte halála napjáig járta a vidéket. 1853-ban Hamrijn Hijd /m: Hamriyn Hiyd melletti fennsíkon összehívta tanítványait, és egy új helyet, a Sambkala /m: Šambqala/ Palotát alapította meg, hogy következő életükben ezen a helyen találkozzanak. Akkor már a nojon kutuktu tudta, hogy hamarosan meg fog halni, meg fogják mérgezni.

Az ötödik nojon kutuktu halála után a pekingi mandzsu udvar el akarta pusztítani a nagy reformer egyházi vezető műveit, alkotásait. Bár régebben a kutatók csak mondának tekintették azt, hogy a kutuktut a mandzsu udvar mérgeztette meg, a gyűjtemény nyilvánosságra kerülése után Altangerel, a gyűjtemény őrzője megmutatta Ravdzsaa utolsó versét, ami beszámol a mérgezés előzményeiről.17 Ravdzsa halála után a tibeti származású mongol egyházfő, a VII. Dzsavdzandamba /m: Ĵebĵundamba/ egy éves öccsét nevezték ki VI. nojon kutuktuvá, aki helyett a pekingi udvar küldötte végezte az irányítást. A kolostornál megjelentek a mandzsu katonák, és elfoglalták a kolostort. Első lépésként bezáratták az iskolákat, a színház épületét pedig lerombolták. Dandzanravdzsaa legjobb tanítványai félvén attól, hogy hamarosan az egész gyűjtemény, köztük múzeumi tárgyak is elpusztulnak, tanulmányozni kezdték a mandzsu törvényt, hogy miként lehetne a gyűjteményt megmenteni. Találtak egy olyan passzust, mely szerint a halotti templomok különleges védelmet élveznek.18 A nojon kutuktu mumifikálódott testét ezért az egyik templomba helyezték, és ládákba pakolták össze a szent műveit, színházi kellékeit, és a kolostor legfontosabb értékeit. Egyetlen helyiségbe mintegy 1500 láda került. A tanítványok a gyűjtemény őrzését is megoldották. Ahogy a mongol történeti hagyományban Dzsingisz kán szellemi hagyatékát Boorcsi takilcsi /m: Boorči taqilči/ felügyelte, úgy a szerzetesek is kiválasztottak egy takilcsit, hogy felügyelje a hagyatékot. A kiválasztott, a Sarnuud /m: Šarnuud/ nembeli Balcsincsojdzsoo /m: Balčinčoyĵoo/ írásban esküt19 tett, hogy a következő nemzedék számára megőrzi a nagy szent értékeit, és tanításait széles körben terjeszti.20 A tanítvány egész életét a szent értékeinek megőrzésének szentelte. Mintegy húsz évig őrizte a nagy szent gyűjteményét. Balcsincsojdzsoo jogosan félt attól, hogy a hagyaték esetleg illetéktelen kézbe kerül, ezért saját fiát, Gang-Ocsirt /m: Γangγ-Očir/ kezdte el tanítani. Fiai közül azért választotta ki őt, mert hátán egy félhold alakú anyajegy volt. Azóta ez azt anyajegyet az összes takilcsi viselte. A nojon kutuktu gyűjteményének gondozója maga is művelt ember volt. Már fiatalon, öt éves kora óta mongol, tibeti és mandzsu nyelvet tanult, tizenhárom évesen vált hivatalosan a kutuktu tanítványává lesz. Közel húsz éves tanulmánya alatt meg kellett tanulnia a nyingmapa rend összes tanítását, Ravdzsa verseit, tanításait, valamint a gyűjtemény hagyományos konzerválási, restaurálási technikáit. 25 éves korában nyerheti el a takilcsi címet, miután elődjeihez hasonlóan esküt tesz a gyűjtemény megvédésére. Az „őrző”-k szerint a gyűjtemény biztonsága három alapelven nyugszik: az állam, emberek és a természet egységén. Amennyiben az egyik is megbomlik, az őrzőnek biztonságba kell helyezni a gyűjteményt.

