Út és Sors I-II.

Jegyek, holdházak és reinkarnációaz indiai asztrológiánam

szerző/Melocco János Tamás

600 oldal

puha kötés

Bódhiszattva Kiadó 2024

8000 Ft

részlet a könyv bevezetőjéből

MIBEN KÜLÖNBÖZIK AZ INDIAI ASZTROLÓGIA?
Részletesen leírjuk a két állatövet és a kettő közötti eltérést, az
ajanámsát, és madártávlatból összefoglaljuk az indiai elemzés
egyéb különbségeit – ezek nagy részét később részletesen tárgyaljuk.

A két állatöv – világkorszakok és naksatrák
Az indiai asztrológiában a bolygók és az aszcendens többnyire
más jegybe esnek, mint a szokványos európai képletben. Ez attól
van, mert két különféle állatövet használunk. Mi az úgynevezett
sziderikus állatövre építjük számításainkat. Ez az állatövi csillagképek
valóságos helyzetére épül. Ugyanúgy tizenkét egyenlő részre
osztjuk föl. A szokványos európai – úgynevezett tropikus – képlet
szerinti jegyhatárok csak a Nap éves ciklusaira épülnek (tehát
nem a csillagképek mai helyzetére). A kora középkorban e kettő
még egybeesett: a tavaszi napéjegyenlőség idején (március 21. –
manapság március 20. este) a Nap valóban a Kos jegyébe lépett,
azóta viszont elmozdult onnan. Rendkívül lassú, fokozatos mozgásról
van szó, ami néhány év alatt elhanyagolható, több száz év alatt mégis jelentős különbségekhez vezet: az egész Naprendszer lassan visszafelé mozog az állatöv csillagképeihez képest, egy kb. 25920 éves körpályán (e visszacsúszás a precesszió). Így a tavaszi napéjegyenlőség pontja lassan körbevándorol az ismert csillagképeken, mégpedig visszafelé. Most kb. a Halak csillagkép 6. foka körül jár, pár száz év múlva visszaér a megelőző jegybe, a Vízöntőbe.

Aki az asztrológia történetét és asztronómiai alapjait kutatja, annak
nyilvánvaló, hogy ezt jelenti az a kifejezés, hogy a „Halak korszaka”
illetve a „Vízöntő korszaka”. Ha nem ezt jelentené, nem tudjuk,
milyen más ciklusra lehet lefordítani. Mindenesetre a száz éve keresett,
sokak által megjósolt korszakok gyanúsan hasonlítanak ahhoz,
amit a tavaszpont mozgása leír az égen. Egy-egy „jegy” történelmi
korszaka körülbelül 2000 év (mai számításaink szerint 2160).
A precessziót a tudomány fejlődése miatt a XIX. század végén az
európai tudomány újra felfedezte – az indiai és tibeti asztrológusok
viszont egész idő alatt számon tartották. Sebessége körülbelül egy
fok (visszafelé) 72 év alatt. Ezért a fejben kiszámolt nyugati „jegye”
– vagyis hogy a Nap az állatövben a 12 jegy melyikében volt születésekor
– majdnem mindenkinek más, mint az indiai.

Az egész asztrológia párhuzamokra épül, tehát értelmetlen
olyat kérdezni, melyik helyzet a valós. A rögzített, sziderikus állatöv
mindenképpen valós, hiszen körülbelül ott vannak a csillagképek
– még ha ez szokatlan is annak, aki a modern nyugati asztrológiát
tanulta. A pontos fölosztáson vagy jegyhatárokon lehet
vitázni, de ha tizenkét egyenlő részt akarunk, amely a leginkább
tartalmazza a hagyomány szerint a jegyekben levő állatövi csillagképeket,
a sziderikus jegyfelosztás nagyjából megfelel annak, ami az égen van.40 Ehhez képest a tropikus állatöv (amit a legtöbb  nyugati asztrológus használ),41 már kb. 24 fokkal arrébb tolódott az évszázadok során, mivel csupán a Nap éves ciklusát veszi figyelembe, a precessziót nem,42 így körülbelül sem felel meg már a fizikai csillagképeknek. Mégis sokszor gyakorlati eredményekkel
szolgál. Mivel mindenféle asztrológia szimbolikus párhuzamokra
épül, tagadhatatlan, hogy van valami párhuzam a csillagászati
tavaszban és a hagyományosan a Kos jegyéhez társított jellegzetességekben. Ez így lesz kb. hétezer év múlva is, amikor a nyugati (tropikus) Kos hónapjában a Nap éppen 180 fokra szembe áll majd a Kos jegyével, a Mérlegben. Lehet tehát sok minden érvényeset mondani valakiről a tropikus képlete alapján, csak közben tudnunk kell, hogy a Nap alapján évente újrarajzolt, lassan elmozduló, mintegy virtuális jegyekhez viszonyítunk, nem
a fizikai csillagképek egyenlősített tizenketteséhez. A különbség
már majdnem egy egész jegy.