Balcsincsojdzsoo több mint 20 éven keresztül felügyelte mestere hagyatékát, majd fiára hagyta. Gang-Ocsir fiára, Nariyara hagyta, aki után Ongγoy örökölte a tisztséget. Ongγoy alatt, 1930-ban hurcolták el a hamrijn hijdi kolostorból a VII. nojon kutuktut, aki Hentijben halt meg. 1938-ban, a mongol történelem legsötétebb korszakában Tüdev /m: Tüdev/ lett a takilcsi. Rá várt a legnehezebb feladat, hiszen a sztálinizmus legsötétebb időszakában a több száz orosz és mongol katona által megszállt kolostorból ki kellett menekíteni a szent hagyatékát, és azt biztonságos helyre kellett helyezni. A katonák által körülzárt kolostorból a csodával határos módon hordott ki minden éjjel egy ládát. Míg ő a leletmentést végezte, a kolostor másik felében orosz és mongol katonák fosztogattak. Mintegy 64 ládát tudott kihozni, a többi a tűz martaléka lett. A ládákat először a kolostortól kb. két kilométerre ásta el, majd később biztonságos helyre szállította, ahol sem állat, sem ember nem jár.22 A takilcsi a kolostor pusztulását a közeli szent helyről nézte végig. Akkor sem hagyta el mestere központját, hanem a környéken maradt, elvégzett egy kereskedelmi iskolát, hogy szabadon járhasson a vidéken, sőt így az elásott ládákat feltűnés nélkül elszállíthatta biztonságos helyre. Tüdevnek az utódlással is gondja volt, mivel fián nem volt rajta a takilcsik anyajegye. Altangerel, a jelenlegi takilcsi elmondása szerint nagyapja azt hitte, hogy vele kihal az intézmény. Amikor Tüdev 1960-ban meghallotta, hogy Ulánbátorban született unokáján megtalálható az anyajegy, akkor állatait, házát otthagyva a fővárosba sietett, hogy megnézze utódját. Nem is üdvözölte lányát, csak unokáját akarta látni, akin valóban ott volt a jegy. Tüdev saját utódjának tekintette a fiút, és 5 éves korától nagyon kemény módszerekkel nevelte. A fiú, Altangerel már nem a fővárosban, hanem egykori mestere kolostora, a Hamriyn Hiyd mellett nőtt fel, ahol hét láma tanította, akik megmenekültek az 1938-as kivégzés elől. A közeli meditációs barlangoknál őrt állítottak, aki azt figyelte, hogy nem jön-e valaki őket ellenőrizni. A félelem jogos volt, hiszen a helyhez közel állomásoztak az orosz katonák. Senki sem tudhatott a titkos tanításról, sőt a fiúnak mindent szóban kellett megtanulni, írásban nem jegyezhetett fel semmit. Nagyapja elvitte unokáját a nojon kutuktu által alapított kolostorromokhoz is. Unokáját állandóan a ládák tanulmányozására és a gyűjtemény védelmére oktatta, fejben kellett megjegyezni, hogy a szentnek milyen tárgyai, eszközei voltak. Altangerel megtanult mindent, amit a nojon kutuktu tanított egykor. Arról, hogy a nagyapa mit is tanít valójában unokájának, arról senki sem tudott a családban egészen 1990-ig. Altangerel elvégezte az iskolákat a fővárosban, majd egyetemi diplomával a kezében sofőrnek állt, hogy minél több időt tölthessen vidéken: a ládák és a szent egykori kolostorának közelében lehessen. Egykori munkahelyén mindenki úgy ismerte, mint munkakerülőt, aki állandóan vidéken tartózkodik. Nagyapját, mint feudális ellenzékit, néhányszor bevitték a helyi rendőrség, hátha valamit őriz a szent hagyatékából. Tüdev azonban a többszöri vallatás ellenére semmit sem árult el. A nagyapa még megérte az orosz katonák távozását és a vallásszabadság újbóli engedélyezését. 1984-ben Tüdev unokájára bízta a gyűjteményt, ettől kezdve Altangerel teljes jogú takilcsi lett. 1990-ben, az orosz katonák távozása és a rendszerváltás után azonban Altangerel előhozott két láda anyagot, és a helyi kultúrházban bemutatta. Akkor alig akartak neki hitelt adni. Azóta Altangerel megalapította Szainsandban /m: Sainšand/ a Ravdzsa múzeumot, szerzetesekkel, ismerősökkel közösen felépítettek két kolostort a Hamrijn Hijd helyén. Az egykori kolostor együttes helyrehozatalára egy nagyszabású tervet dolgozott ki, amelyből a Fehér Templom alapkőletételét a szent születésének 200 éves évfordulójára, 2003. júliusára időzítettek. Tizenhárom év alatt Altangerel Mongólia egyik legjobban elismert embere lett. Megkapta Mongólia legmagasabb állami kitüntetését, az Arany Sarkcsillag rendet. A kitüntetést elfogadta, de hozzátette: nagyapámat azért kivégezték volna még néhány évtizede, amiért engem most kitüntették. Elmondása szerint számára nem az aktuális elismerések számítanak, hanem ő elődei áldozatos munkáját akarja folytatni.
Obrusánszky Borbála
Tási telek! /t: bkra-shis bde-legs/

Irodalomjegyzék:
1.D. Jondon: Dandzan Ravjaa. Ulánbátor, 1992.
2.Noyon qutuqtu-yin surgali abraqgui ačilal. Ulánbátor, 2003.
3.Suutandaa tüüh hairtai. Ulánbátor, 1998.
4.D. Dagvadordzs: Mongolin sasin surtahuuni tailbar toli. Ulánbátor, 1995.
5.A. Sartolgoj: D. Ravdzsaa. Ulánbátor, 2003.
6.D. Cagaan-Z. Altangerel: Ih Gobiin Dogshin Noyon hutuqtu. Ulánbátor, 2000.
7.H. Damdindzsav: Mongol dahi Buddin gun uhaan. Ulánbátor, 1995.