Nincs kizárva, hogy az évszázadok során egyre több híve lesz
majd annak a rekonstruált asztrológiának, amit könyvünk indiai
alapon vázol fel. Manapság egyre több nyugati asztrológus is
használja a valódi csillagokhoz rögzített, úgynevezett sziderikus
állatövet, például előrejelzéshez vagy reinkarnációs következtetésekhez.
A nyugati asztrológia egyik misztikusabb, reinkarnációval
aktívan foglalkozó része, mely „karmikus asztrológia” néven
ismert, már a 20. század elején sziderikus képletet használt az
előző életek kutatásához, ahogyan a XIX. század végén a Golden
Dawn (Arany Hajnal) nevű angol okkult társaság is.

Ez nem jelenti azt, hogy a tropikus állatövnek nem lenne meg
a maga érvényessége, értelmezési köre: az európai asztrológia valósággal
újradefiniálta magát az elmúlt évszázadok során, és kiváltképpen
alkalmas a finom jellemzések, hajlamok vizsgálatára.

Nem tudjuk, miféle állatövet használtak a régi, híres európai asztrológusok
(pl. Nostradamus), akik híresek voltak beteljesült előrejelzéseikről.
Azt viszont tudjuk, hogy szögletes ábrákat rajzoltak,
éppúgy, mint a mai indo-tibeti asztrológiában. A jelenkori európai
(tropikus, tehát Nap-alapú) asztrológusok többsége ki is mondja,
nem foglalkozik előrejelzéssel. A Nap mindkét asztrológiában a
személyiség, a lélek, egyben a mély Én, valamint a lélektani „én”
(latinosan ego) bolygója, tehát jogos, hogy legyen az asztrológiának
egy Napra épülő része is – ami inkább jellemzésekre épül,
nem annyira előrejelzésre. James Braha, az indiai asztrológia egyik
első nyugati bevezetője azt javasolja, hogy aki megszokta tropikus
képletét, különítse el a két rendszert, és tisztelje mindkettő sajátosságait.
El kell tűrnie, hogy az indiaiban ugyanaz a bolygó többnyire
más jegybe kerül, mint a megszokott tropikus képletben – általában
eggyel korábbiba. Ugyanazt a szót máshogyan mondjuk portugálul,
mint spanyolul, noha nyilvánvalóan közös a két nyelv gyökere.
Nekem például Bak a nyugati jegyem, de a Napom az indiai képletben
a Nyilas végére kerül. Az is igaz, amit a tropikus rendszerben
gondolkodó kollégáim mondtak a nyugati rendszerben a 9. házba
kerülő Bak Napról, de az is, amit a 8. házamban levő Nyilas Nap
jelez az indiai képletemben, de nyilvánvalóan más okfejtés alapján.
Más véleményem alakult ki azonban a két rendszer kapcsolatáról
az évek során, mint Brahának, éppen azért, mert elkezdett
érdekelni egy ősi, rekonstruált rendszer felkutatása és használata.
Szinte elkerülhetetlen a következtetés, hogy a két, 12 állatövi jegyre
épülő rendszernek közös az őse – valahol India és Egyiptom között,
talán Mezopotámia vagy Perzsia magasságában, esetleg több
helyszínen egyszerre. Bizonyos nyugati megközelítéseket érdemes
összerakni azzal, amit India őrzött meg – olykor az egész összeillik,
mint a kirakós játék. A tropikus napjegy, holdjegy vagy felkelő jegy (aszcendens) kétségkívül hozzáad a jellemzésünkhöz, de ennek
a könyvnek ez nem tárgya. Európában Nostradamus volt híres
pontosan kiszámított előrejelzéseiről – többek között egy francia
király halálát is megjósolta, még a halál módját is. James Braha ezt
előrejelző – prediktív – asztrológiának mondja.

Ez nem azt jelenti, hogy csupán a külső események érdekelnének,
vagy hogy abban hinnék, minden meg van előre határozva.
Sőt, engem az átlagos indiai asztrológusnál jobban érdekel,
konkrétan hogyan magyarázható egymásból a karma, a jellem,
a sors és az út, tudattalan és tudatos életünk.  Ehhez nekem a
legtöbb segítséget az indo-tibeti állatöv nyújtja, különösen, mióta
a naksatrákat (a 27 holdházat) kutatom. Érdekes, hogy a modern
indiai asztrológia (amit elsőre tanultam) kevésbé hangsúlyozza a
jegyek és naksatrák aktív szerepét – pedig szerintem ez a kulcs a
sors és a jellem összefüggéseinek vizsgálatához, míg a legtöbb
nyugati asztrológus a legnagyobb hangsúlyt a jegyekre fekteti.
Az 1999. augusztus 11-i napfogyatkozás alkalmával néhány
asztrológust is megszólaltattak a magyar rádióállomások. Mindenfélét
mondtak arról, hogyan értelmezendő az Oroszlán jegyében
a napfogyatkozás. Ehhez képest, ahogyan elsötétült az ég,
láthatóvá vált, hogy az égi jelenség fizikailag nem is az Oroszlán
csillagképben van, hanem a megelőző jegyben – éppen a Rák ollói
között látszott az eklipszis.

Ez a kérdés továbbiakat vet föl, nevezetesen azt, hogy nyugati
asztrológiánk, éppen úgy, mint sok minden, ami a művelt Nyugaton
kifejlődött, erősen szoláris beállításunkra épül – amennyiben
nemcsak a Nap a horoszkóp alapja, hanem még magának az állatövnek
is egy „szoláris módosítását” vesszük figyelembe. Nincs
ezzel semmi baj, hiszen ki tagadná, hogy a Nap a legalapvetőbb
égitest a Naprendszerben, ami nélkül nem létezne Föld és földi
élet, és még a mezőgazdaság mindennapi ciklusaiban is alapvető.

Az ősi jelképrendszerekben azonban mindig két, egymást kiegészítő
érték alkotja földi, megnyilvánult világunkat – a női és a férfi
alapelv, a jin és a jang, a férfi és női istenképek – az őseurópai
vallásokban éppúgy, mint az indiai mitológiában (Síva és Sakti),
vagy az ókori görögöknél. A keleti asztrológia a nyugatihoz képest
lunáris, a Holdat tekinti a karma, a sors, a fizikai lét alapjának.
A legtöbb mitológiában a Hold női elv. Bár maga a Hold
istensége (Szóma) a hinduizmusban férfi, erősen nőies karakterű.
Míg a föld a Holdhoz és a nőiséghez kötődik (jin), a Nap az égi
alapelv megtestesítője (jang). A hindu vallásban a Nap a lélek: az
atman. A legtöbb kultúrában férfias jelleget tulajdonítanak a Napnak.
45 Egyes tudósok szerint viszont a földi élet nem is alakult
volna ki a Hold évmilliárdos árapály-hatása nélkül.

A keleti vallások és filozófiák közül a buddhizmus tagadja a megtestesülő
lélek állandóságát, sőt, egyes iskolák még a létét is – mégis,
van értelme annak, hogy buddhista asztrológus is értelmezze a
Nap szerepét a képletben, mint fő energiaközpontot és egyben utat
alapvető problémáink megoldása felé. Ugyanígy a 12. házat (ami
szintén a „lélek” szóhoz kapcsolható) – erre mondhatjuk buddhista
szóhasználattal, hogy az ahamkára, az elszigetelt én képzetének
feloldása vagy feloldódása. Valamiért a buddhista tibetiek is megszerették
az Indiából hozott, bolygókra épülő asztrológiát.